Kaptam némi ízelítőt a tiszteletből:
A minap vásárlásból hazafelé tartottam, mikor az egyik ismerősöm (férfi) megállított és beszédbe elegyedett velem.
Kérdezte, hogy vagyok, mi újság, aztán elmondta, hogy mennyire tisztelte és becsülte apukámat, mint embert és mint szakembert is (ez a férfi korábban dolgozott nálunk, mikor építkeztünk) és szomorú, hogy már nincs közöttünk. Aztán rátért arra is, hogy engem is mennyire tisztel és becsül és ha segítségre van szükségem, csak szóljak neki, ő örömmel jön. Nem csak akkor, ha munkáról van szó, hanem más egyéb segítségről is.
Első pillanatban nem értettem, hogy mit is akar tulajdonképpen, hiszen a mondandójának se füle, se farka nem volt és mivel romániai magyar, néha problémát okoz néhány szó megértése. Aztán pár perc elteltével fény gyúlt az agyamban és rájöttem, hogy tulajdonképpen önmagát ajánlotta fel számomra, mint pasit az életemben. Hát mit ne mondjak: ledöbbentem. Előtte beszélgettem a feleségével, aki elmondta, hogy az ő kicsi férje meg van hibbanva, nem találja a helyét (jelenleg nincs munkája), és hogy nem tudja meddig viseli még el a "hülyeségét".
Miután elképedésemen túltettem magam kedvesen a tudomására hoztam, hogy a munkára való segítségét köszönettel elfogadom, de másra ne számítson tőlem.
Az egész történés egy kicsit hasonlított azokra a szerelmes történetekre, melyek 19.-ik században játszódnak, ahol a férfiak finom célzásokkal és udvarlással hozzák a kiszemelt nő tudtára érdeklődésüket.
Azt leszámítva, hogy hangyányit kiakasztott a tény: neki felesége, családja van és pedig párkapcsolatban élek, nagyon aranyos volt.
