Humoreszk meg ilyesmi

Pruntyi

Állandó Tag
Állandó Tag
letoltes

Sziasztok!
En teljesen uj vagyok itt a forumon es szerettem volna letolteni par kabaret de azt az uzenetet kapom: a lap megetekintésére nincs jogosultságod...

Hogy tudnam ezeket letolteni? :confused: :oops: Tudnatok segiteni?

Koszonom!
Pruntyi
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kazal László

199333.jpg



Kazal László színész, énekes, komikus, konferanszié.

Született:
1911. február 27. Budapest, Magyarország
E lhunyt:
1983. május 10. Budapest, Magyarország
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kazal László

Kazal László
166518.jpg

A legismretbb Kazal-kuplé:

Zippzár

Kedves közönség, elmondok önöknek egy esetet,
Amely az elmúlt héten Budapesten megesett.
Egy férfi állt vádlottként a járásbíróság előtt,
Mert a villamoson egy idegen nőt pofon ütött.
Szólt a bíró: Egy nőt pofon ütni bizony nem való!
Mire a vádlott ajkáról válaszul így szállt a szó:
Az adott helyzetben az ember mást meg nem tehetett
elmondom a bíró úrnak úgy, ahogyan megesett.
Villamoson üldögéltem, nyugodtan, önfeledten,
Felszállt e nő, s helyet foglalt pontosan én mellettem.
Izgett-mozgott, hogy a padon kényelmesen ülhessen,
Mire jött a kalauz, és kérte, hogy jegyet vegyen.
Erre a nő elővette a nagy kézitáskáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Belenyúlt a táskájába, a kis erszényt kivette,
A táskán a zippzárat összehúzta és letette.
Azután a kis erszényen húzta szét a zippzárat,
Kivette a pénzt, azután behúzta a zippzárat.
Újra a kezébe vette a nagy kézitáskáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Beletette a kis erszényt, a zippzárat behúzta,
Azután a táskáját a hóna alá eldugta.
Pénzt adott a kalauznak, s mikor jegyét megkapta,
A következőképpen a táskájába elrakta:
Hóna alól elővette a nagy kézitáskáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Belenyúlt a táskájába, a kis erszényt kivette,
A táskán a zippzárat összehúzta és letette.
Azután a kis erszényen húzta szét a zippzárat,
Betette a jegyet, aztán behúzta a zippzárat.
Újra a kezébe vette a nagy kézitáskáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Beletette a kis erszényt a zippzárat behúzta,
Azután a táskáját a hóna alá eldugta.
Amikor ez megtörtént, egy ellenőr belibegett,
És a nőhöz odaérve, kérte tőle a jegyet.
Erre újra elővette a nagy kézitáskáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Belenyúlt a táskájába, a kis erszényt kivette,
A táskán a zippzárat összehúzta és letette.
Azután a kis erszényen húzta szét a zippzárat,
Kivette a jegyet, aztán behúzta a zippzárat.
Újra a kezébe vette a nagy kézitsákáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Beletette a kis erszényt a zippzárat behúzta,
Azután a táskáját a hóna alá eldugta.
A jegyét az ellenőrnek megnézni odaadta,
És mikor visszakapta, újra elölről folytatta.
Újra a kezébe vette a nagy kézitáskáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Belenyúlt a táskájába, a kis erszényt kivette,
A táskán a zippzárat összehúzta és letette.
Azután a kis erszényen húzta szét a zippzárat,
Betette a jegyet, aztán behúzta a zippzárat.
Újra a kezébe vette a nagy kézitáskáját,
Egy rántással szétrántotta táskáján a zippzárját.
Beletette a kis erszényt, a zippzárat behúzta,
Azután a táskáját a hóna alá eldugta.
Betásta a huzárat, és bezzipte a jegyeket,
Jegyelte és kalauzta kezében a zippeket, hu-hu-hu-hu-hu-hú
Elég, elég, -szólt a bíró- uram, ne vegye zokon,
Elítélem Önt, mivel csak egyszer ütötte pofon.​
 

Diuska83

Új tag
Sziasztok! Új vagyok itt:) de nagyon örülök hogy rábukkantam erre a fórumra:) szinte mindent megtaláltam itt ami számomra értéket képvisel:) Szép Napot Mindenkinek:)
 

bastyenka

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyszerű filozófus
Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt.
Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?
- Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és ...
- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem. Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
- Nem, épp ellenkezőleg ...
- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?
- Nem igazán.
- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?

Ezért volt Szókratész egy nagyszerű filozófus és ezért tartották igen nagy becsben.
És ezért nem jött rá soha, hogy a legjobb barátja lefekszik a feleségével.
 

szeszuti

Állandó Tag
Állandó Tag
Ágneska (ezoterikus humor)

Sziasztok! Pár éve írtam ezt a kis szösszenetet, amit azóta sem tettem közé még sehol, most fogadjátok szeretettel! Íme:





Figyelmeztetés: A hasonlóság, ami a személyeket vagy a cselekményt illeti, nem a véletlen műve. A szerző ettől független mossa kezeit és elhárít minden felelősséget.




Ágnes(Vilmácska)


Vidámkodás egy részben


Szereplők: Ágnes(Vilmácska)
Bandi
Tiberio
A Hang
Csobogókút​


Helyszín: Bandi lakása. Ez egy átlagosan berendezett szoba. Különlegessége csak a sarokban álló csobogókút, mely emberemlékezet óta itt gyönyörködteti a szemlélőt, de senki nem emlékszik hogyan is került tulajdonképpen oda. Egyesek olyat is gondolnak, hogy talán a lakás lett köréépítve. A másik sarokban egy számítógép áll, amely előtt Bandi ül és félelmetesnek tűnő sebességgel gépel. Időnként odapillant a monitorra, ellenőrizendő, megjelent-e már, amit ö pár perccel korábban bepötyögött. Majd befejezi és továbbra is várakozóan szemléli a monitort. Kezét néha az odakészített jegesvödrök egyikében hűti.

Közben a monitoron újabb és újabb mondatok jelennek meg. A vödörből sűrű ködként száll fel a göz. Mikor a fortyogó víz már nem képes több hőt átvenni a kezétől, vödröt vált. És a mondatok a monitoron egyre csak szaporodnak.

Tiberio: (Beront, majd mindenféle előzmény vagy köszönés nélkül elkezd mesélni.) Képzeld történt velem valami, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
Állok a zsúfolt hatos villamoson, mikor az egyik megálló után felhangzik a kocsi elejéből az ismert mondat ”Jegyeket, bérleteket kérem!". Erre egy lány, aki a kocsi közepénél állhatott, szemmel látható igyekezettel, bár csak lopva a távolságot, megindult a kocsi vége felé éppen az irányomba. Pillantásunk talán csak egy másodpercre, ha találkozott, mégis utána már régi ismerősnek tűnt, bár meggyőződésem, hogy előtte még soha nem is láttam. Ez a pillanat mégis elég volt ahhoz, hogy minden apró részletet tudjak róla. Tudtam, hogy a neve Ágnes de nevezik Vilmácskának is. Tudtam azt is, hogy szülei igen egyszerű gondolkodású emberek.
Apja is, anyja is leánygyermeket szerettek volna. Apja a Vilma nevet szerette volna adni a leendő újszülöttnek, mert nagyon tetszett neki egy akkoriban divatos mondás "Vigyázz Vilma jön a kanyar!" Persze lehet, hogy ez esetleg az Malvin volt akkoriban, de erre már ő sem emlékezett pontosan. De arra viszont határozottan igen, hogy Vilmát szeretett volna. Meg arra is, hogy rémlett még neki valami olyasmi, hogy "Víílmaaaa". Ès hogy ez, ahogy mondani szokta: ez olyan kúúrva jó.
Anyja esetében névválasztásánál szintén nem a bölcs megfontolás játszotta a legnagyobb szerepet, mint inkább a vágyálmai, amit a lányba vetített bele. Ő maga sosem volt igazából a férfiak vágyálma, ezért szerette volna, hogy a lánya valósítsa meg mindezt. Ez a cél aztán, egy számára örök bölcsességként értékelt szólás formájában kristályosodott ki, amelyet gyerekkorában többször is hallott és roppantul tetszett neki: "Ágnes, vonz, mint a jó elektromágnes". Ebből a bölcsességből ő javarészt, csak a mágnest értette meg, és azt hogy az vonz, de hogy mitől elektro, és ha az is, mégis mitől jó? Nos, ezek már meghaladták az ő tudományos felkészültségét. De ha egyszer azt mondják, az biztosan úgy is van, meg aztán, ez olyan logikusan is hangzik. És alighanem ez lehetett életében az egyetlen dolog, amit logika alapján próbált megközelíteni. De a sikereit most inkább ne értékeljük.
Így tehát hősünk anyja általában ragaszkodik az Ágneshez, míg apja leginkább csak Vilmácskának szólítja.


Ágnesünk, akit, mint tudjuk Vilmácskának is hívnak, meghallva a számára oly kellemetlen feszültségeket hordozó mondatot a villamos elejéből, elindult. Először csak feltűnés nélkül, mintegy lopva a távolságot közte és a kocsi vége között, de mivel aztán a Hang fenyegetően közeledett, picit rákapcsolt. S mivel értette, szerette a verseket és ismerte a költőket is, emlékeiből hirtelen a nagy költő Benőfi Nándor híres verse a "Vissza" című bukkant fel valahonnan, és nőiessége biztos tudatában, most is elmosolyodott a találó hasonlaton, hogy tényleg csak egy örült lehet, aki letépi a saját láncát. De ezzel most nem ért rá tovább foglalkozni. Menni kellett.
Magam részéről ezt a lendületes megmozdulást első körben személyes varázsomnak tudtam be, és az eredményes szemkontaktusnak, így egy kedves mosollyal jutalmaztam.
Ö is elmosolyodott.
Nem kellett volna.
Széles mosolya látni engedte, amit eddig -jól érthető módon- gondosan palástolt. Letört, illetve hiányzó szemfogai – egy régi zongora billentyűzetére emlékeztető- sötét és világossárga foltokban váltogatták egymást.
Mindezt látva már magam is a lopva menekülés útvonalát próbáltam felderíteni, persze eredménytelenül, mivel már eleve a kocsi végben álltam. Közben lázas fejszámolással próbáltam kideríteni a legközelebbi megálló időbeni távolságát, remélve egyben, hogy még elkerülhetem az esetleges találkozást.
De közben Ágnes, akit Vilmácskának is hívnak, továbbra is csak fenyegetve érezvén magát a titokzatos Hangtól, csak nyomult előre.
Hogy ez az ominózus szemkontaktus ismét létre ne jöjjön és arról a fenyegetésről nem is beszélve, hogy ismét rámmosolyodik, egy mosóporreklámot kezdtem el fixírozni az ablakon keresztül. Tettem ezt olyan elmélyülten, hogy hirtelen (és megint, csak úgy villanásszerűen) beugrott minden adat az óriásplakát tervezőjéről.
Magas, karcsú, szőke, telt keblű, meglehetősen széparcú, helyes kis pofaszakállal és 46-os cipőt visel. Ezt, picit furcsállottam, de abban a pillanatban nem tudtam törődni a részletekkel, mert Ágnes akiről nem tudjuk eldönteni, nem-e Vilmácska mégis, egyre csak nyomult. El mellettem, de hirtelen megtorpant. Vége a kocsinak.
Ebből a megtorpanásból talán nem is lett volna akkora baj, ha ezt nem a lábamon teszi. De a tűsarkát úgy rátette a lábam ujjára, hogy a csillagos ég csodás nappali látványa mellett, rögtön cipőelhagyásos para-élményben volt részem. Ezt is csak azért sorolnám a para-élményeim közé, mert a cipőm puha parafa talpa is kárát látta a tűsarok látogatásának. Mindemellett szerencsém volt, mert hogy átlásson a tömeg felett, áthelyezte a súlypontját, és így ki tudtam szabadítani a cipőmet is. De mivel a Hang haladási sebessége jobban érdekelte, mint az én lábujjam, hogy jobban lásson, megint pozíciót váltott és sikeresen rátette a tűsarkát ezúttal a másik lábamra.
A Hang közben megállt a haladásban és egy egész más tónusban valakivel, valami igazolványról kezdett el vitatkozni. Ekkor egy zökkenéssel megállt a villamos is és mindkettőnk nagy megkönnyeb*bülésére kinyíltak az ajtók. Ágnes (akit Vilmácskának is hívnak) leszállt.
Én is megkönnyebbültem, részint, hogy visszakaphattam a cipőmet a tűsarok fogságából, nem is beszélve a sérült lábujjaimról, és mert a Hang közelsége lassan már engem is kezdett feszélyezni.

Na, mit szólsz mindehhez?
Bandi: (szórakozottan, még mindig a képernyöre meredve) Aha, ja ...ööö, (majd felnéz) bocsi miről is van szó?
Tiberio: (Még mindig izgatottan) Hát a történetem... Mit jelenthet ez? Hogyan lehetne értelmezni az üzenetét?
Bandi: (Még mindig egy enyhén szórakozottan) Ja, hogy azt ... hmm, érdekes. Nem tudom, őszintén szólva gőzöm sincs. De, megkérdezem a Forrásomat, hogy neki mi a véleménye. (Odamegy a csobogókúthoz, leül törökülésbe, meditációba merül, majd megszólítja a kutat.) Kedves Forrásom! Nem tudom hallottad-e az iménti történetet, ha igen áruld el nekem, mi lehet a jelentése.
Csobogókút: (lazán) Naná, hogy hallottam, de te ki vagy?
Bandi: (szerényen, bár enyhén megbántódva) Bandi vagyok, kedves Forrásom.
Csobogókút: (lazán) Hello Bandi! Hogy megy a cipőbiznisz?
Bandi: (bár egyre inkább megbántódott, de igyekszik türelmes maradni; szegény ember vízzel főz; neki csak ilyen forrás jutott) De, én nem AZ a Bandi vagyok!
Csobogókút: (enyhén zavartan) Hát melyik?
Bandi: (most neki kezd kínos lenni a helyzet) Hát a ...khm... Kerge Bandi!
Csobogókút: (Hangosan felröhög) Ja! Te vagy az Bandi fiam! Hát még mindig nem változtattál nevet? (valamivel komolyabban, megrovóan) Pedig már hányszor megmondtam, hogy ideje lenne! Nem illik igazán hozzád! Várj csak, keressünk valami testhezállóbbat! (majd megint vidámabban) Mit szólnál mondjuk a Balgához, he? Na, jó csak vicceltem! Tudod, ma olyan humoros kedvemben vagyok. (enyhén leereszkedően) Na, mondjad, mi fáj?
Bandi: Tiberio esetéről szeretnélek kérdezni. Bizonyára hallottad az iménti történetet a villamossal. Erről szeretném hallani a véleményedet.
Csobogókút: Ja, hogy az hozzátok tartozik! Tudod annyi kis sztori lebeg az éterben és ...
Bandi: (láthatóan kínos számára, mégis közbeszól) Igen, természetesen, ezzel valamennyien tisztában vagyunk, de lehetne, hogy most ezt a történetet elemezzük?
Csobogókút : (megadóan sóhajt) Legyen! Lásd, hogy nemcsak humoros, hanem nagylelkű kedvemben is találsz. Majd szétnézek az Okosságban, hátha nyomára lelek a magyarázatnak.
(kis szünet után megszólal) Tiberio fiam...
Tiberio: (félénken lecsapva a megszólításra) Igen, itt vagyok...
Csobogókút: (enyhén morózusan) Naná, hogy itt vagy, de ne szakíts félbe!

Tiberio fiam! Te visszamenőleg a harmadik életedben huszártiszt voltál.
Egy győztes csata után történt, amit épp egy felvonulással ünnepeltetek. Te ott léptettél a szélső sorban, amikor odalépett egy leány és egy szál virágot akart átadni neked. Te úgy vélted lovad nem lépked elég büszkén, ezért egy kicsit megrántottad a kantárszárat. De valószínűleg túllőttél a célon, mert lovad, -amely egyébként is ideges volt a zajongó tömeg miatt- felágaskodott, amivel te ebben az ünnepélyes pillanatban végképp nem számoltál és leestél a lóról.
Az esésből magából még nem lett volna akkora baj, hiszen régi lovaskatonaként fordult már elő máskor is ilyesmi veled. Csakhogy sikerült olyan szerencsétlenül esni, hogy landoláskor az egyik sarkantyúd pont eltalálta a lány nagylábujját.
Így ez a lány most megtalált és kiegyenlítette a számlát, kamatostul.
Bandi: Köszönjük szépen a tanulságos sorselemzést. És befejezésül, kedves Forrásom, engedj meg még egy kérdést!
Csobogókút: Hallgatlak Bandi!
Bandi: Te, mint nagy bölcsességű entitás, milyen gyakorlati tanáccsal tudnál szolgálni, nekünk halandóknak erre az esetre nézve?
Csobogókút: A tanácsom a következő, kedves csekélyértelmű Földlakó: menj haza gyalog és nem lépnek a lábodra a villamoson!

 

svejk

Állandó Tag
Állandó Tag
Kellér Dezső dalszöveg

Az 1935-ban készült dr. Sándor Jenő-Kellér Dezső: Hej, rózsám... c. kabaré-betétdalt előadja Ullmann Mónika és Vida Péter.
 

Apóka51

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszer a feleségemmel bementünk a városba, és bepillantottunk egy kis üzletbe. Öt percet sem voltunk benn, és kijövetkor láttuk ám, hogy egy közterületfenntartó írja vadul a büntetőcédulát. Már éppen rakta volna bele a kis kék zacskóba, amikor odaértünk, és megszólítottam:
- Ne szívass már, köcsög, mi lenne, ha egyszer tekintettel lennél egy idős állampolgárra is... - de csak szerelte be az ablaktörlő alá az üzenetét.
Akkor lerohadtfasiztáztam, mire lila lett a feje, és írt még egy feljelentést, hogy a gumik is kopottak. Még le is fényképezte őket. Ezután szarjankónak neveztem. A feje még lilább lett, a másik üzenetet is beerőltette az ablaktörlő alá és elkezdett írni egy harmadikat, a fene
tudja miről. Akkor lebuzispicliztem. És ez így ment vagy húsz percig. A közterületes feje egyre lilult, a kék borítékok egyre szaporodtak.
Mindez egyátalán nem zavart engem és a feleségemet. Mi ugyanis busszal jöttünk be a városba. Minden napra kitalálunk valami izgi kis kalandot, hogy ne teljenek annyira unalmasan a napjaink. Nagyon fontos ez a mi korunkban.
 

zmrzlna

Állandó Tag
Állandó Tag
100 No - Komplett Falfirka

[FONT=&quot] [/FONT]
[FONT=&quot] [/FONT]
[FONT=&quot]1.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Légy hű magadhoz! Egész életedet vele kell leélned.[/FONT]
[FONT=&quot]2.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ne vezess túl gyorsan, mert még lemarad az őrangyalod.[/FONT]
[FONT=&quot]3.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Óriási ötletem volt reggel, de nem tetszett.[/FONT]
[FONT=&quot]4.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Az egypupú tevét az különbözteti meg a kétpupútól, aki akarja.[/FONT]
[FONT=&quot]5.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Örökké akarok élni. Eddig sikerült.[/FONT]
[FONT=&quot]6.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Van aki olyan sötét, hogy amikor elrepül mellette egy varjú, azt hiszi, hogy vaku villant.[/FONT]
[FONT=&quot]7.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.[/FONT]
[FONT=&quot]8.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Messziről jött ember sokára ér ide.[/FONT]
[FONT=&quot]9.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Annyira tettrekész vagyok, hogy a nevem valójában ige kellene,hogy legyen.[/FONT]
[FONT=&quot]10.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Mindig van két lehetőség. Vagy nincs.[/FONT]
[FONT=&quot]11.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha a szüleidnek nincs gyereke, nagy valószínűséggel neked sem lesz.[/FONT]
[FONT=&quot]12.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom, hogy melyik kié.[/FONT]
[FONT=&quot]13.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha döntened kell, az is döntés, ha úgy döntessz, hogy nem döntessz.[/FONT]
[FONT=&quot]14.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Kicsi a bors, de tényleg.[/FONT]
[FONT=&quot]15.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Aki fél az alkoholmérgezéstől, ne igyon mérgezett alkoholt![/FONT]
[FONT=&quot]16.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Milyen távolságra van egymástól két jármű az ütközés pillanatában?[/FONT]
[FONT=&quot]17.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ma kezdődik életem hátralévő része.[/FONT]
[FONT=&quot]18.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ne makacskodj! Forogj együtt a Föddel.[/FONT]
[FONT=&quot]19.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A Földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.[/FONT]
[FONT=&quot]20.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]vannak olyan zebrák, akik a rács mögé is beállnak, hogy fehér lónak lássák őket.[/FONT]
[FONT=&quot]21.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Nem iszom vizet, mert halak szerelmeskednek benne.[/FONT]
[FONT=&quot]22.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A szexfilm olyan, mintha lenne egy üveg mézed és kívülről próbálnád nyalogatni.[/FONT]
[FONT=&quot]23.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Sajnos az üzenetrögzítő elromlott. Itt az ember beszél.[/FONT]
[FONT=&quot]24.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Miért csak a katonáké legyen az élvezet? – Fegyvert mindenkinek![/FONT]
[FONT=&quot]25.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Aki utoljára nevet, annak lassú a felfogása.[/FONT]
[FONT=&quot]26.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Az optimista nem fékez a zsákutcában.[/FONT]
[FONT=&quot]27.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha te mondod, és úgy van, akkor valószínű.[/FONT]
[FONT=&quot]28.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Bocsánat, hogy élek! Többé nem fog előfordúlni.[/FONT]
[FONT=&quot]29.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot][email protected]…[/FONT]
[FONT=&quot]30.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Kifordítva mindenki rózsaszín.[/FONT]
[FONT=&quot]31.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Nem a szemem nagy, a fejem kicsi.[/FONT]
[FONT=&quot]32.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Úgy érzem normális vagyok, és a hangok is ezt mondják.[/FONT]
[FONT=&quot]33.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Soha ne igyál bele a kutya edényébe, mert lehet, hogy abba már a kisöcséd is beleivott.[/FONT]
[FONT=&quot]34.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Szia! Te is ezen a vonaton utazol?[/FONT]
[FONT=&quot]35.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Óvd a fákat! Egyél harkályt![/FONT]
[FONT=&quot]36.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A meddőség örökölhető.[/FONT]
[FONT=&quot]37.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Piroska ment az erdőben, és egyszer felkiáltott: Cica![/FONT]
[FONT=&quot]38.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ketten jönnek ki az erdőből. Az egyik futva, a[/FONT][FONT=&quot] másik medve.[/FONT]
[FONT=&quot]39.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha a vajaskenyér mindig a vajas oldalára, a macska pedig a talpára esik, mi van akkor, ha a macska hátára kötözünk egy vajas kenyeret, és úgy ejtjük le?[/FONT]
[FONT=&quot]40.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]– Lejöttem a fáról, most már én is ember vagyok? – kérdi a hernyó.[/FONT]
[FONT=&quot]41.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Van élet a halál után! Napóleon meghalt, Nagy Sándor meghalt, Hitler meghalt, de mi élünk![/FONT]
[FONT=&quot]42.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Sosem késő leszokni a dohányzásról, ezért én még várok egy picit.[/FONT]
[FONT=&quot]43.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Aki dohányzik, az meghal. Aki nem, az is.[/FONT]
[FONT=&quot]44.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Amit ma elhalaszthatsz, azt ne halaszd holnapra![/FONT]
[FONT=&quot]45.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A kocogás azoknak való, akik nem elég értelmesek a TV-nézéshez.[/FONT]
[FONT=&quot]46.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Tévedni emberi dolog, de másra kenni még emberibb.[/FONT]
[FONT=&quot]47.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Mi lesz, ha ARA leszel, én meg ERRE kereslek?[/FONT]
[FONT=&quot]48.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha nem mész el mások temetésére, ők sem mennek el a tiédre.[/FONT]
[FONT=&quot]49.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A nő férfi nélkül olyan, mint a hal bicikli nélkül.[/FONT]
[FONT=&quot]50.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A hangszínt hanglétráról festik a hangfalra.[/FONT]
[FONT=&quot]51.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Még ha vérfertőzés, akkor is a mamát akarom![/FONT]
[FONT=&quot]52.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Jön még kutyára másik kutya.[/FONT]
[FONT=&quot]53.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Madarat tolláról, zoknit szagáról![/FONT]
[FONT=&quot]54.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Kerüld a másnaposságot, maradj részeg![/FONT]
[FONT=&quot]55.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A Windows nem vírus! A vírusok csinálnak valamit![/FONT]
[FONT=&quot]56.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Nehéz elhinni valakiről, hogy igazat mond, ha mi az ő helyében hzudnánk.[/FONT]
[FONT=&quot]57.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha éhes vagy, nyalj sót, akkor szomjas leszel![/FONT]
[FONT=&quot]58.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A minőség és a mennyiség nem számít, csak sok legyen és jó![/FONT]
[FONT=&quot]59.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Végre tudom, hány csillag van az égen! Rengeteg.[/FONT]
[FONT=&quot]60.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Azért alakult ki az emberiség, mert sokkal könnyebb volt lejönni a fáról, mint fennmaradni.[/FONT]
[FONT=&quot]61.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Inkább csináld holnap, ma már eleget hibáztál![/FONT]
[FONT=&quot]62.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Tegnap elküldték a behívómat. – Visszaküldtem![/FONT]
[FONT=&quot]63.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Amikor padlón vagy, legalább szedjél fel onnan valamit![/FONT]
[FONT=&quot]64.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Szaporítsd a baktériumokat! Néhány embernek ők az egyetlen kultúrája.[/FONT]
[FONT=&quot]65.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Minél hamarabb maradsz le, annál több idő jut az elmaradásod behozására..[/FONT]
[FONT=&quot]66.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Élj úgy, hogy ne kerülj bele a történelemkönyvbe.[/FONT]
[FONT=&quot]67.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Atomtámadás: 1. Tedd a kezed a füledre! 2. Tedd a fejed a lábad közé! 3. Csókold meg a hátsódat búcsúzóul.[/FONT]
[FONT=&quot]68.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert.[/FONT]
[FONT=&quot]69.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha a hó sárga, ne edd meg![/FONT]
[FONT=&quot]70.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Nincs negoldhatatlan probléma, csak túl rövid az élet.[/FONT]
[FONT=&quot]71.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A kaktusz is azért szúr, mert soha sem simogatják.[/FONT]
[FONT=&quot]72.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.[/FONT]
[FONT=&quot]73.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha nincs eltörve, ne ragaszd meg![/FONT]
[FONT=&quot]74.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Az agy az a szerv, amivel azt gondoljuk, hogy gondolkodunk .[/FONT]
[FONT=&quot]75.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Öngyilkossági ügyekben csak olyanoktól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült.[/FONT]
[FONT=&quot]76.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Méghogy az úszástól jó alakod lesz! – Nézd meg a bálnákat![/FONT]
[FONT=&quot]77.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Visszadumál, mint öregasszony a TV – nek.[/FONT]
[FONT=&quot]78.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Te csak azt részeg, hogy én hiszed![/FONT]
[FONT=&quot]79.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A mozdonyon azért van két ember, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember el sem tudná viselni.[/FONT]
[FONT=&quot]80.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Hirosima ’45, Csernobil ’86, Windows’95.[/FONT]
[FONT=&quot]81.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha ellenségeid lőtávolságon belül vannak, akkor te is![/FONT]
[FONT=&quot]82.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Az igazolványképemmel dobják fel a legunalmasabb horrorfilmeket.[/FONT]
[FONT=&quot]83.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Érdekes arca van. Érdekes hogy ez egy arc.[/FONT]
[FONT=&quot]84.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Parókát visel. Ettől tíz évvel hülyébbnek néz ki.[/FONT]
[FONT=&quot]85.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Egészen kiskoromban születtem![/FONT]
[FONT=&quot]86.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A jó ízlés a rossz ízlés egyik formája .[/FONT]
[FONT=&quot]87.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Annyi esélyem van, mint háromlábú sünnek az autópályán.[/FONT]
[FONT=&quot]88.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A világnak több szerény zsenire lenne szüksége. Olyan kevesen maradtunk .[/FONT]
[FONT=&quot]89.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Ha egy ember 50 éves korában úgy ébred, hogy semmije sem fáj, akkor meghalt.[/FONT]
[FONT=&quot]90.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Kérjük, hogy a kukát etesse, a padló diétázik![/FONT]
[FONT=&quot]91.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Üres fejjel meg lehet élni, de üres gyomorral nem.[/FONT]
[FONT=&quot]92.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A csúszómászók sohasem esnek hasra.[/FONT]
[FONT=&quot]93.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]A tehén nem más, mint egy olyan gép, ami fogyasztásra alkalmassá teszi a füvet .[/FONT]
[FONT=&quot]94.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Küldjetek nekem pénzt! Ígérem, csak megnézem és küldöm vissza![/FONT]
[FONT=&quot]95.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Az egészséges életmód megszállotjai elég hülyén fogják érezni magukat, amikor ott fekszenek a kórházban, és belehalnak abba, hogy semmi bajuk.[/FONT]
[FONT=&quot]96.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Olyan tuskó vagy, hogy lefulladna a fejedben a láncfűrész.[/FONT]
[FONT=&quot]97.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Szavaz a hejesirók pártyára![/FONT]
[FONT=&quot]98.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Sajnálom édesanyádat, hogy gyereket várt, oszt te jöttél.[/FONT]
[FONT=&quot]99.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Egy fecske nem csinál kisfecskét .[/FONT]
[FONT=&quot]100.[FONT=&quot] [/FONT][/FONT][FONT=&quot]Én nem a cápáktól félek, hanem attól,hogy meg akarnak harapni .[/FONT]
 

korodij

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy fiatal pár szál fel a zsúfolt buszra.

A férfi durván rászól az egyik idős bácsira:

- Tessék átadni a helyet a feleségemnek! Állapotos.

A bácsi felugrik, s illedelmesen hellyel kínálja a nőt, majd

érdeklődéssel figyeli:

- S mióta állapotos a felesége? - érdeklődik udvariasan.

- Fél órája. Nem látja, hogy még remegnek a lábai?
 

macikukac

Állandó Tag
Állandó Tag
A gyerekkel töltött hosszú időnek köszönhetően volt szerencsém végignézni jó pár mesefilmet. Ennek kapcsán - ismételten - letisztult bennem jó néhány gondolat a sokat ismételt, megválaszolatlanul maradt női kérdésekkel kapcsolatban, úgyis mint:
- miért ilyen balfaszok a férfiak?
- miért nem találnak egy IGAZI FÉRFIT?! (jellemzően nagybetűvel)
- miért nem működnek a párkapcsolatok?
- miért van az, hogy a jó pasik buzik?
Nos a válasz: a 70-es, 80-as évek meséi kondicionálták az agyunkat.
Vegyük sorba:

Futrinka utca: főszereplők: cicamica, buksi és bodri.
Cicamica egyedül neveli buksit, szomszédja az öreg bodri. cicamica szerintem örökbe fogadta buksit (macskának hogy lehet kutya a gyereke???) valószínűleg egy karrierista ribanc, aki féltette az alakját a szüléstől (gondolom megfizetett egy pumi házaspárt, hogy bérszüljenek neki egy kölköt). féltőgonddal és gyakran nyávogva kényezteti a szeleburdi buksit , aki megfelelő férfi példakép hiányában esélyes hogy full meleg lesz, mire felnő. ott van ugyan az öreg bodri, mint férfi (?), aki feszt morog, de szintén egyedül él, tehát egy töketlen vén fasz, és tutira alkesz.
Az egyetlen normális párkapcsolatot a másik házszomszédban élő rókáék tudják prezentálni, akik naná, hogy bűnöző életmódot folytatnak. szép példa mondhatom.

Mazsola és Tádé: főszereplők: manócska, aki neveli mazsolát (kisdisznó) és a kis tádét (tengerimalac)
manócska elvileg pasi, de nincs csaja, egyedül él a két kölökkel, akik (mivel nem manók) tuti, hogy örökbefogadottak, vagy manócska korábbi csajai felcsináltatták magukat holmi jöttment disznókkal és tengerimalacokkal, ezzel a lúzerrel, meg elhitették, hogy a szerelemgyerekek (manócska tuti impotens, de minimum látens buzi, mivel diós kalácsot tud sütni!) tőle vannak, majd szépen lekoccoltak olaszba rúdonpörögni, ez a szerencsétlen hülye meg tartsa el a két kis szarost. manócska annyira lúzer, hogy még annyi esze sincs, hogy időszakonként átsétáljon egy üveg borral a futrinka utcába (igen, ebben a mesében is szerepel ez az utca) és levarrja a valószínűleg vibrátoron élő cicamicát...
és a gyerekek... naigen... malacka felnőve a köcsög kismalac lesz, aki ha leesik a bicikliről, és valaki megkérdezi jól van e, ráripakodik, hogy a fasz köze van ahhoz, ő hogy szál le a bringáról... sosem költözik el manócskától, mert senki nem ad neki munkát. lúzer felnőtt lesz és továbbra is agresszív...
tádé meg buzi. feszt nyafog és beleegyezik mindenbe...
 

macikukac

Állandó Tag
Állandó Tag
Frédi és Béni: főszereplők: nem kell gondolom bemutatni
frédi és béni még a gimiben haverkodtak össze, ahol frédi volt az országos diák tekebajnok, béni meg egy fasz kis lúzer, aki felnézett a haverjára, amaz meg ebből a rajongásból élt évekig, sőt még most is. végzősként aztán két kis falusi liba, akik azt hitték magukról, hogy szépségkirálynők, elment velük autósmoziba, szépen lepippantotta őket, és ezzel be is teljesült a sorsuk, azóta papucsok, miközben azt hiszik ők tarvolta a pomádéból.... hitelből élnek, és próbálják nevelgetni a gyerekeket, meg betömni a házisárkánnyá cseperedett szépségkirálynőik száját a szerény keresetükkel...
hámondjuk családnak azért család mind a kettő, de nem tudom mennyire követendő példa...

Mézga Géza: főszereplők: gondolom szintén megy ez is...
hát itt a főpapucs pasit látjuk. pocak, kopasz fej... átlag élet, átlag család. talán aladárnak van esélye kitörni ebből a körből, hacsak valami "jólsikerült" találmánya miatt nem sittelik le, és nem lesz buzi a börtönben...
jah... a kriszta meg egy kurva, aki azt képzeli magáról, hogy színésznő. irány a rúd.

Frakk: főszereplők: Károly bácsi, Irma néni, Frakk, meg a két rühes macska.
most mit mondjak. két tisztes kisnyugdíjas. együtt élnek vagy 70 éve már.
de se gyerek, se unoka, csak a büdös háziállatok. szerintem sose szexeltek.
 

macikukac

Állandó Tag
Állandó Tag
A rendszergazda naplója:
HÉTFŐ

9:05 Megérkezés a munkába. Kávé, újságolvasás.

9:20 Hív a számlázási osztály, hogy nem tudnak rákapcsolódni az
Accounting szerverre. A 112-es számú válaszommal reagáltam: "Hm, nálam
pedig működik."

Még egy keveset morogtam a telefonba, aztán javasoltam, hogy indítsák
újra a számítógépet, és próbáljanak újra rákapcsolódni a szerverre.
Közben az UPS-ből kihúztam a kávéfőzőt, és visszanyomtam az Accouunting
szerver zsinórját. A számlázók nem sokkal később hívtak, hogy minden
rendben van. Mi lenne ezekkel nélkülem?

10:20 Hívott a tehén a merketingről, hogy nem működik a modemje.
Mondtam, hogy kapcsolom a specialistánkat a kommunikációra, és
átkapcsoltam a karbantartókhoz. Ezzel a modern irodatechnikával egy
csomó munkát meg lehet spórolni!

10:50 Beugrott hozzám a főnök. A felhasználók segítése állítólag nagyon
gyenge. Megkérdeztem, ki panaszkodott. Természetesen a marketing. A
főnök azt mondta, meg fogja oldani a problémát, bejelentette, hogy a nap
maradék részében már nem jön vissza a munkába, és elment fallabdázni.

11:05 Ez a hétfő mindig nagyon nehéz. Beírtam a könyvbe: diszkek
vásárlása, és bementem a városba.

16:20 Visszatérés a vásárlásról. Megnéztem az üzenetrögzítőt - üres.
Lehet hogy azért, mert elfelejtettem bekapcsolni.

16:25 Lelépés.



KEDD

9:10 Megint megállt nálam a főnök, és át akarta venni a tehén panaszait
a marketingről. Megmutattam neki az új, Hot Amanda nevű képernyővédőmet.

Nagyon tetszett a főnöknek, megkért rá, hogy játsszam fel neki. Miközben
átadtam a diszket, megkérdeztem, hogy fogja megoldani az ellenem
irányuló panaszokat. Azt mondta, látja, hogy egyedül nem tudok
megbirkózni a feladatokkal, és felvesz mellém egy másik embert.

9:50 Eljutottam a DOOM 2 8-as szintjére.

10:25 Hívott a termelési igazgató szaktanácsadója. Azt akarta tudni,
hogyan kell az Excelben grafikont rajzolni. Mondtam, hogy az ilyen
speciális feladatokra van külön tanácsadónk, és átkapcsoltam a
karbantartókhoz. Még jó, hogy ilyen modern telefonjaink vannak.

11:00 Jött a karbantartó. Azt mondta, hogy mostanában mindenféle érdekes
dolgokkal keresik meg őt telefonon. Mondtam, hogy betanítom őt, ha egy
órát ott ül a telefonnál. Belement.

11:05 Elmentem ebédre.

14:00 Megjöttem az ebédről. A karbantartó kitartóan ült a telefonnál.

Mondta, hogy párszor csengett a telefon, de ezeket mind lekapcsolta a
fűtőhöz. Ez a fickó tényleg tud!

14:10 Elkezdtem Gyurit - így hívják a karbantartót - betanítani. A Doom
2-vel kezdtük. Ez a Gyuri fantasztikus tanulékony! Másfél óra után már
el tudott kapni! Azt hiszem, ez a pali még sokra fogja vinni.

16:00 Gyurinak lejárt a munkaideje, úgyhogy abbahagytuk a Doomot. Nekem
még maradt 1 órám. Gondolkodtam, mit kellene csinálnom, és eszembe
jutott az előző napi probléma az Accounting szerverrel. Kipróbáltam,
hogy működik-e a kapcsolója. Párszor ki- és bekapcsoltam. Működött.

16:30 Irány haza.









SZERDA

8:30 A főnök betartotta az ígéretét: hozott egy segítséget, valami Jancsit.

Megmutattam neki a helyiséget a szerverekkel, és adtam neki egy saját
számítógépet, amin gyakorolhat. Egy kicsit ugyan tiltakozott, hogy csak
egy XT-t kapott, de biztosítottam róla, hogy a Windows simán elmegy rajta.

Meglátja, hogy még a monokróm monitorja sem lesz akadály.

9:00 Jancsi számítógépe befejezte a bootolást. Jancsi érdeklődött,
hogyan tud felkapcsolódni a hálózatra. Adtam neki felhasználónevet, a
jelszó hosszát pedig minimálisan 32 betűre állítottam be, hadd tanuljon
gépelni.

9:15 Hívtak a számlázásról, hogy kellene nekik egy új felhasználói név.

Mondtam, hogy ehhez egy nyomtatványt kell kitölteniük, amit alá kell
írnia az osztály vezetőjének, az összes többi vezető beosztásúnak,
raktárosnak és igazgatónak. Kicsit csodálkoztak, de nekem mindegy volt,
mert letettem.

10:05 Hívott valami Bea a számlázásról, hogy kellene neki jelszó a
hálózatra. A hangja alapján 20-22 éves lehetett. Megkérdeztem a nevét, a
születésnapját, családi állapotát és a címét. Eltaláltam. A csaj 20 éves
és szabad. Mondtam neki, hogy a jelszót este személyesen kézbesítem.

11:05 Jancsi végre beindította az XT-jét és valami munkát kért.
Elküldtem cigiért, hadd tanuljon a fiatal.

11:20 Jancsi meghozta a cigit. Odaadtam neki az AS-400 rendszer
leírását, és odaültettem a telefonhoz, hogy próbálja ki magát a
gyakorlatban is. Utána elmentem ebédre.

16:00 Visszatérés az ebédről. Jancsi már három órája próbálta beindítani
az Accountig szervert. Jól letoltam, és elküldtem cigiért. Aztán
csatlakoztattam a hálózati kábelt a szerverre. A TV képe egy kicsit
romlott ugyan, de mégiscsak a munka az első.

16:10 A személyzetis titkárnő a szerette volna tudni, hogyan lehet
indítani a helyesírás-ellenőrzést. Javasoltam a Ctrl-Alt-Del rövidítést.
Megköszönte és letette a telefont.

16:30 A WC-ben elkaptam a Jancsit, hogy az újságban az álláshirdetéseket
olvassa. Egész jól sikerült a napom. Indultam haza.



CSÜTÖRTÖK

8:30 Megint megjelent a főnök. Remélem, nem akarja ezt minden reggel
megismételni! Hát még a mai újságot is alig érkeztem átolvasni! Most
éppen jó hírt hozott - Jancsi nem jön többet. Hát igen, manapság nem
könnyű olyan embert találni, amelyik ér valamit! - mondtam. Meg persze
hülye lennék megosztani ezt a jó kis meleg helyet valakivel!

8:55 Valaki hív a logisztikáról, hogy nem tud ékezetes betűket írni.

Megkérdeztem, milyen csip van a videokártyáján. Nem tudta. Azt
válaszoltam, először is jöjjön tisztába a saját számítógépe
paramétereivel, aztán hívjon.

9:15 Újra hívott az a fickó a logisztikáról. Megtudta, hogy a
videokártya csipjének semmi köze sincs a fontokhoz. Válaszoltam, hogy én
nem a videokártyát, hanem a grafikus kártyát kérdeztem. Elnézést kért,
megígérte hogy kideríti, és letette.

9:30 A gyártástól reklamáltak, a számlákon az ékezetes betűk helyett más
karakterek jelennek meg. Ez már a második eset volt a fontokkal,
megígértem nekik, hogy valamit csinálok. Rövid gondolkodás után úgy
döntöttem, hogy központilag az összes szövegsablont átállítom. Fehér
betűt fehér alapra, a fontot pedig Windingsre, a biztonság kedvéért.



10:00 A Doom 9. szintjénél bekopogott hozzám a Gyuri. Megkérdezte,
nincs-e kedvem elmenni ebédre. Elgondoltam, mennyi hülye kérdés vár még
rám a fontokkal kapcsolatban, és inkább Gyurival tartottam.



PÉNTEK

8:00 Visszatérés az ebédről.

8:25 Valami szerencsétlen a tervezésről elfelejtette a jelszóját, és
tőlem kért segítséget. Javasoltam, használja az FDISK nevű procedúrát,
ami éppen a jelszó visszaállításában segít. A szerencsétlen megköszönte
és letette.

Uramisten, az ilyen embereknek is van választójoguk?

8:35 Megint hívott a tervezésről. A jelszóprobléma megoldva, de helyette
lett egy másik: indítás után a gép azt írja ki, hogy "No system disk or
disk error". Megnyugtattam, hogy ő nem tehet semmiről, ez hardware
probléma, valószínűleg új számítógépre lesz szüksége.

9:15 Gond van! Az a vesztes, akit tegnap porig aláztam a Doomban, a
főnök volt. Berontott hozzám az irodába, és nem reagált az új Obsession
nevű képernyővédőmre sem. Hétfőtől ki vagyok rúgva.

10:00 Azt csinálom, amit tegnapelőtt Jancsi, az álláshirdetéseket olvasom.

Egypárat fel is hívtam. A hívások közötti szünetben a makrókat
állítgatom át Delete Document parancsra. Jó rendszerháttér nélkül
semmire se mennének a cégek!

11:15 Szereztem új helyet. Ugyanilyen funkció, mint amilyen itt volt.

Kikapcsolom a vírusirtót, búcsúzóul ráengedem a vírusgyűjteményemet a
hálózatra, összecsomagolom a kis kávéscsészémet. Viszlát!
 

macikukac

Állandó Tag
Állandó Tag
Banki tanácsok 2009 évre..



Kedves érintettek!

Banki tanácsok 2009 évre...

Tekintettel Európa kritikus gazdasági helyzetére, íme a 2009. évre
vonatkozó tanácsunk:

Fontos: Tetováltasson egy Eurót a péniszére, mivel azt követően.....

1) ... élvezheti pénze fel-le mozgását,
2) ... láthatja, hogy növekszik a pénze,
3) ... mindig örül, ha a felesége a pénzéhez nyúl,
4) ... Ön döntheti el ki nyúlhat a pénzéhez,
5) ... döntse el Ön, hogy HOVÁ fekteti be a pénzét!!!
 

macikukac

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajon melyik gyerekdalra gondoltunk?
Figyelem! Sürgosen megkérünk minden házzal rendelkezo puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidon belül hagyja el, az annak külso felszínén keletkezett, és az óta is folyamatban lévo tűzeset miatt.
A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipai termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelor e két napi fejadagot tesz ki.
 

macikukac

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajon melyik gyerekdalra gondoltunk? 2.
Sürgos figyelmeztetés minden kiskorú Katalin nevű lakosunk részére!
Tudomásunkra jutott, hogy hazánkba betört oszmán csapatok Önöket célpontjuknak tekinthetik.
Áldozataikat eloször mély nátrium-kloridos forrásban szeretnék meg meríteni, majd pedig abroncsok alsó tesztelésére használják fel.
Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy a nagy sebességel közeledo oszmán csapatok megérkezésük után fejlövéssel történo kivégzést foganatosítanak.


Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkezo nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerosítjuk, hogy a vonat a kanizsai pály audvarra megy.
A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, o az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét megha tározza.
Más források szerint vonatkíséroként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.

 
Oldal tetejére