Hírek Huszonháromszor ment férjhez a világrekorder asszony

Linda Wolfe leghosszabb házassága 7 évig, a legrövidebb 36 órán át tartott.


Az amerikai Linda Wolfe – leánykori nevén Linda Lou Taylor – először 1957-ben, 16 éves korában ment férjhez egy George Scott nevű, akkor 31 éves férfihoz. A frigy 7 évig tartott, ez volt a nő leghosszabb és elmondása szerint legboldogabb házassága. A legrövidebb mindössze 36 órán át tartott, mivel férjével rájöttek, hogy nem szerelmesek egymásba.


Az asszony élete során összesen 23 alkalommal ment férjhez, ebből háromszor ugyanahhoz a személyhez. Saját bevallása szerint soha, egyetlen férjét sem csalta meg, míg házasok voltak, de mindig is odavolt a házasodás romantikájáért. Különböző férjeitől összesen hét gyermeke született és még számos gyermeknek volt a mostohaanyja.


Férjei között voltak csaposok, zenészek, egy félszemű elítélt, illetve egy vízvezetékszerelő is. Ketten voltak hajléktalanok és kettőről kiderült, hogy homoszexuális. Az egyik férje verte, de olyan is akadt, aki lakatot tett a hűtőszekrényére. A nő 1996-ban hozzáment Glynn Wolfe baptista lelkészhez is, aki a világ legtöbb, összesen 29 monogám házasságát kötött férfija volt. Utóbbinak Linda volt az utolsó neje, a házasság a férj 1997-ben bekövetkezett haláláig tartott.


Az asszony bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, mint a világ legtöbbet házasodott nője. 2009-ben úgy nyilatkozott, már több, mint egy évtizede nem volt esküvője, de keresi a következő férjét. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha elölről kezdhetné az életét, nem házasodna ennyiszer.


A 24. házasságát végül már nem volt alkalma megkötni, ugyanis 2009 decemberében, 69 éves korában, egy idősek otthonában elhunyt.

1652677923177.png
 
A klasszikus házasság intézményrendszerét járatja le.
Szerintem.
Habár az egészségügyi problémák nem meghatározóak egy kapcsolatban............(..)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bedyy wrote on lil9's profile.
Szia!
Köszönöm a Jayne Ann Krentz könyveket főleg az Arcana hiányzó részei tettek nagyon boldoggá. (Mikor fel le ugráltam kicsit furán néztek a gyerekek :D )
A fordítás is nagyon jó lett. Esetleg a jövőben játszódó Harmony könyveket nincs kedved fordítani? Elvileg a Opsidian Prey kapcsolódik az Arcanához mert egy Sweetwater a főszereplő meg kíváncsi lennék miként alakul a Rainshadow szigeti rezervátum sorsa.
V.Márti wrote on H-111's profile.
Szia!

Szeretnélek megkérni hogy küldd át nekem - Michael Drosnin - A Biblia Kódja - 2 . részét a Visszaszámlálás - t. Előre is nagyon köszönöm! Bármilyen formátumban.
Kedves Kollégák,

Tudna nekem valaki segíteni a 10-11 évesek méréséhez szükséges Meixner-féle olvasás felmérőlap/szöveg megküldésében?
Előre is köszönöm, Ildi
papapig wrote on Kolonel0708's profile.
Jókai Mór - Mire megvénülünk
A ZIP fájl nem létezik
Sziasztok.
Keresztszemes mintákat keresek: Utolsó vacsora és Egyiptomi minták.
Köszönöm a segítséget

Statisztikák

Témák
37,307
Üzenet
4,584,904
Tagok
601,471
Legújabb tagunk
mattomi
Oldal tetejére