Idén csak 10 ezer menekültet fogad Kanada

Kanada átírta a szíriai menekültek befogadására meghirdetett programjának ütemtervét.

Az eredeti elképzelés szerint 25 ezren érkezhettek volna az év végéig, de most úgy néz ki, hogy csak 10 ezer embert tudnak biztonságban és jó körülmények között elhelyezni.

Február végéig a hatóságok megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a további 15 ezer menekült is letelepedhessen Kanadában.

A kanadai nemzetbiztonsági miniszter, Ralph Goodale az előzetes ellenőrzés fontosságáról beszélt mondván, hogy mindenkinek szigorú átvilágításon kell átesnie még az előtt, hogy repülőgépre szállna. Ha a legcsekélyebb kétely felmerül egy menedékkérővel kapcsolatban, ügyét félreteszik, majd egy újabb vizsgálat után döntenek arról, hogy beengedik-e az országba.


menekultek6.jpg
 
Szervusz Hanna ,
nem is olyan sokára , de megkapja a Német nép hiszen már ma reggel a hirekben elszólták magukat , hogy állitolag "hivatalosan" eddig ca. 1 millió azzaz 1.000.000 menekültett jegyeztek be Németországba ! De örülhetünk nekik mivel kiegyenlitik a demográfiai hullámot irja a Die Welt mivel az UN menekültügyi szervezete kijellentése alapján ca. 86% van éretségije - föiskolai illetve egyetemi végzetsége . Igy csak addig a ca. 3-4 évig fogja a szociális hálló öket eltartani, ha addig össze nem roppan amig megtanulnak Németül illetve elvégeznek egy átképzést , diplomák honositása etc.pp.
 
Szervusz Hanna ,
nem is olyan sokára , de megkapja a Német nép hiszen már ma reggel a hirekben elszólták magukat , hogy állitolag "hivatalosan" eddig ca. 1 millió azzaz 1.000.000 menekültett jegyeztek be Németországba ! De örülhetünk nekik mivel kiegyenlitik a demográfiai hullámot irja a Die Welt mivel az UN menekültügyi szervezete kijellentése alapján ca. 86% van éretségije - föiskolai illetve egyetemi végzetsége . Igy csak addig a ca. 3-4 évig fogja a szociális hálló öket eltartani, ha addig össze nem roppan amig megtanulnak Németül illetve elvégeznek egy átképzést , diplomák honositása etc.pp.

Melitta az előbb azt írta, hogy ezek mind hazamennek a szíriai háború után. o_O Most akkor milyen demográfiai kiegyenlítés?
 
Az oroszok elérték azt, amit az amerikaiaknak és barátaiknak két év alatt sem "sikerült". Pucol a dzsihádista fővezér.
Amúgy tényleg a törökök gyógyították korábban, sőt mások is, mert a kalifának sok barátja van ám!

"A sebészek megmentették ugyan az életét, de nem tudtak biztosítani számára megfelelő kezelést, ezért Törökországba szállították, ráadásul - állítja a hírügynökség - ebben közreműködött az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is."

Ez nem összeesküvéses oldal, ez az origo:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20151209-libiaba-szokott-iszlam-allam-vezetoje-al-bagdadi.html
 
Melitta az előbb azt írta, hogy ezek mind hazamennek a szíriai háború után. o_O Most akkor milyen demográfiai kiegyenlítés?

Hova haza? Azt elfelejtik a statisztikákban közölni, hogy ezek a szírek és az irakiak azokról a területekről menekültek a törökországi táborokba, amelyeken az ISIS garázdálkodik, nem a kormányuk által ellenőrzött részekről, de ahogy Kágyula írta, ez a terület "már el van osztva." Ott vannak az olajmezők, ezért kellett bombázni Deir-ez-Zórt, azt a várost, amit már két éve tartanak a szír katonák az Iszlám Államtól körülzárva és akadályozzák a zavartalan kitermelést.

The Project for the New Middle East.jpg


Szervusztok ,
na régen nem kacagtam ekkorát , ugye valamikor a 80-as évek végefelé még Mr. Reagan idejében ugye ugyszintén levitte a Szadi de araber az olaj árát és ezzel törte ki az Amerikai állam a nagy Szovjetunió nyakát ! Mert az orosz gazdaság jóformán csaqk az olaj és gáz exportra épült fel . Azért is ment az utobbi idöben tehát pár éve az olaj árának a csökkentése , az hogy a Szaudik milyen áron adják el az tök mindegymert Amerika kompenzálja a kiesett hiányt ! Nyom ö annyi "zöld hasut" amennyit csak akar . Csak az a baj hogy valahogyan nem ugy sikerült a dolog ahogyan ellett képzelve , lehet hogy több anyagi tartaláka van Putyinnak mint az ellemzök bejósolták ?? Hiszen azért nem is lehetett megépiteni a "déli" olajvezetéket Bulgárián át mert igy remélték hogy elöbb térdre kényszeritik az Oroszt , lehet hogy valakik elszámolták magukat ??
Hanna, állitolag irták a Német lapok hogy lehetséges Izraelii gépek bombázták Damaszkusz elövárosát ahol a Hezbollah táboroz . Valamint már azt csiripelik a madarak , hogy Sziriát 3 részre fogják felosztani , a nyugati marad Asszadnak -kelet a Kurdoké lesz és lent a Golán fensik az olaj mezökkel azt meg Izrael fogja megkapni :)

Ott, a sivatagban már nincs semmi, ahonnan jöttek, ha visszamennének újra fel kellene építeni ennek a rengeteg embernek a városait. Minek? Ott nincs öreg német nyugdíjas, akit el kellene tartani. Teljesen felesleges ott a sok ember.

Arra a területre az az elmélet az érvényes, hogy "TÚLNÉPESEDÉS VAN"

Európára meg az az érvényes, hogy "KIHALUNK, HA NEM TELEPÍTJÜK AZ ÉLETERŐS SZÍR FÉRFIAKAT EURÓPÁBA"
 
Utoljára módosítva:
Szervusz Nusi ,
amugy az semm mellékes , hogy az Amik Döniccel egy "különbékét " kötöttek a nyugati harctéren , hogy a német csapatok 2-3 hétig gyengiteni tudták az Vörös hadsereget , de erröl hallgat a fáma . Pontosan ugy mint az Amerikai hadsereg által elvitt Patentek mondjuk Buna-Leuna üzemeiböl , az Agfából etc. a Magdeburgban kirámolt bank arany és ezüst tömbjeiröl ;)
 
VISSZA az EREDETI TEMARA

John McCallum migráció- és menekültügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy Kanada 2016 márciusáig legalább 35 ezer szíriai menekültet fogad be.
A letelepítési program keretében az idén összesen tízezer szíriai érkezik, majd a rákövetkező három hónapban még további 25 ezer.
A következő év végéig akár 50 ezer is lehet a menekültek száma Kanadában,
akik jelenleg jordániai és libanoni menekülttáborokban élnek.
 
El nem tudom mondani hany helyen lattam mar imadkozo muszlimot.Mallokba repteren benzinkutnal parkokba .
Canada multikulturalis orszag, es valoszinu a most kijovok akik uton utfelen foldre borulnak. Megkerdeztem a regebben itt eloket ok nem imadkoznak az utcan.
 
az utcan leborulok az ujak es leborulva adnak halat ,hogy Canada befogadja oket !
DE az 56-os magyarok IS leborultak az utcan SOT ok meg CANADA foldjet meg is csokoltak
ugy imadkoztak ,adtak halat a befogadasukert !
ahol leborulnak az amint latom egy govermenti epulet
 
Lehet igazad van halajukat akartak kifejezni ily modon.:dr_24:
NAgyon sok ember halas Canadanak, hogy uj hazara lelt.
Mikor mi jottunk en is olyan jo eso erzessel leptem Canada foldjere, hogy vegre vege a hanyatatasnak a bizonytalansagnak na es persze annak is hogy tuleltuk ezt hosszu utat , ami szamunkra az elso repulo ut volt.
 
Lehet igazad van halajukat akartak kifejezni ily modon.:dr_24:
NAgyon sok ember halas Canadanak, hogy uj hazara lelt.
Mikor mi jottunk en is olyan jo eso erzessel leptem Canada foldjere, hogy vegre vege a hanyatatasnak a bizonytalansagnak na es persze annak is hogy tuleltuk ezt hosszu utat , ami szamunkra az elso repulo ut volt.
... es HA elotted leborult volna halat adni valaki oromeben ,biztos lehetsz benne leborult volna mindd aki a gepen volt
azert azt az euforiat amit az az erzes hoz, hogy igen engem ez az orszag el es befogadott es ujra letezni tud szabadon ,nos azt hiaba meseljuk aannak ki nem elte at mert nemertik ,
az az erzes olyan "halahullammal" tolt el ,hogy nehez tulzasba eses nelkul kontrolalni
... lattam ki vegigcsokolta a falat mig kiert a birosagi epuletbol a leborulas szinten nem egyedi .


azert itt is ki vannak hegyezve a camerak az ellenzek itt is ellenzek csak kulturaltabb
 
Utoljára módosítva:
Közben a Közel-Keleti helyzet fokozódik. A törökök újabb provokációja: illegálisan behatoltak a katonáik Irak területére:

"török katonák egy hete illegálisan átlépték az iraki határt. Bagdad egyértelművé tette, hogy a NATO tagállama az iraki kormány jóváhagyása nélkül küldött fegyveres erőt az ország területére, amit Irak elleni agresszióként értékelnek. A behatolást Moszkva mellett szerdán már a kínai külügyminisztérium is elítélte. Ennek ellenére Erdogan egy interjúban kijelentette, hogy Ankara védőhatalomként tekint az észak-iraki szunnitákra és a helyzet súlyosbodása miatt felszólított a térségben tartózkodó török állampolgárokat, hogy hagyják el Észak-Irakot.

Ez az eszkaláció is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az iraki parlament Biztonsági és Védelmi Bizottsága szerint Bagdadnak fel kell mondania a védelmi megállapodását Washingtonnal. A parlamentben többen már Moszkva behívását követelik az IS elleni harcba."

íhttp://privatbankar.hu/makro/a-terroristakat-is-tamogatjak-igy-szurjak-hatba-europat-288381
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,426
Tagok
615,656
Legújabb tagunk
tifani1214
Oldal tetejére