Idézetek

ruesauveur

Állandó Tag
Állandó Tag
A fiatal csávó – legalább két méter magas – odajött hozzám. – Figyelj, Chinaski, én nem veszem be ezt a süket dumát arról, hogy te ilyen lepattantan élsz, meg ismered az összes drogdealert, stricit, kurvát, narkóst, lóversenyfüggőt, bokszolót és alkoholistát.
– Pedig nagyjából ez a helyzet.
– Egy nagy lófaszt – mondta, és otthagyott. Egy igazi irodalomkritikus. (Bukowski)
 

ruesauveur

Állandó Tag
Állandó Tag
Felvettem egy inget meg valami gatyát, és kinyitottam az ajtót. Aztán berohantam a fürdőszobába, és hánytam. Megpróbáltam megmosni a fogam, de megint csak hánytam egyet – a gyomrom nem bírta a fogkrém ízét. Aztán kijöttem a fürdőből.
– Te rosszul vagy – mondta Lydia. – Elmenjek?
– Dehogy, semmi vész. Mindig így szoktam felkelni. (Bukowski)
 

ruesauveur

Állandó Tag
Állandó Tag
Semmi sem volt már összhangban a világban. Az emberek vakon, céltalanul kapkodtak ide-oda: kommunizmus, egészséges kaják, zen buddhizmus, szörfözés, balett, hipnózis, csoportterápia, orgiák, biciklizés, gyógyfüvek, kereszténység, súlyemelés, utazás, drogelvonó, vegetarianizmus, India, festés, írás, szobrászat, zeneszerzés, karmesterkedés, túrázás, jóga, közösülés, szerencsejáték, ivás, lógás, fagyasztott joghurt, Beethoven, Bach, Buddha, Jézus, transzcendentális meditáció, heroin, répalé, öngyilkosság, varratott öltöny, repülés, New York City, aztán mindez atomjaira hullik és megsemmisül. Az emberek egyszerűen szükségét érzik annak, hogy elfoglalják magukat, míg várják a halálukat. Persze, az legalább biztos jó, hogy van miből válogatniuk.
 

ruesauveur

Állandó Tag
Állandó Tag
Van egy nagy probléma az írókkal. Ha egy írónak kiadták az írásait, és sokat eladott belőlük, akkor azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak kiadták az írásait, és csak közepes mennyiséget adott el belőle, azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak kiadták az írásait, és épp hogy csak eladott belőlük, akkor azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak sosem adták ki az írásait, és neki se volt pénze arra, hogy kiadja, akkor pedig azt gondolja magáról, hogy szenzációsan jó író. Az igazság azonban az volt, hogy nagyon kevés a valódi nagyság. Sőt majdhogynem nem is létezik. (Bukowski)
 

ruesauveur

Állandó Tag
Állandó Tag
Öreg voltam és ronda. Lehet, hogy ezért volt olyan jó érzés beledugni a farkamat fiatal lányokba. Én King Kong voltam, ők pedig finom kis teremtmények. Azért keféltem ennyit, hogy így kerüljem el a halált? Azt reméltem, ha fiatal lányokkal vagyok, nem öregszem meg, nem érzem magam idősnek? Nem akartam rondán megöregedni. Inkább szerettem volna hamarabb meghalni, mielőtt még utolérne a halál.
(Charles Bukowski: Nők)
 

ruesauveur

Állandó Tag
Állandó Tag
Miután elment, csak üldögéltem a kanapén. Aztán felvettem a gumibabát a földről, és leültettem magam mellé. Megittam még egy vodka-tonikot. Nyugodt este volt. Nyugodt este a pokolban. A világ égett, mint egy korhadt hasáb, tele termesszel. (Bukowski - Ponyva)
 

ruesauveur

Állandó Tag
Állandó Tag
– Nem is tudom, hogy mutassam be magukat egymásnak, mert igazából nem is tudom, hogy kicsodák. – mondtam nekik.
– Akkor miféle magánnyomozó maga? – Kérdezte Céline.
– A legjobb L. A. -ben.
– Tényleg? És minek a rövidítése az L. A.?
– Lúzer Alkoholisták. (Bukowski - Ponyva)
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Okos idézetek:
:cool:

Válogasd meg a csatáidat! Nem kell minden vitában részt venned, amire meghívást kaptál.

Mandy Hale



Ha elölről kezdhetném az életemet, több hibát mernék elkövetni.

Nadine Stair


A buta kérdésre, hogy „Miért én?”, a világegyetem ritkán veszi a fáradtságot, hogy válaszoljon: „Miért ne?”.

Christopher Hitchens


A biztos megöl, de túléled. A kétely éltet, de belehalsz.

Márai Sándor


Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.

Henry Ford



Soha ne mondj le az álmodról azért, mert sok időbe telne beteljesíteni azt. Az idő amúgy is el fog telni.

Earl Nightingale


A leggyakoribb módja annak, hogy az emberek elvesztik erejüket az, hogy azt hiszik, nincsen nekik.

Alice Walker



Aki azt mondja, lehetetlen megcsinálni, legalább ne zavarja azt, aki csinálja.

kínai közmondás


Normálisnak lenni annyit jelent, hogy felveszed a ruhádat, melyet a munkádhoz vásároltál, végighajtasz a városi forgalomban az autóddal, melynek részleteit még mindig fizeted – mindezt azért, hogy megtartsd az állásodat, ami ahhoz kell, hogy ki tudd fizetni a ruhádat, az autódat és a házadat, melyet üresen hagysz egész napra, hogy megengedhesd magadnak, hogy benne élj.

Ellen Goodman



Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz.

Johann Wolfgang von Goethe



Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Weöres Sándor



A világ számos problémája megszűnne, ha nem egymásról, hanem egymáshoz beszélnénk.

(Ismeretlen)



Ha igazi sikerre vágysz, tedd fel magadnak ezt a négy kérdést: Miért? Miért ne? Miért ne én? Miért ne most?

James Allen

Az élet olyan, mint egy pénzérme. Sokféleképpen elköltheted, de csak egyszer.

Lillian Dickson



A fájdalom csak átmeneti. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig, de idővel enyhülni fog és valami más lép a helyébe. Ha viszont feladom, annak a fájdalma örökké elkísér.

Lance Armstrong


A gyenge bosszút áll, az erős megbocsát, az okos pedig nem is törődik vele.

(Ismeretlen)


Gyertyák ezreit gyújthatjuk meg egyetlen gyertya lángjával, és a gyertya élete nem lesz rövidebb. A boldogság soha nem csökken azáltal, hogy megosztjuk.

Buddha


Könnyebb erős gyermekeket nevelni, mint összetört felnőtteket meggyógyítani.

Frederick Douglass



Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot

George Bernard Shaw


Megpróbálni elfutni a problémáid elől egy olyan verseny, melyet soha nem fogsz megnyerni.

(Ismeretlen)


A lehetetlen nem tény, hanem vélemény.

Muhammad Ali



Nem mindenkinek van leragasztva a szeme, egyesek önként csukják be, úgy bizony.

Makszim Gorkij



Légy önmagad; mindenki más már foglalt.

Oscar Wilde



Ha a boldogságot kergetve valaha is megtalálod azt, akkor úgy fogod megtalálni, mint az idős hölgy a szemüvegét, mely végig ott volt az orrán.

Josh Billings



A sikernek ára van, nem titka.

Hobo



Ha valamit igazán meg akarsz tenni, akkor megtalálod a módját. Ha pedig nem, akkor megtalálod rá a kifogást.

Jim Rohn



Figyelj a gondolataidra, mert azok szavakká válnak. Figyelj a szavaidra, mert azok tettekké válnak. Figyelj a tetteidre, mert azok szokásokká válnak. Figyelj a szokásaidra, mert azok a jellemeddé válnak. Figyelj a jellemedre, mert az lesz a sorsod.

(Ismeretlen)



Mindenki szeretné megváltoztatni a világot, de senki sem szeretné megváltoztatni önmagát.

Lev Tolsztoj



A fény az alagút végén nem illúzió. Az alagút az illúzió.

(Ismeretlen)



Akik a hegy tetején vannak, nem oda estek.

(Ismeretlen)


Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül. Ha messzire akarsz jutni, menjetek együtt.

Afrikai közmondás



Ha nem viseled gondját a testednek, hol fogsz élni?

(Ismeretlen)



Bizonygasd saját korlátaid, s bizony, szert teszel rájuk.

Richard Bach



Az a baj a világgal, hogy az intelligens emberek tele vannak kétellyel, míg az ostobáknak rengeteg az önbizalma.

Charles Bukowski



A végén majd nem az számít, hogy mennyi éved volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt az éveidben.

Abraham Lincoln



A világ nem tartozik neked semmivel. Ő volt itt előbb.

Mark Twain



A játék végén a király és a paraszt is ugyanabba a dobozba kerül vissza.

Olasz közmondás



Az emberek erősebbé válnak, mikor rájönnek, hogy a segítő kezet, melyre szükségük van, a saját karjuk végén találják.

Sidney J. Phillips

Kit érdekel, ki az üzenetküldő? Megértetted az üzenetet?

Eddie Griffin





Mindannyiunk-nak két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy csak egy van.

Tom Hiddleston



Senki sem kelthet benned kisebbrendűségi érzést a jóváhagyásod nélkül.

Eleanor Roosevelt

Túl sok falat építünk, és túl kevés hidat.

Isaac Newton




Ha az ‘A’ terv nem működik, az ABC-nek van még 43 betűje.

(Ismeretlen)



Kit érdekel, ki az üzenetküldő? Megértetted az üzenetet?

Eddie Griffin



A világ tele van kedves emberekkel. Ha épp nem találsz egyet sem, akkor legyél Te az.

(Ismeretlen)



Az okos ember tudja, hogy mit mondjon. A bölcs ember tudja azt is, hogy mondja-e.

(Ismeretlen)



Amíg nem találsz valamit, amiért harcolni fogsz, addig beéred valamivel, ami ellen harcolhatsz.

Chuck Palahniuk



A megbocsátás ajándék, amit önmagadnak adsz.

Suzanne Somers



Ha elesel hétszer, kelj fel nyolcadszor is!

Japán közmondás



Azok, akik kialakították magukban a kitartás szokását, mintegy bebiztosították magukat a kudarc ellen.

Napoleon Hill



Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.

Albert Schweitzer



Sosem tudod meg, milyen erős vagy, míg nem marad más választásod, mint erősnek lenni?

Bob Marley



Az emberek, az eszközeik - eszközévé - váltak.

Henry David Thoreau
 

Mundane Poignant

Állandó Tag
Állandó Tag
"Számomra a fák mindig is a leghitelesebb tanítómesterek voltak. Nagyra becsülöm az erdők és ligetek törzsi és családi kötelékben élő fáit. De még jobban tisztelem az egymagukban állókat. Olyanok, mint egy magányos ember. Nem mind a remeték, akik gyengeségből vonulnak el a világtól, hanem mint a visszavonultan élő szellemóriások, mint Beethoven vagy Nietzsche. Ágaik hegyén a világ rezdül, gyökereik a végtelenben nyugszanak; de nem vesznek bele, hanem minden életerejükkel egyetlen dologért küzdenek: azért, hogy saját törvényeik szerint kiteljesítsék önmagukat, kiformálják a maguk arculatát, hogy megmutassák valójukat.”

“For me, trees have always been the most penetrating preachers. I revere them when they live in tribes and families, in forests and groves. And even more I revere them when they stand alone. They are like lonely persons. Not like hermits who have stolen away out of some weakness, but like great, solitary men, like Beethoven and Nietzsche. In their highest boughs the world rustles, their roots rest in infinity; but they do not lose themselves there, they struggle with all the force of their lives for one thing only: to fulfil themselves according to their own laws, to build up their own form, to represent themselves.”
― Hermann Hesse
 

solyomlany

Állandó Tag
Állandó Tag
Van úgy, hogy akadályok tornyosulnak eléd és nem látod a kiutat. Van úgy, hogy döntéseket kellene hoznod és nem érzed képesnek Magad rá. Van úgy hogy csak a kudarcaidra koncentrálsz és beszűkülten nézel a jövő felé.
Nos ilyenkor egyetlen feladatod van, figyelmedet Önmagadra fókuszálni és végig listázni az eddig elért sikereidet. Kezdd az elején és a nagy dolgokra koncentrálj.
Pl.: Megszülettem, megtanultam járni, késsel villával enni és bögréből inni, szobatiszta lettem. Megtanultam írni és olvasni, sőt még 10-ig is elszámolok :)
Folytasd a sort tovább a saját értékrendednek megfelelően. Rá fogsz jönni, hogy mennyi minden sikerült az életedben.
A jelenlegi helyzettel kapcsolatban a következő kérdéseket tedd fel Magadban: Mire tanít ez a helyzet engem? Mit kellene elengednem? Mitől félek? Esetleg mitől akar a sors megkímélni ?
Egy dolgot mindenképp véss a fejedbe: Nincs rossz döntés, CSAK TAPASZTALÁS VAN! Mindannyian szabad akaratot kaptunk a saját dolgainkhoz való viszonyulásra! Szabad vagy, ha nem érzed annak Magad nyisdd ki az ajtót, amelyet bezártál.
Kalo Jenö
 

solyomlany

Állandó Tag
Állandó Tag
"Elengedni nem azt jelenti, hogy nem törődsz valakivel, hanem csak azt, hogy nem tudsz többet tenni érte.
Az elengedéssel nem zárkózol el előle, csak felismered, hogy nem irányíthatod.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz, hanem hagyod, hogy tanuljon a következményekből.
Az elengedés az erőtlenség elismerése, miszerint a végkifejlet nincs, és soha nem is volt a te kezedben!
Az elengedéssel nem próbálsz megváltoztatni vagy hibáztatni más valakit, hanem a lehető legtöbbet hozod ki magadból.
Ha elengeded, többé nem gondolkodsz róla, de törődsz vele; nem "megjavítani" akarod, hanem támasza lenni;
nem te vagy a középpontban, rendezgetve a végkifejletet, hanem engeded, hogy ki-ki befolyásolja a saját sorsát;
nem védelmező vagy, hanem hagyod, hogy szembesüljenek a valósággal;
nem tagadsz, hanem elfogadsz;
nem zsörtölődsz, korholsz vagy vitatkozol, hanem megkeresed a saját hiányosságaidat, és azokon dolgozol;
nem azon igyekszel, hogy saját vágyaidhoz igazíts, hanem elfogadsz minden napot úgy, hogy ahogy jön, és örülsz neki;
nem kritizálsz vagy regulázol másokat, hanem megpróbálsz olyanná válni, amilyen lenni szeretnél;
nem bánkódsz a múlt miatt, hanem növekedsz, és jelenben élsz.
Valójában az elengedés azt jelenti: Kevésbé félsz... Bízol Istenben.... és jobban szeretsz."

Forrás: Győzelem a félelem felett
 

solyomlany

Állandó Tag
Állandó Tag
"A nagy fordulat egy ember életében:
„nekem mi jut?” helyett: „mi fakad belőlem?”
S ez elég ahhoz, hogy a bentről-fakadó
fényes legyen és folyton tisztuló."
Weöres Sándor
 

solyomlany

Állandó Tag
Állandó Tag
A kapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy "majd megnevelem". Felejtsd el! Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni. Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Egyet tehetsz érte: hogy szereted. :)<3
Müller Péter
 
Oldal tetejére