Ilyen gazdagok vagyunk

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ilyen gazdagok vagyunk

A washingtoni magyar követségen "hazatérési fórumot" rendeztek olyan magyar-amerikai fiatalok – emigráns szülők gyermekei – és a rendszerváltás óta odakint tanulók számára, akik az Egyesült Államokban szerzett tudásukat és tapasztalatukat otthon, Magyarországon szeretnék hasznosítani. A messzemenően helyeselhető kezdeményezés Simonyi András washingtoni nagykövettől indult ki, ebből az alkalomból elmondta, hogy egyáltalán nincs megelégedve azzal, amit a kormány tesz az ügyben, ennél sokkal többre kellene törekedni. Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne fogadja tárt karokkal azokat, akik vissza akarnak adni valamit Magyarországnak külföldön megszerzett tudásukból és tapasztalataikból.
Mint kiderült, már több fiatal érdeklődött a hazatelepülés és a hazai munkalehetőségek iránt, ám itthonról ehhez semmiféle segítséget nem kaptak, sőt inkább elutasítóan fogadták a kérést. A nagykövet hozzáfűzte: nem lehet csodálkozni azon, hogy az Amerikából hazaigyekvők végül Londonban vagy Párizsban kötnének ki, ha ott szívesebben látnák a felkészült szakembereket, mint nálunk. A nagykövet szerint Magyarországnak ki kell nyitnia az ablakot, hogy kiszellőzzék az ország. A friss szellőt Amerika jelentheti. (Tegyük hozzá: az ablakon kívül az ajtót is ki kellene nyitni, hogy a hazatérni szándékozók bejöhessenek rajta.)
Olyan gazdag az ország jól képzett értelmiségiekben, hogy nélkülözni tudja azokat a szakembereket, akik külföldön tanultak és szereztek gyakorlatot? A rendszerváltás után e sorok írója, aki 1970-től Washingtonban élt, többször próbálkozott ez ügyben elérni valamit a magyar illetékeseknél, és több tucat cikket jelentetett meg mind Amerikában, mind Magyarországon, de süket fülekre talált. Az emigránsok tudására és tapasztalataira nem tartott igényt az ország. Akik elszöktek a nehézségek elől, maradjanak ott, ahol vannak – ez volt az általános hazai vélemény. E sorok írója végül felhagyott a hiábavaló igyekezettel, és mivel közben elérte a nyugdíjkorhatárt, hazatelepült – nyugdíjasnak. A 26 évi amerikai munkával szerzett nyugdíjából itthon azóta is eltengődik valahogy, minek dolgozna?
Ez a szemlélet, úgy látszik, máig sem változott, és nemcsak az emigránsokra terjed ki, hanem olyanokra is, akik legálisan (például ösztöndíjjal) mentek Amerikába tanulni. Csak nem féltékenyek az itthoniak a kint szerzett tudásra és a tágabb látókörre?
Befejezésül örömmel ejtek szót arról, hogy már létezik Magyarországon a Talentum Program, amely felkarolja a Homecoming Forum célkitűzéseit, és felfigyelt a kérdésre az oktatási miniszter is, jelezte, hogy létesül majd egy "hazatérési ösztöndíj" a hazajönni akarók támogatására. Úgy legyen!

Stirling György
 
A

Ahmet

Vendég
Az az érdekes, hogy az oktatás ugyan sokba kerül, mégis az államnak a legjobb befektetés. (Nálam sokkal okosabbak számították ki, de könnyen belátható) A képzettebb munkaerő jobban és többet termel, tehát többet adózik, ha csak szigorúan a pénzügyi oldalt nézzük. A befektetett pénzt sokszorosan visszatéríti. Szóval ha valaki helyettünk kifizeti az oktatást, nekünk csak aratni kell, akkor nem értem, hogy miért kell elutasítanunk az ilyen lehetőséget. Pláne, hogy a képzetlen munkaerő beáramlásának meg egyéb okokból nem akarunk gátat szabni. Számomra is érthetetlen. És akkor arról még nem is esett szó, hogy ezeknek az embereknek rengeteg külföldi kapcsolatuk van. Az ilyen kapcsolat 10-15 év múlva aranyat ér, de szó szerint.
 
Forex

Állandó Tag
Állandó Tag
Reakció

Kicsit elgondolkoztam a topic címén: "Ilyen gazdagok vagyunk". Pontosan ez, hogy is értendő? Ilyen gazdagok vagyunk, mert ilyen értelmiségi magyar származású USA-ban tanult emberekkel rendelkezhetnénk?

Én amondó vagyok, hogy aki emigrált az nem véletlenül tette meg! Azért tette, mert vagy a politikai nézete nem egyezett meg a magyaországra jellemzővel, vagy pedig
végzettségének megfelelően nem tudott betőlteni egy olyan állást amit meg is fizettek
volna. Elvégre egy diplomával rendelkező ember, miért is elégedne meg egy havi 100,000 Ft -os fizetéssel? Magyarországon ez a helyzet! Nagyon sok diplomás ember
van akik 100,000 Ft -ot keresnek egy hónapban. A statisztikák jól kimutatják, hogy a
legtöbben az országban minimálbéren (ami jelenleg 50,000 Ft) tengődnek és egy újabb
nagy létszám 100,000 Ft-os fizetéssel éldegél, s az igazán méltányolt 200 300 ezer Ft-os keresetet nagyon nagyon kevesen kapják. Gondoljunk csak bele! Analizáljuk a
magyarországi árakat! Magyarországon bizony, EU -s árak vannak. Ha bemegyünk egy étterembe, vagy egy boltba akkor EU-s árakat fogunk látni. Pontosabban az EU-s országokban levő árak HUF megfelelőjét. A különbség csak az, hogy a legtöbb EU országban a fizetés is EU, míg Magyarországon nem!!! S pontosan ez az ami miatt már akkor is rengeteg emigráns volt. Ugyanis, végzettségüknek megfelelő fizetést szerettek volna. USA ezt támogatta (persze csak is a legokosabbakat), a többiek protekciós alapon lettek pumpálva dohánnyal, esetleg megfelelő szülői háttérrel. Valóban az oktatás, és utána az oktatottak alkalmazása megfelelő fizetéssel a magyar állam érdeke is lenne, hiszen nagyobb fizetés után, nagyobb adót lehet kaszálni. De a cégek mentalitásával van gond Magyarországon és volt mindig is! Magyarországon sehol sem lehet látni, magyar cégeket (nagy multikat) akik hazánk fiait megfelelő fizetéssel alkalmaznák. Magyarországon Amerikai cégek (nagy multik vannak), akik gyakorlatilag csak egyetlen ok miatt vannak Magyarországon: mert adómentességet élveznek, a cég létrehozásától számítottan 10 évig. Ha letellik a tíz év, puff neki létre hozza ugyanazt új néven ;) Szégyen de azt kell mondani, hogy pontosan a multik azok akik szeretik mindig az adófizetését megkerülni. S ha a magyar állam bekeményít és megadóztatja a multikat akkor mi történik? A multi fogja magát és tovább áll mondjuk valamilyen szlovákiai területre, ahol még annyi adót sem kell fizetni.
Egyébként a 100,000 Ft-os fizetésért
is Magyaországon nagyon meg kell harcolni, ugyanis a legtöbb cég szokása az, hogy
3 hónapra felvesz valakit (próba idő) aztán szépen "Good Bye" -t mond neki, mondván a próbaidő során nem vált be. Közben nagyon is bevált az alany, de mivel "Állás éhinség" van, a multik pontosan tudják, hogy már másnap meglesz az az ember aki be fogja tőlteni azt az állást, újabb 3 hónapra ;) Köztudott, hogy egy próbaidősnek még 100 ezer ft fizetés sem jár. A jó állás betőltéséhez, hogy angolul mondjam, "Good position with appreciated sallary" protekció kell, ismerettség nem is kicsi. A legjobb állásokra pozicíók már rég eldőltek. Az állam ugyan kötelezi a multikat, hogy minden évben meg kell pályáztatni az álláslehetőséget az adómentességért cserében, s a megpályáztatás meg is történik de rendszerint senkit sem vesznek fel, mert azok a helyek már rég betöltődtek, mondjuk egy ottani dolgozó egyik ismerőse, vagy csaja által (aki csak a körmét reszeli egész nap). Tehát itt Magyarországon a cégek nem azt nézik ki mit tud, hanem kit, honnan, s ki által ismernek. A statiszikák alapján (több újság felmérése alapján), Magyarországon a meghírdetett álláslehetőségek 70% kamuk. Azaz a tisztelt cég feladja a hírdetését, ilyen meg olyan fizetést igér, ilyen meg olyan munkatípussal, aztán mikor az interview -ra elmegy a szerencsétlen magyar, akkor szembesül azzal a ténnyel, hogy "jééé már megint átvertek, hiszen egy hülye MLM -es munkáról van szó!"

Mivel Magyarország a mentalitásában semmit sem változott, így kétlem hogy bármilyen álláslehetőség is akadna a hazatelepülni vágyó fiatal amerikai magyarok részére. Ez az ország még a saját állampolgárai részére sem tud állást biztosítani.
Nem vagyok kommunista párti, se kapitalista (ugyanis más országokat nem szívesen használok ki és nem szívesen kergetnék felesleges háborúba), de azért a kommunizmusban, azzal együtt, hogy mindenki szegény volt és a Nyugattól a Vas Függőny által el volt zárva az ország, jelen volt a KMK (Közveszélyes Munka Kerülő) azaz ha valakinek nem volt állása, az állam biztosított számára. Csak akkor cibálták a pácienst börtönbe,
ha megtagadta a munkát (mert hát lusta disznó ne henyéljen már). De jelenleg Magyarországon ha akarnák se tudnák bevezetni a KMK -t mert:
1. Nincs pénz a börtönök fenntartására
2. A munkaügyi központok csak a seggüket rázzák, munkát azok aztán nem tudnak adni. Legalábbis olyat tuti nem ami épp egy fiatal végzős egyetemista végzettségének
megfelelne.

Mind ebből mi következik? Az, hogy nem hogy USA-ból nem tudnak visszajönni, hanem még többen akarnak a mai napig is USA-ba menni (nem hiába a szigorú Visa kényszer).

Mondjuk itt jegyzem meg, hogy az a magyar diák aki az USA-ba legálisan ki akar
menni tanulni, az gyakorlatilag manapság (szigorú Visa kényszer miatt), csak kalandvágyból teszi és nem céltudatból. Miért? Azért mert ahhoz, hogy egy magyar
diák kapjon USA területére mondjuk egy F1-es tanuló vízumot, akkor ahhoz már
eleve fel kell, hogy vegyék egy amerikai oktatási intézetbe. Ami ügyebár nem egy-két fillér. Ha ez meg is van, akkor hiába van a lehetőség az F1-es visa -val, hogy napi
5-6 órában dolgozz mint diák, nyilván az első fél évben amikor még épp hogy belerázódik a diák a nyelvbe, nem fog tudni munkát találni. Addig is ügye valahol aludni kell (college) és enni is, s egy csomó kiadás amit addig is fedezni kell, már pedig USA azért annyira nem olcsó. Szóval ezek a lehetőségek a gazdag gyerekeknek vannak fenntartva (és hát őket USA szívesen látja, sőt még puszit is ad nekik), hiszen pénzt hoznak az országba. Azonban ezek a gyerekek nincsenek rá kényszerülve az országváltásra hiszen pénzükből, Magyaországon is bármilyen egyetemre járhat és sokkal jobban élhet mint USA bármely szegletén. Azoknak akiknek jelentene valami lehetőséget USA, azok meg nem tudnak bejutni még úgy sem mint diák mert hát
szegénykéknek nincs pénzük rá . . .

No de nem hiába ez a szálló ige:
"A lehetőségek országába pénz nélkül ne gyere, mert ott azaz Úr"

Csak hát egy értelmes ember, ha van tényleg olyan sok sok pénze, akkor nem USA-ba megy ;) Akkor már Görögország a maga Égei tengerével sokkal szebb és olcsóbb is ;)

Ilyen gazdagok vagyunk

A washingtoni magyar követségen "hazatérési fórumot" rendeztek olyan magyar-amerikai fiatalok – emigráns szülők gyermekei – és a rendszerváltás óta odakint tanulók számára, akik az Egyesült Államokban szerzett tudásukat és tapasztalatukat otthon, Magyarországon szeretnék hasznosítani. A messzemenően helyeselhető kezdeményezés Simonyi András washingtoni nagykövettől indult ki, ebből az alkalomból elmondta, hogy egyáltalán nincs megelégedve azzal, amit a kormány tesz az ügyben, ennél sokkal többre kellene törekedni. Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne fogadja tárt karokkal azokat, akik vissza akarnak adni valamit Magyarországnak külföldön megszerzett tudásukból és tapasztalataikból.
Mint kiderült, már több fiatal érdeklődött a hazatelepülés és a hazai munkalehetőségek iránt, ám itthonról ehhez semmiféle segítséget nem kaptak, sőt inkább elutasítóan fogadták a kérést. A nagykövet hozzáfűzte: nem lehet csodálkozni azon, hogy az Amerikából hazaigyekvők végül Londonban vagy Párizsban kötnének ki, ha ott szívesebben látnák a felkészült szakembereket, mint nálunk. A nagykövet szerint Magyarországnak ki kell nyitnia az ablakot, hogy kiszellőzzék az ország. A friss szellőt Amerika jelentheti. (Tegyük hozzá: az ablakon kívül az ajtót is ki kellene nyitni, hogy a hazatérni szándékozók bejöhessenek rajta.)
Olyan gazdag az ország jól képzett értelmiségiekben, hogy nélkülözni tudja azokat a szakembereket, akik külföldön tanultak és szereztek gyakorlatot? A rendszerváltás után e sorok írója, aki 1970-től Washingtonban élt, többször próbálkozott ez ügyben elérni valamit a magyar illetékeseknél, és több tucat cikket jelentetett meg mind Amerikában, mind Magyarországon, de süket fülekre talált. Az emigránsok tudására és tapasztalataira nem tartott igényt az ország. Akik elszöktek a nehézségek elől, maradjanak ott, ahol vannak – ez volt az általános hazai vélemény. E sorok írója végül felhagyott a hiábavaló igyekezettel, és mivel közben elérte a nyugdíjkorhatárt, hazatelepült – nyugdíjasnak. A 26 évi amerikai munkával szerzett nyugdíjából itthon azóta is eltengődik valahogy, minek dolgozna?
Ez a szemlélet, úgy látszik, máig sem változott, és nemcsak az emigránsokra terjed ki, hanem olyanokra is, akik legálisan (például ösztöndíjjal) mentek Amerikába tanulni. Csak nem féltékenyek az itthoniak a kint szerzett tudásra és a tágabb látókörre?
Befejezésül örömmel ejtek szót arról, hogy már létezik Magyarországon a Talentum Program, amely felkarolja a Homecoming Forum célkitűzéseit, és felfigyelt a kérdésre az oktatási miniszter is, jelezte, hogy létesül majd egy "hazatérési ösztöndíj" a hazajönni akarók támogatására. Úgy legyen!

Stirling György
 
jlaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Nemrég (kb. az ősszel) csinált műsort Friderikusz Szabó Csabával, aki az USA-ban él (ismét), de előtte hazaköltözött. Viághírű farmakológus, gyógyszerkutató, sikeres vállalkozásai is vannak. A Semmelweis Egyetemnek nagyon jó volt, míg ingyen hazajárt oktatni, és pályázati pénzeket szerzett. Azt szerette volna, ha fiai Magyarországon nevelkednek. Az egyetemnek nem volt elég jó, az egyetemi tanács elutasította egyetemi tanári kinevezését. (Lojalitás hiánya miatt).
Ha jól tudom, Szabó Csaba szakterületén a világ első 10 tudósa között van (tudományos hivatkozások szerint mérik). Magyarországon nincs olyan, aki benne lenne az első 200-ban...
A téma érdekes, mondhatni roppant aktuális. (Akit érdekel, a neten biztosan talál hozzá adalékot).
Magyarországon hirdetjük, hogy milyen fejlett demokratikus, polgári társadalom vagyunk. Közben a kiskirályságok hálója a középkor felé húz minket vissza.... (remélem, nem képzavar).
 
Spanky

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak hát egy értelmes ember, ha van tényleg olyan sok sok pénze, akkor nem USA-ba megy ;) Akkor már Görögország a maga Égei tengerével sokkal szebb és olcsóbb is ;)

Fene tudja, de Florida, California, Hawaii es a US Szuz Szigetek se kutya.
Nem olcsobb az biztos, de ha olyan sok sok penze van akkor miert erdekelne, hogy olcsobb? ;):D
 
alya

Állandó Tag
Állandó Tag
A fene tudja. A gazdagok között is vannak azért akik spórolósak, sőt...
egyeseknek az a lényeg, hogy "mutasson" a dolog. A másik felének pedig, hogy minnél tovább élvezzhessék pénzük jótékony hatását, mondjuk ezért választanák Görögországot. (Én szivesen utaznák a Spanky által ajánlott terepre, ha találnák 1 gazdag szponzort. És Vancouver miért maradt le a listáról? A képekről itélve az sem elvetni való táj 1kis turizmusra?)
 
Kedves Alya,
szerintem az, hogy "gazdag", egy relativ dolog.
Legtobbunknek ez a kifejezes mast jelent.
Egy csori szomaliai, aki egyszer eszik egy nap, biztos gazdagnak nezi azt az atlag kelet europai munkas embert aki sajat magat "szegenynek" titualja.
Az en velemenyem szerint, akinek meg mindig "sporolnia" kell az nem "igazan gazdag". Reszemrol "jo modunak" tekintheto es van mit a "tejbe apritani" neki :D, de nem gazdag.

Gondolom (de tevedhetek) a fiatal ember, ki azt irta, hogy O legszivesebben Gorog tengerparton elne, (mert Neki az a legszebb) arra utalt, hogy ha anyi vagyona lenne, hogy nem kellene "dolgoznia" tobbet.
Nem hiszem, hogy "turizmusra" gondolt, mar csak azert sem, mert ugy a Gorog tengerpart es az altalam felsorolt kornyekek meglatogatasa, az atlag kanadai kispolgarnak, egy eleg egyszeruen elerheto nyaralas.
:)
 
alya

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Spanky,
1gyezek a "relavtivittással", nem csak a "gazdagsággal" kapcsolatban.
Szerintem 1re gondolunk, csak más szavakkal értelmezzük a dolgot. Szerintem sem gazdag az a személy, ki fekszik a pénzen, de kinem adná azt kezéből, még arra sem, hogy önnmagának tegyen valami jót, hogy élvezze gazdagságát. Nem erre céloztam, hanem arra, hogy a gazdagok/pénzesek között is van olyan, ki megondolja mielőtt kiadja a kezéből a pénzt, hogy megéri e. Nevezhetjük ezt sporolás helyett okos gazdálkodásnak is. Az említett fiatal ember is, az én véleményem szerint, igy gondolkodik, hogy a neki megfelelő helyen éljen s a pénze is kifussa az elvárandandó életszinvonalát anélkül, hogy dolgoznija kelljen a megéléshez - és most beidézem szöveged:
Gondolom (de tevedhetek) a fiatal ember, ki azt irta, hogy O legszivesebben Gorog tengerparton elne, (mert Neki az a legszebb) arra utalt, hogy ha anyi vagyona lenne, hogy nem kellene "dolgoznia" tobbet. Még az utolsó mondatoddal kapcsolatban: én nem vele (a fiatal embberel) kapcsolatban gondoltam a turizmusra, de ezt a szót is átválthatom OTTÉLÉSRE, hanem magammal - Én szivesen utaznák a Spanky által ajánlott terepre, ha találnák 1 gazdag szponzort. Én 1enlőre még 1 kis Szlovéniában élek...
Remélem most már érthetőbb a szövegem, és semmi sándékom vele akárkit is bántani - sérteni. Csak szeretnék 1 kicsit "beszélgetni" itt a forumon.

Spanky

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Spanky,
1gyezek a "relavtivittással", nem csak a "gazdagsággal" kapcsolatban.
Szerintem 1re gondolunk, csak más szavakkal értelmezzük a dolgot. Szerintem sem gazdag az a személy, ki fekszik a pénzen, de kinem adná azt kezéből, még arra sem, hogy önnmagának tegyen valami jót, hogy élvezze gazdagságát. Nem erre céloztam, hanem arra, hogy a gazdagok/pénzesek között is van olyan, ki megondolja mielőtt kiadja a kezéből a pénzt, hogy megéri e. Nevezhetjük ezt sporolás helyett okos gazdálkodásnak is. Az említett fiatal ember is, az én véleményem szerint, igy gondolkodik, hogy a neki megfelelő helyen éljen s a pénze is kifussa az elvárandandó életszinvonalát anélkül, hogy dolgoznija kelljen a megéléshez - és most beidézem szöveged: Gondolom (de tevedhetek) a fiatal ember, ki azt irta, hogy O legszivesebben Gorog tengerparton elne, (mert Neki az a legszebb) arra utalt, hogy ha anyi vagyona lenne, hogy nem kellene "dolgoznia" tobbet. Még az utolsó mondatoddal kapcsolatban: én nem vele (a fiatal embberel) kapcsolatban gondoltam a turizmusra, de ezt a szót is átválthatom OTTÉLÉSRE, hanem magammal - Én szivesen utaznák a Spanky által ajánlott terepre, ha találnák 1 gazdag szponzort. Én 1enlőre még 1 kis Szlovéniában élek...
Remélem most már érthetőbb a szövegem, és semmi sándékom vele akárkit is bántani - sérteni. Csak szeretnék 1 kicsit "beszélgetni" itt a forumon.

Alya Kedves,
Egy pillanatra sem gondoltam, hogy valakit bantani vagy sertegetni lett volna a szandekod. :)
Valoban csak beszelgetunk. :)
 
Mátka

Új tag
Középiskola M.O-n- Ennyire szegények vagyunk. Megéri?

Kedves Pufi!
Magyarországon ez évben a gimnáziumi átlaglétszám osztályonként a budai oldalon 42 fő/osztály. Jó mi?
Olcsóbb 42-46 gyereket rakni egy osztályba akát tanáriasztal nélkül is, mint még egy osztályt nyitni.
Ennyire szegények vagy ennyire gazdagok vagyunk? Semmi jót ne várjatok attól a programtól.

nem lehetünkquote=Pufi;90170]Ilyen gazdagok vagyunk

A washingtoni magyar követségen "hazatérési fórumot" rendeztek olyan magyar-amerikai fiatalok – emigráns szülők gyermekei – és a rendszerváltás óta odakint tanulók számára, akik az Egyesült Államokban szerzett tudásukat és tapasztalatukat otthon, Magyarországon szeretnék hasznosítani. A messzemenően helyeselhető kezdeményezés Simonyi András washingtoni nagykövettől indult ki, ebből az alkalomból elmondta, hogy egyáltalán nincs megelégedve azzal, amit a kormány tesz az ügyben, ennél sokkal többre kellene törekedni. Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne fogadja tárt karokkal azokat, akik vissza akarnak adni valamit Magyarországnak külföldön megszerzett tudásukból és tapasztalataikból.
Mint kiderült, már több fiatal érdeklődött a hazatelepülés és a hazai munkalehetőségek iránt, ám itthonról ehhez semmiféle segítséget nem kaptak, sőt inkább elutasítóan fogadták a kérést. A nagykövet hozzáfűzte: nem lehet csodálkozni azon, hogy az Amerikából hazaigyekvők végül Londonban vagy Párizsban kötnének ki, ha ott szívesebben látnák a felkészült szakembereket, mint nálunk. A nagykövet szerint Magyarországnak ki kell nyitnia az ablakot, hogy kiszellőzzék az ország. A friss szellőt Amerika jelentheti. (Tegyük hozzá: az ablakon kívül az ajtót is ki kellene nyitni, hogy a hazatérni szándékozók bejöhessenek rajta.)
Olyan gazdag az ország jól képzett értelmiségiekben, hogy nélkülözni tudja azokat a szakembereket, akik külföldön tanultak és szereztek gyakorlatot? A rendszerváltás után e sorok írója, aki 1970-től Washingtonban élt, többször próbálkozott ez ügyben elérni valamit a magyar illetékeseknél, és több tucat cikket jelentetett meg mind Amerikában, mind Magyarországon, de süket fülekre talált. Az emigránsok tudására és tapasztalataira nem tartott igényt az ország. Akik elszöktek a nehézségek elől, maradjanak ott, ahol vannak – ez volt az általános hazai vélemény. E sorok írója végül felhagyott a hiábavaló igyekezettel, és mivel közben elérte a nyugdíjkorhatárt, hazatelepült – nyugdíjasnak. A 26 évi amerikai munkával szerzett nyugdíjából itthon azóta is eltengődik valahogy, minek dolgozna?
Ez a szemlélet, úgy látszik, máig sem változott, és nemcsak az emigránsokra terjed ki, hanem olyanokra is, akik legálisan (például ösztöndíjjal) mentek Amerikába tanulni. Csak nem féltékenyek az itthoniak a kint szerzett tudásra és a tágabb látókörre?
Befejezésül örömmel ejtek szót arról, hogy már létezik Magyarországon a Talentum Program, amely felkarolja a Homecoming Forum célkitűzéseit, és felfigyelt a kérdésre az oktatási miniszter is, jelezte, hogy létesül majd egy "hazatérési ösztöndíj" a hazajönni akarók támogatására. Úgy legyen!

Stirling György[/quote]
 
Mátka

Új tag
Jaj rossz helyre írtam Pufinak a hozzáfűznivalómat. Magyarán a Pufiéhoz tettem. Majd máskor ügyesebb leszek.
 
Mátka

Új tag
Bocsika!

Pufi leveléhez toldottam a véleményemet mégpedig a 10. számúhoz. Va vki kiváncsi akkor megtalálja.Még kezdő vagyok......
 
Mátka

Új tag
Na és ?

Nem éppen a Frei volt aki fizetett börtöntöltelék statisztát használt fel a riportjában ?
Idézzek?
" És mennyiért ölné meg a miniszterelnököt? (Orbán Viktort)
 
Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak megjegyeznem, hogy a cikk alatt van egy nev Striling Gyorgy. Stirling itt elt kint es a rendszervaltozas utan hazament. Ujsagiro. Irt a lapomban. Erdekesnek tartottam a cikket, de nem az en velemenyem mindez hanem a Stirlinge. Csak a rend kedveert irom mindezt.
 
cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Az oktatásunkkal itthon talán még nincs baj, még ha egy darabig ingyen is kapjuk, hiszen akik diplomával mennek ki, viszik is valamire. Ha hazajönnének, ugyanabba az állottvízbe jönnének vissza, mint amiből elmenekültek. Valamit tuti nem jól csinálunk itthon, hogy ennyire nem haladunk. De tanítani azt tudunk. Lehet, hogy csak azt?
 
poszterlight

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is úgy látom, hogy a bukása óta hitelesebb helyszínekkel és témákkal foglalkozik mr. Frei.

Sajnos tipikus magyar betegség, ami manapság az országban folyik.
Egymásra mutogatás, bűnbak kereség, nyerészkedés.
Amikor egy parlamenti képviselő bekerül a parlamentbe, csak az ország érdekeit lenne szabad néznie, mindenféle párt és politikai érdekeket félretéve. A harcra ott van a választási kampány időszaka.

Szép lenne mi? (Ki írta a: Szép új világ c. regényt)

Huxley
 
black_bird

Aldous Huxley
 
lizee9

Állandó Tag
Állandó Tag
A filozófia könnyen értelmezhető tudomány: mindig az az elmélet igaz, amely mögött erősebb hadsereg áll.
 
Oldal tetejére