Indulhat a roham, holdköveket vásárol a NASA

Minden egyes leszállított „fogásért” 15–25 ezer dollár közötti értékben fizetnek.

A NASA bejelentette, hogy az űrügynökség 50–500 gramm nagyságú a hold felszínét borító regolit gyűjtésével bízna meg magánvállalkozókat

Az űrügynökség várja az ajánlatokat. A bejelentés szerint nem csak egy ajánlatot fognak elfogadni., de arra felhívták a figyelmet, hogy a szerződésben foglalt összeg 80 százalékát akkor fizetik ki, ha már a vállalatok leszállították a kőzetet.

Nemcsak regolitot fogadnak el, hanem holdport és jégdarabokat is, és minden egyes leszállított „fogásért” 15–25 ezer dollár közötti értékben fizetnek.

1567428056-QsklT2O0e_md.jpg
 
28657[QUOTEValóban próbálkozik az USA hátráltatni Kínát, de hosszu távon semmi esélye...egy 300 milliós piac áll szemben egy 1,5 milliárdossal.][/QUOTE]

Azert el ne kepzeld azt hogy az 1 milliard feletti emberek mind a mai fejlettsegu technologiat hasznaljak elvezik. Belso Kinaba nem igen engednek senkit.
A mostani pelda a Tik Tok esete, Trump ultimatuma vagy megegyezese utan
Oracle amcsi cege lett.
A sok csiribirit se perc alatt attudjak vinni Indiaba Pakisztanba vagy barhova mert a penz a technologia adva csak olcso munkaero kell es mar versenybe is vannak Kinaval szembe.
Meg komcsi szisztem van naluk , nem fogjak Usat beerni,
Meg egy pelda, a tozsde mikor Kinaba zuhazi kezd, egyszeruen veletlenszeru aramszunet lesz es az allam bacsi benyul a zsebebe es kiigazitja a problemas tozsde bukasokat. Ilyen a kapitalizmusba nem fordul elo.
Az egy milliard emberhez sokkal tobb komolyabb ceg kell, mert a tozsden Usaval ellentetben asvanyi anyagokat stb eladni nem muveszet es tudas. Usa nyersanyagba szegenyebb de technologiaban messze veri meg az azsiai orszagokat. Az oroszok aranylag fejlettek van tudas is naluk de a komcsi vilagot meg mindig nem sikerult kiheverniuk es a hibas kulpolitikajuk amire minden penzuk elmegy, a fejlodesbe sokkal nagyobb leptekekkel kene menni. Ok is a nyersanyagokbol elnek ,ami azert olajar csokkenes miatt is megnehezebben tudnak lepest tartani, nem csak ok Venezuela megfekudt Kuwait vergodik stb.Amerikat szidjak mindig ,es degradaljak le a teljesitmenyet pedig fenyevnyi tavolsaggal vezeto hatalom.
 
A mai napig és ki tudja meddig vitatott a holdraszállás története.
A lényeg az,hogy ha volt is ott ember,a valós információ ( a Holdat ilyen-olyan módon feltérképezett műhold) fotók soha nem kerülnek nyilvánosságra.Na,meg amúgy is csak addig vettek volna levegőt a "Hold meghódítói",amíg a rajtuk lévő oxigén+levegő palack ki nem ürül.... :D :D :D
 
dehogy is nem .... mindenkinek evidens, hogy valódi tudományos munkát nem csak nyugaton végeznek, innovatív tudományos munkára nem csak a Nyugat képes.
Ha szépen megkérik a kínaiakat még lehet, hogy némi holdport is eladnak az amcsiknak...habár nem biztos, elvégre úgy el vannak már adósodva a kínaiaknak.

Hogy az emberiség sikerei mögött nemcsak egy nép áll, az nyugaton köztudott,
jó lenne ha ezt az új tanterv a magyar iskolákban nem hallgatná el. ;)

A magyar Központi Fizikai Kutatóintézet is kapott hold kőzetet a 70-es évek elején, kutatási célra.

A holdraszállások nem egy ember teljesítménye volt és megtörtént volna előbb utóbb naci-rakétafejlesztök nélkül is.
Amikor a 80 években kiderült néhány német-származásu rakéta fejlesztő múltja, a közvélemény nyomására, hazazavartak még néhány élőt, elvették tőlük az amerikai állampolgárságot, és a németek bíróság elé állították öket.

De nem ez a téma itt, gut hogy mellözd kérlek.

A Holdraszálláson majd fél millió szakember dolgozott, az út nem lett volna lehetséges a számtalan külföldi megfigyelő állomás segítsége nélkül. Ez nem egy James Bond film volt, hogy valaki beszállt az ür-kabinba és odakormányozta a Holdra.
 
Hogy az emberiség sikerei mögött nemcsak egy nép áll, az nyugaton köztudott,
jó lenne ha ezt az új tanterv a magyar iskolákban nem hallgatná el. ;)
csakhogy kezded végre kapisgálni a dolgokat... végre belátod, hogy az U.S.A. -nak nem sok ideje volt valamit letenni az asztalra, hol áll a történelmük például a magyarok történelméhez.

A holdraszállások nem egy ember teljesítménye volt és megtörtént volna előbb utóbb naci-rakétafejlesztök nélkül is.
az nem olyan biztos, mindíg az európai bevándorlók, hozták a tudást.
Csak figyuzd az öslakosokat, a született amerikaiakat a Black Lives Matterseket, hogyan züllesztik le, verik szét amit az európai bevándorlók felépítettek.
Érdekes, hogy a black lives matteresek nem kellettek az ürrepüléshez se, az atombombához se, de még egy olyan komoly multtal rendelkező kutatásorientált gyógyszergyárhoz se mint a Bayer.
 
Utoljára módosítva:
2-format1001.jpg

Gumelig figyelmeztetett arra, hogy a vita indító cikk elmegy a valóság mellett és mi is itt rosszul értelmezzük a NASA ajánlatot.

A valójában nem arról van szó, hogy US Amerika mások segítséget kér hold kőzetek beszerzéséhez,
hanem arról, hogy a NASA szeretne egy piaciot nyitni világűrből származó nyersanyagok számára.

Ehhez nem kell a kőzetet a Földre szállítani, elég ha megnevezik hol és mit lenne érdemes lehozni.

Tehát mi is itt CH látogatók felvagyunk szólítva keresni az ürben mit lehetne itt a földön jól értékesíteni. :)

Egyszer írtam már, hogy az első világháborúban a puskapor dandárját madár-kakibol, készítették,
- minden amerikai felvolt szólítva "ha egy Guano-szigetet talál foglalja le rögtön az USA nevében és mi jövünk"
- A természetkutató Humboldt nem véletlen érdeklődőt Dél-Amerika után.
- A Guanót szállító hajók voltak az olaj szállító tankok elődjei.
- Haber-Bosch csak a 30-as években kezdett el szintetikusan ammóniákot produkálni.

Ismétlem, nem a kutatás, hanem a nyersanyag eladás a cél.
- A piac per pillanat egyetlen vásárlóból áll és ez az Egyesült államok.
- A cél a privát-cégek bevonása az üzletbe.

Az USA 2024-ben szeretne egy Expeditiot küldeni a holdra ezért a bevezető cikkben levő árajánlat csak eddig érvényes. Utána más árak fognak jönni, amit valószínű a börzén fognak kialkudni a felek.

"A világűr mindenkié" áll a világűrről szóló nemzetközi szerződésben,
- amit a Holdra vonatkozóan az USA nem irt alá.
- "A tenger is mindenkié de a tonhal az privát"

Röviden, egy nagyon turbulens jövő elött állunk... :)
 
Az atomreaktoros topikban beszéltünk a fúziós erőműről, egy próba reaktor most van épülőben.
Hélium-3 bol nagyon kevés van a Földön viszont a Holdon orjási mennyisség tárolódott el.
Becslések szerint a Hold felszínen legalább egy millió tonna Helium-3 található.
Ebből 40 tonna elég lenne az egész USA-t egy éven keresztül energiával ellátni.

A hélium mellett van egy csomó más nyersanyag, mint arany és platina is a Holdon.

(Talán emlékszünk még az előző hozzászólásokhoz, az USA által kínált Holdról származó nyersanyag ára alacsonyabb volt mint az arany Földi kereskedelmi ára.)
 
csakhogy kezded végre kapisgálni a dolgokat... végre belátod, hogy az U.S.A. -nak nem sok ideje volt valamit letenni az asztalra, hol áll a történelmük például a magyarok történelméhez.

Most mire gondolsz konkrétan? Magyarország kereken 100 esztendeje egy önálló nemzeti állam, Budapest sem sokkal öregebb.

Beteges kisebbségi érzeted van, beszéltél már erről szakemberrel?

Vedd már észre, hogy nincs "magyar és nem magyar ember", úgy mint gorilla vagy csimpánz!
- Van magyar ország, magyar állampolgár, van aki ott született és ott nött fel.
- A rendőrség megtudja mondani a Kék-fényben a kakiból, hogy a keresett bűnöző kelet-europai vagy észak-europai.
- Nem nehéz, tudjuk, hogy a Nutella kelet Europában más összetételű, :)
- Nézesd meg a geneidet aztán csodálkozz és örülj annak, hogy ha nem a családon belül születtél

- Biztos vagyok benne, hogy az indiánok története nem rövidebb mind a mondák könyve.
- Az USA mint állam (1776) idősebb mint a nemzet-állam Magyarország (1918).
- A függetlenségi dokumentumot nem magyar állam irta alá, mig Trianoni szerzödést az USA iratta alá

A világháborúkat illetően 2:0 az USA javára és ezért csak hálásak lehetünk. ;)

az nem olyan biztos, mindíg az európai bevándorlók, hozták a tudást. Csak figyuzd az öslakosokat, a született amerikaiakat a Black Lives Matterseket, hogyan züllesztik le, verik szét amit az európai bevándorlók felépítettek.
Érdekes, hogy a black lives matteresek nem kellettek az ürrepüléshez se, az atombombához se, de még egy olyan komoly multtal rendelkező kutatásorientált gyógyszergyárhoz se mint a Bayer.

- Bizony az Europából jöttek nagyon sok rossz tulajdonságot is magukkal hoztak, például rasszizmus

- Az Amerikába jött Europaiak illegális bevándorlók, migránsok, menekültek, kalandorok, ember kereskedők voltak.
- Nem tudom mi a problémád azzal, hogy minden ember élete egyformán fontos?
- Látszik, hogy nem ismered az USA történetét, azért gondolod, hogy az egyenlőségért való küzdelem valami negativ lenne
- Igen hoztak magukkal ismereteket is az európaiak, de ne csinálj úgy mintha a realizáció felülmúlná azt.
- Németországban találták fel az autót, a hűtőgépet és a traktort, de mit csinált belöle az USA és mit az európaiak?
- Amerikában 1920-ban már szinte minden háztartásban volt hűtőszekrény, igy volt ez az autóval és a traktorral is.

- Magyarország mindez még lassabban ment mint nyugateuropában.
- A 80-as évek végén még annyira nem volt hűtőszekrénye, hogy Bécsbe kellett menni vásárolni
- Lehetük büszkék a villany-mozdonyra de az ország sinhálózata, a vasuti közlekedés alig jobb mint Kandó idejében

- Ahol sok ember él ott több problémát kell megoldani, ott sok konfliktus lép fel
- A mi szüleink, nagyszüleink nem voltak képesek más nemzetekkel együtt élni ezért lett a Monarchia szétdarabolva
- A jelenlegi kormány ugyanabba a hibába esik, a fajtisztaság kiépítésén dolgozik.

Érdekes, hogy a black lives matteresek nem kellettek az ürrepüléshez se, az atombombához se, de még egy olyan komoly multtal rendelkező kutatásorientált gyógyszergyárhoz se mint a Bayer

Mielött felsorolom neked, hogy a szinesbörüeknek mi mindent köszönhet az emberiség megkérdezzem, hogy
mit köszönhet neked, személy szerint, az űrrepülés, az atombomba, a gyogyszergyártás... ? :(
 
Most mire gondolsz konkrétan? Magyarország kereken 100 esztendeje egy önálló nemzeti állam, Budapest sem sokkal öregebb.
esetleg nézz utána, Róma mikor ismerte el független keresztény királyságnak a Magyar Királyságot ... picit segítek, II. Szilveszter pápát keresd.
Beteges kisebbségi érzeted van, beszéltél már erről szakemberrel?
hiába, mindenki magából indul ki ... de megsúgom, nekem nem kell ausländerként élnem mint neked, nekem nincsenek megfelelési kényszereim
 
pedig pontosan erről van szó ... kőzettörmeléket vásárolnak, max. 0,5kg -os darabokat.
Majd a holdon épülő orosz-kínai kutatóbázisból küldenek nekik.

Elmondom még egyszer.
- Nemcsak az USA hanem a kis Luxemburg is szeretne Hold kőzetek kereskedésével foglalkozni
- US Amerika 2015, Luxemburg pedig 2017-ota próbál egy piacot kiépíteni
- Nyilván 15-25.000 dollárért nem éri meg senkinek a Holdról egy darab követ hozni és eladni a NASA-nak
- Az amerikaiak nem hülyék

Itt letölthetted a kiírást és rögtön beszállhatsz az üzletbe

upload_2020-9-19_15-54-37.png

A cél, hogy minél több privát cég vegyen részt az üzletben.
- Mondjuk Felcsútról startol egy rakéta és elkezd valamilyen kőzetet kibányászni a Holdon
- Ez ügye nem könnyű dolog mert lehet, hogy ásni is kell, meg fúrni, csillés is kell, meg kötélpálya...
- Hogy a kőzetet valóban ök termelték ki, vagy találták a holdon fekve azt igazolni kell kép-felvételekkel
- A felvételen láthatónak kell lenni a "begyűjtésröl" pontos helymeghatározással.
- Ha ez megvan akkor a NASA átutalja a pénzt a számládra, nem kell a kőzetet a Földre hoznod
- Majd ök USA valahogy begyűjtik, ott felhasználják vagy a Földre hozzák

Valami ilyesmiről álmodnak. A Hold kőzetből lehetne rakétát épiteni, üzemanyagot elöállitani, stb

esetleg nézz utána, Róma mikor ismerte el független keresztény királyságnak a Magyar Királyságot ... picit segítek, II. Szilveszter pápát keresd.

hiába, mindenki magából indul ki ... de megsúgom, nekem nem kell ausländerként élnem mint neked, nekem nincsenek megfelelési kényszereim

Már megint kekeckedsz.
- Nekem nincsenek identitás problémáim, nem képzelem azt, hogy éltem volna a Római birodalomban.
- "Ausländer-nek" csak Magyarországon nevezhetnek, itt nem, és őszintén mondva nem zavar mert miért is zavarna.
- Nem értem mit értesz "megfelelési kényszer" alatt, itt az általános emberi és az alkotmányos jogokat kell betartani
- A jelenlegi magyar kormány farag benneteket "hazafinak", söt a nemi meghatározást is a kezébe tartja
 
Elmondom még egyszer.
- Nemcsak az USA hanem a kis Luxemburg is szeretne Hold kőzetek kereskedésével foglalkozni
elismétlem neked még egyszer ... akit komolyan érdekel a holdkőzet az kutatóbázisbázist épít a holdon ... és ez orosz-kínai lesz. Mindenki gyarmatosítani akar, nem csak az USA, pláne nem Luxemburg fogja osztogatni a bányászati jogokat.
 
Valamit félre értesz
- Nem a börze dönti el, hogy ki vethet kukoricát ki pedig búzát, a börze csak egy piac ahol a kukorica és a búza ára lesz kialkudva

- A kereskedelmet szabályok irányítják, ha az internetre kattintasz ott is rögtön a kisbetűssel kell megbirkóznod.
- A kereskedelem a világűrben még nincs eléggé kidolgozva.
- Meg kell vizsgálni, hogy tudunk e a Holdon egy bázist kiépíteni ahonnan tovább lehet menni
- A Hold vonzóereje kicsi, nincs légköre tehát prima rakéták indítására és leszállására
- Továbbá egy kémiai szennyeződés veszélye sem akkora mind egy földi üzemben...
- A lehetőségek végét még nem látjuk

- Egy érdekes téma lehet pl. félvezető kristályok tenyésztése vákuum és gyenge gravitációs körülmények között

- Igen a Hold kolonializálás elött áll de mivel nincsenek ott élőlények ezért nem fogjuk senkinek a jogát megsérteni :)
 
Tudjátok, egyesek szerint a Holdra az út egy humbug volt. Nos, ha nem is volt igaz, akkor honnan vannak a hold-kövek, hold-por? Bizonyára az UFO-k hozták le ....

Bár ki bár mit mond: - "Nem igaz abból fiam, semmi..." -

"...De, a Holdra szállásról már több tagadó cikk jelent meg, mint az azt igazolóról...hiszen, ha az amerikai zászlót tűzték volna ki az Emberiség nevében a Holdra,
akkor a materializmus végső győzelmét jelenthették volna be...

Ehelyett ilyen bejelentések történnek a NASA részéről: elvesztek a Holdra szállás felvételei, elvesztek a Holdról hozott kőzetek, de, hogy még cifrább legyen a helyzet, ahol rendeztek egy kiállítást a Világűr meghódításáról, és ott kiállítottak azokból az "ajándék" holdkőzetekből is, amit a NASA-tól kaptak

kiderült, hogy azok földi kőzetek..."

"...Évtizedeken át holdkőzetként nyilvántartott tárgyat állítanak ki hamarosan Hollandia nemzeti múzeumában, az amszterdami Rijksmuseumban, ám a különlegességről most kiderült, hogy nem a Holdról származik, hanem földi eredetű.

A patinás múzeum október elejétől nyitja meg Repíts a Holdba! című kiállítását, amelynek egyik központi ékessége lett volna a kő, hiszen azt még 1969 októberében az akkori amerikai nagykövet ajándékozta Willem Drees holland miniszterelnöknek.

Amszterdami sajtóértesülések szerint azonban a holland geológusok a napokban megállapították, hogy valójában nem holdkőzetről, hanem megkövesedett fáról, azaz földi maradványról van szó. A holland televízió megtalálta az egykori nagykövetet, William Middendorfot is, aki elmondta, hogy annak idején az amerikai külügyminisztériumtól kapta a kőzetet, és nem volt tudomása arról, hogy ne lett volna igazi.

Az amerikai űrkutatási hivatal a holdmissziók után sok tucatnyi holdkőzetet adományozott különböző országoknak, jóllehet ezek túlnyomó része nem az Apollo 11 híres - első - Holdra szállásáról származott, hanem későbbi küldetésekről. Múzeumi illetékesek jelezték, a kődarabot annak ellenére kiállítják, hogy hamis holdkőzetnek bizonyult, már csak érdekes története miatt is. Az viszont várható, hogy eszmei értékét jelentősen csökkentik a megfelelő katalógusokban. Míg Holdról származóként egykoron százezer holland forintra (45 ezer euróra) értékelték, megkövült faként állítólag csak mintegy 50 eurót ér...."
 
Eltudom képzelni, hogy vannak olyan ezoterikusok akik a Hold kőzeteknek legalább annyi varázserőt tulajdonítanak
mint egy oroszlán-körömnek, orszarvu vagy elefánt-ormánynak.....
Ezeket az állatokat meg is ölik, hogy a férfiasságukat növelni tudják

Mennyi hold kőzetet hoztak az űrhajósok a földre eddig
- Az amerikaiak zsákszámra, összesen 380,95 kg különböző nagyságút
- A Szovjetunió a három missió (Luna 16, 20, 24) során összesen 301 gramm hold-port gyűjtöttek
 
a kérdés, hogy miért nem érdekelte különösebben a holdtörmelék az oroszokat, lehet azért mert ásványtanilag értéktelen
2020-09-20.jpg
 
Még néhány Hold tranzit és nem marad más csak fogyó hold. Na Húsvéti Nyuszi neked annyi, mert holdtölte nélkül nem fogod tudni mikor fesd a piros tojást! :dr_64: 7433839_stock-photo-happy-easter.jpg
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,916
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére