Hírek Ingyenessé teszik Franciaországban a fogamzásgátló eszközöket a 25 év alattiak számára

Ingyenessé teszik a 25 év alatti nők számára a fogamzásgátló tablettákat, írja a Guardian. Olivier Véran egészségügyi miniszter egy interjúban azt mondta, a fiatal francia nőknek nem kell fizetniük a fogamzásgátlással kapcsolatos orvosi rendelésekért, vizsgálatokért és egyéb orvosi beavatkozásokért sem.


„Ez a hormonális fogamzásgátlásra, a hozzá tartozó biológiai vizsgálatokra, a fogamzásgátló felírására és minden ezzel kapcsolatos eljárásra is kiterjed majd 25 éves korukig” – mondta a miniszter. A lépést azzal indokolta, hogy csökkent a fiatal nők körében a fogamzásgátlók használata, mert azok túl drágák.

„Elfogadhatatlan, hogy a nők akaratuk ellenére nem védekezhetnek, és nem kaphatnak fogamzásgátlót, mert azt nem engedhetik meg maguknak”
– mondta Véran a francia köztévének.

Az egészségügyi miniszter szerint azért 25 évnél húzták meg a korhatárt, mert ez az életkor nagyobb önállóságot jelent, ugyanis 25 éves kor után a fiatalok már nem tartozhatnak a szüleik kiegészítő egészségbiztosítása, az úgynevezett mutuelle alá. Azonban a 25 év feletti nők esetében is megtéríti a közegészségügy a fogamzásgátló eszközök árának körülbelül 65 százalékát.

Nagyjából évente 21 millió euróba (átszámítva 7,4 milliárd forintba) kerül majd a francia egészségügyi rendszernek a fogamzásgátló tabletták, spirálok és implantátumok finanszírozása. A rendszer szerint egyébként a legtöbb páciensnek előre ki kell fizetnie a rendeléseket és a gyógyszereket, majd utólag igényelhetik vissza ezeknek a költségeit.

Franciaországban 2013-ban tették ingyenessé a 15 és 18 év közötti lányoknak a fogamzásgátló eszközöket, 2020 augusztusa óta pedig a 15 év alattiak is ingyen hozzáférhetnek ezekhez. A kormány statisztikái szerint tavaly közel ezer 12-14 éves lány esett teherbe, azonban 770 esetben abortusszal vetettek véget a fiatalkori terhességnek.
A 15-18 évesek körében viszont csökkent az abortuszok száma a fogamzásgátlás ingyenessé tételének köszönhetően
míg az intézkedés előtt, 2012-ben 9,5 abortusz jutott 1000 terhességre a korcsoportban, addig 2018-ra ez a szám hatra csökkent.

Körömi Csongor


pil.jpg







Vágólapra másolva
 
Ez lehet hogy arra ösztönzi a 25 év alatti nőket hogy még annyi óvatosságot se vigyenek a szexuális életükbe mint az előttük lévő nemzedékek.
Hogy ebben mennyi a jó? Mérgezzék magukat a különböző gyógyszerekkel mert ez a jó.
Nem a megelőzés a lényeg hanem a kezelés lehet hogy ebben több pénz és haszon van?
A férfiakkal nem kell foglalkozni? A védekezés az csak a nő dolga..........
Szerintem ez ismét egy tévút.
 
Ez lehet hogy arra ösztönzi a 25 év alatti nőket hogy még annyi óvatosságot se vigyenek a szexuális életükbe mint az előttük lévő nemzedékek.
Hogy ebben mennyi a jó? Mérgezzék magukat a különböző gyógyszerekkel mert ez a jó.
Nem a megelőzés a lényeg hanem a kezelés lehet hogy ebben több pénz és haszon van?
A férfiakkal nem kell foglalkozni? A védekezés az csak a nő dolga..........
Szerintem ez ismét egy tévút.
Ahol meg ennek az ellentéte van, az sem működik. Nem szaporodik a szittya sumér nemzet...
 
Ahol meg ennek az ellentéte van, az sem működik. Nem szaporodik a szittya sumér nemzet...
Nos szaporodik az csak ahogy írtam már mivel kevés a nő így a tendencián csak később lehet növekedést észlelni mert előbb a nők számának a növekedése kell.
(de, itt a cikkben valamiért a nőket mérgezik mintha nem kettőn múlna a dolog)
 
Biztos, hogy bármi jobb, mint a nem kívánt terhesség.
Az óvszert is támogathatnák, tényleg!

Szerintem alkalmi szexnél biztosabb, ha a női tagja a párnak védekezik, nagyobb a vesztenivalója.
Viszont stabil kapcsolatnál folyamatosan óvszert használni ... hááát ...

Szóval, kell valami alternatíva, s erre jók a gyógyszerek és a méhbe helyezhető eszközök. Sajnos mellékhatása bármelyiknek lehet, de mégis, a legrosszabb, teherbe esni, ha nem akarsz.
Ez nem egy pattanás, ami magától is elmúlik. A nők zöme erre gondol, amikor vállalja a kockázatot ):
Kényszerhelyzet.
Én ezért helyeslem, ha legalább anyagi terhet nem jelent.
 
Nos szaporodik az csak ahogy írtam már mivel kevés a nő így a tendencián csak később lehet növekedést észlelni mert előbb a nők számának a növekedése kell.
(de, itt a cikkben valamiért a nőket mérgezik mintha nem kettőn múlna a dolog)
A termékenységi ráta nem elég magas, hogy kompenzálja a halálozásokat. 2020-ban 7%-os volt a fogyás (a covid, ugyebár, ami nem létezik, sokak fejében).
 
Ez lehet hogy arra ösztönzi a 25 év alatti nőket hogy még annyi óvatosságot se vigyenek a szexuális életükbe mint az előttük lévő nemzedékek.
Hogy ebben mennyi a jó? Mérgezzék magukat a különböző gyógyszerekkel mert ez a jó.
Nem a megelőzés a lényeg hanem a kezelés lehet hogy ebben több pénz és haszon van?
A férfiakkal nem kell foglalkozni? A védekezés az csak a nő dolga..........
Szerintem ez ismét egy tévút.
*
Bizony, bizony - a fiatal férfiaknak is mindenképpen fel kellene hívni a figyelmét arra, hogy a fogamzás gátlás, sőt a nemi fertőzések terjesztését - a könnyed kalandok (mellőzését) - komolyan kellene venniük. De ha ez utolsó nem megy, akkor igenis, használják a ma már mindenütt elérhető "bukósisakot", s bizony húzzák fel a családfájukra... Az a legbiztosabb, s viszonylag meg is fizethető.
Ez a döntés nagyon dícsérendő, itthon Magyarországon - főleg a roma családoknál - nem kivétel a 14, 15 éves korban szülő tinédzser. Igaz, más a kultura, más a szokás, de véleményem szerint ilyen fiatal korban rendkívül megterhelő egy fiatal szervezetnek egy terhesség. Aztán sorozatban jönnek, jönnek a babák, mivel iskolázottság nincs, képzettség legkevésbé, max. szociális- v. alkalmi munka. Így a következmények szomorúak, különböző kérvények, segélyek... s a gyerekek, a család nyomora. Nem, nem általánosítok, de Magyarországon -sajnos- vannak olyan telepek, faluk, ahol irdatlan nyomorban családok élnek. S, ilyenkor nő a bűzözés, amit nem dícsérek, sőt elítél(nék), de ha nem tudnak a gyerekeiknek kenyeret venni... Az éjszaka leple alatt lopják le a termést a fákról és más falukban eladják, v. felcipelik Pestre, s a különböző aluljárókban árulják.... Nagy a baj, nagy a baj.
Most és itt felemelném a figyelmét államunk vezetőinek arra, hogy a hajléktalan nők is bajban vannak. No, nem éppen a fogamzásgátlás, de a rendes havi vérzésük miatt. Nincs pénzük betétre, sőt vattára sem. Szomorú, de mindenképpen megoldandó helyzet lehetne ez is... Legalább ezt kapják meg jegyre, utalványra. De, nem példálódzom, más országokban másként viselik, segítik az állampolgárok bajait. Itthon, sehogyan sem... Csak a duma, a duma, az megy, minden csövön, minden csatornán, minden médiában...
Reménykedem, a tömegek felébredésében, s a jövőjükre mindenképpen reményteljes és valós jobb életre voksolásra.
 
Talán közhely, de mégis igaz: az álló faroknak nincs lelkiismerete!
A kérdés, hogy ezt a nemlétező lelkiismeretet miért a társadalomnak kéne megfizetni!
Vagy azt mondjuk most már - tekintettel a jelenlegi trendekre - hogy a felelőség egy idejét mult ostabaság, amit a jelenlegi fiatal korosztálynak nem kell megtanitanunk?
 
Elgondolkodtam kicsit!

A felelőséget mint olyat teljesen levennenk ezekkel az elvekkel az emberek válláról.
NYugodtan bujjatok ágyba bárkivel, ingyenes a fogamzásgátlo!
Ha mégis terheas leszel? Nem probléma, nem a te hibád! A társadalom majd megoldja, a terhességmegszekitás a jövő!
Vegtyel fel nyugodtan hitelt a bankoktol! Ha nem tudod fizetni, majd bepereljuk a bankot! A devizahitel a bankok csaláőrd játéka, nem a Te felelőséged felvenni!
A CSOK a kormany bune! El akarja adositani a fiatalságot! Vedd fel, a kormany tehet rola nem Te!

Soroljam?
A társadalom, vagy egyes pártok (ngo-k) arrol akarnak meggyozni, hogy az élet arrol szól, hogy érezd jól magad, ne torodj semmivel. MAx a rabszolgasagert érezz feleloseget. Tiltakozz az ellen hogy meg akarjak neked mondani, hogy fiu vagy vagy lány. Esetleg valami más. Talalj ki valami szép elnevezéset mi meg majd felvesszuk az lmbtq betuszoba egy uj betuvel!

Szeretkezzetek, mindegy fiuval vagy lánnyal, ne problémázzatok rajta ha teherbe estek, habzsoljátok az életet, vegyetek fel minél több hitelt, éljetek a mának.

Ezt annó ugy hivták dekadencia!
Ma mjár tudjuk, hogy kiserojelensége egy társadalom összeomlásának.
Hát csak rajta, igyekezzetek!
 
Kicsit felhúztad magad ...

A francia társadalom szán pénzt arra, hogy ne essen teherbe, aki nem akar. Ne abortusszal oldódjon meg a problémája, ha nem akar gyereket vállalni.
S ne szülessen meg olyan gyerek, akit nem akartak.

Ez megéri a befektetést. A gyerekekért, mégha a meg nem születésükért is, mindig érdemes pénzt költeni.

Hogy a társadalmuk közösségben gondolkodik, nem pénzben, ez szerintem jó.
Bárcsak nálunk is több lenne az empátiából és a segítőkészségből, mint a pénzéhes irigyekből.

Egyébként nem tudom, mi a vélemény "a fiatalokról", de úgy látom, egyenlőek a gátlástalan szexszel, az orgiákkal, a mindenki mindenkivel, hegyibe.
Nem ilyenek.

A fogamzásgátlás a párkapcsolatban élőknek fontos segítség.

Ha szültél annyi gyereket, amennyit fel tudtok nevelni a pároddal, esetleg nem szülhetsz többet pl. egészségügyi okokból, nem jelenti azt, hogy többet egymáshoz sem értek az életben.
A párod fogamzóképes, te is az vagy, egyenes út egy újabb terhességhez.
Kell fogamzásgátló.

S még valami: miért ne szólna az élet arról, hogy érezd jól magad?
Ha nem erről szól, akkor miről?

A jó szex jó :)
 
Nincs.
..és lehet igazatok van.
A gyerek felnő akkor is ha mi nem foglalkozunk vele! Nem tanitjuk meg a felelőségre, a gondosságra, arra hogy sok sok ember él még körülöttünk, akinek nem szüksegszeruen az a motivációja mint nekunk!
Legjobb ha mi is elfelejtjuk a nevelést, éás a társadalomra háritjuk!
Ingyen fogamzásgátlás, ingyen abortusz

Carpe diem!
 
Még mindig jobb amit a franciák elterveztek, mintha gyerekotthonokba adnák a gyerekeket akiket nem tudna felneveli egy egyedülálló anya. Ráadásul nem árt tisztában lenni az ottani körülményekkel sem, sok olyan fiatal lánynak életmentő lehet a fogamzásgátlás, egy esetleges abortusz.
 
Nincs.
..és lehet igazatok van.
A gyerek felnő akkor is ha mi nem foglalkozunk vele! Nem tanitjuk meg a felelőségre, a gondosságra, arra hogy sok sok ember él még körülöttünk, akinek nem szüksegszeruen az a motivációja mint nekunk!
Legjobb ha mi is elfelejtjuk a nevelést, éás a társadalomra háritjuk!
Ingyen fogamzásgátlás, ingyen abortusz

Carpe diem!
Eddy, nem zárja ki a nevelés és az állami segítség egymást.

S nézd meg a filmeket: Karády egy árnyképen lepörgette a harisnyáját, és a Boross Péter-generáció elalélt.

Ma, gyakorlatilag nincs olyan film, ahol ne nyelnék le egymást a szereplők legalább egyszer.

Ebben a helyzetben, szülőként/tanárként annyit tehetünk, hogy elmagyarázzuk, hogy a testi kapcsolat akkor az igazi, ha van mögötte érzés is.
Meg kell előzni a filmeket, a médiát. Elmagyarázni, hogyan működik a testünk.
Emlékszem, amikor csupa lány osztályom volt, erről beszéltünk, és szóba került, hogy el tudják-e képzelni, hogy bárki bárhol megérintheti őket. Élénken tiltakoztak, nagyon helyesen.
Nagy sikernek könyveltem el, hogy a későbbi életükben megfontoltak voltak, pedig 2 cigánylány is volt köztük (s tényleg 18 év alatt szülnek közülük sokan).
Ezek a lányok odafigyeltek, védekeztek, és nagy örömömre magzatvédő vitamint is szedett az egyik, mert mindent megtett a gyermekéért.

De ebben is benne volt a fogamzásgátlás, azt is meg kellett nekik tanítani, nemcsak azt, hogy ne engedje senkinek, hogy olyat tegyen vele, amit ő szívből nem akar.
Nem könnyű ez, s nem hiszem, hogy ettől a lépéstől lesz óvatlan valaki.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Demeterné Nagy Erika wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm az újabb fordítást, izgatottan várom hogy mi lesz a következő :)
Szeretetleckék
Tánc Vers
Táncol a szívem!
Táncra Kért Isten!
Táncol a szívem a napsütésben!
Táncol a jóság, minden szívben!
Vedd észre a táncot ezer nevetésben!

Kertész Kata Keke
Szeretetleckék
Mit táplál a reakciód?
A szeretetet?
Kertész Kata Keke
Szeretetleckék
Szíved Bölcsője.
A magasabb szintű tudatosságban, érzékelni kezded az érzelmi biztonságodat. Az emberi éned, még meging, ha kellemetlen helyzetek adódnak, de nagyon gyorsan visszatérsz, szíved bölcsőjébe.
A megéledő belső szereteted akkor is tovább süt, mint nap, ha az elmédet, néha felhők borítják!
Kertész Kata Keke
Szeretetleckék
Szíved Bölcsője.
A magasabb szintű tudatosságban, érzékelni kezded az érzelmi biztonságodat. Az emberi éned, még meging, ha kellemetlen helyzetek adódnak, de nagyon gyorsan visszatérsz, szíved bölcsőjébe.
A megéledő belső szereteted akkor is tovább süt, mint nap, ha az elmédet, néha felhők borítják!
Kertész Kata Keke

Statisztikák

Témák
36,804
Üzenet
4,477,285
Tagok
594,874
Legújabb tagunk
Kovács Patrik Tamás
Oldal tetejére