Intézményi önértékelés

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Idáig simán ment a dokumentumfeltöltés. Ma nem enged. Szerinte nem pdf, amit kijelölök. Pedig az.
Nézd meg, a .pdf után nincs-e kis kötőjel. Nemrég találkoztam hasonlóval. Vagy nevezd el ismét a fájlt. Harmadik verzió, hogy később próbálkozz, hátha "piszkálják" a rendszert.
 
B.M.E.

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Segítséget kérek! Intézményünkben a BECS vezetője vagyok, de még nem kaptam mesterjelszót. Nem látom a felületet. 2015-ben nem jön felügyelet senkihez, 2016-ban viszont három emberhez. Készítettem egy éves tervet és megvan az összes elvárásrendszerünk is. A kérdés: az éves tervet fel kell tölteni? Hová? Ha az éves terv szerint december 18-ig szeretnénk elvégezni az említett három ember teljes önértékelését, akkor hogyan csináljuk meg nekik a kérdőívezést? (Ha nem tudunk kódot generálni, csak az ellenőrzés előtt 3 héttel. Hogyan készítsen akkor szerencsétlen két évre szóló önfejlesztési tervet? Hogyan végezzük el egyáltalán a teljes önértékelést így dec. 18-ig rájuk nézve?) Az óralátogatásokat részben megcsináltuk, az interjúkat még nem, mert a kollégák lázadoznak, hogy úgyis meg fogják változtatni az interjúkérdéseket, minek dolgozzunk előre? Jelenleg azok az interjúkérdések az irányadók, amik a jelenleg érvényben lévő önértékelési kézikönyvekben vannak, ugye? Október óta nem változtatták meg? Tényleg igaz, hogy a pedagógusok önértékelése is csak ötévente lesz kötelező? Ez a pletyka terjeng, de a törvényben nem ez van. Következő félévre beterveztünk 40 embert, de fogalmam sincs, hogyan fog lezajlani. Őszintén szólva tanítani szeretnék, nem ezzel maszatolni.
 
huncutka2005

ugyanezek a problémáim...
:eek:
 
kincs1

Állandó Tag
Állandó Tag
Nézd meg, a .pdf után nincs-e kis kötőjel. Nemrég találkoztam hasonlóval. Vagy nevezd el ismét a fájlt. Harmadik verzió, hogy később próbálkozz, hátha "piszkálják" a rendszert.
Kellene egy negyedik verzió is, mert ezeket már végigjátszottam. Csak az elvárások vannak hátra, csak a lényeg. De van még két napom.:confused:
 
vimoni

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Segítséget kérek! Intézményünkben a BECS vezetője vagyok, de még nem kaptam mesterjelszót. Nem látom a felületet. 2015-ben nem jön felügyelet senkihez, 2016-ban viszont három emberhez. Készítettem egy éves tervet és megvan az összes elvárásrendszerünk is. A kérdés: az éves tervet fel kell tölteni? Hová? Ha az éves terv szerint december 18-ig szeretnénk elvégezni az említett három ember teljes önértékelését, akkor hogyan csináljuk meg nekik a kérdőívezést? (Ha nem tudunk kódot generálni, csak az ellenőrzés előtt 3 héttel. Hogyan készítsen akkor szerencsétlen két évre szóló önfejlesztési tervet? Hogyan végezzük el egyáltalán a teljes önértékelést így dec. 18-ig rájuk nézve?) Az óralátogatásokat részben megcsináltuk, az interjúkat még nem, mert a kollégák lázadoznak, hogy úgyis meg fogják változtatni az interjúkérdéseket, minek dolgozzunk előre? Jelenleg azok az interjúkérdések az irányadók, amik a jelenleg érvényben lévő önértékelési kézikönyvekben vannak, ugye? Október óta nem változtatták meg? Tényleg igaz, hogy a pedagógusok önértékelése is csak ötévente lesz kötelező? Ez a pletyka terjeng, de a törvényben nem ez van. Következő félévre beterveztünk 40 embert, de fogalmam sincs, hogyan fog lezajlani. Őszintén szólva tanítani szeretnék, nem ezzel maszatolni.
Nekem van mesterjelszóm és a dokumentumokat tudnám töltögetni, kivéve a kérdőíveket. Ennek ellenére azt írták itt is korábban, hogy még nem kell! Februárig nekünk nincs teendőnk. Az éves tervet nem kell feltölteni. Nálam nem jelenik meg. A Ped. program, SZMSZ, elvárások kellenek. Vezetői ellenőrzésnél vezetői program, 2 év beszámolója. Nyugalom!Én is ideges voltam, de lenyugodtam. Pedagógust néznek nálunk, így napolom az egészet. Módosítva lesznek a kérdések és indikátorok is!Nem biztos, hogy célszerű most mindent megcsinálni!
 
Köszi!!!:) Akkor a fennmaradó interjúkat se csináljuk meg?
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is úgy értelmezem, hogy nem kell még feltölteni. Annál is inkább, mert hiába töltöm fel, nem lehet "ügy"-et csinálni belőle, azaz nem lehet még a pedagógushoz társítani, tehát nem is látja más addig csak az intézményben az arra jogosultak. Tehát nincs jelentősége a feltöltésnek. Amikor a 2016-os tanfelügyeletet kapó pedagógusnak konkréttá válik majd az időpontja és megnyílik a felülete, akkor lehet majd hozzá pakolni az adott dokumentumokat, addig a pedagógusra vonatkozó 2016-os tanfelügyeletnél csak egy feladat határideje zárul november 30-án, a portfólió (3 dokumentumának) feltöltése. Szerintem. :D És joghatás nem fűződik hozzá :D :D :D
A portfólió 3 dokumentumának feltöltése nem zárulhat november 30-án. Ugyanis nem tudom feltölteni, mert azt írja ki, hogy nincs jogosultságom. Így nem is töltök semmit.
 
vimoni

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi mos
Köszi!!!:) Akkor a fennmaradó interjúkat se csináljuk meg?
Mi leálltunk és várunk. Amíg az OH sem tudja biztosan, hogy mit akar addig mi miért kínlódjunk? Gyerekek között szeretnék végre lenni és nem a papírokkal törődve....Lehet, hogy kicsit félvállról vesszük,de a portfóliót is írni kellett és itt vannak az ünnepek is. Pihenjünk egy kicsit! :)
 
Utoljára módosítva:

szsziszo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A "látogatás" menüben a jegyzőkönyv feltöltésekor azt írja: "Hálózati hiba történt" Holnap lezárul a kutatási időszak, tehát mindenképp ma véglegesítenem kellene. Az előnézetben nem látom a pdf dokumentumot, csak egy fehér ablak jelenik meg. Tudna nekem ebben valaki segíteni? Szerintetek véglegesítsem így is, hogy én nem látom a dokumentumot? Elvileg ott van, különben a véglegesítést sem ajánlaná fel a felület! :(
 
Vicus 59

Állandó Tag
Állandó Tag
Hétfőn lesz 30.-a. Még van 2 nap 4 db dokumentumhoz:

" az ellenőrzési terv elkészítése évének november 30-áig feltölti a hivatal által működtetett informatikai támogató rendszerbe a vezetői tevékenységet bemutató alábbi dokumentumokat:
a) a vezetői pályázatát, vagy annak hiányában vezetői programját,
b) az intézmény pedagógiai programját,
c) az ellenőrzést megelőző két tanév munkatervét és éves beszámolóját, valamint
d) az intézmény szervezeti és működési szabályzatát."​
"Az ellenőrzési terv elkészítésének éve " -mondja meg már valaki az mikor van? Már ezt a fél mondatot sem értem! Milyen ellenőrzési terv ? kié? az OH ellenőrzési terve? az intézményé?
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
A portfólió 3 dokumentumának feltöltése nem zárulhat november 30-án. Ugyanis nem tudom feltölteni, mert azt írja ki, hogy nincs jogosultságom. Így nem is töltök semmit.
Ez érdekes. Egyik kolléganőm töltött fel pár dokumentumot tegnap. Ma nem tud belépni, ugyanígy jogosultságot kér.
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
"Az ellenőrzési terv elkészítésének éve " -mondja meg már valaki az mikor van? Már ezt a fél mondatot sem értem! Milyen ellenőrzési terv ? kié? az OH ellenőrzési terve? az intézményé?
"147. § (1) A hivatal minden év július 20-ig a következő évre szóló országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési tervet (a továbbiakban: ellenőrzési terv) készít megyei bontásban. A hivatal az ellenőrzési tervet úgy állítja össze, hogy az ellenőrzés ötévente egy alkalommal minden intézmény minden pedagógusára kiterjedjen. A hivatal július 31-ig az általa működtetett informatikai támogató rendszer útján értesíti az ellenőrzési tervben szereplő pedagógusokat, intézményvezetőket és intézményeket."
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Hatályos: 2015.09.01 - 2015.12.31

Idén júl. 20-ig elkészítette a 2016-ra vonatkozó ellenőrzési tervet. Ennek megfelelően ez év nov. 30-ig kell feltölteni a szükséges dokumentumokat.
 
basszuskulcs

Állandó Tag
Állandó Tag
2016-ra (intézményvezetőként) pedagógus ellenőrzésre kijelölt egyedként idáig jutottam 2015. 11. 30-án, azon a napon, ameddig fel kellett volna tölteni a 4 doksit: két lépésből mattot kaptam. Megvallom férfiasan, a hangulatom egyáltalán nem emelkedett, adventi! Annyit talán megérdemeltünk volna, '16-osok, hogy egyelőre ne babráljatok vele, a nov. 30-at pedig az idén vegyétek tárgytalannak. Egyben üzenném a piramis csúcsának: attól még, hogy a Canis Mergát üvegbe teszik és felrakják a polcra, még nem lesz lekvár!
 
Csatolások

  • felület 2015.11.30..pdf
    482.2 KB · Olvasás: 204

FeketeFarkas

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a segítséged, a kérdőíveket megkaptam. A pedagógusok értékelésére vonatkozó 8 kitöltött táblázatot is tudnátok küldeni? Hálás, hálás köszönet.
 
basszuskulcs

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap 12.15-kor megjött a POK levele, hogy megnyitották számomra a feltöltőfelületet, és 15 napom van rá, hogy feltöltsem a jövő évi, vezetőként tervezett ped. ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat. (Előtte egy órával írtam az OH-nak, hogy nov. 30-i határidővel sajnos nem tudok eleget tenni a kötelezettségemnek, mert a felületem inaktív.)
 
biblio

Állandó Tag
Állandó Tag
Erre gondolsz?
Köszönöm a segítséged, a kérdőíveket megkaptam. A pedagógusok értékelésére vonatkozó 8 kitöltött táblázatot is tudnátok küldeni? Hálás, hálás köszönet.
Erre gondolsz?
Ezt innen a canadaról töltöttem le korábban.
 
Csatolások

  • Pedagógus_területek-eszközök.xls
    92 KB · Olvasás: 417

Vicus 59

Állandó Tag
Állandó Tag
"147. § (1) A hivatal minden év július 20-ig a következő évre szóló országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési tervet (a továbbiakban: ellenőrzési terv) készít megyei bontásban. A hivatal az ellenőrzési tervet úgy állítja össze, hogy az ellenőrzés ötévente egy alkalommal minden intézmény minden pedagógusára kiterjedjen. A hivatal július 31-ig az általa működtetett informatikai támogató rendszer útján értesíti az ellenőrzési tervben szereplő pedagógusokat, intézményvezetőket és intézményeket."
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Hatályos: 2015.09.01 - 2015.12.31

Idén júl. 20-ig elkészítette a 2016-ra vonatkozó ellenőrzési tervet. Ennek megfelelően ez év nov. 30-ig kell feltölteni a szükséges dokumentumokat.
Köszönöm szépen!
 
Oldal tetejére