Ismerje meg az Orbán rendszer Kanadába küldött ösztöndíjasait…

Orbán Viktor miniszterelnöksége összesen 14 "ösztöndíjast" delegált Kanadába a Kőrösi Csoma Programon keresztül. Fejenként havi 650 ezer forintot kapnak a magyar államtól, hogy a kanadai magyar közösségek magyar identitását ápolják.

Sajnos az egyik ösztöndíjas éppenhogy Kanadába érkezett, máris politikai mozgósításba kezdett a kvótaellenes népszavazás érdekében. Elképzelhető, hogy ez pusztán egy egyéni politikai akció volt, ugyanakkor rendszerszintű jelenség, hogy egy állítólagosan nem politikai, hanem állítólag "kulturális" célokat szolgáló programot pont a Miniszterelnökség szervez központilag és két olyan kanadai magyar ernyőszervezen keresztül osztja ki az "ösztöndíjasokat," amelyek köztudottan és határozottan kormánypártiak. Kizárólag úgy juthat egy kanadai magyar egyházi közésség, kultúrközpont, iskola, cserkészet, néptánc csoport vagy médiaorgánum ösztöndíjashoz, ha először belép az egyik kormánypárti ernyőszervezetbe.

Az alábbiakban a Miniszterelnökség által delegált 14 személy névsorát és alapvető információit közöljük. Továbbá felhívjuk olvasóink figyelmét: a több mint 6 hónapig Kanadában tartozkodó Kőrösi Csomás "ösztöndíjasok" már csak azért sem folytathatnak pártpolitikai tevékenységet Kanadában, mert bizonyára ilyen indok és cél nem szerepel a Canadian Border Services Agency (CBSA) határőreinek bemutatott meghívóleveleikben vagy egyéb dokumentumaikban.

Egy nemzetközi szinten elítélt, fajgyűlölő témájú magyarországi népszavazás mellett kampányolni, vagy arra mozgósítani Kanada gyűlöletbeszéd törvényeibe is ütközhet. Amennyiben konkrét esetekről tudnak, vagy megalapozott aggályaik vannak, kérem írjanak a KCSP Panasz email címünkre: [email protected]. Nyilvánosságot adhatunk a hitelesen alátámasztott eseteknek, illetve amennyiben indokolt, az illetékes kanadai hatóságokhoz fordulhatunk.

A magyar Miniszterelnökség ösztöndíjasaikat arra kérjük, hogy tiszteljék Kanada sokszínű, befogadó és szolidáris társadalmát és hazánk liberális demokráciáját. Ez a szellemiség teszi lehetővé, hogy kanadai magyar kisebbségi közösségek létezhetnek és, hogy külföldi állampolgárként nálunk közösségi tevékenységet végezhetnek. A napokban nyílt levélben fordulunk az ösztöndíjasokhoz.

Orbán Viktor Miniszterelnöksége a következő személyeket küldte Kanadába:

Ábrahám Dolli Csilla




Ábrahám Dolli Csilla

Település: Vancouver
Fogadó szervezet: Vancouveri Magyar Kultúrkör
Hivatalos feladatkör: Honlapszerkesztés

*

Bánfalvi Laura




Bánfalvi Laura

Település: Toronto
Fogadó szervezet: Kanadai Magyar Kulturális Tanács
Hivatalos feladatkör: programszervezés, újságírás

*

Bartha Zsófia




Bartha Zsófia

Település: Toronto
Fogadó szervezet: Kanadai Magyar Kultúrközpont, Kodály Táncegyüttes
Hivatalos feladatkör: néptánc, programszervezés

*

Czibolya Kálmán




Czibolya Kálmán

Település: Niagara Falls és Welland
Fogadó szervezet: Kanadai Magyar TV (KMTV) és Magyar Ház, Welland
Hivatalos feladatkör: programszervezés, média, vizuális oktatás, nyelvtanítás

*

Éles Gergő Péter




Éles Gergő Péter

Település: Vancouver
Fogadó szervezet: Vancouveri Magyar Kultúrkör
Hivatalos feladatkör: néprajz, népzene, fazekasság, programszervezés

*

Fodor Kinga




Fodor Kinga

Település: Windsor
Fogadó szervezet: Tisza Kulturális Egyesület, (Iskola)
Hivatalos feladatkör: programszervezés, nyelvtanítás
Politikai tevékenység: Fodor Kinga 2016. szeptember 14-től a Fidesz által kezdeményezett kvótaellenes népszavazás érdekében mozgósítást folytatott körlevelekben és személyesen, a windsori Mindszenty Hallban.

*

Jancsó Antónia




Jancsó Antónia

Település: Kelowna
Fogadó szervezet: Okanagani Magyar-Kanadai Kulturális Egyesület
Hivatalos feladatkör: néptánc, tanítás, színjátszás, programszervezés

*

Kalina Veronika




Kalina Veronika

Település: Calgary
Fogadó szervezet: Calgary-i Magyar Kultúregyesület
Hivatalos feladatkör: néprajz, rendezvény- és kultúraszervezés, néptánc

*

Lehoczki Sára




Lehoczki Sára

Település: Calgary
Fogadó szervezet: Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, Független Magyar Rádió
Hivatalos feladatkör: újságírás, rendezvényszervezés, cserkészet

*

Mészáros Attila




Mészáros Attila

Település: Edmonton
Fogadó szervezet: Edmontoni Magyar Kultúrkör
Hivatalos feladatkör: programszervezés, tánc és egyéb oktatás

*

Pap Johanna




Pap Johanna

Település: Nanaimo
Fogadó szervezet: Magyar Ház, Victoria
Hivatalos feladatkör: néptánc, népzene, programszervezés, pedagógia

*

Simándi László




Simándi László

Település: Toronto
Fogadó szervezet: Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Plébánia
Hivatalos feladatkör: népzene, néptánc, gyerekprogramok szervezése, tanítás

*

Takácsy Dorka Kornélia




Takácsy Dorka Kornélia

Település: Montreál
Fogadó szervezet: Magyar Otthon, Iskola, Gyöngyösbokréta Táncegyüttes
Hivatalos feladatkör: néptánc, népzene, magyartanítás, programszervezés
*
Tóthfalusy Zsuzsanna



Tóthfalusy Zsuzsanna

Település: Toronto
Fogadó szervezet: Rákóczi Alapítvány
Hivatalos feladatkör: néptánc, lovaglás, íjászat, programszervezés

Christopher Adam

anadai repter.jpg
 
A diktaturába most ti vagytok elörébb. :)
Kiváncsi vagyok, hogy milyen méltoan fogjátok ünnepelni magatokat oktoberben. :)
Ujra egy 99% os választási gyözelem mind a kommunizmusban. :)

Akik folyton diktatúrát vizionálnak Magyarországra, azokat én mind befizetném egy "tanulmányútra" (mondjuk 1-2 évre) Észak-Koreába... Csak hogy tanulmányozhassák, amiről beszélnek. ;)
 
A BEFOGADÁS ANYAGI FELTÉTELEINEK BIZTOSÍTÁSA, ILLETVE AZ ELLÁTÁSOK ÉS TÁMOGATÁSOK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
A menekült-, valamint az oltalmazott státusszal rendelkező külföldiek nemzetközi védelme egyúttal azt is jelenti, hogy ezek a személyek hosszabb távon is lehetőséget kapnak a Magyarországon történő társadalmi beilleszkedésre, státuszuk a magyar állampolgárokéhoz hasonló jogokat biztosít számukra, illetve kötelezettségekkel terheli őket. A magyar állampolgárokkal azonos módon igénybe vehető szociális ellátásokhoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz és oktatáshoz való egyenlő hozzáférésükön felül olyan plusz pénzbeli és természetben igénybe vehető ellátásokra és támogatásokra jogosultak, mely segít nekik áthidalni egy idegen kultúrába történő beilleszkedés kezdeti nehézségeit.

A korábbi integrációs szerződésen alapuló támogatási rendszer figyelemmel a 2016. június 1-én hatályba lépett jogszabályi változásokra csupán a 2016. május 31-ig benyújtott kérelmek alapján folyósított ellátások tekintetében maradt fenn.

Az ebbe a körbe tartozó menekültek, oltalmazottak társadalmi beilleszkedésének elősegítését a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal biztosítja, amely feladat ellátásában, 2014. január 1-től, a menekült vagy az oltalmazott lakóhelye szerint illetékes családsegítő szolgálat közreműködik.

A különböző támogatásokra és ellátásokra való jogosultság vagyon- és jövedelemfüggő, melynek meghatározása a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján történik. A menekült vagy oltalmazott az ellátásokra és támogatásokra akkor tekinthető rászorultnak, ha az ügyfél vagy a vele közös háztartásban élő házastársa és egyenes ági rokona nem rendelkezik Magyarországon rendelkezésre álló, megélhetését biztosító vagyonnal, továbbá a saját és vele közös háztartásban élő házastársa és egyenes ági rokona összes jövedelmének figyelembevételével számított egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg

a) egyedülálló személy esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át;
b) családos személy esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.

A menekültek és oltalmazottak rászorultságuk esetén az elismerésről szóló határozat közlésétől számított legfeljebb harminc napig jogosultak a befogadás anyagi feltételeinek igénybevételére, valamint jogosultak a jogszabályban meghatározott ellátásokra és támogatásokra. (lásd. „A befogadás anyagi feltételeinek biztosítása”.)



A TÁRSADALMI BEILLESZKEDÉS ELŐSEGÍTÉSE INTEGRÁCIÓS SZERZŐDÉS SEGÍTSÉGÉVEL
Ezt a támogatási formát a menekültek és oltalmazottak 2014. január 1-től 2016. május 31-ig igényelhették. A 2016. június 1-vel hatályba lépett jogszabályváltozás következtében integrációs szerződés alapján folyósított integrációs támogatás már nem igényelhető, de a már megállapított támogatásokat a menekültügyi hatóság tovább folyósítja a jogosultsági feltételek fennállása esetén.
DE már nem igényelhető :)
 
Igen van ilyen csak azt nem teszed hozza, hogy az Eu bol adnak mindne menkeult melle nem keves penzt is.
Leztezik egy Egysult Nemzetek aminek szinten tagja MO -is es az egesz menekultek ugyei ott futnak at es intezik a penzugyeket a lagerek fentartasat stb.
Fel informacio legalabb annyit art mint a fals.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére