Hírek Ispánok és vármegyék – Elfogadták az alaptörvény tizenegyedik módosítását

A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon, döntött kedden az Országgyűlés, amely a megye elnevezést vármegyére változtatta a magyar közigazgatásban.

A képviselők a kormánypártok kezdeményezésére 140 igen, 36 nem szavazattal, kétharmados többséggel fogadták el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását. A döntés értelmében a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását az előző önkormányzati választást követő ötödik év április, május, június vagy július hónapjában, az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg kell megtartani.

A 2019 októberében mandátumot szerzett képviselők és polgármesterek megbízatása 2024. október 1-jéig tart. A két választás közös eljárásban történő lebonyolítását a költségek csökkentésével indokolták a Fidesz és a KDNP képviselői. A történelmi hagyományokra hivatkozva változik a megyék elnevezése vármegyékre január elsejétől azzal a megkötéssel, hogy a megye elnevezés használható mindaddig, amíg a vármegye kifejezés használatára való áttérés "a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható". (Például táblákon továbbra is használható a megye.)

Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig voltak a vármegyék a magyar közigazgatás alapvető területi egységei. "A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése" - fogalmaztak.

1658239512464.png

Foispan uram
 
Azért kíváncsi lennék,ha az ellenzéki összefogás nyert volna,akkor mi lenne Magyarországon.
Bérek csökkentése,13-havi nyugdíj eltörlése,energiaárak,benzin gázolaj világpiaci árra módosítása,ilyen-olyan extra adóbevételek kitalálása....
Aztán ha a magyarnak nem tetszik,jönne a rendőri rohamosztag vízágyúval,könnygázzal.....esetlegesen egy kis külföldi "vendégosztag" segítségét is igénybe vennék mint 2006 ban.....
"Nem kell félni,nem fog fájni!"
Már megbocsáss, de O...ón kívül mást is olvasol? Dunán és TV2-n kívül mást is nézel? Mert pont ezt csinálják. Extraprofitadót vetnek ki - de a globális minimumadót elutasítják, a gázt világpiaci áron akarják adni a magyar fogyasztóknak, ne hidd, hogy idén lesz 13. havi nyugdíj, és ne hidd, hogy a kétszámjegyűnek ígérkező inflációval emelik majd a nyugdíjakat, a rendőrök fizuját felemelték, hogy lojálisok maradjanak, sokkolót vetnek be tüntetők ellen, kilakoltatásnál, és Orbán a választások előtt azt hazudta: nem emelünk adót, marad a rezsicsökkentés, nem a magyar emberekkel fizettetik meg a háború árát. Ehhez képest... soroljam? Aztán azt is össze lehet hasonlítani, hogy akár a Horn kormány, akár a Gyurcsány, vagy Medgyessy mire költötte a pénzt. Nem focistákra, stadionokra, Mészáros Lőrincekre! Közalkalmazotti béremelésre, hadkötelezettség megszüntetésére, útépítésekre - nem túlárazottakra, mint ma, nyugdíjkorrekcióra, gáz és áramár támogatásra, rászorultság alapján, családi pótlék emelésére. /Utóbbi 13 éve nem változott!/ 2006-ban válság volt, most is az van, két éve infláció, fél éve háború, két éve COVID, ezt Orbánék a választások előtt is tudták. Tudták, hogy hazudnak. A különbség az, hogy még mindig azt mondják, hogy nem hazudnak. Gyurcsány legalább bevallotta.
 
Nem csak a magyarok fizetik meg a háború árát, hanem egész Európa. Az igazi vesztesek itt mi leszünk, teljesen függetlenül attól, hogy melyik oldalra állunk vagy nem állunk.
Igaz. De nemcsak Európa. Ezzel a háborúval az egész világ rengeteget veszít. És ki tudja, mi lesz még...?
 
Se Tiborcka ,se Mészáros se az MVM igazgatója nem tetszik.... Természetesen akinek nem tetszik a magyar rendszer,munkakörülmények,emberekkel való bánásmód az régen lelépett.....,mint én is!
Itt megbecsülnek,rendesen keresek,( a főnököm újabban minden nap megköszöni a munkámat,...) igaz vannak ennek árnyoldalai is.....
Nem mindenki léphet le. Egyeseknek idős szülei vannak, nem hagyhatják itt őket. Meg különben is. Nem fogom hagyni, hogy elüldözzenek a saját hazámból!
A másik dolog, a politika hit kérdésévé vált. Én hiszem, hogy ha az ellenzék nyert volna, megkapták volna az EU-s pénzeket, és ahogy a programjukban állt, rendezték volna az egészségügyisek, a pedagógusok bérét, felemelték volna a minimál nyugdíjat, családi pótlékot, és megpróbálták volna visszaszerezni az ellopott közpénzeket, leállították volna a kínai vasút, a FUDAN, a Városliget, Várnegyed stb. projekteket, helyreállították volna az önkormányzatiságot úgy, hogy visszadták volna az IPÁt, és az építési engedélyezés jogkörét. És igyekeztek volna tenni valamit a korrupció ellen. Ha hagyják őket, persze. De az is lehet, hogy Orbán megpuccsolta volna őket. Ezt már sosem tudjuk meg.
 
Nem lehet mindenkit egyformán utálni, mert akkor itt tartunk ..., a nagy semmi közepén.

S hogy a választók hülyék-e?
Egy 2019-es cikk ...
1658496615536.png

1658496687486.png

1658496841740.png

1658497558754.png

1658497639158.png

1658497727542.png

S ha már itt vagyok ...
Kedves ELLENZÉKI SZAVAZÓK!

NE nézzétek az ATV-t, NE hallgassátok a Spirit FM műsorát!
Ne hagyjátok befolyásolni magatokat azoktól, akik folyamatosan Orbán szekerét tolják!!
(Pl. az ellenzéki politikusok folyamatos lejáratását, az ellenzéki szavazók elbizonytalanítását zászlóikra tűzve.)

Ez a legkevesebb, amit a demokráciáért tehetünk.
1658497259579.png

1658497899821.png

Az Orbán személyéhez szabott ország újabb gusztustalan szelete.
A cikk folytatása:

Csak egy kérdés végül: ha ennyire a szívén viseli ez a köpcös a Magyarországon élők érdekét, miért nem csökkentik a termékadót 27%-ról pl. 15-re?
Az alacsony jövedelműek pár hónap alatt a lét-nemlét határára kerülnek.
Nem számít?

Talán nem kellene megenni ezt a háború az oka mindennek maszlagot!
Sem!

Nem mindenki léphet le. Egyeseknek idős szülei vannak, nem hagyhatják itt őket. Meg különben is. Nem fogom hagyni, hogy elüldözzenek a saját hazámból!
A másik dolog, a politika hit kérdésévé vált. Én hiszem, hogy ha az ellenzék nyert volna, megkapták volna az EU-s pénzeket, és ahogy a programjukban állt, rendezték volna az egészségügyisek, a pedagógusok bérét, felemelték volna a minimál nyugdíjat, családi pótlékot, és megpróbálták volna visszaszerezni az ellopott közpénzeket, leállították volna a kínai vasút, a FUDAN, a Városliget, Várnegyed stb. projekteket, helyreállították volna az önkormányzatiságot úgy, hogy visszadták volna az IPÁt, és az építési engedélyezés jogkörét. És igyekeztek volna tenni valamit a korrupció ellen. Ha hagyják őket, persze. De az is lehet, hogy Orbán megpuccsolta volna őket. Ezt már sosem tudjuk meg.
Demokratikus jogrendet garantáltak volna!
Lassan az EU nem is kér mást számon Orbánisztánon.

... és nincs ha, mert az "okos" magyar Orbánra szavazott, meg a sok hülye is.
Isszuk is a levét!

Demokratikus jogrend!
Jó itt a rendeleti kormányzás is!
Fel sem fogják, mi az!

Az "ellenzéki szavazónak" is elakadt a lemez a gyurcsányozásnál, a megélhetési politikusozásnál ...
S ezzel jól elvan.

Nincs itt gond, akkor maradjon Orbán.
Ez volt az alternatíva, tudta mindenki.
Orbánt akarták, megkapták.

Az ellenzéki szavazók leválthatták volna Orbánt, de nem értek rá, mert éppen azon rinyáltak, hogy kire nem akarnak szavazni.

Ja, látni is kell, nem csak nézni!
 
Igaz, igaz. De legalább az egyik mondatodat olvasva felvihogtam. /Az és ha nincs ha...stb.-t./ Valójában persze szomorú, hogy így van. Olykor a H...g.hus kommenteken szoktam derülni. Bár szívem szerint inkább sírnék.
Sosem értettem, hogy pl. volt osztálytársaim - az egyik apja iskolaigazgató volt, a másiké főmérnök egy nagy gyárban, holtbiztos, hogy mindketten párttagok az átkosban - hogy lettek fideszesek. És hogy lehetnek ma is azok.
 
Nem lehet mindenkit egyformán utálni, mert akkor itt tartunk ..., a nagy semmi közepén.

S hogy a választók hülyék-e?
Egy 2019-es cikk ...
Csatolás megtekintése 1870959
Csatolás megtekintése 1870960
Csatolás megtekintése 1870961

Csatolás megtekintése 1870967
Csatolás megtekintése 1870968
Csatolás megtekintése 1870970

S ha már itt vagyok ...
Kedves ELLENZÉKI SZAVAZÓK!

NE nézzétek az ATV-t, NE hallgassátok a Spirit FM műsorát!
Ne hagyjátok befolyásolni magatokat azoktól, akik folyamatosan Orbán szekerét tolják!!
(Pl. az ellenzéki politikusok folyamatos lejáratását, az ellenzéki szavazók elbizonytalanítását zászlóikra tűzve.)

Ez a legkevesebb, amit a demokráciáért tehetünk.
Csatolás megtekintése 1870964
Csatolás megtekintése 1870971

Az Orbán személyéhez szabott ország újabb gusztustalan szelete.
A cikk folytatása:

Csak egy kérdés végül: ha ennyire a szívén viseli ez a köpcös a Magyarországon élők érdekét, miért nem csökkentik a termékadót 27%-ról pl. 15-re?
Az alacsony jövedelműek pár hónap alatt a lét-nemlét határára kerülnek.
Nem számít?

Talán nem kellene megenni ezt a háború az oka mindennek maszlagot!
Sem!

Őket csak a saját zsebük érdekli. Megjegyzem, mielőtt Mészáros eladta az államnak a Mátrait, kivett belőle egy szép osztalékot, noha a cég ráfizetéses volt. Ami az ATV-t illeti, az RTL híradón kívül csak itt találkozhat az ember ellenzéki véleményekkel, politikusokkal, más csatornán nem. Jobb, mint a semmi. Mondjuk, Kárászt nem nézem. A Népszava, nem tudom, meddig bírja, és a Hócipő sem. Mi marad az ellenzéknek? A sokszínű /fidesz/média. Emlékszel, amikor minden KESMA vidéki lap ugyanazt az Orbán fotót és szöveget hozta le a címlapján?
 
Igaz, igaz. De legalább az egyik mondatodat olvasva felvihogtam. /Az és ha nincs ha...stb.-t./ Valójában persze szomorú, hogy így van. Olykor a H...g.hus kommenteken szoktam derülni. Bár szívem szerint inkább sírnék.
Sosem értettem, hogy pl. volt osztálytársaim - az egyik apja iskolaigazgató volt, a másiké főmérnök egy nagy gyárban, holtbiztos, hogy mindketten párttagok az átkosban - hogy lettek fideszesek. És hogy lehetnek ma is azok.
Ezt próbálom magyarázni, gyakorlatilag évek óta.

Ez az a réteg, akikre azt mondja a köznyelv: "a sz... mindig felúszik".
Elnézést, de ez fejezi ki azt, amit az emberek gondolnak, s ezzel egyetértek.

Van egy réteg, jó vastag réteg, akik kommunisták, ha a hatalomhoz, pénzhez kommunistának kell lenni, liberálisok, ha liberálisként dől a lé, baloldaliak, ha az dívik, illiberálisok, ha azzal kerülhet pozícióba.

Annyira egyértelmű, hogy nem értem, az emberek, miért vakok, hogy nem látják!

Egy példa, a nemzet töltőtolla életrajza:
1658641331625.png

A hátszél már itt is megvolt.

1658641468676.png

Majd magasra mászott Orbánékkal együtt, mert van az a pénz.

1658641253467.png

1658641198238.png

1658641157255.png

1658641107013.png

1658640876255.png

De mindent túlél a drága, mert nagyon alkalmazkodó természete van ...
1658641065356.png

1658640959881.png

Ilyen minden rendszerhez alkalmazkodókkal van tele a közélet!

Lehet sírni, hogy mi volt az ötvenes és hatvanas években, kik osztották az észt a 70-es, 80-as években, csak azt kell megnézni, utána kik és hová kerültek!

A Martonyik, a Mikolák, a Hoffmann Rózsák, a Stumf Istvánok - vagy akár az Orbán Viktorok, Kövér Lászlók.
Akik boldogan használták ki apáikat, nagyapáikat a saját előrejutásukért, majd most véres szájjal kommunistáznak.

Tele van az ország köpönyegforgatókkal.
Nem értem, min csodálkozol.

Ami az ATV-csoportot illeti: éppen az a becsapás benne, amire hivatkoztál.

Én legalább 8 éve nem nézem (nincs is tévénk, mert lekapcsoltattuk az előfizetést) az ATV-t sem.
Az interneten tökéletesen meg lehet találni a híreket, fölösleges ilyen hiteltelen, orbán-párti médiát nézni.

Minden ellenzékkel kapcsolatos hír elérhető, igaz, nyafogós, hiteltelenítős felhangok és a (fideszes) "saját" vélemény szájbarágásása nélkül.

Németh Sándor:
1658642081262.png

Németh Sándor jó adag pénzt kap az adófizetői pénztárcából, hogy szintén alkalmazkodjon.
 
Utoljára módosítva:
Van egy réteg, jó vastag réteg, akik kommunisták, ha a hatalomhoz, pénzhez kommunistának kell lenni, liberálisok, ha liberálisként dől a lé, baloldaliak, ha az dívik, illiberálisok, ha azzal kerülhet pozícióba.

Annyira egyértelmű, hogy nem értem, az emberek, miért vakok, hogy nem látják!
Mert jó vaknak lenni. Valószínű hogy a választói is ilyenek. Szeretnek a győztes mellett állni.
 
Nem csak a magyarok fizetik meg a háború árát, hanem egész Európa. Az igazi vesztesek itt mi leszünk, teljesen függetlenül attól, hogy melyik oldalra állunk vagy nem állunk.
Igaz. De akkor kivételesen a jó oldalra is állhatnánk. Beidézem Orbán tusványosi beszédére az ukrajnai nagykövetség reagálását /hírportálról/, ami teljes mértékben tükrözi az én véleményemet is:
Ukrajna budapesti nagykövetsége Facebook-oldalán idézte Oleg Nikolenko külügyi szóvivőt, aki szerint az orosz propaganda klasszikus példája volt, amikor Orbán Viktor az uniós szankciók eredménytelenségéről
beszélt Tusnádfürdőn. A szankciók hatékonyak, jelentősen csökkentették az orosz hadigépezet Ukrajna elleni hadviselési képességét. (…) Ha a szankciók hatástalanok lennének, a Kreml nem vetne be hatalmas erőforrásokat lejáratásukra. Oleg Nikolenko szerint Európa nem a szankciók, hanem az orosz hibrid háború miatt van válságban, Moszkva Ukrajnát rakétákkal, Európát gázárakkal támadja. Ha szemet hunynak Oroszország ukrajnai bűntettei előtt, az nem állítja helyre a békét Európában. Putyin addig nem áll le, míg nem rombolja le a demokratikus értékeken alapuló európai rendet – tette hozzá a szóvivő, aki megismételte, ha nem lesz béke és stabilitás Ukrajnában, akkor Magyarországon és általánosságban Európában sem lesz.
 
Ezt próbálom magyarázni, gyakorlatilag évek óta.

Ez az a réteg, akikre azt mondja a köznyelv: "a sz... mindig felúszik".
Elnézést, de ez fejezi ki azt, amit az emberek gondolnak, s ezzel egyetértek.

Van egy réteg, jó vastag réteg, akik kommunisták, ha a hatalomhoz, pénzhez kommunistának kell lenni, liberálisok, ha liberálisként dől a lé, baloldaliak, ha az dívik, illiberálisok, ha azzal kerülhet pozícióba.

Annyira egyértelmű, hogy nem értem, az emberek, miért vakok, hogy nem látják!

Egy példa, a nemzet töltőtolla életrajza:
Csatolás megtekintése 1871277

A hátszél már itt is megvolt.

Csatolás megtekintése 1871278

Majd magasra mászott Orbánékkal együtt, mert van az a pénz.

Csatolás megtekintése 1871276
Csatolás megtekintése 1871275

Csatolás megtekintése 1871274

Csatolás megtekintése 1871273

Csatolás megtekintése 1871270

De mindent túlél a drága, mert nagyon alkalmazkodó természete van ...
Csatolás megtekintése 1871272

Csatolás megtekintése 1871271

Ilyen minden rendszerhez alkalmazkodókkal van tele a közélet!

Lehet sírni, hogy mi volt az ötvenes és hatvanas években, kik osztották az észt a 70-es, 80-as években, csak azt kell megnézni, utána kik és hová kerültek!

A Martonyik, a Mikolák, a Hoffmann Rózsák, a Stumf Istvánok - vagy akár az Orbán Viktorok, Kövér Lászlók.
Akik boldogan használták ki apáikat, nagyapáikat a saját előrejutásukért, majd most véres szájjal kommunistáznak.

Tele van az ország köpönyegforgatókkal.
Nem értem, min csodálkozol.

Ami az ATV-csoportot illeti: éppen az a becsapás benne, amire hivatkoztál.

Én legalább 8 éve nem nézem (nincs is tévénk, mert lekapcsoltattuk az előfizetést) az ATV-t sem.
Az interneten tökéletesen meg lehet találni a híreket, fölösleges ilyen hiteltelen, orbán-párti médiát nézni.

Minden ellenzékkel kapcsolatos hír elérhető, igaz, nyafogós, hiteltelenítős felhangok és a (fideszes) "saját" vélemény szájbarágásása nélkül.

Németh Sándor:
Csatolás megtekintése 1871283

Németh Sándor jó adag pénzt kap az adófizetői pénztárcából, hogy szintén alkalmazkodjon.
Tudod, én a rendszerváltás előtt nagyon kedveltem SP-t. Tetszett, amikor ő adta át az érmeket az olimpikonjainknak. Kedves volt a mosolya, rokonszenves volt az egész ember. És óriásit csalódtam benne.
Ahogy sok másban is, színészekben, rendezőkben, zenészekben. Olykor csak kapkodtam a fejemet, ma már nem teszem, mert akkor szédülök.
Más.
Lehet, hogy az ATV-t Orbán fizetett ellenzékének lehet nevezni, lehet, sőt, szinte biztos, hogy jól ítéled meg, de én számítógép előtt ülök egész nap, és este inkább a tévéfotelt választom. És olykor szívesen belekukkantok az EB-be vagy a MT-be. Mert élőben leginkább csak ott látni ellenzéki politikusokat. Persze, ők is csak beszélnek, beszélnek, szóval lehet, hogy csak az időmet vesztegetem... Hm. Hm. Megfontolandó...
 
Igaz. De akkor kivételesen a jó oldalra is állhatnánk. Beidézem Orbán tusványosi beszédére az ukrajnai nagykövetség reagálását /hírportálról/, ami teljes mértékben tükrözi az én véleményemet is:
Ukrajna budapesti nagykövetsége Facebook-oldalán idézte Oleg Nikolenko külügyi szóvivőt, aki szerint az orosz propaganda klasszikus példája volt, amikor Orbán Viktor az uniós szankciók eredménytelenségéről
beszélt Tusnádfürdőn. A szankciók hatékonyak, jelentősen csökkentették az orosz hadigépezet Ukrajna elleni hadviselési képességét. (…) Ha a szankciók hatástalanok lennének, a Kreml nem vetne be hatalmas erőforrásokat lejáratásukra. Oleg Nikolenko szerint Európa nem a szankciók, hanem az orosz hibrid háború miatt van válságban, Moszkva Ukrajnát rakétákkal, Európát gázárakkal támadja. Ha szemet hunynak Oroszország ukrajnai bűntettei előtt, az nem állítja helyre a békét Európában. Putyin addig nem áll le, míg nem rombolja le a demokratikus értékeken alapuló európai rendet – tette hozzá a szóvivő, aki megismételte, ha nem lesz béke és stabilitás Ukrajnában, akkor Magyarországon és általánosságban Európában sem lesz.
Én nem kifejezetten Magyarországra, hanem egész Európára értettem. Most, plusz 40 fokban nehéz elképzelni, hogy a tél nem marad el az idén sem, de ez lesz a kisebb gondunk.

Szemhunyás??? Nos, bosnyák kolléganőim elbeszélése alapján a "demokratikus értékeken alapuló" Európa nem csak hogy szemet húnyni képes, hanem hatékonyan együttműködni is a tömeggyilkosokkal, ha az érdek úgy kívánja.
 
Tudod, én a rendszerváltás előtt nagyon kedveltem SP-t. Tetszett, amikor ő adta át az érmeket az olimpikonjainknak. Kedves volt a mosolya, rokonszenves volt az egész ember. És óriásit csalódtam benne.
Ahogy sok másban is, színészekben, rendezőkben, zenészekben. Olykor csak kapkodtam a fejemet, ma már nem teszem, mert akkor szédülök.
Más.
Lehet, hogy az ATV-t Orbán fizetett ellenzékének lehet nevezni, lehet, sőt, szinte biztos, hogy jól ítéled meg, de én számítógép előtt ülök egész nap, és este inkább a tévéfotelt választom. És olykor szívesen belekukkantok az EB-be vagy a MT-be. Mert élőben leginkább csak ott látni ellenzéki politikusokat. Persze, ők is csak beszélnek, beszélnek, szóval lehet, hogy csak az időmet vesztegetem... Hm. Hm. Megfontolandó...
Jó film, jó könyv - április 3-a óta ez a nyerő nálunk.

S előre félek, hogy az ellenzéki szavazók elszúrják az EP és az önkormányzati választást is.
Pedig csak a lényegre kellene koncentrálni, fölös rizsa nélkül.
De úgy tűnik, nyafogni jobb, mint Orbánt leváltani.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére