Isten és más mesék - 2013

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Most láttam a tévében, hogy valami szabadkőművesek kiszámolták az egyiptomi piramis meg akármi alapján, hogy a világvége 2022ben lesz, isten elpusztítja a világot a bűneink miatt. de hát nem vette már el a bűneinket már JK????
Az evangélium tanítása szerint senki sem tudja,hogy mikor lesz a világvége,csak az Atya.Ennek ellenére keresztények közül is figyelmen kívül hagyják ezt a Jézustól származó mondatot,és kierőlködnek valami időpontot.A világ megváltója Krisztus,magára vette a bűnöket,de ez nem jelenti azt,hogy elveszi,főleg akkor ha nem adják.Ha adják elveszi.A Jelenések könyve írja,hogy az ajtó előtt áll és zörget,az ajtót nekünk kell kinyitni.A keresztény is ha befogadja Krisztust,újjászületik,de még utána is egy utat kell bejárnia a kegyelem Krisztusi jelenlétében addig,míg a teste is megváltást nyer.
Ez a test nem alkalmas Isten országára,mint ahogy a jelenlegi világ forma sem Krisztus fogadására.A világ vége pedig nem a világ megsemmisülése,hanem újjá teremtése,ami megfelel a folytatásnak.Isten imádása nem egy elhatározás kérdése,mert aki megismerte,az lenyűgözött,és szent módon sóvárog,hogy mindjobban elmerüljön ebben a vonzásban.
Aki ezt nem tapasztalta,nem is tudja elképzelni,mert csak az Istentől elválasztottságot ismeri,mint halált.Persze ami nem azonos értelmű a biológiai halállal.Ebben az állapotában az embernek nincs valódi megnyugvása,habár átmenetileg vigasztalásra talál,de ha ez megtörik,újra keres.Aki Krisztust befogadja ,és növekszik benne, azt a tapasztalat győzi meg,hogy végleg hazatalált.Ezen a földön viszont a kísértések,negatív hatások nem szűnnek meg,próbálják a lelket kimozdítani,lemorzsolni.Ezért is kell imádkozni,mert a lélek kész,de a test erőtlen.Ezt még Jézusnak is így kellett csinálnia.Sok ember pedig imádkozás nélkül akar,Isten jóságának jelenlétében megmaradni.Pedig az imádság az amikor a rádiónkat Isten frekvenciájára hangoljuk.Egészen mást jelent,mint olvasni,gondolkodni...megfelelő frekvencia nélkül nincs vétel,bármilyen jó is legyen a készülékünk.
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Kedves Ernoe!
Egy ősi tanítás szerint,-ha jól tudom ortodox összefoglalás szerint,"Isten emberré lett,hogy az ember Istenné lehessen".Ez a titok is kiábrázolódik a húsvéti eseményekben.
Isten?Természete szerint?
Ugyanakkor ember?
És ránk is ez várhat ha belekeveredünk az Isteni "evolúcióba"?
Ezt írja a 49.zsoltár 15.verse:
"Bizony Isten fizeti meg értem az árat,megszabadít a Haláltól,és magához fogad!"
Máshol ezt olvashatjuk,a Hóseás 6-ban:
"Ő vert meg,de meg is gyógyít minket!Két nap múlva megelevenít,a harmadik napon feltámaszt,hogy színe előtt éljünk azontúl."

A húsvéti események benne rejlenek az ószövetségi nép eseményei között,és ha Isten megnyitja a fülünket,akkor
egy csodálatos tervet kezdünk megérteni.(A tudós ember is örül annak,ha megért egy összefüggést a világból,hátha még olyan összefüggésről van szó,amely mindannyiunk bőrét,-mondhatjuk úgy is sátrát-és lelkét érinti.
-
És hogy is van köztünk Isten a mai körülmények között?
Jézusnál olvashatjuk:Levetette Isteni erejét és dicsőségét,mert emberré lett és a végsőkig szolgál.A kereszten sem használta Isteni erejét,ezért nem jött le a keresztről,nem kért pusztítást a kínzóira.
Velünk együtt viselte az emberi sorsot,és nem kért protekciót.(Ahogy a legjobb katonatisztek,eggyé-váltak a közkatonákkal...ugyanazt ették,ugyanúgy aludtak,ugyanúgy nem bújtak el a veszély előtt,amely életüket fenyegette.)
Ma Jézust találhatjuk meg minden rászorulóban,Máté ev.tanítása szerint.
Éhes,ruhátlan,fogoly és beteg embert ha valaki segít,azt magával Jézussal teszi.Tehát egy lépéssel tovább érthetjük a titkot,hogy még mit is jelenthet Isten emberré létele.Az evangéliumi tanítás a nagy,ma élő emberiségre mutat.

-Ebből a keresztény tanításból világosan érthetjük:
ha mai világunkban Embereket aláznak meg,veszik el otthonukat,meztelenítenek le,vagyonukra-ruhájukra sorsot vetnek,gúnyolják őket...(na hol van a te Istened?..nem szabadít meg téged?..)hazug vádakat terjesztenek róluk...átoknak,ördögnek nevezik őket ...és hosszú gyötrelmek kínzások után kivégzik őket....üvöltve,hogy feszítsd meg..meg Heil!..-és a nép vele együtt üvölt...bárhol a világon...vagy csendes döntéseket hoznak tudatosan emberek megnyomorítására...
akkor ezt nem mással teszik,mint a minden emberben jelenlévő Jézussal.
És ugyanúgy érvényes az is,ha Isten akarata szerinti dolgokat teszünk az emberekkel.

Ez már nem elméleti kérdés,mint jól tudod..Ez az emberi élet súlyos valóságáról szól,és arról amin át kell mennie a teljes öröm és szabadság felé.
De eljön az a kor is,talán nemsokára,amikor a bennünk élő Isten visszaveszi Isteni erejét,és hatalmát,és a kicsiny isteni szikra fénye hatalmas világossággá válik mint a tűz,amely beborítja a világot.És akkor ami éghető,az mind elég.A sok gonoszság,szeretetlenség,és minden ami hozzá tapad-a lélek is ezzel együtt ég.
Mert egyszerűen nem fér meg a száraz pelyva,szalma a tűzzel együtt.Lehetetlen erdőtűzben a szalmakazalnak megmaradnia.Az aljasság töredéke sem fér meg Isten jelenlétével.Ez Jézus visszajövetele,(vagy elé-kerülésünk halálunk után) dicsőségben,erőben miután Isten hosszan és türelemmel várt a megtérőkre,és munkálta is azt.
Kedves Steve!
Ez nagyon szép, amit írtál, de ez olyan Ernőnek (meg jobbára nekem is :(), mintha nem is magyarul írtad volna. Ilyenkor mindig nagyon igyekszem beleélni magamat a te lelkiállapotodba, mert egyébként felfoghatatlanok a szavaid. "...akkor ezt nem mással teszik,mint a minden emberben jelenlévő Jézussal." :eek: Az ilyesmihez nagyon sok évi teológiai képzettség szükségeltetik. Akkor sem tudnék ilyen mondatokat kitalálni, ha az életem múlna rajta.

Közben meg Ernő ezeket kérdezte:

"Miért nem magátol szállt le Jézus a keresztröl?"
"Jézus háromszor elesett a kereszt sulya alatt,hogy lenne képes a világ össze bünét magára venni?"
"Az lett volna meggyözö ha a világ szeme láttára talpra ugrik. Három napos pihenés után, kencével bekenve nem csoda, hogy lábraállt néhány orás keresztrefeszités után."
"hol van Lázár? Meghallt mégegyszer? Nem hatott a csoda csak rövid idöre? "

Neked, kedves Steve erre azért olyan nehéz egyszerű, hétköznapi választ adni, mert ha a ilyen választ kapnának a hívek a papságtól, ami ráadásul a valóságot is tükrözné, akkor ma nem beszélhetnénk Vatikánról, meg protestánsokról, keresztényekről, zsidókról.

Ugyanis Jézus példázatokban beszélt és amikor a tanítványai is kérdezgették őt olyan dolgokról mint a "túlvilág" ahonnan Illés is eljött újra és ahol az általa folyton Atyának nevezett isteni lény őt várja, akkor ő elmondta a tanítványoknak, hogy miként is van ez. A tanítványok nem nagyon értették, de azok a papok, akik vallást csináltak belőle, nagyon is jól értették. Csak nem akarták, hogy te és a többi hívő is értse, mert akkor rájönnének, hogy a jézusi vallásnak Kelethez van köze. Rájönnének, hogy nem a Biblia prófétái jövendölték meg Jézus születését, hanem Zaratusztra és ezért nem a zsidó papok hoztak neki ajándékot, hanem a három keleti király. Megtudnák mit keresett Indiában Issa próféta és talán még azt is, hogy bár a zsidók nagyon utálták a galileaiakat, valószínűleg nem egészen úgy volt az a keresztre feszítés, mint ahogy tanították. Legalábbis számukra nem volt ez olyan rendkívüli dolog, hiszen a júdai történetírók: tiberiási Justus és Josephus Flavius egyetlen szóval sem emlékeznek meg Jézus haláláról. Pedig Josephus Flavius Jézus kortársa volt.

Jézus történetét jóval később kezdték meg kiszínezni, amikor kezdték összeszedni a különböző gyülekezetekben használt írásokat. A többi már történelem. Ha Ernőt valóban érdekelné a dolog, akkor ő is megtudhatná a valóságot, hiszen ma már könyvtárban sem kell keresgélni. Különböző nyelveken lehet olvasni különböző nemzetiségű kutatóktól az interneten is megtalálható könyvekből, hogy ki volt Jézus a valóságban. Magyar és héber nyelven is. Indiától Tibetig Egyiptomtól Szíriáig nagyon sok régi irat maradt fenn. Például Zajti Ferenc keletkutató írt ebben a tárgyban egy tudományos alaposságú könyvet. 20 év felkészülés, nyelvtanulás, dokumentum gyűjtés után indult el és járta be Keletet. Érdemes őt olvasni annak, aki valóban szeretné tudni mit hallgatnak el Jézusról. Aki elolvassa, az rájön, hogy nem a zsidó vallás az előzmény, és ha ezt tudomásul vennék, akkor nem lenne ez a nagy kavarás a zsidókkal, meg a világ bűneivel, a halottak feltámasztásával, meg Messiással és végre minden vallás szépen imádhatná a saját Istenét. A zsidók is, a mohamedánok is, meg a Jézust követő igazi keresztények is.

Persze, én tudom, hogy nagy bajban lenne ez a háttérből háborúkat szervező bagázs. Kénytelenek lennének azon törni a fejüket: most hogy a csodába uszítsuk össze a népeket??? :mad::dr_9::confused:
 
Kedves Kyra!
Egy alapos műveltséggel,dokumentumok,papírok segítségével állítod,hogy mekktévesztett vagyok.:)
Annak idején felmérve helyzetemet,mikor még internet sem volt,csak vonalas telefon,a községi könyvtár is szegényes volt...akkor támadt a szívemben engedelmesség a biblia néhány felhívásával kapcsolatban.
Segítségül hívni őt,ha nem tudjuk merre menjünk..és kérni tőle ha nincs valamink.Például lövésünk sincs,csak néhány sejtelmünk azzal,hogy a jóval mi is rezonálunk.
Ezeket a felhívásokat csekély értelmemmel foglyul ejtettem.(Kérjetek és kaptok!)Beláttam,ha tényleg van Isten és jó,akkor a kérésemre válaszolni fog.Ezért én csak erre az ígéretre helyezkedve kértem tőle világosságot,látást..-elismerve ebben hiányosságaimat,koldus szegénységemet.És kaptam,rengeteget,...Isten megismerését,bűnbocsánatot(amelyektől én akartam most már valahogy szabadulni..)mennyei örömöt,és életcélt,Isten szerető közelségét,és élő szavát.
Hát Kyra..mit tennél a helyemben ilyen előélettel?:)
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Valaki ma, hogy olvasgattam a mai híreket, már meg is válaszolta a kérdésedet. Tanulságos...

Rövidítettem a cikken egy kicsit.

kellie%2Bhaddock%2Bbaba%2Baut%C3%B3%2Bbaleset%2Bhal%C3%A1l%2Bisten-hit-gy%C3%B3gyul%C3%A1s-2015-%C3%BAj%2Bvil%C3%A1gtudat.jpg

A képen látható kisbaba csak hosszú várakozás után fogant meg, a szülők nagyon boldogok voltak. 14 hetes volt, amikor egy autóbalesetben az apa azonnal meghalt. Az anya és a kisfiú súlyosan megsérült. A korházban a gyermeke mellett maradt és közben járt egy csoportba, ahol egymást segítő közösségben próbált erőt gyűjteni. A baba olyan rossz állapotban volt, hogy sem szopni, sem cumizni nem tudott. Meghagyta a nővéreknek, hogy azonnal hívják fel ha megtudják a vizsgálatok eredményét. Csengett a telefon és ... innen bemásolom:

"Leültem egy csendes helyre, és meghallgattam, ahogy az orvos elmagyarázza, hogy milyen súlyosak Eli sérülései. "A sérülései kiterjedtek... ha ezt átvészeli, akkor valószínűleg nem sok jó vár rá az életben. Valószínűleg nem lesz képes járni, beszélni, vagy kimutatni az érzelmeit..." És ez a néhány rövid mondat összetörte a világomat... újra...

Az asztalnál lógattam a fejemet, vettem egy mély lélegzetet, és emlékeztettem magamat, hogy Isten nem tűnt el. Hogy végig velem volt. Annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, mit hoz a holnap, valahogy tudtam, hogy Isten hűséges. Felnéztem, és észrevettem a csendet a szobában. Mindenki összegyűlt, és várták az orvosi jelentést.

Bementem a többiekhez, és megosztottam a hírt. A levegő sűrű volt. A korábbi lelkészünk, Stovall Weems látogatott oda azon az estén. Megszólalt, és megtörte a csendet. Azt mondta: "Azt hiszem, hogy most Istent kell imádnunk. Emlékeznünk kell arra, hogy ki Isten." Tehát ahelyett, hogy Eliért imádkoztunk volna, és kértük volna Istent, hogy gyógyítsa meg, amely úgy éreztem, hogy a legkézenfekvőbb dolog, olyasvalamit tettünk, amiről úgy éreztem, hogy az ösztönösséggel ellentétes abban a pillanatban. Istent imádtuk. Elkezdtünk hangosan annak igazságáról beszélni, hogy ki Isten, és hogyan tapasztaltuk meg a hűségét a múltban. Soha nem éreztem Isten jelenlétét úgy, mint azon az estén.

Közvetlenül utána elindultam vissza a kórházba. Egy nővér rohant végig a folyosón, hogy megtaláljon. Már szívtam le tejet a baleset óta, és az intenzív osztályon tároltam arra az esetre, ha Eli végül enni tudna. Odaszaladt hozzám, és felkiáltott: "Hol volt? Eli hét üveggel megevett, amíg távol volt! Éhes!" Ez hihetetlen hír volt. Futottam a szobájába, és egy karcolás, ami ott volt az arcán, teljesen eltűnt! Semmi heg, semmilyen bizonyíték, hogy ott volt. Láttam annak a csodának a külső jelét, amit Isten tett azon az éjszakán Elivel.

Mi nem kértünk Istentől egy csodát. Nem kértünk Istentől semmit. Ő tudja, mire van szükségünk, és amire a legnagyobb szükségünk volt."

Én csak a körítést és a ráépített meséket tagadom és leginkább azt, hogy kihasználják a hívőket az emberiség megvezetésére és a saját hatalmuk kiterjesztésére és az amúgy is szegény emberek kizsákmányolására. És ehhez eszközként használják fel az ilyen jó és tisztaszívű embereket is, mint te vagy.
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Az evangélium tanítása szerint senki sem tudja,hogy mikor lesz a világvége,csak az Atya.Ennek ellenére keresztények közül is figyelmen kívül hagyják ezt a Jézustól származó mondatot,és kierőlködnek valami időpontot.A világ megváltója Krisztus,magára vette a bűnöket,de ez nem jelenti azt,hogy elveszi,főleg akkor ha nem adják.Ha adják elveszi.A Jelenések könyve írja,hogy az ajtó előtt áll és zörget,az ajtót nekünk kell kinyitni.A keresztény is ha befogadja Krisztust,újjászületik,de még utána is egy utat kell bejárnia a kegyelem Krisztusi jelenlétében addig,míg a teste is megváltást nyer.
Ez a test nem alkalmas Isten országára,mint ahogy a jelenlegi világ forma sem Krisztus fogadására.A világ vége pedig nem a világ megsemmisülése,hanem újjá teremtése,ami megfelel a folytatásnak.Isten imádása nem egy elhatározás kérdése,mert aki megismerte,az lenyűgözött,és szent módon sóvárog,hogy mindjobban elmerüljön ebben a vonzásban.
Aki ezt nem tapasztalta,nem is tudja elképzelni,mert csak az Istentől elválasztottságot ismeri,mint halált.Persze ami nem azonos értelmű a biológiai halállal.Ebben az állapotában az embernek nincs valódi megnyugvása,habár átmenetileg vigasztalásra talál,de ha ez megtörik,újra keres.Aki Krisztust befogadja ,és növekszik benne, azt a tapasztalat győzi meg,hogy végleg hazatalált.Ezen a földön viszont a kísértések,negatív hatások nem szűnnek meg,próbálják a lelket kimozdítani,lemorzsolni.Ezért is kell imádkozni,mert a lélek kész,de a test erőtlen.Ezt még Jézusnak is így kellett csinálnia.Sok ember pedig imádkozás nélkül akar,Isten jóságának jelenlétében megmaradni.Pedig az imádság az amikor a rádiónkat Isten frekvenciájára hangoljuk.Egészen mást jelent,mint olvasni,gondolkodni...megfelelő frekvencia nélkül nincs vétel,bármilyen jó is legyen a készülékünk.

Steve3 kedves ,engem a frasz kerülget mikor kopogást hallok az ajtómon az éjszaka kellős közepén és senki a láthatáron kívül-belül.
Mit gondolsz ki az?mert már unom,hogy csak azért kell az éjszaka kellős közepén felkelnem,hogy megnézzem ki kopog?-mi kopog?egy fekete holló?bocs,Arany János Mátyás anyja c.verse jutott eszembe.
De most komolyan, nagyon elegem van ezekből az éjszakai kopogásokból.Most már ott tartok ,hogy elküldöm a kopogót fényesebb világba ,melegebb éghajlatra,ahol sok a szeretet :)
Van mikor azt mondom neki mint a filmben ,hogy sötét az éjszaka,elméd lesz világos ,ha elmész a fénybe.
 
Nincsenek cicáid... :)
Tapasztalataim szerint bármely kópéság kitelik tőlük.
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Steve3 kedves ,engem a frasz kerülget mikor kopogást hallok az ajtómon az éjszaka kellős közepén és senki a láthatáron kívül-belül.
Mit gondolsz ki az?mert már unom,hogy csak azért kell az éjszaka kellős közepén felkelnem,hogy megnézzem ki kopog?-mi kopog?egy fekete holló?bocs,Arany János Mátyás anyja c.verse jutott eszembe.
De most komolyan, nagyon elegem van ezekből az éjszakai kopogásokból.Most már ott tartok ,hogy elküldöm a kopogót fényesebb világba ,melegebb éghajlatra,ahol sok a szeretet :)
Van mikor azt mondom neki mint a filmben ,hogy sötét az éjszaka,elméd lesz világos ,ha elmész a fénybe.
Ajaj neked kopogtatnak!Nekem meg a tücskök cirippelnek.Itt az Isten nem segit.Esetleg egy orvos.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Kyra_,tök üres a környék,nem látok senkit,mert néha azért csak kinyitom az ajtót és kinézek.

Bátor lány vagy. Én biztos nem merném kinyitni, inkább jó mélyre besüppednék a takaró alá. Esetleg felszerelnék valamilyen kamerát, ami az ajtót figyelné, persze úgy, hogy még a legközelebbi bizalmasod se tudjon róla. Valaki biztos szemétkedik veled.
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Steve3 kedves ,engem a frasz kerülget mikor kopogást hallok az ajtómon az éjszaka kellős közepén és senki a láthatáron kívül-belül.
Mit gondolsz ki az?mert már unom,hogy csak azért kell az éjszaka kellős közepén felkelnem,hogy megnézzem ki kopog?-mi kopog?egy fekete holló?bocs,Arany János Mátyás anyja c.verse jutott eszembe.
De most komolyan, nagyon elegem van ezekből az éjszakai kopogásokból.Most már ott tartok ,hogy elküldöm a kopogót fényesebb világba ,melegebb éghajlatra,ahol sok a szeretet :)
Van mikor azt mondom neki mint a filmben ,hogy sötét az éjszaka,elméd lesz világos ,ha elmész a fénybe.
Kedves Vándorcsillag!
Nincs biztos tippem mit kéne csinálnod...lehet,hogy ezzel kapcsolatban még imádkozni kéne.
Van néhány támpont,amit figyelembe vehetünk.Először is a mi oldalunkról nézve kaput nyithatunk a szellemek számára okkult érdeklődésünkkel-gondolatainkkal,vagy okkult praktikákon keresztül.Nem rég kíváncsiságból belenéztem egy olyan filmbe,ahol gyerekek ouija táblával akartak játszani....A szellem viszont megjelent komoly problémákat okozva a főszereplő életében.Aztán nem is néztem végig...de,hajnalban a fiam laptopja és az enyém egyszerre kapcsolt be,az övé csukott állapotban zeneszámot játszott!(A filmben is hasonló dolgokat láttam..ez-az bekapcsolt,lámpák gyulladtak fel.)A fiam egyből azt mondta,nehogy végignézzem a filmet!Berekesztettem a kíváncsiskodást,és magamban eldöntöttem,hogy nem kívánok ilyen módon szellemekkel találkozni.Ez elég is volt és a dolgoknak nem lett folytatása.
Szóval,ha valakinek hite van,ami Istentől kapott hatalommal jár,akkor elküldheti a zaklató szellemeket.Vannak persze könnyebb és nehezebb esetek,a szellemek többfélék lehetnek.Vagy lehet valakit hívni aki tényleg keresztény,és majd ő elküldi őket Isten hatalmával.
De te magad is elkezdhetsz védelmet kérni Jézustól,és kérd,hogy tegyen valamit az ügy érdekében.Kitartóan,rendszeresen,míg nem tapasztalsz változást,csak úgy a saját szavaiddal.Bátorságot erőt is kérhetsz,ha úgy gondolod-de szerintem nem tűnnek rosszindulatúaknak.Én is imádkozom érted.
 
Köszönöm steve3 a segítséget.
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Vándorcsillag!
"Nincs biztos tippem mit kéne csinálnod...lehet,hogy ezzel kapcsolatban még imádkozni kéne."
Gyoersan írjátok meg ha segített az imádság! steve3 imádsága vagy istene,vagy melyik Isten segített?Ha igen akkor nem csak steve istenének lehetsz hálás hanem magának az istentulajdonos steve3-nak is.
 
Drága Hamp!
Mi lenne ha te kezdenéd az imádkozást és beszámolsz róla?
Türelmesen várom válaszod,addig is gyönyörű napsütéses hétvégét kívánok,pihend ki az egész heti fáradalmakat.Üdvözlettel egy virágszál.
 
Na de nekem nincsen istenem!Igy aztán mihez imádkozhatnék?
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Na de nekem nincsen istenem!Igy aztán mihez imádkozhatnék?

Na,akkor kezet is foghatunk :cool:,rettenetesen nagyot csalódtam benne és az angyalokba.
Mikor kértem a segítségüket mert nekem ugye azt tanították a papok,kötelező volt a hittanóra,minden balul sikeredett.
De most az is lehet,hogy bocsánatot jönnének kérni vagy a vámpírok,mert ők is csak akkor jöhetnek be a lakásba ha behívod őket.
:dr_31:
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag

ACSÁDY LÁSZLÓ – AZ AGYKUTATÓ PROFESSZOR

  • 2015. március 7. szombat 13:18

".........Amikor azon nosztalgiázunk, hogy hová tűnt legnagyobb tudósaink felfedezéseinek elismerése a közgondolkodásból (Neumann, Bolyai, Szentgyörgyi, Jedlik, Teller teljesítményeinek megbecsülése), legtöbbször csak a saját korunkat bíráljuk, ahol jelenleg élünk, itt és most. Az utókor majd értékelni fogja azokat az embereket is, akik mellettünk sétálnak, kutatnak, elemeznek, gondolkodnak, alkotnak, de többnyire csak egy szűk szakmai elit ismeri őket név szerint. Szerénység és alázat – legtöbbször ez jellemzi a zseniális tudósokat; miként azt Buddha tanította: „nem állnak a fényben, hisz maguk jelentik a fényt.” Vagy még inkább a pályájuk. Dr. Acsády László professzor és kollégái például egy speciális idegpályát kutatnak, ami alapvető fontosságú a mozgások és a tudat szabályozásában.

Acsády László professzor portréfotóját Völgyes Vali készítette

..............Olyan kisfiús arccal tud beszélni a világ komoly dolgairól, hogy szinte látom, amint sajnálja azt az Algernont, akinek megállította a mozgását az újonnan felfedezett idegpályával. De nem vonatkoztathatok el attól, hogy ő: Dr. Acsády László professzor, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Celluláris és Hálózatneurobiológiai Osztály Thalamus Kutatócsoport vezetője, a tudomány embere.

– Mondja, hisz ön Istenben?– Igen. – feleli csendes határozottsággal.

Hát ilyen ő, a többi meg – számomra – az agykéreg fehér területe…...."

http://www.prherald.hu/2015/03/acsady-laszlo-az-agykutato-professzor/#.VTHxrJPfH_J

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Na,akkor kezet is foghatunk :cool:,rettenetesen nagyot csalódtam benne és az angyalokba.
Kedves Vándorcsillag!
Úgy gondolom,ilyen tapasztalatok után is ,nem helyes dolog végleges következtetéseket levonnod.Lelked ellenségének malmára hajtanád a vizet,azzal ha megkeseredsz,vagy lezársz az Istenben való bizalom tekintetében.
Ami tény,hogy valamiért nem sikerült kapcsolatba kerülnöd Vele,akkor azon a módon.Nem sikerült megízlelned,megismerned Őt.De ez nem jelenti azt,hogy ezzel itt vége mindennek,vagy hogy nem lennél fontos számára.Most csak alapvetően a Seregek Uráról beszélek,az Atyáról aki felé szabadon nyithatsz,attól függetlenül,hogy mi a véleményed a bibliáról.Bízzál benne,hogy utat mutat,és megvéd az eltévedéstől.
A bizalom,a hit az összekötő folyosó Isten és ember között.
 
Oldal tetejére