Isten és más mesék - 2013

Treffhetes

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez az ember nem csinál mást, mint pocskondiázza hol az Istent, hol a vallást, hol az emberi gyarlóságot, vagy, ami a legrosszabb, azt a sok embert, aki jóhiszeműen hiszi a Teremtőt. Ha az egyiknél elakad, megy tovább a másikra. Ezt nevezik csúsztatásnak. Ahhoz pedig olyankor szoktak folyamodni a "pocskondiázók", amikor csak a sértés a cél, nem pedig az igazság keresése. A teremtettséget, vagy a Teremtőt pedig nem szabad az emberi gyarlósággal helyettesíteni. A vallásos emberek, vagy papok némelyikének viselkedése lehet nem azonos a Teremtő létével, vagy nem létével. Egyik vallásban sem szabad egyenlőségjelet tenni a vallásgyakorlás és az Isten hit között.

Az emberi gyarlóság nem lehet azonos a teremtettség elfogadásával...

Ha pedig ez az "Úriember" a Nap-ot választotta Istenének, javasolnék neki egy eszmefuttatást tudománnyal alaposan alátámasztva, hogy komoly felkészültséggel rendelkező kutatók miként, hogyan jutottak el a Teremtőig. Persze, ha van kedved és időd, te is megnézheted...

George Carlin szinész, író, stand-up humorista és egy igazi provokátor volt.
Nálad láthatólag célba is talált, de csak azért mert nem tetszik amit és ahogyan mondja, attól az még nem lesz hazugság vagy csúsztatás.
Trágár kifejezéseket használ? Igen.
Sértőnek találod? Nyilvánvalóan igen.
Igazat mond? Igen!

"Az emberi gyarlóság nem lehet azonos a teremtettség elfogadásával"
Minden ember gyarló és az isteneket is a gyarló emberek teremtették. A gyarló ember maga a teremtő!

A videó helyett amit belinkeltél ((amiből az is kiderül, hogy az anyag nem is létezik, viszont létezik egy "Teremtő" lény aki vagy ami folyamatosan teremti a nem létező anyagot, vagyis a semmit, ühüm)) pedig nyugodtan berakhadtad volna a Mátrixot.
Nagyjából ugyanaz csak nézhető formában, vagy csak a félperces összefoglalóját:
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor - A teljesség felé (részlet)

Az Isten

Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen, időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos az Istennel; és mégsem az Isten. Nem úgy azonos az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel.
Az ember, mikor zártságából megszabadul, háromféleképpen látja Istent: mint "van"-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és nemkívánatos, nincs többé semmiféle fokozat; mindent végtelenül és kívánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.

Első hármas-csoport

A közbeszéd nem tesz különbséget jó és kellemes között: Isten is jó, a viszketeg megvakarása is jó. Legtöbb ember a mennyről azt hiszi, hogy élvezet, s a pokolról, hogy gyötrelem.
Az öröm, a kín és minden tagoltság, még ha legtisztább is, a testhez tartozik. A boldogságot csak a testben kíséri öröm, a boldogtalanságot csak a testben kíséri kín. A halállal elmállik az öröm, a kín és minden tagoltság.
A határtalan az érzelgősnek, mint a fagy; a gyűjteni vágyónak, mint a fosztogatás; az egyéniségnek, mint a megsemmisülés.

Második hármas-csoport

Bontsd le magadban arcod köveit: szirt-talajod rád-világol! A hús és vér hazug és mohó, de igaz és szelíd a csontváz.
Ha lényed mélyén dédelgeted egyéniségedet: akár ha gyomrodban viselnéd a ruhát és fázó csupasz testeddel melengetnéd.
Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól; ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.

A halálról

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s a haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyujt menedéket. Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja.
Ez a tisztítótűz.

Weöres Sándor - A teljesség felé (részlet)
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
27459046_1550022575045492_1826673473629936699_n.jpg

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést.
– Miért hiszi, hogy van Isten?
– Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban darálót, és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbát végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a darálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis, egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális.
– Rendben van, de mivel tudná ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését?
A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és ekkor diktálni kezdett a titkárnőjének. „Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretben és minőségben. Az alapmérete kör alakú, az átmérője 4 méter. A magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter. (Természetesen, bírnia kell a toronynak az elemek okozta bármilyen erős kilengést!) A fal vastagsága az alaptól a felső szintig maximum 25 centiméter lehet. Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgálórendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet azon. Ennek ellenére, a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszert állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.”
Elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak.
– Tessék, itt a válaszom. Abban a bizonyíték.
– Nem értjük, hogy mi akar ez lenni.
– Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad erre jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet.
A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök és még a korábbinál is több újságíró jött el.
– Talán el is kezdhetjük – szólt somolyogva a házigazda. – Kérem az első jelentkezőt, tegye meg az ajánlatát, ismertesse az elképzelését. Csak konkrét megoldást, kivitelezhető tervet fogadok el.
Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte.
– Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni!
A gyáros ezt kérdezte.
– Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor, kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit.
A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott abból egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz.
– Igazuk van, uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem! Kör alakú a szára, az átmérője pontosan 4 milliméter. A magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 milliméter. A falvastagsága mindenütt 0,25 milliméter. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no, és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják, hogyan? Nap-energiával! Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggést? Ez a kis vegyi laboratórium 8-9-féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagból, Nap-energiával. Ezalatt szél és vihar tépi, a kényére-kedvére hajlítgatja, akár a földig is. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim, az itt látható remekmű és a mi kontárkodásunk közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését és a határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességét. Köszönöm, hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát. Ha körülnéznek, ha a tükörbe néznek, mindenütt az Ő alkotásait látják. Ha pedig teremt, műveket alkot, akkor létezik is!
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag

A videóban beszélő személy nem egy provokátor. Csak egy egyszerű szívsebész. Világhírű szívsebész. Aki ezért is némi ismerettel rendelkezik az ember "működéséről"....

Már csak a vicc kedvéért is sok orvost kérdeztem de eddig még senki nem ismerte ezt a "szívsebészt".
Ha megnézed a publikációinak a listáját, hát nagyon sovány. Többnyire vallásos hokusz-pokusz.
-
Németországban évente legalább 100.000 nyitott szívműtétet végeznek, a szomszédos országokat nem is említve.
Tehát fogalmam sincs mitől lenne a "bácsi" világhírű?
Zala megye díszpolgára, vagy a Kultura Lovagja az nem tesz valakit nemzetközileg ismertté.
-
kultura-lovagja2.jpg

-
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

“...Dr. Prof. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója. A Kaposvári Egyetem emeritus professzora.”...Wikipédia
 
Kedves Csillagözön
-
Igazán nem célom utánakutatni, hogy mi igaz abból ami a Wikipédiában áll a "világhírű szívsebészről" de az az érzésem te túlértékeled öt.
-
Miért nem ezt emeled ki:
"1994-ben a hatalom eltávolította az igazgatói székből. "
"1999-től 2008-ig az általa alapított Szívgyógyászati Klinika igazgató professzora. "

"A PTE Szívgyógyászati Klinika Igazgatója volt 2008-ig, amikor is lemondott minden pozíciójáról és kérte nyugdíjaztatását. Úgy döntött, hogy ami az egészségügyben történik az sem erkölcsileg, sem szakmailag nem vállalható." - ami nem nevezhető egy lyuk nélküli életrajznak.
-
Az is érdekes, hogy a Pécsi Egyetem (PTE) hivatalos oldalán egy szót sem lehet találni rola.
Tudod, hogy egy doktori munkának hozzáférhetőnek kell lenni a nyilvánosság számára?
-
Ezek a szivhez szóló munkái amit eddig találtam:

upload_2018-10-10_11-39-29.png
-
Én úgy tudom, hogy öt az Egri Csillagok és az István a Király színdarab, na meg a lószerszám a homlokán tette ismertté.
-
Azt sem értem milyen minőségben került ebbe a topikba ahol Istenekről beszélgetünk?
 
Csatolás megtekintése 1627712
-
Én úgy tudom, hogy öt az Egri Csillagok és az István a Király színdarab, na meg a lószerszám a homlokán tette ismertté.
-
Azt sem értem milyen minőségben került ebbe a topikba ahol Istenekről beszélgetünk?

Ugye kedves Ernő, te nem olyan ember vagy aki a hírhozót és nem a hírt tartod fontosnak?
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
-
Watergate-botrányt nem lehetett eltussolni mert a teremőr elkapta az 5 betörőt akik a lehallgató mikrofonokat leakarták hangolni, a megbízásról hangszalagok készültek... tehát ott voltak a corpus delictik. :)
-
Az állítólagosan "bilokacios" képességgel rendelkező Jézusnak lehetett volna annyi ideje az elmúlt 2000 esztendőben, hogy elugrik újra a Földre egy vizsgálóbizottság elé és aláveti magát egy tesztnek.
-
A keresztény vallás szerint a pap áttudja változtatni a kekszet Jézus testévé de eddig a pap ujjlenyomatán kívül más genetikai nyomot nem sikerült találni. :(
-
7645fbcb754861b8c234ac01212ab0d5.jpg

Tárgyi bizonyíték mellett elég jól bírták a befolyásos emberek az igazság tagadását..Három héten át??
A 12 említett apostol azért mégiscsak elgondolkodtató: 40 éven át hirdették Jézus Krisztus feltámadását, és kínzásokkal, börtönnel sem tudta megállítani őket ez a világ.
-
Egyszer olvastam egy tanítást arról, hogy Isten amit teljességében átjár, az maga is Isten lesz. Ettől még nem lesz két Isten, mert Ő nem meg osztható. Jézusban teljesen jelen volt Isten.
A biblia sorai önmagukban betűk, de ha Isten Lelke átváltoztatja, élővé teszi őket akkor már Isten élő beszédeként tapasztaljuk őket. Nem értelmezzük, hanem mégegyszer mondom: tapasztaljuk őket.
Valami ilyen elven változik át az ostya is, ....de inkább én úgy tudom hinni, hogy ez a hívőben történik meg, mint ahogy a bibliai ige Jézus élő szavának tapasztalása is.
"Az én szavam Szellem és Élet." - Ezt Jézus mondta. Mert ugye a betű, az információ se nem Szellem, se nem Élet. Mert a Szellem Isten. Szeret az Úr Ernoe.
 
Kedves steve3
-
Jézus idejében az emberek élettartalma nem különbözött a majmokétól.
Jézus, valószínű, 30 éves korában keresztre feszítés nélkül is meghalt volna.
Miből gondolod, hogy a "tanuk" olyan magas életkort éltek volna meg? (Cirka 60 esztendő)
-
Azt mondod "szeret az Ur".
Én nem panaszkodhatok de mit szóljanak a zunamik, hurrikánok és földrengések áldozatai?
Tudom ök elfejeltették az esti imát elmormolni.
-
640x360

-
Tudom ezt csak azért csinálja a Joisten, hogy végre megtérjenek ezek a hitetlenek. :rolleyes:
 
Majd egyszer mindent megtudunk, mi miért volt. De meg kell, hogy mondjam ez a nekem nemtetsző világ nekem is szerepet játszott az Isten keresésemben. A szomszédban lévő volt zsinagóga pedig kézzel fogható anyagot nyújtott ahhoz, hogy tovább gondolkodjam...az emberi szenvedésről, Isten hitről elsősorban.
44023032_1968876143147998_9194141644784402432_n.jpg
 
Igazán sajnálom, hogy neked "nem tetszik ez a világ".
Talán pont ez a képzeletbeli lény ami nyomaszt téged.
Próbáld meg elfelejteni ennek a menyei diktátornak az ötletét, az biztos fog segíteni. :(
 
Nagyon jól tudod mire gondolok. Hiszen én is észreveszem a világban azt ami csodálatos, és főleg azt ami nekem , illetve a testemnek vagy éppen lelkemnek kedvező. :)
Istennek pedig az életemet (nem csak a biológiait) és szabadságomat köszönhetem!
Inkább elfelejtem az összes ateista gondolatot amit csak olvastam valaha. Is.
 
Engem nem kérdezett meg senki, hogy akarok e létezni, úgy, hogy semmi okom hálálkodnom. Kinek is?
Különösen ha figyelembe veszem, hogy az énem egy hosszú folyamat eredménye amit
magamnak kellett megvívni, egy általad Joistennek nevezett lény állította akadályokkal szemben.
-
A vallásos tanok szerint a betegségekkel "csak próbára tesz bennünket az isten" ami egy buta gondolat.
Az orvosok ezek szerint a Joisten ellen dolgoznak, biztos nem kerülnek a mennyországba.
 
Igen ez a te hited, a te kiindulási alapoddal.
 
Oldal tetejére