Isten és más mesék - 2013

Hamp

Állandó Tag
Istennél remélhető az elnyomottak, megkínzottak kárpótlása, valóságosan. Remélem az itt látott emberek olyan helyre jutottak, amely bőségesen elfeledtet velük minden rosszat. A megkínzóik is megkapják azt ami nekik jár.
De ha csak az evolúciót szidhatnánk, és azt amit véletlenül produkált, akkor az aljasoké lenne a jövő, az igazságszolgáltatás minden reménye nélkül.
Akkor az istened csak szórakozott unalmában ?!
 
vandorcsillag

Állandó Tag
A Jó Isten szól hozzátok emberek !

Drága Hamp!Én nem mertem berakni ezt a fotót mert annyira brutális,csak a felíratot amit a falra írtak ezek a megkínzott emberek.
conctábor_2018-8-16_15-35-3.png Ez a teljes kép
 
Ernoe

Állandó Tag
- A vallás az emberi méltóság megsértése.
- Vele, vagy nélküle, jó emberek jó cselekedeteket, rossz emberek gonosz tetteket hajtanának végre.
- De ahhoz, hogy jó emberek gonoszat tegyenek, szükség van vallásra

(Steven Weinberg, Nobel díjas fizikus 1999)
 
Utoljára módosítva:

vandorcsillag

Állandó Tag
Ez még a '80 években történt.Az egyik beteg naponta többször is ,letérdelt a betegágy elé és imádkozott.
Megkérdeztem tőle milyen vallás az amelyik ennyi imát kíván.Számomra ismeretlen vallást mondott,
elmesélte,hogy hétvégeken összejönnek és motozó estet tartanak.
Éjfélkor villanyoltás és ki-ki akit akkor el tud kapni,anya a fiával,testvér a testvérrel stb.
Nem tudom mennyire volt igaz amit mondott ,de elég gyomorforgató volt számomra.
Ez Ernoe hsz-e után jutott eszembe.
 
Ha jól emlékszem erről már beszéltünk.
- Egy árvíz idején segítőként elkerülte egy nyírségi faluban és természetes, hogy "falukutatást" végeztem,
- a falusiak érdekelve voltak, hogy az ö házuk helyreállításánál segédkezzünk, ezért szívesen válaszoltak minden kérdésünkre
- a lényeget, hogy hol és mikor lesz a legközelebbi Party és van e még hely azt csak nem árulták el, halogatták, "majd holnap elmondom"
- különösen egy öreg bácsi aki rávolt szorulva a segítségre beszélt sokat, ahogy a felesége mondta "csak lódít" :)

- a kommunizmusban nem szerette a kormány, de a katolikus egyház sem ha szekták összegyültek imádkozni, énekelni
- hogy ne hallatszodjón ki a házból az imádkozás, ezért zárták be az ablakokat spalettával és leoltották a villanyt ha jött a rendör
- Hogy szexel-nek azt a katolikus egyház is szívesen terjesztette azt hitte ezzel elriasztja az érdeklődőket, az ellenkezője lett :)
 
Ernoe,bárcsak ne kérdeztem volna meg miért imádkozik annyit,mert a kép,a jelenet látod még most is több évtized után is kisért.
Számomra azért volt gyomorforgató mert szex volt,elmondása szerint,nem pedig a rendőrök elől bujtak el.
 
Utoljára módosítva:

steve3

Állandó Tag
- A vallás az emberi méltóság megsértése.
- Vele, vagy nélküle, jó emberek jó cselekedeteket, rossz emberek gonosz tetteket hajtanának végre.
- De ahhoz, hogy jó emberek gonoszat tegyenek, szükség van vallásra

(Steven Weinberg, Nobel díjas fizikus 1999)
Mindenkinek van vallása, gyakorlatilag biztos. Steven Weinbergnek is. Kilóg a lóláb a kijelentéséből, a sértő szándék, a burkolt civilizált rosszindulat.
Istent viszont hol jobban, hol rosszabbul ismerik a hívők - ez igaz - , és még kevesebben követik. Miért lenne rossz az aki elkezd a lelkiismeretére hallgatni? Mert így lehet eljutni Istenhez ha a szívemben megszólaló igazságra hallgatok. (Ami nem tévesztendő össze az engedelmességi mániával, ami agymosás.)
 
Ernoe

Állandó Tag
Ernoe,bárcsak ne kérdeztem volna meg miért imádkozik annyit,mert a kép,a jelenet látod még most is több évtized után is kisért.
Számomra azért volt gyomorforgató mert szex volt,elmondása szerint,nem pedig a rendőrök elől bujtak el.

Ha jól tudom Gruppen-szexxel a Bhagwan foglalkozott.

Hannoverben volt egy Bhagwan diszkó ahova néha elmentünk de ott nem pucerkodott senki. :(
 
Ernoe

Állandó Tag
K
Mindenkinek van vallása, gyakorlatilag biztos. Steven Weinbergnek is. Kilóg a lóláb a kijelentéséből, a sértő szándék, a burkolt civilizált rosszindulat.
Istent viszont hol jobban, hol rosszabbul ismerik a hívők - ez igaz - , és még kevesebben követik. Miért lenne rossz az aki elkezd a lelkiismeretére hallgatni? Mert így lehet eljutni Istenhez ha a szívemben megszólaló igazságra hallgatok. (Ami nem tévesztendő össze az engedelmességi mániával, ami agymosás.)
Edves steve3, miröl beszél Weinberger?

A vallasok diszkriminalnak embereket, jo emberekböl gonoszat csinálnak.

Gondoljunk csak bele, hogy Jèzus az ö kategoriáik szerint egy "zabigyerek", Jozsef egy "felszarvazott, vad házasságban" élö. Maria minimum egy "hurre" aki a hazassag elött szexelt.

Turingnak, aki megfejtette a nacik titkosito gepet és ezaltal leröviditette a 2. Vilaghaborut emberek millioinak az életét mentve vele, meg kellett halnia mert nem felelt meg az egyház férfiröl alkotott képének,

Magyarorszagon vallasállam van, röviditve IS, istenállam, ahol egy nemlétezö lényre hivatkozva össza az észt a kormány. Nemcsak a "földi életünkbe " hanem a halál utánba is bele akarnak szolno.
 
Kedves Ernoe!
A vallások közül sok diszkriminál embereket, mert az emberek világában még jelen van a tévedés, a céltévesztés, a pusztító indulat. Ugyanez megvan az ateista vallásban is. Az ember sokszor nem elég ügyes, hogy átlásson a gonosz erők - motívációk munkáján. És óriási különbség van vallás és vallás között is. Hiszen vallási katogóriába sorolhatjuk a pogány kultuszok orgiáit... és ha ne említsem az egyéb nyomorúságokat. :)
Az izraelita vallásban is voltak akik felismerték a Messiást, az isteni kegyelem révén. De láthatjuk a különbséget : Jézus a zsidó és minden más ember megváltója bocsánatot kért megfeszítőire. Mert látta a lelkük mélyét, mozgatórugóikat. Azt mondta Jézus, ezek az emberek nem tudják mit csinálnak. Nem keveri össze a gonoszsággal a tudatlanságot, és betegségnek nevezi a még újjá nem született emberiség hiányosságait.
Nagyon sajnálom Turingot. És az egyházban jelenlevő bűn is azt bizonyítja, hogy nekünk nem emberekkel van gondunk, és vallásokkal, hanem magával a bűnnel. A szeretet és igazságosság hiányával.
Ennek megszerzésére mutatott utat Jézus. Nem kétlem, hogy Jézus hangját bármilyen vallás képviselője meghallhatja, ha az igazságra szomjazik. (Ezt friss megtérőként meg is kérdeztem az Úrtól...) Buddhista, sinto, sant mat....stb. De az igazságkeresés keskeny út, kevesek útja, nem lehet belőle széles néptömegeket átformáló kaptafát csinálni belőle. A törvény megtartásán alapuló vallások azok csak odavezető utak. Hitem szerint mindenki fejlődésre átalakulásra meghívott, még az ördög is. De milyen úton, mennyi idő alatt, mennyi szenvedés tévelygés árán....azt ki tudja?
A legfejlettebb vallások pedig igen nagy méltóságra hívják meg az embert. És az ember tönkretevőjét is helyesen nevezi meg a bűnt... Nem az okos állat és ösztönlény szintjén nevezik meg az embert a legfejlettebb vallások. Úgyhogy nagyot tévedett a filozófus Weinberger.
Isten magára vette a szenvedő világot, és úgy fogja eljuttatni céljához a lelkeket, - de abban benne kell valahogy lenni egyéni döntésüknek is. Elnézést, hogy sokat írtam.
 
Igen, a katolikus egyház 400 év múlva eltörölte a saját maga által kitalált pokol tornácát amit a zabigyerekek és egyedülálló anyák részére talált ki.
Ez csak egy a diszkriminálásból, amit ez a vallás kreált az elmúlt 1500 esztendö alatt.

Amióta kormányprogram lett, hogy "Hunok örökösei vagyunk" hát a Szent Orsolya és 14.000 kísérőjének a megerőszakolása is a mi "vérünkre" száll. :D
 
Igen, durva dolgok ezek, én is így gondolom. De azt is látom, hogy bizonyos embereknek jót tehet a mérsékelt mefélemlítés, márcsak a jobbérzésűek védelmében is. Ha így folytatjuk, akkor a világ trend előtt elfogadott lesz az erőszakolásra való született hajlam is. Így már a hunokat is lehet igazolni. Szegény hunok...Biztos, hogy az apácák voltak a hibásak kihívó rémült ellenkezésükkel.o_O
Ami most folyik, az régebben akasztófavicc kategóriába tartozott. Mint például az óvodás gyerekek közötti homoszexuális támadás, meséken keresztül. Ez borzalmas.
És hát szerintem is. Nem bizonytalan származási legendákkal kéne foglalkoznunk, hanem azzal, hogy hol szeretnénk kikötni. Mire használjuk fel nyúlfarknyi kis életünket.
Őseink között sok példamutató nagyszerű ember volt, a jót amit tőlük megtanulhatnánk, azzal kéne élnünk. De csak a jót.
Azt hiszem kedves Ernoe, hogy nem lesz kisebb a káosz a jövőre nézve - egy jó darabig. Csak az marad meg aki az árbócrúdhoz kötteti magát, mint Odüsszeusz.
 
Utoljára módosítva:

Hamp

Állandó Tag
Az Isten faszát ! Nem hagy nyugodni a kérdés,hogy steve3 istenének miért nincs felesége ? Mert ugyina saját képmására teremtette Ádámot,köldök nélkül fütyivel,pedig csak később találta ki neki Évát,puncival. Mózessel mint barátjával beszélgetett az Úr,jobb kezével átölelte. Máskor egy zsidóval egész éjjel bírkozott,aki ettől inaszakadt lett. Eztán meghívott az Úr vagy negyven zsidót aki trónon ülve fogadta a zsidókat. Lába alatt zafír fénnyel Tehát olyan vót mintha az ember saját képmására teremtette vóna. Na mán most akkor nyilván neki is van hímbotja. Vajon mit csinál vele ha szólítja a természet ? Kicseszik velünk ?
 
zambori

Állandó Tag
Kedves Ernoe!
Szerintem nem szabad túlzottan aggódni az egészségünkért, mert akkor visszájára fordulhatnak a dolgok. Az aggodalom, mint hívó szó hatására. Ha egy kissé stiches lesz az a víz, nem olyan nagy probléma.
Kicsit utána olvastam a lourdi csodás gyógyulásoknak. 1883 óta, 7500 csodás gyógyulást jegyeztek fel, amelyeknek elismerése komoly feltételekhez kötött, orvosok által alaposan vizsgált esetek. Én magam ritkán foglalkozom ezekkel a dolgokkal, mert az emberi svihákság, kivetített fantáziavilága keveredik a valóságos isteni megnyilvánulásokkal. De ez mindig is így volt. Ahol valódi érték születik, ott megjelenik a hamisítványok tömege is. Előkerülnek a bizniszelők, hasznot húznak az emberek csodavárásából, tapasztalatlanságukból.
De az igazi csodák ettől még léteznek, örömöt adnak, hitet gyújtanak, mind a mai napig. A könyörület megnyilvánulásai, egy könyörtelen világban.
Az utolsó dilemmát pedig én így dönteném el: Az Örökévaló maga az életet fenntartó Élet. A tőle való részleges vagy teljes elszakadás valóban a halál egy fajtáját kell hogy jelentse. Ezt nevezhetjük büntetésnek, de valójában szent törvényszerűségek működnek. Mint például az, hogy a tökéletes jóban nem lehet rossz - tehát nem lehet köze hozzá. Ezért aki az amnéziával egybekötött leépülést választja, azt Isten a hozzá illő módszerrel fogja ébresztgetni. A régi időkben az emberek szíve keményebb volt: ezért a törvényszegés, "életszegés" kemény fizikai szankciókkal járt. Ilyenek voltak például a mózesi törvények. Ez a fejlődés korábbi szakasza volt, míg el nem érkeztünk Krisztusig aki életével mutatta be Isten tulajdonságait, és azt, hogy a bajt magunk választjuk. Jobb ettől a bajtól félni, mint ebben megnyugodva elmerülni. Tehát a durváknak kegyetleneknek elrettentés jár - valóságos tapasztalattal - , a meglágyult szíveknek az irgalom teljes megbocsátása.
Ha a szándékom az, hogy csak egy élő Istennel akarok kapcsolatba kerülni, akkor a többiről Isten gondoskodik.
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/megvan_a_69__csodas_gyogyulas
 
Burgundii

Állandó Tag
Sok emberben meglapulnak, nem fedik fel magukat. Csak azt veszik észre a társadalom, hogy pszichopata lett valaki, vagy "führer", vagy pedofil.. stb. A hívőknél nagyobb valószínűsége van a konfrontálódásnak.
Tudod miért van így, mert tagadják a 7 finom testük létezését, csak a fizikait fogadják el. Náluk fordul elő ilyen esetek sok százmillió számban
 
Csillagözön

Állandó Tag
Igen, a katolikus egyház 400 év múlva eltörölte a saját maga által kitalált pokol tornácát amit a zabigyerekek és egyedülálló anyák részére talált ki.
Ez csak egy a diszkriminálásból, amit ez a vallás kreált az elmúlt 1500 esztendö alatt.

Amióta kormányprogram lett, hogy "Hunok örökösei vagyunk" hát a Szent Orsolya és 14.000 kísérőjének a megerőszakolása is a mi "vérünkre" száll. :D

Mindig kevered az emberi gyarlóságot a Teremtővel, Teremtőkkel...
 
Burgundii

Állandó Tag
Őseink fényhite, megtudja mutatni magát számunkra, de nem vesszük igazából észre a mondani valójukat.... eddig....

Elkezdtem egy kutatást aminek igen érdekes rá látásai lettek. Sikerült beszámolót meghallgatnom ami plusz lökést adott az egésznek. Szellemdobról szól az egész. Doboló kapcsolatba lépet a szellemdobjával, ( miközben még át is lényegül) nem azzal amin játszik éppen, hanem a tényleges szellemdobjával ami a szellemi szinteken is kitudja adni a hangját, mint a fizikain is ( észre tudjuk e venni e két hangot, már más kérdés ). Népmeséinkben olyan szépen elmondják, mit is tudnak e szellemhangok azok számára akik hallják ( de aki rosszra akarja használni igen kemény jutalomban fog részesülni ). Beszámoló alapján fénygyakorlat előzte meg a szellemdobon való jártasság megszerzését, aztán hogyan tudja a kettő szellemdobot egyesíteni az már más kérdés lesz. Igazságszérumként hat e zenei hangok a hallgatókra, népmeséinkben így van mondva....
 
Ernoe

Állandó Tag
Mindig kevered az emberi gyarlóságot a Teremtővel, Teremtőkkel...

Drága Csillagözön, nincs mit keverjek, eddig még nem volt alkalmam egy "teremtővel" találkozni.

De ha már itt vagyunk.
- Számomra meghökkentő és félelmet keltő, hogy a világ leg befolyásosabb államának az adminisztrációja mikben hisz.
- A híreket akartam meghallgatni, először azt hittem, rossz csatornán vagyok, a "Scary Movie" megy Leslie Nielsen-nel

Az új amerikai alelnök, a „radikális keresztény jobboldal” nevű csoportba tartozik.
Ez a radikális keresztény jobboldal küzd az abortusz ellen, és tagadja az éghajlatváltozást.

És propagálja a bibliai kapitalizmust: "Aki hisz, meggazdagodik, és aki gazdag, azt Isten áldottnak tekinti." :eek:
Kevés a hely a szegényeknek. Nincs szociális egészségügyi rendszer, nincs klímavédelem...

Jó mint a magyar politikát ismerőnek nem idegen ez a felfogás, de a Leslie utánzat rátett még egyet a lapáttal
amit csak a hazai egészségügy minisztertől hallottam eddig politikai pozícióból, na meg Ajatohlaktól.

Kifejtette, hogy ö meggyőződötten vallja, hogy az embert egy mindenható a saját képmására teremtette.
"Nemcsak Adámot és Evát hanem a Földet, a naprendszert söt az egész univerzumot ez a hozzánk hasonló lény csinálta."
 
Csillagözön

Állandó Tag
Őseink fényhite, megtudja mutatni magát számunkra, de nem vesszük igazából észre a mondani valójukat.... eddig....

Elkezdtem egy kutatást aminek igen érdekes rá látásai lettek. Sikerült beszámolót meghallgatnom ami plusz lökést adott az egésznek. Szellemdobról szól az egész. Doboló kapcsolatba lépet a szellemdobjával, ( miközben még át is lényegül) nem azzal amin játszik éppen, hanem a tényleges szellemdobjával ami a szellemi szinteken is kitudja adni a hangját, mint a fizikain is ( észre tudjuk e venni e két hangot, már más kérdés ). Népmeséinkben olyan szépen elmondják, mit is tudnak e szellemhangok azok számára akik hallják ( de aki rosszra akarja használni igen kemény jutalomban fog részesülni ). Beszámoló alapján fénygyakorlat előzte meg a szellemdobon való jártasság megszerzését, aztán hogyan tudja a kettő szellemdobot egyesíteni az már más kérdés lesz. Igazságszérumként hat e zenei hangok a hallgatókra, népmeséinkben így van mondva....

A legtöbb igazság a népmesékben van. Csak azt nem tudom felfogni, hogy honnan erednek a "népmesék"...
 
Ernoe

Állandó Tag

A kereszténység egy abszurd gondolat, mi szerint
- valami neked meglesz bocsájtva, amit nem tettél,
- mert valakit megöltek, aki ezt ugyancsak nem követte el :oops:

Ne kérdezd, hogy miért vagyok ateista. :)
 
Oldal tetejére