Isten és más mesék - 2013

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Rendben,kicsomagolom,de csak annyira amennyire éppen ebben az időben kompetens vagyok.Hiszen ez az igehely spontán merült fel bennem az előző üzenetet olvasva.
Ernoeben az Isten képére formált embert látom,ezért ez a snitt is őt szólítja meg.Nem az ateistát.Most Ernoe Illés.:)Ő búslakodik!
Illés nagyon zavaros időket élt,Isten népét üldözték,írtották,és marhára belefáradt az Úrhoz való hűségbe.
Azt gondolta,hogy csak egyedül ő maradt meg,és emellett meg is akart halni.
Ma is hasonló időket élünk,a keresztény népre,és - sok más emberre- nagyon rá jár a rúd,sokan elhagyják a történelmi egyházakat.Hogy miért azt most nem részletezném.Isten ebben a külsőleg-belsőleg kiéleződött helyzetben nem hagyta magára Illést,hanem erővel ruházta fel,és
felfedte titkát, hogy számontart 7000 hozzá hű lelket.
Az emberi szemmel látszólagos vereség mellet,"ha bezárul felettünk az ég",és" törékenyek vagyunk"emberségünket is elveszíteni véljük...-akkor is ott húzódnak a feltartózhatatlan isteni tervek,megvalósítások a maradékon keresztül.Gondoljunk ekkor is Istenre.
A záró üzenet,figyelmeztetés: mi se csókoljuk az Isten ellenes hatalmakat.
Ez Jézus tanítása is a végidőket tekintve-ezért a megállásért komolyan imádkoznunk kell.(Luk. evangéliuma 21,34)
 
Utoljára módosítva:

Hamp

Piszok egy gyilkos szadista istened van neked!Nem hiába a hadak ura!
 
M

M.Anna3

Vendég
A 27 német püspökség arrol számol be, hogy 2014-ben megduplázodott a 60 éven felüliek kilépése az egyházbol. Anyagi háttere nem lehet ennek, idös emberektöl nem szed tizedet az egyház, nekik nem kell adozni az egyháznak.

Már lassan hozzá vagyunk szokva, hogy évente több mind 100.000 hivö fordit hátat a nyájnak de eddig az idösek száma mindig konstans volt. :)

Hogy miért, azt leírta Albert Pike 1871-ben. (7638. hsz.)
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Piszok egy gyilkos szadista istened van neked!Nem hiába a hadak ura!
Tapasztalataim szerint,az isteni jelenlét hiánya,vagy éppen a vele opponens hatalmak képviselhetik a szadizmust.Ennek kutatására nem sajnáltam az időt,mert fontosnak találtam tudni a sok gonoszság eredetét.Nem elégedtem meg azzal,hogy csak véleményem legyen.
Mit számít ebben a kérdésben az emberi vélemény?
 
Kedves Steve! Az előbb nem volt időm bővebben kifejteni Ernő szokásos rosszindulatú megjegyzésére a válaszomat, ezért még annyit tennék hozzá, hogy sajnos úgy néz ki, hogy nem az emberek lépnek ki a keresztény, ez esetben a katolikus egyházból, hanem az egyházuk hagyja cserben őket. Nézd csak meg a pápát, ahogy sorban teszi egyik gyalázatos lépést a másik után annak érdekében, hogy kiszolgálja a világelit terveit. Legutóbb már az eddig szigorúan ellenzett abortuszt is elfogadhatónak, megbocsáthatónak tartja a keresztény anyák körében.

Nagyon lenéznek bennünket fehér, európai keresztényeket, azt hiszik, hogy mi egy nagyon buta, kipusztításra ítélhető korcs faj vagyunk. Lehet, hogy tényleg nőtt az önpusztító hajlam bennünk annak hatására, hogy mást sem hallunk, mint azt, hogy micsoda bűnös, alávaló népség vagyunk. Az asszonyainknak nem sok erőt, optimizmust ad az ilyen környezet arra, hogy az élet folytonosságára megszüljön 3 gyereket családonként. Na de tett-e ennek érdekében az a társadalmi környezet, amelyet erőszakkal hoztak létre számunkra pénzhatalmi-politikai-vallási összefogással? Erőltetik a homoszexualitást, a gender-ideológiát. Gyerekeinket 9 éves korukban kötelezik, hogy szexuális felvilágosító filmeket nézzenek és ahol a szülő nem engedi el oda a gyereket, azt megbüntetik. Az oktatáspolitikusok (Magyar Bálint) figyelmeztetik a tanárokat, hogy a diákoknak joguk van kipróbálni a saját nemüket... Már azon sem csodálkoznék, ha a pedofília elítélőit a homofóbia után pedofóbiával vádolnák holnap. Annyi magzatelhajtás van a fehér keresztények kórházaiban, amely már kétszer ennyi magyarral tölthette volna fel az országot. Talán legalább annyi fizetést kellene adni egy férjnak, hogy el tudja tartani a családját, amikor a felesége a gyerekeket megszüli és neveli.

És ahelyett, hogy a normalitás győzne az idegen "erkölcs" fölött, most ránkzúdítják az iszlám kultúrát azok, akik eddig harcoltak ellene és ostoroznak bennünket, miért vagyunk ilyen embertelenek és rasszisták, miért nem fogadjuk be őket. Ők nem fogadták be, tűzzel-vassal irtották őket, de már megint mi vagyunk a gonoszok, mint a történelmünk során annyiszor a 3000 év alatt.

Egyértelműen látni, hogy ki akarják pusztítani a fehér európai keresztény embert és a keresztény egyházak legnagyobb vezetője, Isten földi helytartója odaállt melléjük és az ő szekerüket tolja.

És ezt az emberek tudják! A magyarországi katolikus és nem katolikus egyházak hívei is látják, hogy mit művelnek nálunk az egyház vezetői...

Vannak ismerőseim, idős asszonyok, elmennek a templomokba, elmennek kegyhelyekre, imádkoznak, de közben látnak, hallanak és tudják, hogy ez az egyház már nem az az egyház, nem fog a védelmükre kelni, hanem átadja őket bosszúállásra.

Közben a Hit gyülekezetében a híveket a keresztény holokauszttal fenyegetik. És az emberek tudják, kik a rendezők!:(

Remélem Steve él a Te Istened, mert nem számíthatsz senki másra, csak rá. Velünk együtt....
 
M

M.Anna3

Vendég
Kedves Steve!

http://www.thestar.com/news/insight/2013/12/22/is_pedophilia_a_sexual_orientation.html#
Látod nem a levegőbe beszéltem...:mad: Itt a következő modernizációs lépés, harc a pedofília társadalmi elfogadtatásáért, ugyanis nem tehetnek róla !

... Már azon sem csodálkoznék, ha a pedofília elítélőit a homofóbia után pedofóbiával vádolnák holnap a normális embereket.....

-
"A szexuális-viszaélésekkel és gyerekpornografiával vádolt Ex-Nuntius Josef Wesolowski halott" irják az ujságok.
A magasrangu egyházi követet egy évvel ezelött 2014-ben, "szobafogságra" itélte a Pápa I. Franziskus.
-
Ez az elsö eset, a keresztény katholikus egyház majd 2000 éves történetében, hogy ilyen váddal valakit egyházi biroság elé lett citálva.

Megelőzte korát Josef Wesolovski - talán azóta már a bűnei is megbocsáttattak a Mennyben - feltéve, ha Szentpéter is olvasott arról a tudományos kutatásról http://www.thestar.com/news/insight/2013/12/22/is_pedophilia_a_sexual_orientation.html# amely szerint az agynak a teljesen normális tulajdonsága a pedofília, azaz a férfiak normális orientációja!
„Ha egy ember kiskorúak iránti vonzódással születik, akkor inkább el kellene fogadnunk az orientációjukat, ahelyett, hogy bűnözőkként kezeljük őket.” – Ez hangzott el James Cantor szájszervéből, akinek papíron amúgy nem kellene ennyire hülyének lennie, mert a torontói egyetemen tanít pszichológiát.

Így volt ez a homoszexuálisokkal is, és most már az USA összes tagállamában akár össze is házasodhatnak, sőt, pápa szerint akár meg is szentelhető a házasságuk... :D
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Steve!

http://www.thestar.com/news/insight/2013/12/22/is_pedophilia_a_sexual_orientation.html#
Látod nem a levegőbe beszéltem...:mad: Itt a következő modernizációs lépés, harc a pedofília társadalmi elfogadtatásáért, ugyanis nem tehetnek róla !

Megelőzte korát Josef Wesolovski - talán azóta már a bűnei is megbocsáttattak a Mennyben - feltéve, ha Szentpéter is olvasott arról a tudományos kutatásról http://www.thestar.com/news/insight/2013/12/22/is_pedophilia_a_sexual_orientation.html# amely szerint az agynak a teljesen normális tulajdonsága a pedofília, azaz a férfiak normális orientációja!
„Ha egy ember kiskorúak iránti vonzódással születik, akkor inkább el kellene fogadnunk az orientációjukat, ahelyett, hogy bűnözőkként kezeljük őket.” – Ez hangzott el James Cantor szájszervéből, akinek papíron amúgy nem kellene ennyire hülyének lennie, mert a torontói egyetemen tanít pszichológiát.

Így volt ez a homoszexuálisokkal is, és most már az USA összes tagállamában akár össze is házasodhatnak, sőt, pápa szerint akár meg is szentelhető a házasságuk... :D
Kedves M.Anna3!
Igen én is úgy gondoltam,hogyha bekövetkezik a hitehagyás,szakadás,annak folyamatosan lefelé tendáló következményei lesznek-mint amelyek említettél is.
Olyan következetésekre jutnak az emberek,amelyeket 20 évvel ezelőtt még abszurdumnak tartottak nagy általánosságban.
Egyre inkább legalizációt nyer a sötétség.A barbárság az ajtónkon kopogtat,a legsötétebb formában,és azt hiszem ez ítélet,önítélet
saját magunk felett.
Ebben a helyzetben úgy gondolom egyedül Krisztus ad alternatívát,aki nem köntörfalazott a jövő eseményeivel kapcsolatban,
és a reményteljes embernek való boldog jövővel kapcsolatban sem,amelyet elérhetünk az Ő kegyelmét befogadva.Már itt a földön,előre.Igaz,hogy Ő mennyei
hazát ígért,illetve a menny földreszállását,a legvégső eseményeket tekintve.
Ő nem akart keresztény-világi- államokat sem,ahol vasakarattal,fővesztés terhe mellett tartatná be a parancsolatait ,hanem követőket hívott el,és hív el mind a mai napig.....(Tehát nem bestiális gyilkosokat képzett egy rendszer megdöntésére!)
Egész más volt amiről Ő beszélt.Az ítélet nem más mint a világosság és sötétség találkozásából fölgerjedő események sorozata.
-
Érdemes meghallgatni Henri Boulad szrezetes véleményét az iszlámmal kapcsolatban,aki nem vádolható semmiféle
rasszista,vagy más vallásokkal szembeni elfogultsággal-hacsak annyiban nem,hogy Krisztushoz hű marad.
http://www.hirado.hu/2015/05/29/br-henri-boulad-a-nyugat-elvesztette-moralis-tartasat/
 
Utoljára módosítva:

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Tapasztalataim szerint,az isteni jelenlét hiánya,vagy éppen a vele opponens hatalmak képviselhetik a szadizmust.Ennek kutatására nem sajnáltam az időt,mert fontosnak találtam tudni a sok gonoszság eredetét.Nem elégedtem meg azzal,hogy csak véleményem legyen.
Mit számít ebben a kérdésben az emberi vélemény?
"fiaid elsőszülöttét nékem add. Hasonlóképen cselekedjél ökröddel, juhoddal; hét napig legyen az
ő anyjával, a nyolczadik napon nékem add azt" A gyermeket csak úgy mint a juhot, ökröt
égőáldozatként kellene bemutatni? M
ózes II. könyve 22. rész 29 PISZOK EGY SZADISTA GYILKOS ISTENED VAN NEKED.
-
30.
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Kedves Hamp!

Tökéletesen igazad van, és nehogy azt hidd, hogy aki hisz valamilyen Teremtőben, az egyet ért az általad is beidézetekkel. Csak van egy olyan értelmezése is a Szent iratoknak, hogy azokat is emberek írták. Az pedig már mindegy, hogy egyesek azt mondják, hogy Isteni sugallatra.

Hiszen az is lehet, hogy minden, ami velünk történik, az isteni sugallatra történik...de ebbe most nem akarok belemenni. Annak sincs semmi jelentősége - szerintem - hogy melyik ember milyen Istenben hisz, milyen vallást gyakorol. Akinek ez fontos, - tapasztalhatod ezeken a topikokon is - rögtön különbséget tesz az Istenek között, és van - legalább is egyesek szerint - jó Istene egy népnek, egy közösségnek, és van az ellenkezője.

Éppen ezért azt gondolom, hogy kevés az, ha az ember a kutakodását a Teremtő után csak a Szent iratokban keresi. Vizsgálni kell a saját életünket, és meg kell hallgatni embertársaink tapasztalatait. Hiszen még a tudomány is azt mondja, hogy az emberi megtapasztalásokat kell vizsgálni. Az már egy más kérdés, hogy ennek sok esetben mégsem tesz eleget, legalább is nyilvánosan.....

A tutit én sem tudom, de ajánlom figyelmedbe - bár rengeteg videó van fenn ebben a témában - az alábbi elbeszéléseket. Már többedszer megnéztem, hallgattam, és mindig lehet valamilyen új következtetést levonni.

Azt gondolom, picikét közelebb lehet kerülni kíváncsiságunk tárgyához, a bennünket sokat foglalkoztató "Örök kérdéshez", ha ezekre az élményekre is odafigyelünk......

Hát bekapcsoltam de megnézni nem bírtam.Annyit azért láttam,hogy ezzel az emberrel is jól kicseszett szórakozásból a Jóisten.

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
"fiaid elsőszülöttét nékem add. Hasonlóképen cselekedjél ökröddel, juhoddal; hét napig legyen az
ő anyjával, a nyolczadik napon nékem add azt" A gyermeket csak úgy mint a juhot, ökröt
égőáldozatként kellene bemutatni? M
ózes II. könyve 22. rész 29 PISZOK EGY SZADISTA GYILKOS ISTENED VAN NEKED.
-
30.
Néhány verssel feljebb,ha már az Ószövetségnél tartunk....:
-
25.
Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek a ki veled van; ne légy hozzá olyan, mint a hitelező; ne vessetek reá uzsorát.
26.
Ha zálogba veszed a te felebarátod felső ruháját: naplemente előtt visszaadd azt néki:
27.
Mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Bizony, ha én hozzám kiált, meghallgatom; mert én irgalmas vagyok.
28.
A bírákat ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd.
-----------------------------
A 137.Zsoltár pedig az Ószövetségi kornak megfelelő bosszúzsoltár volt,a népet kegyetlenül gyilkoló ellenség számára.És a zsoltáros mondja,nem az Úr.
Ki az az ember akiben nem forr fel a bosszú,ha népét,családját pusztítják,menekültté,hontalanná teszik?
Nézzünk igazán magunkba.Egy ilyen világban élünk most.
Ettől az indulattól csak az isteni kegyelem tud megszabadítani minket,a Messiás hitében.
-
Az én Istenem pedig Jézus Krisztus Atyja.Amilyen a Fiú,olyan az Atya.
Hiszem,hogy csak a Messiás,és Isten Fiai tudnak békét hozni erre a világra,az eljövendő korokban.
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon meglepett Budapesten, hogy az emberek milyen nagy hangsulyt fektetnek az utcak, terek megnevezesere, egy halalos bün lehet a Szent elöszocska elhagyasa.
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kissé együgyű fiú minden alkalommal, amikor elment a templom előtt, beköszönt:
- Szia, Jézus, Pista vagyok!
Amikor a pap ezt meghallotta, megszidta a tiszteletlenségéért, de a fiú továbbra is folytatta a fura üdvözlést.
Egyszer a fiú éppen az úton ment át, amikor nagy sebességgel száguldva feltűnt egy autó, és úgy látszott, mindenképpen elüti a gyereket.
Az autó csikorogva fékezett, és a járókelők ámulatára a fiú sértetlenül állt a kocsi mellett.
– Mi történt, hogyan úsztad meg? – kérdezték tőle.
- Nem én csináltam – mondta a fiú. – Egyszer csak itt termett egy ember, azt mondta: „Szia, Pista, Jézus vagyok!” – és elrántott az útból.
1000_1_20150910_223313.jpg
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Shana Tova!
Az ima legszebb részének fordítása:

„ Hiszen amilyen a Neved, olyan dicséreted, nehezen gyúlsz haragra és könnyen békélsz meg, mert nem kívánod a bűnös halálát, hanem azt, hogy változtassa meg viselkedését, hogy életben maradjon. Halála napjáig vársz rá türelemmel, ha megtér mindjárt elfogadod azt. Igaz, mert Te vagy teremtőjük, és Te ismered természetüket, hogy húsból és vérből vannak. Az ember porból jön és por lesz a vége, élete kockáztatásával keresi kenyerét, olyan, mint a törött cserép, mint az elszáradt fű, mint a hervadó virág, mint a tűnő árnyék, mint a múló felhő, mint a szélfuvallat, mint a futó homok s mint az álom, mely elszáll.”
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem,ha gyűlöljük a piszokságot,a szadizmust,a gyilkosságot,akkor erkölcsi kötelességünk egészen elmenni Isten házáig,hogy kiderítsük : van-e valami Jó az univerzumban.Vagy csak megpróbáljuk felkutatni Őt,ha kételkedünk létezésében..."hátha ott találjuk a helyén".
Ha ezt nem tesszük meg,akkor csak igazságtalan vagdalkozók vagyunk,szinte támogatói vagyunk annak amit utálunk.
 
Utoljára módosítva:

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyilkoljátok egymást, hasonló elvek
A hit szava sok hülyét palira vehet
Gyilkos Isten, sok rühes csorda
A becsületen ne essen csorba

Balta a húsba csap, hentes vagy kérlek
Álkereszt mellett vetnek õk véget
Az életnek, sok rühes csorda
Szentszavakkal ajkukon tipornak porba

Minden Isten gyilkos, nézz szét végre
Megöl vagy elpusztít, kárhoztat létre
Hiába imádod, megöl majd téged is
Ennyi erõvel imádhatsz engem is

Elvesz õ mindenkit, akit még szeretsz
Nem érdekli régóta, bármerre mehetsz
Megérted te is majd, ha hideg kéz fogdos
Minden Isten gyilkos! Minden Isten gyilkos!
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
A könyörületes úr isten tömeggyilkosságot parancsol, melyben bibliai adatok szerint 3000 férfi
veszti életét, gyermekek válnak árvává, feleségek özveggyé, netán őket is megölték. "kiki ölje meg az
ő attyafiát, barátját és rokonságát" Móze
s II. könyve 32. rész 27
-
 
Oldal tetejére