Isten és más mesék - 2013

TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Azt írod, kiválóan ismerem a Bibliát......majd azt, hogy feltételezésekbe bocsájtkozom......
Szerinted a kettő nem zárja ki egymást?

A hasonlatod is elég labilis, mert Isten nem úgy pusztítja el a földet, hogy ne szólt volna jó előre. 6000 éve ezt hirdeti.
Én azt javasolnám Neked, hogyha a Szentírásról akarsz beszélgetni, legalább egyszer az elejétől a végéig figyelmesen olvasd el!
Nem vagy Te véletlenül Jehova tanúja? Ezt a szellemiséget érzem ki a beszédedből.

" Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak."
Ámós 3:7.

A különbség az közöttünk Csillagözön, hogy én az Ő szolgája vagyok, Te meg nem.
Én megtértem, te meg nem.
Én elfogadtam Jézus keresztáldozatát, Te meg nem.
Én ismerem a Bibliát, Te meg nem.
De azt is elmondom, hogy miért nem. Azért, mert a Biblia az nem szöveg, hanem személy és szellem. Ezért emberi értelemmel nem lehet megérteni, csak szellem által. Isten Szelleme adja az információkat az ember szellemébe......de ehhez kapcsolatban kellene lenni Isten Szellemével.
Akkor gyakorlatilag itt tartasz éppen,hogy az emberi éned eljátsza a megtért szerepjátékot... kicsi jelentéktelen éned,akivel éppen azonosítod magad ...porszemcse az univerzumban,a lényeg a belsődben van...ahhoz meg szólhatsz alázattal litániák,és félbiblia nélkül is...
Hidd el semmivel sem vagy más mint más :D sem több sem kevesebb...a LÉLEK vagy belül te is...de csak Abdiással azonosítod magad :D pedig ez az életben a jelentéktelen és kicsi éned...térülhetsz bárhová...az ÉLET SENKIVEL NEM KIVÉTELEZ...AKÁR MEGESZED A BIBLIÁT AKÁR NEM-
A lényeg mennyi alázat van benned...a Végtelen intelligencia felé...a többi ezenkívül csak emberi színdarab...azért csak higgyél benne...nem akarom kirúgni alólad a "mankót"...természetesen továbbra sem kell egyet érteni velem :D időd végtelen..majd valahol valamikor...felébredsz a színdarabból...élvezd inkább az életet,ezért születtél ide nem azért hogy a szentfazekat játszad...élj,érezd jól magad,nevess, szeress...lépj ki ebből a moderált hittérítő szerepből...most élsz ... itt és most,lazulj...kirándulj...élvezd a természetet és annak minden szépségét...
 
tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt írod, kiválóan ismerem a Bibliát......majd azt, hogy feltételezésekbe bocsájtkozom......
Szerinted a kettő nem zárja ki egymást?

A hasonlatod is elég labilis, mert Isten nem úgy pusztítja el a földet, hogy ne szólt volna jó előre. 6000 éve ezt hirdeti.
Én azt javasolnám Neked, hogyha a Szentírásról akarsz beszélgetni, legalább egyszer az elejétől a végéig figyelmesen olvasd el!
Nem vagy Te véletlenül Jehova tanúja? Ezt a szellemiséget érzem ki a beszédedből.

" Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak."
Ámós 3:7.

A különbség az közöttünk Csillagözön, hogy én az Ő szolgája vagyok, Te meg nem.
Én megtértem, te meg nem.
Én elfogadtam Jézus keresztáldozatát, Te meg nem.
Én ismerem a Bibliát, Te meg nem.
De azt is elmondom, hogy miért nem. Azért, mert a Biblia az nem szöveg, hanem személy és szellem. Ezért emberi értelemmel nem lehet megérteni, csak szellem által. Isten Szelleme adja az információkat az ember szellemébe......de ehhez kapcsolatban kellene lenni Isten Szellemével.
Szerintem a Pápa is azt gondolja magáról,hogy Isten vezeti!
 
"Abdiás"

Állandó Tag
Állandó Tag
.élvezd inkább az életet,ezért születtél ide nem azért hogy a szentfazekat játszad...élj,érezd jól magad,nevess, szeress...lépj ki ebből a moderált hittérítő szerepből...most élsz ... itt és most,lazulj...kirándulj...élvezd a természetet és annak minden szépségét...

Éljek?
De mi az élet, Tibi?

Isten azt mondta Ádámnak, hogy amely napon eszik a tiltott fa gyümölcséből, meghal.
Ádám evett róla, így meghalt........abban a pillanatban, ahogy a szájához ért az alma.

Ádám meghalt, ám látszólag élt tovább, hiszen utána még gyermekei is születtek.
Isten hazudott? A Sátán mondott igazat?

Ádám gondolhatta ezt, sőt bizonyára meg is fordult a fejében. A halálról nem volt fogalma az első emberpárnak, hiszen Isten életre teremtette azt embert és a mai világi felfogással ellentétben az életnek nem része a halál......a halálnak pedig nem része az élet, vagyis az ember azért hal meg, mert nincs benne élet. Isten egyértelműen ezt állítja.

Erre Ádám is rádöbbent, ha hamarabb nem, akkor Ábel halálakor. Ábel volt a legelső ember, aki biológiailag is meghalt. Ilyen elötte nem volt. Bizonyára akkor értette meg, hogy az Úr valóban igazat mondott és ez már az ember számára is látható módon beigazolódott.

Az Ige szerint az élet és a létezés nem ugyanaz. Mivel Ádámékból az élet a bűn miatt eltávozott, a leszármazottaik számára sem tudtak életet közvetíteni, csupán létezőként vannak jelen a látható világban. Mi mindannyian így születünk. Nem élünk, hanem létezünk........és Jézus azért jött, hogy a létezésből újra élet legyen.

Életet csak Isten tud adni. A bűnbe esett emberben nincs már meg Isten jelenléte, így életet sem tud tovább adni.
Az evangélium azt jelenti ki, hogy a látható világban megjelent egy magasabb rendű élet, és ez a magasabb rendű élet felülmúlja a természetes életet, mert Jézus feltámadása bebizonyította, hogy ennek az életnek nagyobb ereje, nagyobb potenciálja, nagyobb hatalma van, mint a természetes életnek.

Jézus Krisztus keresztáldozatának az elfogadásával tud a létező ember átlépni a halálból az életbe.
Mikor Ádámék bűnbe estek, akkor tulajdonképpen az történt, mint amikor az ember leveszi a telefonját a töltőről.
Az energiaforrással - amely biztosítja a telefon számára a folyamatos használhatóságot -, a bűnbeeséskor megszűnt a kapcsolat, ám ahogy telefonnak is, nekünk is van "akkumulátorunk", amely ideig-óráig képes még működőképességet eredményezni.......de folyamatosan merül.
Aztán egyszercsak megjelenik a kijelzőn : Akkufeszültség alacsony, készülékét csatlakoztassa.....és aki nem engedelmeskedik ennek az utasításnak, annak a telefonja lemerül és használhatatlanná válik.

Abból az energiából "élünk", amit Isten a bűnbeesett ember számára 70-80 évig biztosít........
Aki ezen időn belül nem csatlakozik az élet forrásához, végérvényesen lemerül.

Az Ige azt mondja Ádámról:

" A halál uralkodott Ádámtól.......aki ama következendőnek kiábrázolása volt."
Róma 5:14.

A kiábrázolás helyett az eredeti szövegben a képmás szó szerepel.
Az Ige azt mondja, hogy Ádám - az ember - Jézus Krisztus képmása.
A képmás az tulajdonképpen szimbólum, jelkép, aki nem valóságos léttel rendelkező személy önmagában.
Az ember egy hiánylény, akiben nincs meg a saját lényege és tartalma, mert nem más, mint egy jelkép.
A jelkép viszont csak abban a valóságban találja meg a lényegét, amelyet jelez.

Ha az ember elidegenedik a lényegétől - vagyis attól, aki az életét adja és fenntartja -, akkor elveszíti a funkcióját és értékét.
Az ember számára a szabad akarat biztosítja azt, hogy a lényegéről, akár végérvényesen is lemondhasson.
Az ember, mint szimbólum csak Krisztusban képes a tartalmát visszanyerni, mert az ember nem más, mint Krisztus jelképe.

A Sátán a hamis tanításaival - főleg a keleti vallásokban - pontosan ezt az alapvető bibliai igazságot akarja elhomályosítani, és azzal a hazugsággal hitegeti az embert, hogy ő nemhogy hiánylény, hanem egy tökéletes létező, aki ha meditálással lemegy a béka feneke alatti szintre, még istent is megtalálja önmagában.
A keleti tanítások az egoizmus fellegvárát jelentik, és egyenesen az ember felmagasztalását és isteni szintre való felemelését célozták meg. Az alapja az okkultizmus és bálványimádás, amely soha az életbe nem fog elvezetni Istenismeretre.

Ma az emberek arra törekszenek, hogy az egyéniségüket úgy formálják és fejlesszék, hogy eredetiek és hitelesek legyenek.
T - Zsákutca!

Egy szimbólum soha nem képes a maga erejéből eredetivé válni!

" Ő alkotott minket és nem magunk."
100. zsoltár 3.

Az ember egy koegzisztens lény, ami azt jelenti, hogy Isten Önmagának és Önmaga számára teremtette meg az embert azért, hogy személyes közösségben éljen vele.
Vagyis az ember egy függő lény.
Vagy Istentől vagy a Sátántól függ.

A "szentfazék" mit jelent Tibi?
Nekem vannak itthon szent fazekaim, mert sokat szoktam főzni, és az Ige azt mondja, hogy : Minden, amire a kezem ráteszem, megszentelődik az.
Így Jézus Krisztusnak köszönhetően nem csak engem nyilvánít az Ige szentnek, hanem a fazekaimat is, amelyeket megfogok.

2,5 hónapja beszélgetünk itt, és Te még mindig a vallással azonosítasz?
Az az abszurd helyzet állt elő, hogy a még élettel nem rendelkező létező szólítja fel az élettel rendelkezőt, hogy éljen......

Kiránduljak?
A Júliai-Alpok legmagasabb hegycsúcsának a megmászása - Triglav -, számít már kirándulásnak?
Vagy a Kékesre 2 kerékkel feltekerni az már kirándulás?
 
Ne az Ádámmal foglalkozz,hanem éld az életed MOST..ez a te életed...éld...főleg spontán...azt tedd ami jó érzéssel tölt el..az a legjobb belső iránymutató...
Az mi,hogy élettel nem rendelkező"jáááóóóembör"???Na ez ám a vicc...de még mekkora...Nem a holtak között vagyok...ugyaz az az ÉLETELV...LÉLEK,ENERGIA ÉLTET MINT TÉGED...MINT MONDOTTAM NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET SENKIVEL SEM...AZÉRT MERT TE MAGAD VAGY A TÖMÉNY BIBLIA...ATTÓL MÉG A MÁSIK IS "ABBAN A LÉTEZŐBEN LÉTEZIK" UGYAN ÚGY...!!!!!Az emberi énünk ugyan úgy porszemcse a végtelenben...de a belső egy és ugyanaz...és még az eszkimóban is!!!!Anélkül is,hogy bármit elmormolna a bibliából...te jóságos Isten....nézz már a belsődbe jááóó embör...és láss tovább az emberi énednél... :D :D :D na látod most tudok nevetni....te még csak Abdiás vagy...egy ember aki csak annak azonosítja önmagát...majd egyszer önmagad leszel...aki vagy belül...és no szerepjáték...annak az ÉN-EDNEK NINCS SZÜKSÉGE TANÍTÁSRA...az maga belül a végtelen intelligencia...a 95% amihez nem férsz hozzá tudatosan...csókoltatlak :D
 
tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
A "szentfazék" mit jelent Tibi?
Nekem vannak itthon szent fazekaim, mert sokat szoktam főzni,
Ez nagyon jó! :) :D
az Ige azt mondja, hogy : Minden, amire a kezem ráteszem, megszentelődik az.
Így Jézus Krisztusnak köszönhetően nem csak engem nyilvánít az Ige szentnek, hanem a fazekaimat is, amelyeket megfogok.
Dicsőség az Úrnak!
Kedves TmintTibi!
Abdiás igazat ír, a halál az igaz! Tudod a kígyó is azt mondta: Nem haltok meg! Dehogy nem!
 
"Abdiás"

Állandó Tag
Állandó Tag
És: te vagy az alfa és az omega......Csatolás megtekintése 1604891

" Akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán!"
Jeremiás 23:28.

Az Úrnak elege van a kóklerekből!
Elég galibát okoztak már!

"....mert megadja nektek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat nektek...."
Jóel 2:23.

A víz, az eső, a Szent Szellemet jelképezi, amely ahogy a víz életed ad a földnek, úgy Isten Szelleme az ember szellemének.
Izrael éghajlata olyan, hogy egy évben 2 nagyobb esős időszak van, tavasszal és ősszel.

A tavaszi a korai eső, az őszi pedig a kései, amely egyben az egyház 2 korszakát is jelöli.
A korai eső az az apostoli egyház volt Jézus mennybemenetele után, amelyre pünkösdkor Isten kiárasztotta a Szent Szellemét, és ezért hatalmas csodák és jelek történtek a tanítványok által is. A korai eső után viszont - ahogy Izrael éghajlatában is - az egyház korszakában is egy aszályos időszak állt be. Ez a vallás időszaka, amely magához ragadta Isten Igéje hírdetésének a jogát mindengafjta isteni felhatalmazás nélkül.
De a perzselő nyár után újra jön az életet adó eső...a késői eső, amikor Isten újra kiárasztja a Szent Szellemét hatalmas erővel, és helyre áll az egyház.
A késői eső, az igaz egyház új korszaka most kezdődik, Csillagözön!
Ez nem egoizmus, hanem a Szent Szellemnek a jelenléte!

Isten megígérte, hogy

" Nagyobb lesz a második ház dicsősége az elsőnél!"
Aggeus 2:9.

Isten most állítja helyre az egyházat, és árasztja ki az emberekre az Ő Szent Szellemét, hogy hatalmas jelekkel és erővel tegyen tanubizonyságot az Ő létezéséről azokon keresztül, akik hajlandók Őt feltétel nélkül követni!
Az egyház be fogja tölteni az elhívását, és azért fogja betölteni, mert Jézus Krisztus az egyház feje. És ahogy a fej - amelyben az agyközpont van - képes az egész testet kontrollálni és az akaratát érvényesíteni, úgy Jézus is tökéletes egységben, Isten akaratának megfelelően mozgatja a tagokat.
Isten csodái és jelei az emberiség történelme során a korszakváltások idején jelent meg. Mos is egy korszakváltás elött állunk, amely Jézus visszajövetelével veszi majd kezdetét.
Amit ma a Biblia kijelentései alapján hiteltelen dolgoknak tartanak az emberek, azok itt, a XXI. sz.-ban is meg fognak történni.
Hatlmas ébredés elött áll az egyház......tömegek fognak bejönni az igaz egyházba.
Olyan idők következnek, amely még soha nem volt az emberiség 6000 éves történelme során.......

Sok olyan ember van, aki bort iszik és vizet prédikál.....de olyan, aki a vizet változtatja borrá - ez volt Jézus első földi csodája - már annál kevesebb.
Én ezen kevés emberek közé tartozom, Jézusnak köszönhetően.

Azt csak a világ hazudja, hogy az igazság a többségnél van.......
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
UOTE=""Abdiás", post: 5301349, member: 583822"]

" Akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán!"
Jeremiás 23:28.

Az Úrnak elege van a kóklerekből!
Elég galibát okoztak már!

Sok olyan ember van, aki bort iszik és vizet prédikál.....de olyan, aki a vizet változtatja borrá - ez volt Jézus első földi csodája - már annál kevesebb.
Én ezen kevés emberek közé tartozom, Jézusnak köszönhetően.

Azt csak a világ hazudja, hogy az igazság a többségnél van.......
[/QUOTE]

Kedves Abdias!

Lehet, hogy te a kevesek közé sorolod magadat. De, elárulom, mifelénk is elég sokan csinálják a bort, bár, a nyilvánosság előtt ezt tagadják...és, meg a Szentírást sem tanulmányozzák....

Főleg, ha a NAV érdeklődik..... az egyik szomszédomnak a csinált /: kannás :/ borral szomorú tapasztalata van. Most megosztom veled, bár biztosan hallottál már róla a kuncsaftoktól....

462908C1-9304-45F7-B199-B079EBB89670.jpeg

Csak halkan kérdezem: a "pancsolás" Istennek tetsző tevékenység? Huncut.jpg
 
Utoljára módosítva:

tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
UOTE=""Abdiás", post: 5301349, member: 583822"]

" Akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán!"
Jeremiás 23:28.

Az Úrnak elege van a kóklerekből!
Elég galibát okoztak már!

Sok olyan ember van, aki bort iszik és vizet prédikál.....de olyan, aki a vizet változtatja borrá - ez volt Jézus első földi csodája - már annál kevesebb.
Én ezen kevés emberek közé tartozom, Jézusnak köszönhetően.

Azt csak a világ hazudja, hogy az igazság a többségnél van.......

Lehet, hogy te a kevesek közé sorolod magadat. De, elárulom, mifelénk is elég sokan csinálják a bort, bár, a nyilvánosság előtt ezt tagadják...és, meg a Szentírást sem tanulmányozzák....

Főleg, ha a NAV érdeklődik..... az egyik szomszédomnak a csinált /: kannás :/ borral szomorú tapasztalata van. Most megosztom veled, bár biztosan hallottál már róla a kuncsaftoktól....

:) :D
 
Utoljára módosítva:

tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
1Kor 8,1
A bálványáldozatok felől pedig tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.
 
"Abdiás"

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne az Ádámmal foglalkozz,hanem éld az életed MOST..ez a te életed...éld...főleg spontán...azt tedd ami jó érzéssel tölt el..az a legjobb belső iránymutató...
Az mi,hogy élettel nem rendelkező"jáááóóóembör"???Na ez ám a vicc...de még mekkora...Nem a holtak között vagyok...ugyaz az az ÉLETELV...LÉLEK,ENERGIA ÉLTET MINT TÉGED...MINT MONDOTTAM NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET SENKIVEL SEM...AZÉRT MERT TE MAGAD VAGY A TÖMÉNY BIBLIA...ATTÓL MÉG A MÁSIK IS "ABBAN A LÉTEZŐBEN LÉTEZIK" UGYAN ÚGY...!!!!!Az emberi énünk ugyan úgy porszemcse a végtelenben...de a belső egy és ugyanaz...és még az eszkimóban is!!!!Anélkül is,hogy bármit elmormolna a bibliából...te jóságos Isten....nézz már a belsődbe jááóó embör...és láss tovább az emberi énednél... :D :D :D na látod most tudok nevetni....te még csak Abdiás vagy...egy ember aki csak annak azonosítja önmagát...majd egyszer önmagad leszel...aki vagy belül...és no szerepjáték...annak az ÉN-EDNEK NINCS SZÜKSÉGE TANÍTÁSRA...az maga belül a végtelen intelligencia...a 95% amihez nem férsz hozzá tudatosan...csókoltatlak :D

A 7 csakra története:

A csakra azt jelenti: kerék.

A kerék jellemzője pedig az, hogy szépen körbe forog. Vagyis a csakra egy forgó kerék. Neked azt adták be, hogyha az óramutató járásával megegyező irányba forog, akkor a környezetéből energiát vesz fel, ha meg ellenkezőleg, akkor pedig energiát ad le.

De mit is mond az Ige erről a lopott kerékről, ami köré hamis tanításokat építettek?

A Biblia beszámol olyan mennyei lényről - kerub -, amelynek mind a 4 irányba van arca és amelyeknek a szelleme alattuk egy kerék formájában követi őket.

" És mikor járnak a lelkes állatok, járnak a kerekek is mellettük.....mert a lelkes állatok szelleme van a kerekekben."
Ezékiel 1:19-20.

Ahogy már korábba is mondtam, a földi állatoknak nincs szellemük, ezért nem örök létezők. Az idézetben szereplő állatoknál viszont egy kerék formájában van szellemük is.

A csakrák működési elvét, vagyis hogy ezeknek van szellemi tartalma, az ókori orvostudomány fedezte fel.

Az ókori orvostudományról viszont elárul valamit a Biblia:

" A pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg:....tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, ahol a Sátán királyi széke van....."
Jelenések 2:12-13.

A pergámum szó azt jelenti: az ellenség vára....egy olyan hely, ahová a Sátán befészkelte magát.
Pergámum egy Kis-ázsiai város, amelynek az ókorban egyedülálló módon világhírű volt az orvostudománya.
A gyógyításuk össze volt nőve a kígyóval, akit a gyógyítás istenének tartottak....vagyis az ókorban a gyógyítás össze volt nőve a varázslással és az okkultizmussal.
Ha esetleg Csilaggözön, azt gondolnád, hogy ez az én feltételezésem, akkor keress fel egy gyógyszertárat és nézd meg mit látsz rajta......látsz egy olyan serleget, amely köré kígyó tekeredik?

Az egész csakrák világa okkultizmuson és sátáni erőkkel való kapcsolattartáson alapszik, amely jóga és meditáció által tényleges, valóságos szellemi élményt ad az embernek, ám ennek nem pozitív hanem negatív hatásai lesznek, mert a gonosz erők még nagyobb hatalommal nehezednek az emberre.

A meditációra és a jógára azért van szükség, mert ezáltal tud az ember befeléfordulóvá válni, vagyis énközpontúvá, amely elhiteti az emberrel azt, amit a Biblia egyértelműen tagad, hogy van önmegváltás. De nincs......csak egy megváltó van, Jézus Krisztus.

Egyébként a csakra nem is a szellemen, hanem az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ezáltal információval a testet.

7 csakráról beszélnek, mint ahogy Isten Szellemének is 7 "ága" van. Ezt jelképezi egyébként a 7 ágú menóra is.
A főszál a Krisztus szelleme, amelyből a másik 6 is kinő.
Ezt nálatok gyökércsakrának hívják, és ebből indul ki az élet-energia, amely halad felfelé a korona csakra irányába.

Azt állítjátok, hogy a csakrákkal való rendszeres munka, tisztogatás érzékenyebbé teszi az embereket az élelmiszerekre, amely egy tudatos táplálkozásra sarkallja az embert. Vagyis az ember elkezd válogatni az élelmiszerek között, pedig Isten Igéje azt mondja, hogy ez felesleges, és ettől nem leszel egészségesebb...

" Ennyire tudatlanok vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt? Mert nem a szellemébe megy be, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül. Ezzel minden eledelt megtisztított."
Márk 7:18-19.

Jézus minden ételt fogyaszthatónak nyilvánított, és azt mondta, az ember szellemi állapota és a táplálkozása között nincs összefüggés.
Az ószövetségben lefektetett vérevés és fúlvaholt állatok megevése továbbra is tiltott.

" A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől......akik sürgetik az eledelektől való tartózkodást...."
1 Timóteus 4:1.,3.

A mai gasztronómia erről szól.......arról, hogy mit miért ne egyél.......

" Esznek majd, de meg nem elégesznek..."
Hóseás 4:10.

Ma már olyan mérlegek is vannak, amelyek kimutatják, hogy az ételben, amit el akarunk fogyasztani, milyen mennyiségű kalória, zsír, cukor...stb. van.
Ez katasztrófális, emberek!
Nehogy már egy kalóriával többet bevigyek, mert aztán mehetek az edzőterembe és órákig kínozhatom magamat!

Én annyit eszek, amennyi jólesik........addig amíg jól nem lakom.....engem nem kell megtanítani arra, hogy hogy kell élni! Én szabad ember vagyok és nincsenek megkötöttségeim! Nem kell meditálgatnom, hogy Istennel kapcsolatba lépjek, mert itt van mindig bennem....elérhető bármikor.

Jézus Krisztusban valóban lehet élvezni az életet.

A keleti tanítások semmilyen formáját nem ajánlom senkinek sem, mert nagyon veszélyesek.....
De Jézus ezekből is ki tudja hozni az embert, mert Ő azért jött, hogy a megtévedt embereknek utat mutasson és életet adjon.
 
"Abdiás"

Állandó Tag
Állandó Tag
UOTE=""Abdiás", post: 5301349, member: 583822"]

" Akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán!"
Jeremiás 23:28.

Az Úrnak elege van a kóklerekből!
Elég galibát okoztak már!

Sok olyan ember van, aki bort iszik és vizet prédikál.....de olyan, aki a vizet változtatja borrá - ez volt Jézus első földi csodája - már annál kevesebb.
Én ezen kevés emberek közé tartozom, Jézusnak köszönhetően.

Azt csak a világ hazudja, hogy az igazság a többségnél van.......

" Tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
Szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt."
Máté 7:13-14.

Nem szoktam a Bibliával ellentétes állításokat mondani.
Maga Jézus mondta, hogy kevesen vagyunk.....
Ti is tartozhatnátok a kevesek közé, csak az árát nem vagytok hajlandóak megfizetni.......
Ha cinizmussal rá lehetne találni erre az útra, rengetegen járnának rajta.....
 
evapatocs

Kedves Abdiás!
Az ára pedig az lenne,hogy mindannyian belépjünk a gyülekezetetekben?
Már bocsánat,de a Biblia nem állit sehol olyat,hogy egyszer lesz egy...,az egyetlen közösség,nevezzük a nevén: a Hit Gyülekezete,ahová,ha belépnek az emberek,és beavatást nyernek,akkor bejutnak a mennyben...
Tulajdonképpen,ahogy te megtértél a saját otthonodban,úgy ez akármelyikünkre is vonatkozhat.Ha úgy vesszük,itt mindannyian azon az úton haladunk,még azok is,akik ellentmondanak Istennek,mert pontosan azért vagyunk együtt emberek,hogy felismerjük egymásban az örök,halhatatlan Énünket,ami nem több,és nem kevesebb a "másiknál"...mindenkiben ugyan az van,aki csak figyeli a történéseket,és hagyja "játszani" az emberi lényeket.Aki túl komolyan veszi ezt a játszmát (főleg hosszú ideig),és ellenáll annak,ami Van...az előbb-utóbb megbetegszik.
Az én traumám is pont ilyen ellenállásból származott.És kérdezed,hogy azóta rendben van-e az életem...Igen,amikor mindent el tudok fogadni úgy,ahogy van...de ha letérek erről az útról,és az akaratommal úgy cselekszem,ami ellentétes a sorsommal,akkor ismét érzem,hogy meg kell állnom...
Én nem tudhatom,hogy mi a jó nekem,csak Isten tudja azt!!
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
A 7 csakra története:

A csakra azt jelenti: kerék.

A kerék jellemzője pedig az, hogy szépen körbe forog. Vagyis a csakra egy forgó kerék. Neked azt adták be, hogyha az óramutató járásával megegyező irányba forog, akkor a környezetéből energiát vesz fel, ha meg ellenkezőleg, akkor pedig energiát ad le.

De mit is mond az Ige erről a lopott kerékről, ami köré hamis tanításokat építettek?

A Biblia beszámol olyan mennyei lényről - kerub -, amelynek mind a 4 irányba van arca és amelyeknek a szelleme alattuk egy kerék formájában követi őket.

" És mikor járnak a lelkes állatok, járnak a kerekek is mellettük.....mert a lelkes állatok szelleme van a kerekekben."
Ezékiel 1:19-20.

Ahogy már korábba is mondtam, a földi állatoknak nincs szellemük, ezért nem örök létezők. Az idézetben szereplő állatoknál viszont egy kerék formájában van szellemük is.

A csakrák működési elvét, vagyis hogy ezeknek van szellemi tartalma, az ókori orvostudomány fedezte fel.

Az ókori orvostudományról viszont elárul valamit a Biblia:

" A pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg:....tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, ahol a Sátán királyi széke van....."
Jelenések 2:12-13.

A pergámum szó azt jelenti: az ellenség vára....egy olyan hely, ahová a Sátán befészkelte magát.
Pergámum egy Kis-ázsiai város, amelynek az ókorban egyedülálló módon világhírű volt az orvostudománya.
A gyógyításuk össze volt nőve a kígyóval, akit a gyógyítás istenének tartottak....vagyis az ókorban a gyógyítás össze volt nőve a varázslással és az okkultizmussal.
Ha esetleg Csilaggözön, azt gondolnád, hogy ez az én feltételezésem, akkor keress fel egy gyógyszertárat és nézd meg mit látsz rajta......látsz egy olyan serleget, amely köré kígyó tekeredik?

Az egész csakrák világa okkultizmuson és sátáni erőkkel való kapcsolattartáson alapszik, amely jóga és meditáció által tényleges, valóságos szellemi élményt ad az embernek, ám ennek nem pozitív hanem negatív hatásai lesznek, mert a gonosz erők még nagyobb hatalommal nehezednek az emberre.

A meditációra és a jógára azért van szükség, mert ezáltal tud az ember befeléfordulóvá válni, vagyis énközpontúvá, amely elhiteti az emberrel azt, amit a Biblia egyértelműen tagad, hogy van önmegváltás. De nincs......csak egy megváltó van, Jézus Krisztus.

Egyébként a csakra nem is a szellemen, hanem az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ezáltal információval a testet.

7 csakráról beszélnek, mint ahogy Isten Szellemének is 7 "ága" van. Ezt jelképezi egyébként a 7 ágú menóra is.
A főszál a Krisztus szelleme, amelyből a másik 6 is kinő.
Ezt nálatok gyökércsakrának hívják, és ebből indul ki az élet-energia, amely halad felfelé a korona csakra irányába.

Azt állítjátok, hogy a csakrákkal való rendszeres munka, tisztogatás érzékenyebbé teszi az embereket az élelmiszerekre, amely egy tudatos táplálkozásra sarkallja az embert. Vagyis az ember elkezd válogatni az élelmiszerek között, pedig Isten Igéje azt mondja, hogy ez felesleges, és ettől nem leszel egészségesebb...

" Ennyire tudatlanok vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt? Mert nem a szellemébe megy be, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül. Ezzel minden eledelt megtisztított."
Márk 7:18-19.

Jézus minden ételt fogyaszthatónak nyilvánított, és azt mondta, az ember szellemi állapota és a táplálkozása között nincs összefüggés.
Az ószövetségben lefektetett vérevés és fúlvaholt állatok megevése továbbra is tiltott.

" A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől......akik sürgetik az eledelektől való tartózkodást...."
1 Timóteus 4:1.,3.

A mai gasztronómia erről szól.......arról, hogy mit miért ne egyél.......

" Esznek majd, de meg nem elégesznek..."
Hóseás 4:10.

Ma már olyan mérlegek is vannak, amelyek kimutatják, hogy az ételben, amit el akarunk fogyasztani, milyen mennyiségű kalória, zsír, cukor...stb. van.
Ez katasztrófális, emberek!
Nehogy már egy kalóriával többet bevigyek, mert aztán mehetek az edzőterembe és órákig kínozhatom magamat!

Én annyit eszek, amennyi jólesik........addig amíg jól nem lakom.....engem nem kell megtanítani arra, hogy hogy kell élni! Én szabad ember vagyok és nincsenek megkötöttségeim! Nem kell meditálgatnom, hogy Istennel kapcsolatba lépjek, mert itt van mindig bennem....elérhető bármikor.

Jézus Krisztusban valóban lehet élvezni az életet.

A keleti tanítások semmilyen formáját nem ajánlom senkinek sem, mert nagyon veszélyesek.....
De Jézus ezekből is ki tudja hozni az embert, mert Ő azért jött, hogy a megtévedt embereknek utat mutasson és életet adjon.
Látod látod megint megpróbáltál más fejével gondolkodni :D hát mondhatom nagyon nem megy :) honnan tudod vagy tudnád mivel táplálkozom? Ezzel is mellélőttél....
Megnyugtatlak mindenkiben benne van a teremtő :) nem csak benned :) mivel az ÉLET EGY ÉS UGYAN AZ MINDENKIBEN :D belül...kedves,azt kell mondjam korlátozott a tudatod...mivel ezt csak magadról gondolod...a csakrákról nem olvasni kell,azt érezni lehet magadban...pl koncentrálj kicsit pár percig a köldöködhöz...a solar plexus (köldök csakrád) vibrálni kezd,amit kellemes bizsergésként fogsz érezni,mert ahova figyelem megy oda energia is...ez is ilyen egyszerű ám...semmit nem kell bonyolítani...
Én elfogadom Jézust is meg az összes többi megvilágosodott mestert és mindenkit...neked nem megy valahogy mások elfogadása :)
Röviden az uzsimról :D éppen most sütöttem egy kis szalonnát,és jó ízűen bevágtam kis erős paprikával paradicsommal...a "csakráimnak"és semmimnek nem lett tőle baja :D puff neki...
Tudod szabad ember vagyok...még a biblia sem köt mit csinálok...a belső normáim szerint élek..békességben másokkal...ez is ilyen egyszerű...elvesziteni meg nem tudom magam mivel ÉN vagyok az ÉLET belül...aki öröktől fogva létezik...
Ne olvass,hanem élj és tapasztalj...a kettő teljesen más...
Egyébként van aki ezt a bibliai megszállotságot elviseli melletted? Tudom magánügy :) inkább nem folytatom ................
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok mindent lehet tapasztalni Isten érintéséből, ajándékaiból..
De a kérdés elsősorban magamhoz: Nem élsz-e bűnökben? Kaptál-e a bűneidre már bocsánatot?
-
(Hogyan szállt le Isten jelenléte Mulinde pásztorra, és mit tapasztalt ekkor..)

tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
Az egész csakrák világa okkultizmuson és sátáni erőkkel való kapcsolattartáson alapszik, amely jóga és meditáció által tényleges, valóságos szellemi élményt ad az embernek, ám ennek nem pozitív hanem negatív hatásai lesznek, mert a gonosz erők még nagyobb hatalommal nehezednek az emberre.

A meditációra és a jógára azért van szükség, mert ezáltal tud az ember befeléfordulóvá válni, vagyis énközpontúvá, amely elhiteti az emberrel azt, amit a Biblia egyértelműen tagad, hogy van önmegváltás. De nincs......csak egy megváltó van, Jézus Krisztus.

Egyébként a csakra nem is a szellemen, hanem az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ezáltal információval a testet.

A keleti tanítások semmilyen formáját nem ajánlom senkinek sem, mert nagyon veszélyesek.....
De Jézus ezekből is ki tudja hozni az embert, mert Ő azért jött, hogy a megtévedt embereknek utat mutasson és életet adjon.
Ezzel mind egyet értek!!! azért ezt ne felejtsük el:

A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések,Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.Az ilyenek ellen nincs törvény.(Gal.5,19-23)
A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.(1Kor.13,8)
 
tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Abdiás!
Az ára pedig az lenne,hogy mindannyian belépjünk a gyülekezetetekben?
Már bocsánat,de a Biblia nem állit sehol olyat,hogy egyszer lesz egy...,az egyetlen közösség,nevezzük a nevén: a Hit Gyülekezete,ahová,ha belépnek az emberek,és beavatást nyernek,akkor bejutnak a mennyben...
Tulajdonképpen,ahogy te megtértél a saját otthonodban,úgy ez akármelyikünkre is vonatkozhat.Ha úgy vesszük,itt mindannyian azon az úton haladunk,még azok is,akik ellentmondanak Istennek,mert pontosan azért vagyunk együtt emberek,hogy felismerjük egymásban az örök,halhatatlan Énünket,ami nem több,és nem kevesebb a "másiknál"...mindenkiben ugyan az van,aki csak figyeli a történéseket,és hagyja "játszani" az emberi lényeket.Aki túl komolyan veszi ezt a játszmát (főleg hosszú ideig),és ellenáll annak,ami Van...az előbb-utóbb megbetegszik.
Az én traumám is pont ilyen ellenállásból származott.És kérdezed,hogy azóta rendben van-e az életem...Igen,amikor mindent el tudok fogadni úgy,ahogy van...de ha letérek erről az útról,és az akaratommal úgy cselekszem,ami ellentétes a sorsommal,akkor ismét érzem,hogy meg kell állnom...
Én nem tudhatom,hogy mi a jó nekem,csak Isten tudja azt!!
Igaza van Abdiásnak is,és neked is evapatocs!
1 közösség lesz csak...ugyan úgy mint anno Jézus tanítványai.Nem felekezetek lesznek mint hit gyüli, vagy Jehova tanúi stb., hanem csak hívők...tehát nem vallásoskodók tábora, hanem hívők tábora.
Örök halhatatlan énünk csak akkor lesz ha jóra változunk,az pedig Jézus nélkül lehetetlen.
Nagyon szépen írtad evapatocs!ezt:"Én nem tudhatom,hogy mi a jó nekem,csak Isten tudja azt!!" De szép! Dicsőség Istennek érte!
 
"Abdiás"

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Abdiás!
Az ára pedig az lenne,hogy mindannyian belépjünk a gyülekezetetekben?
Már bocsánat,de a Biblia nem állit sehol olyat,hogy egyszer lesz egy...,az egyetlen közösség,nevezzük a nevén: a Hit Gyülekezete,ahová,ha belépnek az emberek,és beavatást nyernek,akkor bejutnak a mennyben...
Tulajdonképpen,ahogy te megtértél a saját otthonodban,úgy ez akármelyikünkre is vonatkozhat.Ha úgy vesszük,itt mindannyian azon az úton haladunk,még azok is,akik ellentmondanak Istennek,mert pontosan azért vagyunk együtt emberek,hogy felismerjük egymásban az örök,halhatatlan Énünket,ami nem több,és nem kevesebb a "másiknál"...mindenkiben ugyan az van,aki csak figyeli a történéseket,és hagyja "játszani" az emberi lényeket.Aki túl komolyan veszi ezt a játszmát (főleg hosszú ideig),és ellenáll annak,ami Van...az előbb-utóbb megbetegszik.
Az én traumám is pont ilyen ellenállásból származott.És kérdezed,hogy azóta rendben van-e az életem...Igen,amikor mindent el tudok fogadni úgy,ahogy van...de ha letérek erről az útról,és az akaratommal úgy cselekszem,ami ellentétes a sorsommal,akkor ismét érzem,hogy meg kell állnom...
Én nem tudhatom,hogy mi a jó nekem,csak Isten tudja azt!!

Látod Éva, félremagyarázod, amit írtam!

Kit hirdetek én itt?
A Hit gyülekezetét vagy Jézus Krisztust?
Mire szólítottalak fel benneteket?
Arra, hogy csatlakozzatok a Hit gyülekezetéhez, vagy arra, hogy térjetek meg és fogadjátok el Jézus keresztáldozatát?

Jézus azt mondta a tanítványainak:

" Az Én nevemben prédikáljátok a megtérést, és a bűnök bocsánatát......"
Lukács 24:47.

Én pontosan ezt teszem......ezt hírdetem, hogy van bűnök bocsánata a megtévedt ember számára, de ez megtérés által érhető el, és nem a Hit Gyülekezete nevében, ha nem Jézus nevében teszem ezt.

János apostol azt írja:

" Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanubizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról....."
János 1:7.

Isten tanukon keresztül tesz bizonyságot az evangélium hitelességéről. Megtérés által lehet tanúvá válni.
A tanu sosem azt mondja, amit akar, hanem:

" Amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, aminek szemtanui voltunk, és kezeinkkel illetük........
Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk...."
1 János 1:1.,3.

A tanu mindig azt mondja, amit látott és hallott...... a tanu mindig arról tesz bizonyságot, amit nem mindenki látott és hallott......
A tanukra azért van szükség a tárgyalásokon, hogy az igazság kiderülhessen, mert a tanu az, aki tudja, hogy mi az igazság, mert ő személyesen ott volt és mindent látott.......mindenki más ismerete csak feltételezésen alapszik.

Ha Isten az övéit tanunak küldte el, akkor biztosak is lehetünk abban, hogy a tanu mindig tudja hogy mit beszél, és biztos hogy kapcsolata is kell hogy legyen Istennel, mert ha másodkézből jönnének az információi, akkor már nem lehetne tanu.
A világ olyan szinten eltávolodott Istentől, hogy tanuk nélkül nem találnának vissza, mert ha a tanu mögött nem állna Isten személyesen, akkor a tanut könnyen félresöpörhetnék az útból.
A tanunak megrendíthetetlennek kell lennie, és ez csak úgy érhető el, ha ma is vannak olyan emberek, akik Ádámhoz hasonlóan, kapcsolatban vannak Istennel. Ez adja a tanu erejét, igeismeretét és megrendíthetetlenségét.

A tanu hitelességét sosem az adja, hogy hisznek-e neki........hiszen a világ a tanukat a Biblia bizonyságtevése alapján is mindig elutasította.....még a legnagyobb bizonyságtevőt is, Jézust.

Az Ige azt mondja:

" Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan."
1 János 2:23.

Az Igéről, az evangéliumról, Istenről sokan beszélnek, de csak azok beszélnek Isten által erről, csak azoknak van legális felhatalmazásuk erre, akik Jézus Krisztusról tesznek bizonyságot. Akinek valóságos közössége van Istennel, annak biztos, hogy a bizonyságtevése Jézus központú, a megfeszítés igazságát hírdeti és megtérésre szólítja fel az embereket. Aki az evangéliumot nem innen közelíti meg, az nem Istentől van.....abban nincs meg az Atya.

" A szó Jákob szava, de a kezek Ézsau kezei."
1 Mózes 27:22.

Ézsau egy mezei ember volt, aki az öncélú, a saját erejében bízó embert jelképezi. Jákob viszont sátorlakó volt, aki Isten jelenlétére koncentrált.
Lehet, hogy ma sokan beszélnek az Igéről és Jákob szavait használják, ám a kezük, a tetteik Ézsautól vannak és nem Istentől.
Nem elég az Igéről beszélni, hanem az által kell ezt megtenni, aki tanuvá tud minket tenni.

Izsák Isten embere volt, ám mégsem ment neki sem könnyen, mert Gérárban lakott. Gérár egy filiszteus város volt, ami az ellenség felségterülete.
A tanuknak ma is az ellenség felségterületén kell bizonyságot tenniük, mert a föld jelenleg - ugyan Isten tudtával és kontrolljával - az ellenségé, a Sátáné.

" Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival......"
1 Mózes 26:20.

Ez a versengés egy kútért folyt....az életben maradásért. Izsák szolgái ástak egy kutat, amit Gérár pásztorai mindig betömtek. A kút a Bibliában az áldás forrását jelképezi.
Izsák kiásta azt a forrást, amely életet ad az embereknek egy sivatagos, puszta helyen is. Vizet talált, és a víz élet. Isten mindenhol tud kutat ásni a tanui által, ám az ellenség célja mindig az, hogy ezt a kutat újra behányja, hogy az áldás forrásától megfossza az embereket.

Ezért bár Isten szeretet, de a szeretet arra ösztönzi, hogy a tanui versengjenek, mert megértéssel az áldás forrását nem lehet megtartani csak elveszteni.
Az nem szeretet, ha hagyom, hogy az ellenség a kutat betömje, mert akkor mindenki szomjan hal. A túlélésért, az életért versengeni kell.
Minden ember életéért egy nagy csata folyik a szellemivlágban, hogy ki kié legyen....Istené vagy Sátáné.

Ezért Izsák pásztorainak is versengenie kellett Gérár pásztoraival.
Ennek a versengésnek 4 állomása van:

1. "Miénk a víz!"
1 Mózes 26:20.

Izsák és Gérár pásztorai azon vitatkoznak, hogy kié a víz! Kinek van igaza! Mindkettő azt állítja, hogy neki.....:)

" Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek."

Az Észek azt jelenti: civakodás.
Az az én kutam!
Nem , az az enyém!
Nekem van igazam!
Dehogy neked, nekem!

Ha az isteni szeretet ebből a civakodásból kiszállna, akkor az ellenségé lenne a kút és minden ember elveszne......Isten nem kéri ezt a szolgáitól, sőt....azt akarja, hogy igenis, harcoljatok azért a kútért, mert az a kút fog életed adni másoknak is.

2. " Más kutat is ásnak, s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé."

Szitna azt jelenti: vádlás

A civakodás után Gérár pásztorai folyamatosan vádolták Izsák pásztorait. Be akarták bizonyítani, hogy milyen rosszak.
Te beszélsz itt nekünk szeretetről? Hát miket mondasz itt nekünk.......semmi szeretet nincs benned......
Milyen egoista vagy te? Azt hiszed, csak te ismered az igazságot? Mit képzelsz itt magadról.....mit okoskodsz itt nekünk?

" Ez egymaga nálunk a jövevény, és ő szabja a törvényt?"
1 Mózes 19:9.

Szodomában Lót szembe ment az egész város akaratával. Ő volt az egyedül normálisan gondolkodó személy, mégis az egész város őt tartotta abnormálisnak. Ám ez az abnormális a többiekkel ellentétben megmenekült......

3. " És továbbvonult onnan, és ásott más kutat, amely miatt nem versengtek már és nevezé nevét Rehobóthnak...."

Rehobóth: tágas hely.

"......szaporodhatunk a földön...."
1 Mózes 26:22.

Aki megharcol Gérár pásztoraival és állja a sarat és a vádlásokat, az el fog jutni Rehobóthba, ahol nyugalom van és szabad tér az evangélium hirdetésére, és sokasodhatnak az igazak.

4. Felment pedig onnan Beérsebába....

Beérseba: elfogadás

" Látván látjuk, hogy az Úr van teveled....legyen esküvés miközöttünk, köztünk és teközötted; és kössünk frigyet teveled."
1 Mózes 26:28.

Isten tanuinak az a feladata, hogy harcoljanak, mert csak harc által lehet az ellenség felségterületéről az embereket Isten szövetségébe behozni.....
Ahol van ellenésg, ott mindig harcolni is kell.
A harcnak nem akkor van vége, ha az egyik fél feladja, hanem akkor, ha az ellenség a támadást beszünteti.
Amíg az ellenség támad, addig harcolni kell......az élet törvénye is ezt kívánja....

A földi életünk egy versenyfutás.....

" Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek!
1 Korintus 9:24.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére