Isten és más mesék - 2013

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Örülök, hogy hasznosnak találtad! Istennek legyen hála! Ami jó az Tőle származik. :)
A rossz , a Sátán meg az ördög nem az istenedtől származik ? A hadak ura nem a háború istene ?Ki teremtette a betegségeket? "Ki teremtette a pupost a sántát ha nem én " Mondá az Úr !
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
31404304_1893526280659711_7133309820974661632_n.jpg


Bajorországi hivatal junius elsejétöl
- Szeretnék egy új személyi igazolványt megrendelni.
- Húzzon először egy ostyát!
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
A rossz , a Sátán meg az ördög nem az istenedtől származik ? A hadak ura nem a háború istene ? Ki teremtette a betegségeket? "Ki teremtette a pupost a sántát ha nem én " Mondá az Úr !
A Biblia egészében értelmezése teljesen ellentmond annak, hogy Isten a rossz forrása lenne, hogy valami rossz is lenne Benne.
Főleg Jézus kijelentése által, aki megjelentette Isten Nevét, természetét.
A Sátán és az ember hozta be a rosszat a világba, és ebben az Isten által fenntartott világban Isten viszi végbe megváltó terveit.
Hogy miért így csinálja?
Nem tudom. Hiszem, hogy Isten érteleme ismerete, minden más teremtett értelmet felülmúl.
Nem gondolhatom azt, még természetes logikai szinten sem, hogy a saját értelmem annyira megbízható lenne,ismereteim elégségesek ahhoz, hogy ismeretlen transzcendens világ dolgait, annak földi megjelenését magam ítéljem meg erkölcsi szempontból.
Ehhez szerintem el kell "szállni", vagy ellenséges szellem befolyása alá kell kerülni. És az ellenséges szellem, ellenségesen válogatja össze az információt. Vak lesz az Istenire. Az Isten jóságára utaló igéket kiiktatja, mintha nem is létezne,
és ami látszólag rosszra utal, azokat alkalmazza.
Ezért jó ha Istenre bízzuk magunkat minden tekintetben. Ámen.
 

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Királyok k. 19: Az Úr angyala megöle záznyolcvanötezeret.
Ezdrás k.I. 10: az Úr akarata szerint elzavarjuk feleségeinket és mind a gyermekeinket.
Királyok k.24: Mondá az Úr Dávidnak: Na most megbűntetlek de választhatsz:
7-esztendei éhség vagy
3-hónapig futsz ellenségeid elől vagy
3-napig tartó mirigyhalál lesz a földeden.
Dávid a mirigyhalált választotta és meghala hatvanezer ártatlan. Dávid a bűnös túlélte.
Egyszer meg vitték a Frigyládát ökrös szekéren. Az ökrök megbotlottak. A Frigyláda majdnem
leesett. Óza odaugrott megtartotta a ládát, így az nem esett le. Az Úr azonban nagyon megharagudott amiért hozzáért a ládához és úgy megveré, hogy meghala. Jó az Isten ? He ? Hogy kell másképpen érteni ezeket ?
Nagy az Úr minden Istenek fölött (Mózes II.18.) Nem egy Isten van?
Rettegésemet bocsájtom, megölök minden népet. (Mózes II, 23,)Kiűzöm Őket. Ne köss frigyet Isteneikkel. Meglátogatlak szűkséggel, hőséggel, hétszerte megtöbbítem büntetéseiteket. Mirigyhalált bocsájtok rátok. Fiaitok és leányaitok húsát eszitek. Holttesteitek pusztába fognak heverni.
Ölj meg minden férfit fegyver élivel. Azon városba amit kezedre adok senkit ne hagyj élni.
Rád adom a mirigyhalált ( 28).
Megver az Úr fekéllyel tested azon részén ahol a ganély kivettetik.Meg csókolja a seggedet ?
Öld meg férfitól asszonyig, gyermeket ,csecsemőt. (Királyok könyve.15.)A leányok húsa jobb mint a fiúké ?
 

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Aki apját vagy anyját jobban szereti mint engem és fiát vagy lányát jobban szereti mint engem nem jut a menybe.
KI elhagyja házát, atyját, anyját, feleségét, fiát az én nevemért az az örök életet fogja bírni.(Máté 19)
Aki nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és fiait, atyjafiait sőt még önön lelkét is az nem lehet a tanítványom akkor pedig nem juthat a mennybe (Lukács 14)
Új T.Máté 10.Nem békét hozni jöttem a földre hanem fegyvert. Elválasztani jöttem az embert
atyjától a leányt anyjától.
Ki elhagyja házát, atyjafiait, feleségét, fiait az örök életet nyer (Máté 19 ,
Na menjetek a Menybe vagy éljetek örökké !
 

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Mózes II. 32. 27 :
Ezt mondja az Úr: Ölje meg ki ki atyjafiát és barátját és szomszédját.
Királyok k. I. 15. 3 :Mondá az Ur :
Öld meg férfitől asszonyig,gyermeket csecsemőt. Így tovább, Áldott legyen az Úr neve ?!?!
 

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Képzeljétek ha tényleg létezne ez a kegyetlen bosszúálló mesefigura ! Akkor mennyi hasonló áldást küldene még rátok !
Se az Ördög se a Sátán se Lucifer nem rúghat melette labdába !
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Képzeljétek ha tényleg létezne ez a kegyetlen bosszúálló mesefigura ! Akkor mennyi hasonló áldást küldene még rátok !
Se az Ördög se a Sátán se Lucifer nem rúghat melette labdába !
Az írásból idéztél, de mégsem hoztad, említetted fel a főparancsot, sem Isten szeretét bizonyító sok más törvényt. Miért?
Nem gondolkodtat el, mikor a főparancs a felebaráti szeretetben summázódik?
Vagy nem gondolkodtat el az írás, amelyből idéztél, hogy a Sátánt embergyilkosnak nevezi? És hazugnak? Miért?
-
Az emberiség ébred halálos álmából, nevelés alatt áll a törvény kárhoztató szolgálatában, hogy eljusson a felnőttkorúságra, az újjászületésre Krisztusban. Ingyen kap feloldozást, és szabadulást. A kegyelmet megismerve Istent valóságosan szemléli, már nemcsak árnyékok, előképek segítségével mint korábban.

-
"Mester, melyik a legfőbb parancsolat a törvényben?"
Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
 

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Az írásból idéztél, de mégsem hoztad, említetted fel a főparancsot, sem Isten szeretét bizonyító sok más törvényt. Miért?
Nem gondolkodtat el, mikor a főparancs a felebaráti szeretetben summázódik?
Vagy nem gondolkodtat el az írás, amelyből idéztél, hogy a Sátánt embergyilkosnak nevezi? És hazugnak? Miért?
-
Az emberiség ébred halálos álmából, nevelés alatt áll a törvény kárhoztató szolgálatában, hogy eljusson a felnőttkorúságra, az újjászületésre Krisztusban. Ingyen kap feloldozást, és szabadulást. A kegyelmet megismerve Istent valóságosan szemléli, már nemcsak árnyékok, előképek segítségével mint korábban.

-
"Mester, melyik a legfőbb parancsolat a törvényben?"
Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
Képzeljétek ha tényleg létezne ez a kegyetlen bosszúálló mesefigura ! Ha létezne ! De nem létezik !Nem is szeretném ha létezne ! Nekem a nyuszi se tojjon ! A kígyó se beszéljen !
 

"Abdiás"

Állandó Tag
Állandó Tag
Te örökösen harcolni akarsz. Neked mindenütt ellenségeid vannak. Már pedig ahol harc van, ott sebesültek, és halottak is vannak. Ez pedig nem férhet meg a szeretettel...

Akik viszont látogatást tettek “odaát”, azok egészen másról beszélnek. Ott még véletlenül sincsenek “ellenségek”.
Beidézek néhány mondatot azoktól, akik jártak a “másik” oldalon.

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetennénk, segítene átadni az élményedet?”

“...Imádkozom hogy többet is megoszthassak nemsokára. Sokkal több minden van, de valójában ennyire egyszerű: csak HIGYJ, Szeresed az Urat a mi Istenünket, teljes szívedből, lelkedből és elmédből, és SZERESS mindenki mást mint magadat. Emlékezz hogy az Ő ítélete kétségtelenül igazságos és tökéletes. Mindnyájan szembenézünk a SZERETET ítéletével. A végítélet örök....”

Tehát szeress mindenki mást!!! Nem tesznek kivételt....

Vagy:

“Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? “

“...SZERETETet, TELJES, SZILÁRD SZERETETet. TÖKÉLETES SZERETETet. MINDEN TUDÁSON TÚLI SZERETETet. SZERETETet ÉS A SZERETET élményét amit emberei szavakkal nem tudok megfogalmazni. Nincsennek szavak amik kifejezhetnék a szilárd és TELJES SZERETETET....”


A szeretet fogalmába sem a harc, sem az ellenség nem férnek bele.....

" Harcold meg a hitnek szép harcát...."
1 Timóteus 6:12.

Az a harc, amit Isten kér tőlünk, az nem olyan, mint a földi harcok.
Mi nem az embertársainkat gyilkoljuk......ez nem vérre megy és nem is ember alkotta fegyverekkel.

" Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megálhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben."
Efézus 6:11.

Ez a harc szellemi lények ellen zajlik, akik azt az utasítást kapták a Sátántól, hogy bármi áron is, de megakadályozzák, hogy az emberek megismerjék azt a kegyelmet, amelyet Isten Jézus Krisztusban ad az embereknek.
Az, ha a szeretetről beszélnek az emberek és Istent a szeretettel azonosítják, az nem zavarja őket, mert ők tudják azt, amit ma egyenlőre nagyon kevesen - még magukat keresztényeknek vallók között is -, hogy:

Nincs szeretet, csak Krisztusban.
Ez azt jelenti, hogy Isten szeretete senki mást nem tud elérni és megmenteni, csak azokat, akik Krisztusban vannak. Akik megtértek és elfogadták Jézus keresztáldozatát. Isten szeretete senki mást nem fog tudni megmenteni.

Egy keresztény nem emberek ellen harcol, hanem:

"....fejedelemségek ellen, hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, amelyek a magasságban vannak."
Efézus 6:12.

Ezeknek a lényeknek nincs vérük, így megölni sem lehet őket. Ez a harc arról szól, ki tud a másik fölé kerekedni.Ki tudja a másikat a lábai alá kényszeríteni.
Ismerem az ellenség taktikáját......próbálja megszégyeníteni az embert. Ahogy megjelenik egy olyan keresztény egy közösségben, aki Jézus nevét emlegeti, a megfeszítés igazságáról beszél, a gonosz szellemi lények hihetetlenül idegesek lesznek. Mindent elkövetnek, hogy ezt a személyt megszégyenítsék.....De azok a keresztények, akik Isten Szelleme által szólnak, azokat nem lehet megszégyeníteni......nem lehet holmi lenéző beszéddel elhallgattatni.
Akit Jézus Krisztus megváltott, az soha onnantól kezdve nem fog csendben maradni....nem lehet elnémítani......az igazság beszédét fogja szólni, akárki akármit is mond.......

Ti valóban azt hiszitek, hogy közösségetek van Isten Szellemével?
Ezen az oldalon rajtam kívül egyetlen egy embernek van közössége Isten Szellemével, de jelenleg nála is parkolópályán van......valahol letért az Isten által kijelölt útról.

Isten Szellemével egy olyan embernek, aki nem tért meg és nem fogadta el Jézus keresztáldozatát, nem lehet közössége, teljességgel kizárt dolog.
Megmutatom az Igéből, hogy miért nem.
És hogy Hamp is kapjon választ az egyik kérdésére, a 2 legyet egy csapásra alapján egy olyan történetet választok, amelyből Hamp megtudhatja miért halt meg Uzza, ti meg azt, miért nem lehetséges az, hogy jelenleg kapcsolatotok legyen Isten Szellemével.

A 2 Sámule 6.-ban a követlező történet van leírva.

Dávid, miután király lett, elhatározta, hogy Isten ládáját, a Frigyládát visszaviszi Cionba.A ládán Isten Szelleme, a Szent Szellem lakozott. Azért akarta visszavinni, hogy Izrael népének újra közössége legyen Isten Szellemével.
Hatalmas szervezés előzte meg ezt az eseményt. Izrael teljes népe km hosszan kígyózótt és ünnepelt énnekkel, tapssal és tánccal a szekér mögött, amely a ládát vitte volna vissza Jeruzsálembe.

" Dávid pedig és az egész Izrael népe örvendeznek az Úr elött, jegenyefából való minden szerszámokkal, hegedűkkel, lantokkal, dobokkal és cimbalmokkal."
2 Sámuel 6:5.

Ez a nap óriási örömünnep volt Izrael életében, mert Isten jelenléte újra visszaköltözik közéjük.

Ám valami történt, amire nem számítottak.......

Amikor Nákonnak a szérüjére értek, az ökrök félremozdították a szekeret és a láda megbillent. Uzza gyorsan odanyúlt, hogy a ládát megtartsa.....

" Ennek okáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért...."
2 Sámule 6:7.

Vonul a hatalmas ünneplő tömeg......a szekér megbillen, egy ember odnyúl, hogy a ládát megtartsa......majd azonnal meghal. Az örömünnep gyászba fordult.
Dávid és a nép nagyon megdöbbent, hiszen ők Isten jelenlétébe akartak kerülni.....

" Megfélemlett Dávid azért azon a napon az Úrtól és monda: Hogyan jöjjön az Úr ládája énhozzám?"
2 Sámuel 6:9.

Vagyis Dávid kérdése az volt, hogy kerülhet az ember kapcsolatba Isten Szellemével, hiszen, ahogy ez az eset is mutatta, Isten Szelleme nagyon veszélyes - halálos is - lehet.

Dávid nagyon megijedt.....ő azt hitte, hogy ha valaki közösségbe akar jutni Isten Szellemével, akkor egyszerűen csak úgy odahívják és Ő közösséget vállal velük. De Isten jelezte, hogy ezt így nem lehet....az Ő Szellemével nem lehet csak úgy közösségre lépni, annak vannak feltételei. Dávid leállíttata a menetet, a ládát nem vitték be Jeruzsálembe, mert félt, hogy újabb haláleset lesz, hanem 3 hónapig kereste az Urat és gondolkodott, mit rontott el.

Az Uzza név azt jelenti: emberi erő, emberi képesség, ész érvek, vagyis ahol az emberi akarat a domináns.
Dávid megértette, hogy Isten Szellemével az emberi elképzelések alapján nem lehet közösségre lépni, mert aki így cselekszik, az Isten jelenlétének az érintésétől azonnal meghal.

Ahió, aki Uzzával együtt vezette a szekeret azt jeleti: testvériség
Azokat az embereket vagy közösségeket jelképezi, akik egy globális összefogásra szólitják fel az emberiséget. Mi mindannyian testvérek vagyunk, Isten mindenkit szeret, minden vallás egyenlő, mindegyik az igazságot keresi, mindenféle magatartást el kell fogadni és tolerálni. Ez így Isten számára nem elfogadható, emberek.
Mert ha a szekeret, amely Isten Szellemét hordozza, ilyen felfogással viszik, akkor Nákhor mezejéhez érve rémület lesz úrrá majd az embereken.
Nákhor azt jelenti: ütés, csapás
Ez Isten ítéletét jelenti. Akik ilyen felfogással keresik Istent és ezt hirdetik másoknak, azokat Isten az ítélet napján el fogja törölni.

Az, amit ma a testvériség és isteni szeretet alapján hírdetnek az emberek, az őrültség, de semmiféle isteni bölcsesség nincs benne. Az igazság mindig túléli a hazugságokat, ám kérdés, mennyi lesz az áldozata ennek?

Dávid visszavonult és 3 hónapig gondolkodott, míg végülis megtalálta, hogy miben hibázott.

" Nem szabad másnak hordozni az Isten ládáját, csak a lévitáknak, mert az Úr őket választotta, hogy hordozzák az Isten ládáját...."
1 Krónika 15:2.

Dávid rájött, hogy a ládához nem nyúlhat hozzá akárki, csak akiket Isten kiválaszt és megszentel, mert ha bűnös ember érintkezik Isten Szellemével, a benne lévő bűn miatt meghal.
Mi ennek a tanúsága az Újszövetségben?

Isten Szellem csak és kizárólag olyan emberekben van benne, akik Jézus keresztáldozatának az elfogadásával be lettek állítva a megszentelődés folyamatába, akiknek a bűneik meg vannak bocsájtva. Jézus vére eltörölte azokat. Senki mással nem vállal Isten közösséget. Aki nem tért meg igei módon, akármit gondol magáról, akármennyire ismeri Isten Igéjét, semmi közössége nincs Isten Szellemével. Lehetetlenség......

Aki megtér, arról az Ige ezt állítja:

" Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok....."
1 Péter 2:9.

Abdiásban nem azért van benne Isten Szelleme, mert Abdiás olyan tökéletes, olyan egyedi, olyan okos, olyan kivételes személyiség, hanem azért, mert Abdiás elfogadta Jézus keresztáldozatát és megtért. Az Isten Szellemével való közösséget semmivel sem lehet kiérdemelni. Az ember nem tud olyat tenni, hogy Isten elájuljon tőle és azt mondja: Én ebbe az emberbe be akarok költözni.

Isten senkibe nem kíván beköltözni, csak Jézus Krisztusba. Akiben nincs meg Krisztus, abban Isten Szelleme sem lesz meg soha......

Dávidék korrigálták magukat az Úr Igéje szerint és így be tudták vinni Isten személyes jelenlétét Jeruzsálembe.
Isten szeretete csak azokat tudja megmenteni, akik Krisztusban vannak.

" Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeznek meg egymással?"
Ámós 3:3.

A szeretet igazság nélkül nem szeretet, én pedig az igazságot írtam.......
Lehet rajtam gúnyolódni, de ha nem térsz meg, a Pokolba fogsz kerülni, és onnan soha ki nem jössz többet......

" Nem azért tévelyegsz-e, mert nem ismered az írásokat?"
Márk 12:24.

" Amely napon kiment Lót Szodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elvesztett.
Ezenképpen lesz azon a napon is, amelyen az Embernek Fia megjelenik."
Lukács 17:29-30.

Ahogy elveszítette az Úr Szodomát tűz által Lót kimenekülése után, az egyház elragadtatása után Jézus Krisztus az eljövetelekor véget vet e világkorszaknak, és mindent elpusztít tűz által.

" ....amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az Ő hatalmának angyalaival tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának,
Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az Ő hatalmának dicsőségétől,
Amikor eljő majd, hogy megdicsőíttessék az Ő szentjeiben, és csodáltassék midazokban akik hisznek - mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele nem volt nálatok - ama napon."
2 Tesszalonika 1:7-10.

" Tehát ellenségetek lettem-e, megmondván nektek az igazat?"
Galata 4:16.
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
"Abdiásban nem azért van benne Isten Szelleme, mert Abdiás olyan tökéletes, olyan egyedi, olyan okos, olyan kivételes személyiség, hanem azért, mert Abdiás elfogadta Jézus keresztáldozatát és megtért. Az Isten Szellemével való közösséget semmivel sem lehet kiérdemelni. Az ember nem tud olyat tenni, hogy Isten elájuljon tőle és azt mondja: Én ebbe az emberbe be akarok költözni."



Csak a bukásunk valóságos, szomorú elismerése útján tudjuk elfogadni Isten kegyelmét. A bukásunk elismerése egyben az óember halálra ítélése, mert a törvény végzett vele. A bukott erőfeszítésünk, a bukott szeretetünk nem elég, mert nem igaz, és nem valódi. Csak a halott szellemünk feltámasztásával lehet visszalépnünk az isteni rendbe, amely egy Krisztussal, egy Istennel.
Egyetértek Abdiás soraival.
-
Teljes az ember kudarca, de Isten megmentő kegyelmével közelít felénk.
 
Utoljára módosítva:

"Abdiás"

Állandó Tag
Állandó Tag
gebete.jpg

-
"Kedves hiveim, összegyültünk itt mert az imáitok nem érnek semmit!

Ma 2 dologgal lehet elnyerni az emberek tetszését......trágár, ocsmány, obszcén beszéddel, vagy humorral. Éppen ezért erre hajaznak ezek a beszélgetős oldalak is. Azért a jó humorhoz valami mégis kell.....intelligencia, a Te humorod viszont mellőzi ezt, Ernő!

Azzal nincs semmi gond, ha valaki nem hisz Istenben, hiszen ezt Ő is megengedi az embereknek, miért ne engedhetnénk meg mi is?
A probléma ott kezdődik, amikor az ateizmus egy olyan mély cinizmusba fordul át - és Nálad ez nem az első eset -, amely mellőz mindenfajta emberiességet.

" Merre ragadt téged a szíved......hogy Isten ellen fordítod a te haragodat és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?"
Jób 15:12-13.

A világ ma olyan mélyre süllyedt, hogy azt hiszi, csak azért, hogy a keresztényeket megszégyenítse, már a halottakkal is viccelődhet.
A Te sorsod is ez lesz, Ernő, mert a testnek, a bűnbe esett testnek nincs kegyelem.
Amikor megtér egy ember, akkor a szelleme számára szerzi meg az üdvösséget, ám a lelkének és testének még nem.
A testünk - amely csak földi alkotóelemekből van - ebben a formában nem kap üdvösséget, hanem a feltámadáskor kapunk egy olyan testet, amelyben az örökkévalóságban lesz a lélek és a szellem. Ez alól csak azok kivételek, akik részt vesznek az elragadtatásban, mert az ő testük egy pillanat alatt változik át romlandóból romolhatatlanná.
A lélek üdvösségének a megszerzése egy már megtért és üdvösséggel rendelkező ember számára is feladat, mert a lelkünk a testünktől és a szellemünktől eltérően vegyes összetételű, ami azt jelenti, hogy 2 irányba tud kapcsolódni....tud a láthatatlanhoz és a láthatóhoz is. Innenis-onnanis van benne. Ezért a lélek üdvösségének a megszerzése egy komoly harci feladat a megtért ember számára.
A lelkünk az érzelmeknek, az értelemnek és az akaratnak a központja, amelyekre a körülöttünk lévő világból jövő információk és hatások nagy befolyással vannak. Az ember lelki állapota általában attól függ, milyen közegnek van nagyobb hatása rá....a láthatatlan vagy a látható világnak. E között a kettő között őrlödik az ember lelke a teljes földi élete során és egy kereszténynek azt kell megtanulnia, hogy ne a látható világ eseményei, hanem a láthatatlanból jövő információk alakítsák az ember lelkületét.
Ha az ember maga alatt van - lelkileg mélyponton van - akkor ez az állapot korlátozza az ember szellemét, és elzárja az Isten Szellemével való közösség megélésétől, mert a lelkünk állapota határozza meg, hogy tudunk-e nyitni a láthatatlan felé.

A keresztény emberekről általában azt mondják, hogy felelőtlenek, mert nem veszik komyolan az élet gondjait.

" Kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek, elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét.""
1 Péter 1:8-9.

Itt van a kulcsa a lélek üdvössége megszerzésének.
Amikor kibeszélhetetlen örömmel örülünk, akkor a hit eléri a telkjességét, és a lélek felszabadul a nyomások alól. Amikor ki tudunk nevetni egy problémát, akkor a probléma fölé kerülünk. Amit ki tudok nevetni, az alól a teher alól felszabadulok. Amíg nem tudunk kinevetni egy problémát, addig az a probléma uralkodik a lelkünkön. A nevetés annak a jele, hogy a lelkem fölé ment annak a dolognak és fölülről kezeli. Erre azért van szükség, hogy a lélek ne akadályozza a szellemet a hitben.
Ahhoz, hogy az öröm felszabaduljon az ember szellemében és lelkében, az is szükséges, hogy ne csak az érzelmeinkben szabaduljon fel az öröm, hanem az értelmünkben is, mert az értelemnek is van öröme. Az értelem az egyik legnagyobb akadálya a szellemek. Az értelem örömét úgy hívjuk, hogy humor. Ezért is írtam, hogy a jó humor nem nélkülözi az intelligenciát, met szükséges hozzá az értelem is. A humornál az értelmet nyitja fel az öröm. Éppen azért az ember egészséges humora nagy érték, gyógyító erő is van benne.
Az Ige arra szólít fel minket, hogy semmit sem szabad komolyan venni, ami a földön történik, mivel ezek nem állandó, hanem átmeneti dolgok és nem a földi dolgok, hanem az azokhoz való viszonyulás határozza meg az ember sorsát az örökkévalóságban. Persze ez az egész csak Jézus Krisztusban igaz, hiszen egy megváltatlan ember nem képes a lelkét és szellemét az értelem humorával felszabadítani, bár úgy gnodolom, még abban az esetben is lehetnek azért pozitív hatásai az ember lelkületére.
A nevetésben a túlélésnek és a hitnek az ereje van benne. A zsidóság ma már nem is létezne, ha nem kapták volna meg ezt az alyándékot Istentől....a humor ajándékát. Minden kilátástalan élethelyzetből fel tudnak állni......nem véletlen, hogy Izsáknak hívják az egyik ősatyát, amely név azt jelenti: folyamatosan nevet....

Ezért hívja fel Isten Igéje az ember figyelmét többször is arra, hogy ne a látható dolgokra, hanem a láthatatlanra figyeljünk, mert a látható világ eseményei és hírei az ember lelkét lenyomják, és nem engedik, hogy szárnyaljon.

A vallás nem nagyon tud mit kezdeni ezekkel a cinikus megjegyzésekkel - ami a kereszténység ellen irányul ., márcsak azért is nem, mert a hamis szeretet képük arra indítja őket, hogy toleráljanak mindenfajta megnyilvánulást.
A keresztények viszont nem ilyen tanácstalanok, mert az Ige azt mondja:

" Ti vagytok a földnek sói, ha pedig a só megyízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanemhogy kidobják és eltapossák az emberek."
Máté 5:13.

A só tartósítást szolgál. Régen, mikor nem volt hűtő, a húsokat sózták és füstölték, így tartósították.
A só szerepe az, hogy megállítsa és késleltesse a romlást.
A kersztényeknek is pontosan ez a feladatuk.....fékrendszerként szolgálni minden olyan megnyilvánulással szemben, amely rossz irányba viszi az emberek gondolkodását és elősegíti a gonoszság kiteljesedését.
Ezért a szerepükért a keresztényeket ma megbélyegzik, mondván, maradiak és nem képesek haladni a korral. Mit akartok itt ti a XXI. sz.-ban?!
Hát például azt, hogy akár XXI. sz. van akár nem, az ember halálával akkor sem illdomos viccelődni! A végtisztesség mindenkinek kijár...még akkor is, ha bűnös emberként hal meg és ezért elkárhozik.

A homoszexualitás legalizálásának a kérdésében is maradiak vagyunk, még a XXI.sz. elején is.
Lehet valaki homoszexuális......nem azzal van a gond, hogy valaki macskának hiszi magát, hanem azzal, amikor törvényi eszközökkel akarják ránk kényszeríteni azt, hogy mi is macskának lássuk. Hála Jézusnak, a mi eszünk még nem ment el.

Egyébként ez a kép bizonyára egy montázs, ami kifejezetten a kereszténység kifigurázását célozza - mint ahogy montázs az is, amit tuncuka másolt be Német Sándorrol és a pénzről. Erről egyébként bővebben is ki tudnám fejteni a véleményemet, ha esetleg azt is hozzátennéd tuncuka, hogy pontosan mit is akar jelenteni az a kép. - A képen szereplő emberek testbeszéde is igen árulkodó.......zsebredugott kézzel állni egy temetésen......

A te cinizmusod az Igével szemben semmi másból nem fakad, mint a tudomány nagy hazugságából.
Richard Lewontin ateista tudós azt mondta:

" A tudomány és a természetfölötti között folyó valódi harc megértésének kulcsa az, hogy hajlandóak vagyunk elfogadni olyan tudományos állításokat, amelyek ellentmondanak a józan észnek. A tudomány oldalán állunk annak ellenére, hogy a tudomány egyes állításai teljesen abszurdak, és azért, mert eleve el vagyunk kötelezve a materializmus iránt.
A materializmus abszolút, hiszen nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón."

Vagyis nagyon egyszerűen megfogalmazva: a materializmus egy nagy humbuk, amit a tudósok is elismernek, és semmi más nem élteti őket, minthogy ne Istennek legyen igaza.
Ernő! Ennek nagyon nagy bukta lehet a vége........

Ma a tudomány pontosan azt folytatja, amire a kígyó szólította fel az embert, hogy ellenőrizze le Isten állítását, vagyis a bizalom helyébe a tudást helyezze.
De ahogy Ádámék esetében sem, ma sem indokolja semmi, hogy az ember paranoid módon viszonyúljon Istenhez, ahhoz, akitől az életét kapta. Ha életet adott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, Ő mindent megtesz azért, hogyha az ember el is dobta magától ezt, Jézus Krisztusban mégis visszaadja.

" Vesd el a haragot a te szívedből és vesd el a gonoszt a te testedből......minekelötte.....a por földdé lesz, mint azelött volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta azt."
Prédikátor 12:2., 9.
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugy látszik, hogy a "Joisten" a technikai fejlödés melett van.
-
Szerdán többszáz ember gyült össze London egy kerületében, hogy megünnepelje a zsido Lag BaOmer-t.
Amikor a Rabbi meggyujtotta a tüzet egy hatalmas robbanás történt, a tüz vagy 30 embert megsebesitett.
-
Az explosio oka az volt, hogy többen a tüzbe dobták a handy-jüket, ezzel hivva fel a hivök figyelmét a mobiltelefonban rejtözö társadalmi veszélyekre.
Talán elkelett volna olvasni a használati utasitást is.
Szomoru, hogy ez a vidám ünnep egy ilyen tragédiába torkolott.
-
 
Oldal tetejére