Itt a 75 millió forintos őssejtburger

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
ossejt2.jpg

Laboratóriumban, őssejtekből növekedett féltenyérnyivé a világ legdrágább hamburgerhúsa. Sütve, sóval és borssal fogják elfogyasztani Londonban.



Átlátszó tartályban rózsaszínes folyadék – jelenleg így néz ki az első, őssejtekből létrehozott marhahús. A maastrichti egyetem kutatói egyetlen, élő állatból vett szövetből, laboratóriumban növesztették a több tízmilliárdnyi sejtet, amely végül húszezer vékony rétegből álló, körülbelül 150 dekás „hússzeletté" fejlődött. Olyan őssejteket használtak, amelyek képesek bármilyen szövetté fejlődni.


Már a kóstolás is megvolt, Mark Post, az egyetem munkatársa szerint az íze „meglehetősen jó". A Petri-csészében fejlesztett húst várhatóan néhány héten belül egy nagyszabású londoni rendezvényen fogják megsütni és elfogyasztani. Post szerint ekkor is elég lesz hozzá némi só és bors.




A londoni esemény természetesen inkább lesz a tudomány ünnepe, mint piaci térhódítás: az üvegben nevelt hús előállítási költsége 250 ezer Euró, azaz csaknem 75 millió forint. A kutatók mindössze módszerük működőképességét szerették volna bizonyítani, és remélik, további támogatásokat kapnak a fejlesztéshez. Nagyon sokat kell még a technológiát fejleszteni ahhoz, hogy az őssejtből nevelt hús árban is felvehesse a versenyt a hagyományossal. Kérdés az is, esetlegesen milyen egészségügyi hátulütői lehetnek.


Az biztos, ha a jövőben gyárak állítanák elő a steaket és a sonkát, az globális szinten érezhető változásokat hozna. Óriási területek szabadulnának fel a legelők helyén, nagyban csökkenne az üvegházhatású metángáz kibocsátása, csökkenne a vízfogyasztás és rengeteg energiát takarítanánk meg. Még a lelkiismeretünk is nyugodtabb lenne, ha tudnánk, a vasárnapi ebédet nem előzte meg mészárlás.
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Én REMÉLEM, hogy ez lesz a jövő. Lássuk be, egyszerűen nem igaz az, hogy nem kell nekünk állati fehérje. Igaz, nem vagyunk kifejezetten ragadozók, ellenben MINDENEVŐK. Erre utal a fogazatunk, bélrendszerünk, minden. Ez azt jelenti, hogy hosszú ideig meg tudunk lenni állati fehérje nélkül. Tényleg nagyon hosszú ideig. De nem örökké... Emellett olyanná alakult ki az ízlésünk és ízlelésünk, hogy a húst egyszerűen FINOMNAK tartjuk. Mindezek miatt nem lehet elvárni az egész emberiségtől, hogy mindenki vegetariánus legyen. Na de tényleg nem szép dolog lemészárolni az állatokat, nem beszélve arról, hogy amíg élnek a levágásukig, addig is milyen iszonyatos körülmények közt élnek többnyire. Gondoljunk csak a szűk ólba bezárt disznóra ami a saját piszkában ücsörög, vagy a ketreces nagyüzemi csirketartásra, a libatömésre...

Mindez elkerülhető a mesterséges fehérje előállításával. Ez a szememben egy újabb és igen jelentős lépcsőfok lenne az Emberiség civilizálódása felé.
 

Viháncka

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez óriási hír! Ha valóban sikerül(ne) megvalósítani húsok "petri-csészékben" történő, tömeges és olcsó előállítását, ez forradalmasítaná a világ élelmezését, gazdaságát. A mesterségesen gyártott élelmiszerek mentesek a vegyszerektől és az élősködőktől, vagyis az emberek egészségesebben és tovább élnének. Ugyanakkor ez azt a veszélyt is rejtené, hogy a már lassan túlnépesedő földön robbanás-szerűen megnőne a lakosság száma, hiszen pillanatnyilag tömegek pusztulnak el a táplálkozási hiány és fertőző élelmiszerek miatt. Jelentős, pozitív változások történnének a föld környezeti hatásaiban, ugyanakkor tönkremennének az állattartó nagygazdaságok, és velük együtt az őket kiszolgáló, takarmányt termelő gazdaságok is, vagyis emberek/családok maradnának munka és jövedelem nélkül, telkek, farmok, berendezések válnának fölöslegessé, ill. értéktelenné. Hatással lenne a bűnözésre... Érdekes a cikk, érdekes a téma, gondolatébresztő.
 
Oldal tetejére