Hírek Itt a vége a kültéri dohányzásnak? Megszólalt a kormány

Az Európai Bizottság nemrég kiszivárgott terve szerint kiterjesztenék a dohányzási tilalmat a szabadban lévő közösségi terekre is.

Mivel Magyarországon jelenleg sem lehet a legtöbb kültéri területen dohányozni, hazánkat ez annyiban érinthetné, hogy a vendéglátóhelyek teraszairól is kiszoríthatnák a cigarettákat.

Mivel a bizottság iránymutatásai nem kötelező érvényűek a tagállamokra nézve, rákérdeztünk a kormánynál: nyitottak lennének-e a javaslat átültetésére. A Kormányzati Tájékoztatási Központ a 24.hu-nak küldött válaszában azt írta:
a kormány nem ismeri a brüsszeli javaslat részleteit, nem tárgyalt róla. Az ilyen szabályozásról való vitában mindenképpen fontos lenne a széleskörű társadalmi egyeztetés az érintett vállalkozásokkal és az állampolgárokkal is.

A vendéglátóhelyek tulajdonosai egyébként saját hatáskörben most is megtilthatják a teraszon történő dohányzást, de ez főleg a pubok és kocsmák esetében nem jellemző.

Az új iránymutatás szerint az EU-ban a tömegközlekedési csomópontokon – például a buszmegállókban és a repülőtereken –, valamint a munkahelyekhez, kórházakhoz és idősotthonokhoz kapcsolódó kültéri területeken is tilos lenne a dohányzás.
A tiltás vonatkozna az olyan szabadidős létesítményekre is, ahol gyerekek tartózkodhatnak, beleértve a nyilvános játszótereket, a vidámparkokat, az uszodákat, az állatkerteket, valamint az oktatási intézményeket is. Ezeken a helyeken azonban a hazai szabályozás szerint amúgy sem lehet dohányozni.

1727315549591.jpeg
 
...s ki a felelős ennek az ellenőrzéséről illetve betartásáról?
Lásd buszmegállók.
Az erőszak monopólium tulajdonosa, azaz az állam. Ha azt ki tudja delegálni valami oknál fogva, akkor pld. a vendéglátó egység teraszán tiltott dohányzás ellenőrzése lehet a tulajdonosé. Amúgy a tiltó táblán ott szokott lenni, hogy melyik telefonszámot lehet ebben az ügyben hívni.
 
Én telefonáljak???
A buszmegállókban az utasok elég nagy része cigerettázik és ott ki lenne az ellenőr??
Ha szólok vagy szájon vágnak vagy besúgónak neveznek.
A vendéglátó helyeken könnyű mert ott félnek a bűntetéstől és nem engedik hogy rágyújtsanak a vendégek.
Itt az olyan rendelet sgíthetne(?) ami megtíltaná a kültéren való dohányzást...a munkahelyeken is!!!
 
...s ki a felelős ennek az ellenőrzéséről illetve betartásáról?
Lásd buszmegállók.
Buszmegálló, városban az nyílt tér, de ki ellenőrzi pl. az egészségügyi intézményeket? Pl. kórház ahol több szél és esővédett hely van kialakítva a dohányzóknak. Vagy a rendelőintézet ahol a bejárathoz lépcsőn kell felkapaszkodni, a dohányzásra kijelölt hely itt is védi a bagózókat esőtől széltől, mert a lépcsők alatt van a kijelölt hely.
 
Munkahelyek is ilyenek ˝ha betíltják megyek máshova...˝aha mész te a francokat hisz ha tilos lesz akkor nem lesz olyan hogy MÁS.
Ugyan ez a banda a telefon mániákusoké is...
 
Én telefonáljak???
A buszmegállókban az utasok elég nagy része cigerettázik és ott ki lenne az ellenőr??

Ha az közterület, akkor a közterület felügyelet, illetve az önkormányzat. Amire kicsi az esély, mert a reklámtábla és a tilosban parkolás nagyobb üzlet, mint erre energiát adni.

Alapvetően a buszmegállós téma mutatja meg a dolog lényegét. Nem a tiltás, ellenőrzése, és büntetés a jó út. Hanem az embereknek kellene belátni: ahol mást zavar és tilos is, ott nem kéne dohányozni. Ezt pedig sajnos nem fogják megérteni. A tiltás sem fog sokat segíteni, mert ha nincs mögötte valami szintű társadalmi kultúra akkor nagyon nehéz lesz betartatni.
Ami picit biztató: a 40 év alatt sokat javult a helyzet, csak még nem eléggé. Aki olyan idős, mint én, vagy idősebb - ha akar - láthatja, hogy mi volt akkor és mi van most. Amikor én fiatal voltam, mindenki majdnem kipróbálta és valamiféle felnőttiességet adott, ha valaki szívta a cigit. Most sokkal másabb a helyzet.
 
Munkahelyek is ilyenek ˝ha betíltják megyek máshova...˝aha mész te a francokat hisz ha tilos lesz akkor nem lesz olyan hogy MÁS.
Ugyan ez a banda a telefon mániákusoké is...
Sajna nem egy helyen láttam, hogy van a cigis keménymag, aminek a "főnök" is a része, aztán van a "jómunkásember" aki dolgozik becsülettel, aztán nem Őt léptetik elő, vagy kap bónuszt és stb, hanem a cigis kör egyik tagját, aki nap 1-4 órányi munkaidőben csak szipákol, a melót meg áttolja a "jómunkásemberre" , ha meg az illető megunja és elmegy, akkor általában egy másikra teszik át a melót. Ismerősöm mesélt sztorit, hogy életvidám hölgyemény jól érezte magát a cégnél, aztán egy fentebbi okokra is vissza vezethető távozás után, átkerült egy ilyen csapatba és 3 hónap alatt teljesen kiégett, mert részben nem is volt meg a tudása és tapasztalata azokhoz a folyamatokhoz, amiket át kellett vennie, meg kb. egy 8 fős csoport melóját borították rá, mert az elődje azt "simán" megcsinálta.
 
Ekkora idiótizmust! Látszik, hogy kik írányítanak... Szüntessük meg a műanyagokat a természet érdekében, hajrá legyen papírpohár, fapálcika, fa fogkefe... kivágjuk a fákat . Szüntessük be a dohányzást, hát így majd csökken mégjobban a vendéglátóhelyek látogatottsága. Na így lehet igazán tönkretenni valamit. Levegőért mikor kell fizetni???
 
Most fizetek a levegőért ha elmegyek egy étterembe hisz nem egy füstös levegőt szívok hanem dohányfüst nélkülit.
Miért is kellene dohányozni egy szórakozóhelyen?
Egy előnye van hogy ha büdös lesz a ruhád akkor a molyok mesze kerülnek..
Azt nem tudom hogy a mikró műanyagok mennyire veszélyesek de, azt igen hogy az eldobált szemét az az.
 
A dohányzás, aki dohányzik egyfajta szórakozás, az ő számára megnyugtató. Mindenhonnan nem kitiltható. A szeméttel kéne kezdeni valamit a szeméttelepeken, meg az óceánokból eltüntetni a több kilométernyi széles műanyag szigeteket. Vagy betiltani az esőerdők kivágását és a gyárak mérgező füstjeit. A dohányzás füstje ezek mellett teljesen elenyésző mennyiség. Az éttermek teraszain kész abnormalitás betiltani a dohányzást, de ez az én privát véleményem. Nem ez a legfőbb probléma a világban, hozzáteszem, én nem dohányzom.
 
Abban igazad van hogy nem ez a legfontosabb probléma.
Általában arra mennek rá a döntéshozók amelyben a leggyorsabban lehet sikert elérni.
Tiltsuk be!
Kész.
Közben meg (itthon) NEMZETI dohányboltokat működtetnek hogy itthon maradjon a haszon...
 
Orvos ismerősöm még régen úgy magyarázta nekem, hogy a dohányzás által bekerült nikotin és stb. anyagokkal szemben a rezisztencia hamar kialakul. Tehát nem maga a cigi az ami az örömöt kiváltja az agyban, hanem a karhajlitás, amikor a cigit a szádhoz emeld és beleszívsz. Azóta persze van egy csomó újfajta hevítős meg annyakinja megoldás.
Nagyapám szájrákban hunyt el. Amikortól emlékszem rá, mindig büzlött a bagótól. Őr volt egy mezőgazdasági telepen, hol nappal, hol éjjel, stb. Magának termelte a dohányt és újságpapírba tekerve szívta szipkával. Se filter, se hasonlók. Ja a piából is a direkttermő szőlőkből készült borokat iszogatta elég tempósan.
 
Szingapúrban csak kijelölt helyeken lehet az utcán dohányozni.
Jól működik.
Egy kerek pult mellett álldogálnak a "betegek" Gyorsan szívják a cigit,
láthatóan élvezet nélkül. :D
 
Orvos ismerősöm még régen úgy magyarázta nekem, hogy a dohányzás által bekerült nikotin és stb. anyagokkal szemben a rezisztencia hamar kialakul. Tehát nem maga a cigi az ami az örömöt kiváltja az agyban, hanem a karhajlitás, amikor a cigit a szádhoz emeld és beleszívsz. Azóta persze van egy csomó újfajta hevítős meg annyakinja megoldás.
Nagyapám szájrákban hunyt el. Amikortól emlékszem rá, mindig büzlött a bagótól. Őr volt egy mezőgazdasági telepen, hol nappal, hol éjjel, stb. Magának termelte a dohányt és újságpapírba tekerve szívta szipkával. Se filter, se hasonlók. Ja a piából is a direkttermő szőlőkből készült borokat iszogatta elég tempósan.

Orvos ismerősöd valószínűleg nemdohányosként teoretizált.
A rezisztencia helyett kő kemény függőség alakul ki.
A nikotin ugyanolyan drog mint a heroin a kokain vagy az alkohol.

A cigarettázás hanyag eleganciája nekem is tetszett.
Viszont 99 szálákban a függőség miatt szívtam.
Két évig kínlódtam, míg sikerült leszoknom róla.

Dohányosoknál nagyobb a viasszaesési kvóta az alkoholistáknál.
Három féle ember létezik: a dohányzó, a nemdohányzó és
aki leszokott rolą.
Ha rágyújtanék, egy hét múlva a napi doboz Gauloises biztos lenne,
pedig 16 éve hagytam abba.
 
Utoljára módosítva:
A dohányzás, aki dohányzik egyfajta szórakozás, az ő számára megnyugtató. Mindenhonnan nem kitiltható. A szeméttel kéne kezdeni valamit a szeméttelepeken, meg az óceánokból eltüntetni a több kilométernyi széles műanyag szigeteket. Vagy betiltani az esőerdők kivágását és a gyárak mérgező füstjeit. A dohányzás füstje ezek mellett teljesen elenyésző mennyiség. Az éttermek teraszain kész abnormalitás betiltani a dohányzást, de ez az én privát véleményem. Nem ez a legfőbb probléma a világban, hozzáteszem, én nem dohányzom.
Felejtsd el romantikus elképzeléseidet a dohányzásról.;)
4 azaz négy "egyfajta szórakozásból" dohányzó ismerősömet vitt el a tüdőrák.
 
Az fel sem merül sehol hogy a dohány termesztést, a dohányárú forgalmazást kellene elsősorban betiltani.
Igaz, akkor is menne 'feketén' de szerintem töredékére csökkenne a dohányzók száma.
 
Az fel sem merül sehol hogy a dohány termesztést, a dohányárú forgalmazást kellene elsősorban betiltani.
Igaz, akkor is menne 'feketén' de szerintem töredékére csökkenne a dohányzók száma.
Abban igazad van hogy nem ez a legfontosabb probléma.
Általában arra mennek rá a döntéshozók amelyben a leggyorsabban lehet sikert elérni.
Tiltsuk be!
Kész.
Közben meg (itthon) NEMZETI dohányboltokat működtetnek hogy itthon maradjon a haszon...
Állami haszon.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,631
Tagok
618,754
Legújabb tagunk
Emil 75
Oldal tetejére