Itt egy újabb észak-koreai meneküléstörténet

Evelyn gyakorlatilag csodával határos módon menekült meg a világ legsötétebb diktatúrájából.


USB-n terjedtek az amerikai filmek, sorozatok
A most 24 éves lány Phenjanban, a fővárosban élt családjával, elég jó anyagi körülmények között. Internethez vagy nemzetközi tévécsatornákhoz természetesen nem volt hozzáférése, de a jómódú gyerekek között USB-drive-on terjedtek a dél-koreai és amerikai filmek, sorozatok. Mindezek alapján Evelynnek volt egy képe a szabad életről, és vágyott is erre.

Az utazó-blogger Drew Binskynek adott interjújában elmondja, hogy a megfélemlítés olyannyira mindennapjaik része volt, hogy általános iskola felső tagozatban az összes gyereket rendszeresen hordták kivégzésekre, hogy már ilyen fiatalon tudatosodjon bennük, mi történik azokkal, akik Kim Dzsongun rendszerével szembe mernek szállni.

Általános iskolás korától kivégzésekre vitték őket, miheztartás végett
“Emlékszem, hideg volt, és a földön folyt mindenhol a vér, az ember karjáról meg úgy lógott le a bőr, mintha hámozták volna…”

– mondja. Észak-Koreában a katonák – az ún. Kim Dzsongun-fiúk – bármikor lelőhetik azokat, akik nem a szigorú, vezetőiket istenként tisztelő szabályok szerint élnek. Észak-Koreában a tízparancsolat helyén és a Nagy Vezérek állnak.

Először Kínába, majd Laoszba, onnan Thaiföldre és végül Amerikába szökött
Evelyn 15 éves volt, amikor édesanyjával disszidáltak. Bár Észak- és Dél-Korea egymás mellett fekszik, közös határuk nincs, ezért a két nő Kínába ment: télen a befagyott folyón sétáltak át, és a kínaiul remekül beszélő anya a katonákat lefizette párszáz dollárral, hogy ne lőjék le őket. Azt hazudták, vissza fognak térni. Kína barátságot ápol az észak-koreai vezetéssel, ezért ott is rejtőzködniük kellett.

Az anya egy kis házat vett ki, ahol elrejtőztek, majd Laoszba mentek csempész segítségével, és onnan kis idő elteltével Thaiföldre. Ez bő egy hónapot vett igénybe, és innen az út már szabad volt előttük bármerre: az anya Dél-Koreába ment, de lányát arra biztatta, tanuljon egy kicsit Amerikában, az az előnyére válik.

Egyedül teremtett önálló egzisztenciát
Evelyn 3 évig élt a coloradói Denverben nevelőcsaládnál, majd úgy döntött, Amerikában telepszik le. Ma sikeres műszempilla-készítő lány egy szalonban: imádja a munkáját, rajonganak érte a vendégek, és jól is keres. 21 évesen jogosítványt szerzett és saját, vadiúj autót vásárolt, imádja az életet Chicagóban, ahol jelenleg él. Hamarosan megkapja az amerikai állampolgárságot is, célja pedig, hogy saját szépségszalont üzemeltethessen.

A családjára, akik Észak-Koreában rekedtek, persze sokat gondol: különösen a nagymamájára, akit nagyon szeretett, és akivel ebben az életben már nem találkozhat többé. De ugyanígy sokat gondol öccsére is, aki az iskolában részt vett az agymosásban, és egy sor haszontalan dolgot tanult a Nagy Vezérek életéről. Tény, hogy a családnak szerencséje van, mert a disszidensek családjaira általában munkatábor, esetleg halálbüntetés vár.

Bár Evelyn csak arra utal, hogy a kapcsolattartás a családdal nehézkes és drága, Drew Binsky egy korábbi észak-koreai meneküléstörténetéből tudjuk, hogy az észak-koreaiak fogadhatnak hívást Kínából, ezért kínai SIM-kártyával szokták hívni a disszidensek a családokat, de csak röviden és metaforikusan tudnak beszélgetni, mert a hívásokat lehallgathatják… Mindenesetre legalább úgy tűnik, Evelynék esetében legalább még van kit hívni…



images
 
Igy van.Túl. Jo messze.

Kinában vett házat ki. Csak ugy,mert olyanja volt...aha.
Levegöt se vesz engedély nélkül Kinában.
Majd Thaiföldre távozott, meg...milyen papirokkal is? Meg miböl? Bement a phenjani Elsö Vörös Proletár Bankba s beváltotta a kemény wonját dollárokra....s abból lefizette a határöröket..:rolleyes2:

Evelyn, Phenjanból...s aki nem hiszi, az járjon utána.Vagy hitetlen....

melittának üzenem: én meg egy fehér elefánt vagyok s a fejemen piros pompony van.
 
Utoljára módosítva:
Igy van.Túl. Jo messze.

Kinában vett házat. Csak ugy,mert olyanja volt...aha.
Levegöt se vesz engedély nélkül Kinában.
Majd Thaiföldre távozott, meg...milyen papirokkal is? Meg miböl? Bement a phenjani Elsö Vörös Proletár Bankba s beváltotta a kemény wonját dollárokra....s abból lefizette a határöröket..:rolleyes2:

Evelyn, Phenjanból...s aki nem hiszi, az járjon utána.Vagy hitetlen....

melittának üzenem: én meg egy fehér elefánt vagyok s a fejemen piros pompony van.
A házat vett, és a házat vett ki között van némi különbség. Az egyik ugye saját tulajdon, a másikat bérlés, én meg ezt üzenem neked: értő olvasás. :)
 
Bár a két korea valoban egymas mellett fekszik, dfe tényleg nincs kozos határuk, mivel a két ország kozott 1953 óta egy 4 km széles dsermilitarizált övezet huzódik.
Az észak.koreai menekulte3k utja csak kinán keresztul vezethet- esetleg oroszországgal is van egy keskeny határszakaszuk ami viszont tekintettel a hatáér rovidségére rendkivul jol orzott-

A cékpont kegtöbb esetben dél-korea, de ide csak hosszu kinan keresztuli uton juthatnak el!
Kinaban mukodik 2004 ota egy kozos amerikai dél koreai szervezet a Liberty in North Korea - Szabadság észak-koreaban - ami a hataron átjutoknak segitésére alakult. Tobbek kozt erre :) Lakasberlest segitenek, utazast segitenek!

Az hogy a szokevenyek nem reszletezik ezeket a dolgokat, az termeszetes hiszen sem kinaban sem észak-koreaban nem nezik jo szemmel ezt a szervezetet!

Amit elmeselt a kisholgy az egy részben valószinü tényleg kamu, de nem mert meselni akart, hanem szabadon kellett hagynia az utat a diszidensek számára, nem reszletezhetett dolgokat, nem buktathatta le azokat akik se4gitettek neki!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,681
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére