Itt van az új nemzeti konzultáció 10 kérdése

A héten indul a gyermekes családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció, a posta a napokban megkezdi a kérdőívek kézbesítését - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin azt mondta, a kérdőíveken tíz eldöntendő kérdés szerepel, amelyekre a kormány december 21-éig várja a válaszokat. A kérdőívek kitöltésére később online is lehetőség lesz.

A kérdések között szerepel a legalább négy gyermeket nevelő nők számára a főállású anyaság intézményének bevezetése, a gyerekeket nevelő családoknak járó támogatások kétharmados védelmének biztosítása, továbbá a beteg gyereküket otthon ápoló családtagok támogatása.


Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a magyar kormány nem a migrációval akarja megoldani a népesedési problémát, miként azt több európai országban teszik, hanem a gyermeket nevelő magyar családok, valamint a családalapító fiatalok támogatásával.



A sajtótájékoztatón bemutatott kétoldalas kérdőíven a tíz kérdés mindegyikéhez felvezető szöveget írtak, konkrét kormányzati elképzeléseket is megfogalmazva; a kérdésekre igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Az államtitkár - kérdésre válaszolva - azt mondta, e konkrét javaslatok támogatása esetén azokat a kormány elé terjesztik.

A kormány egyebek mellett arra vár választ: az emberek egyetértenek-e azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell-e kötni, vagy hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell-e adni az önálló életkezdéshez.

Ez utóbbi kérdés felvezető szövegében az áll, hogy a fiatalokat "akár 5-10 millió forintos kamatmentes életkezdési kölcsönnel kell segíteni abban, hogy ha szeretnének, akkor korábban is vállalhassanak gyermeket".

Arról is megkérdezik az embereket, egyetértenek-e azzal, hogy egy gyereknek joga van családban, lehetőség szerint az anya és az apa szerető gondoskodása mellett felnőni.

A kérdőív 10. kérdése a költségvetési családtámogatások kétharmados védelmének biztosításának lehetőségéről szól.

(ha a kép rosszul jelenik meg, kattintson ide)

23000.jpg

Novák Katalin erre utalva azt mondta, ez a kérdés azért fontos, mert szeretnék a családtámogatásokat "kőbe vésni", hogy azokat ne legyen könnyű lebontani, ahogy azt korábban a baloldali kormányok idején tették, például az otthonteremtési támogatás megszüntetésével. A fiatalok gyermekvállalásról szóló döntése nem kormányzati ciklusokra szól - hangoztatta az államtitkár.
 
tökéletesen egyetértek ... sőt ahogy olvashattad ki is javítottam magam a 0,72% -os tévedésért

ezt kérdeztem már ezerszer milyen pártra szavazott ez 5,4 millió szavazó, de nem vagy hajlandó válaszolni
-
Ne tegyél fel nekem hülye-gyerek kérdést!
Nyilvánvalóan akik nem választottak azok nem választottak a legkülönbözőbb okokból.
-
A motivációjukat, vagy az akadályokat csak egy tudományos alapon elkészített tanulmány tudná megmondani. De ilyenre nem hajlandó a kormány.

Ez az oka annak, hogy egy olyan egyetemet amelyik, képes és bátor ilyen tanulmányok elvégzésére kiakar seprűzni az országból.
Az EP vizsgálóbizottságát, akik a Sargentini jelentés alapján jogosultak lennének egy vizsgálatot végezni, minden eszközzel megpróbál távol tartani.
-
Nézd meg a magyar televíziócsatornákat, hülye gyerek módjára ünneplik magukat a Fidesz politikusok, egy fél évvel is a választás után, semmi jelét nem adják annak, hogy ezt a többséget is figyelembe kell venniük, a kormány az egész országért felelős.
-
Mind a négy beidézett állításoddal tökéletesen egyetértek (igaz nem vagy tisztában a menekült és az illegális migráns fogalmával, de értem mit akarsz mondani) ... viszont fogalmam sincs miből vontad le azt a következtetést, hogy boldogtalan lennék.
Milyen érzelemteóriát alkalmazol, hogyan elemzed a kapcsolatot a érzelmek és a gondolkodásmód közt? Kimondottan kíváncsi vagyok :)
-
Magyarország kivonja magát a menekültprobléma megoldása alól, még ma is olyan butaságot szakozik mintha a migráció valami új lenne a világtörténelemben, mint ha egy német politikusnő tehetne arról, hogy Szíria romokban hever, természeti csapások és más viszályok dúlnak a világban!
-
Nem értem, most volt az 1956-os felkelés emléke, gondolod, hogy a magyar emigránsok "készültek" arra, hogy elfognak menni? Beszerezték már hónapokkal ezelőtt a vízumot?
-
Természetes, hogy a migrációban levőknek akceptálniuk kell az országok szuverenitását ahova belépnek. Erről beszéltél már eleget.
-
Ideje lenne, ha egy kicsit arról is szolnál mik az elvárások az államokkal szemben.
-
(Könnyű valamit odamondani, "papírok nélküli" Gondolkozzunk már egy kicsit?
Az UNHCR adatai szerint Szíriában 6,3 millió ember volt kénytelen elhagyni a szülőhazáját.
Menyi idöre lenne szüksége a Magyar hivataloknak, békeidöbe, ennyi embernek egy útlevél kiállításához?
Menyi idöre lenne szüksége a Magyar követségnek ennyi Vízum kiadásához?
Menyi idöre lenne szüksége a magyar könyvnyomtatóknak ennyi individuális útlevél nyomtatásához?...
Nem beszélve arról, hogy a háboru már több mind 8 esztendeje tart a vidéken, tehát az útlevelek ez idö alatt már érvényüket vesztették volna. Ennyi idő alatt már a lakóhelyek is megváltoztak, tehát permanens ujra kéne nyomtatni ezeket. )
 
Utoljára módosítva:
-
Ne tegyél fel nekem hülye-gyerek kérdést!
Nyilvánvalóan akik nem választottak azok nem választottak a legkülönbözőbb okokból.

azért akkora valótlanságot, hogy 5,4 millió szavavazásra jogosult nem szavazott már ne állíts. Aki nem szavazott , szerintem ;) azért nem szavazott mert egyetértett az aktuális kormánypolitikával az a véleménye "csak így tovább".

Nézd meg a magyar televíziócsatornákat, hülye gyerek módjára ünneplik magukat a Fidesz politikusok, egy fél évvel is a választás után, semmi jelét nem adják annak, hogy ezt a többséget is figyelembe kell venniük, a kormány az egész országért felelős.

már megint ez a "többség" .... egy demokráciában természetes, hogy a politika abba az irányba halad amit 2 540 970 választópolgár akar és nem arra amit 15 078 választópolgár (Munkáspárt) vagy 956 választópolgár(EU.ROM párt) akar, elvégre csupán ez a három politikai irányzat teljesen ellentétes, sőt a többi száz párt száz másik irányba terelné az ország politikáját.

Magyarország kivonja magát a menekültprobléma megoldása alól, még ma is olyan butaságot szakozik mintha a migráció valami új lenne a világtörténelemben, mint ha egy német politikusnő tehetne arról, hogy Szíria romokban áll, természeti csapások és más viszályok dúlnak a világban!

Gondolom az ENSZ migrációs csomagjáról van szó amelyből elsőként az USA lépett ki majd követték az EU tagállamai, Ausztrália és még sokan ki fognak lépni ... a fő ok amiért ellenzik ezt a tervezetet az amit Te is elkövetsz, hogy összemosod az illegális ellenőrizetlen migrációt és a legális migrációt, amivel senkinek semmi problémája.
Soha nem állítottam olyasmit, hogy a német kancellár lenne felelős a szíriai háborúért. Viszont meggyőződésem, hogy a nevéhez kötődő "Willkommenspolitik" óriási károkat okozott Európának (terror, társadalmi feszültségek, ellentétek az EU tagállamai közt az illegálisan érkezők szétosztása miatt ...)
 
Utoljára módosítva:
azért akkora valótlanságot, hogy 5,4 millió szavavazásra jogosult nem szavazott már ne állíts. Aki nem szavazott , szerintem ;) azért nem szavazott mert egyetértett az aktuális kormánypolitikával az a véleménye "csak így tovább".
-
Betettem a választási statisztikát, nézz utána. Az 5,4 millióból akik nem a Fideszt favorizálták 2,9 millió kifejezetten a Fidesz ellen szavazott.
-
Tudod, hogy menyi oka lehet annak, hogy valaki nem szavazott? Hát nagyon sok.
En tudom explicit, hogy a Fidesz az öregek otthonából szállította a még a demenz pácienseket is csak, hogy Orbánt hatalomra vigye.
-
Mások nem tudtak egész nap sorba állni mert gyerekeik vannak, kötelezettségük van, vagy csak a lábuk nem bírta. A Fidesz a kórházba vitte az urnákat de csak oda ahol biztos volt az eredménybe. Szegény embereket, krumplival és fával megvesztegetett...
-
Ez önmagában nem tilos de erkölcsileg kétséges. Egy pillanatig sem vonom kétségbe, hogy ök nyerték meg a választást, a szabályok szerint de a választás nem volt fair.
-
Nem akarom ujra felsorolni, hogy a kormánypárt, mindenki pénzén, az egész választási periódus alatt választási propagandát tartott és ezt csinálja most is. Törvényeket hoz amik meglehetetlenítik egy egészséges oppozíció létrejöttét, lehetetlenné teszik, hogy demokratikusan le lehessen őket választani.
-
Lehet, hogy neked per pillanat ugy tűnik "ügyesek" de mi lesz ha egy szép napon észreveszed, hogy a te érdekeid máshol vannak mind az övék? Akkor bajba leszel!
-
már megint ez a "többség" .... egy demokráciában természetes, hogy a politika abba az irányba halad amit 2 540 970 választópolgár akar és nem arra amit 15 078 választópolgár (Munkáspárt) vagy 956 választópolgár(EU.ROM párt) akar, elvégre csupán ez a három politikai irányzat teljesen ellentétes, sőt a többi száz párt száz másik irányba terelné az ország politikáját.
-
A "demokráciának több formája van", mondogatja több vitapartner. Hát igen.
Mi egy "demokratikus jogállamot" szeretnénk, ahol az alaptörvény megtiltja,
hogy a kormányok testre szabják maguknak a törvényeket.
-
Hallgassad meg mit mond Bayer több műsorában. "Nálunk a többség, tehát akár milyen törvényeket is csinálhatunk, az atyaisten tudja ezt nekünk megtiltani " - igy tartalmilag.
-
Nincsen olyan jo kormány amelyik nem tudna magán javítani a kritika segítségével.
Márpedig a jelenlegi kormány senki mást nem szolgál mind azt a 2,8 millios bázist akiktől a voksokat kapták.
-
Egy sakkozónak vannak szekundásai, a magyar kormány nem érzi magát felelősnek a választóin kívül. Ez nem demokrácia ez többségi-diktatúra.
-
Ez működik egy darabig amíg az embereket összetartó gitt, a nacionalizmus ki nem szárad. Amíg rá nem jönnek az emberek, hogy valaki visszaélt az érzéseikkel.
-
Gondolom az ENSZ migrációs csomagjáról van szó amelyből elsőként az USA lépett ki majd követték az EU tagállamai, Ausztrália és még sokan ki fognak lépni ... a fő ok amiért ellenzik ezt a tervezetet az amit Te is elkövetsz, hogy összemosod az illegális ellenőrizetlen migrációt és a legális migrációt, amivel senkinek semmi problémája.
Soha nem állítottam olyasmit, hogy a német kancellár lenne felelős a szíriai háborúért. Viszont meggyőződésem, hogy a nevéhez kötődő "Willkommenspolitik" óriási károkat okozott Európának (terror, társadalmi feszültségek, ellentétek az EU tagállamai közt ...)
-
Ki lépett ki? Az önző politikusok akik azt képzelik képesek a világközösség nélkül létezni, Trump, Orbán és a szerencsétlen Kurtz aki nyakán egy szélsőjobboldali párt van.
-
Mit jelent az, hogy Magyarország nem hajlandó részt venni a Marokkoi ülésen?
-
Azt, hogy a magyar kormánynak a löparancson kívül semmi ötlete nincsen a menekültkérdés megoldását illetően. Magyarország veszít a nemzetközi jelentőségéből és a feje fölött fognak dönteni.
-
Orbán lavirozik a történelem lefolyócsatornája felé.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem marhasagokrol vitaztok.
Ha a nagymamamnak kerek!e es aramszedoje lett volna akkor o lenne a villamos!

Ennyien szavaztakm eg annyian, meg ki erre meg ki arra
Maradjunk a tenyeknel.
Ha az almok helyett arrol ir valaki hogy mi volt, az kozelebb all a vaslosaghoz.
Itt foleg arrol olvasok, hogy valaki mit szetene
(barmennyire is kellemetlen, a demokracia nem ugy mukodik. ezt pont annak mondom, aki allandoan a demokraciarol papol,, kozben csak ezt tartja demokratikusnak, ami ugy zajlik, ahogy azt O szeretne)
 
Szerintem marhasagokrol vitaztok.
Ha a nagymamamnak kerek!e es aramszedoje lett volna akkor o lenne a villamos!

Ennyien szavaztakm eg annyian, meg ki erre meg ki arra
Maradjunk a tenyeknel.
Ha az almok helyett arrol ir valaki hogy mi volt, az kozelebb all a vaslosaghoz.
Itt foleg arrol olvasok, hogy valaki mit szetene
(barmennyire is kellemetlen, a demokracia nem ugy mukodik. ezt pont annak mondom, aki allandoan a demokraciarol papol,, kozben csak ezt tartja demokratikusnak, ami ugy zajlik, ahogy azt O szeretne)

Teljes mértékben igazad van, butaság lenne arról vitázni ki nyerte meg a választást.
-
Az is butaság ha valaki azt képzeli, "diktátor választás volt"
 
Orbán lavirozik a történelem lefolyócsatornája felé.

Ha már abban egyetértünk, hogy butaság arról vitázni ki nyerte meg a magyarországi választásokat, talán nézzük a beidézett állításodat.

Figyeljük az Európai Néppárt kongresszusát, hogyan alakulnak a dolgok. Az EPP egyértelműen a Fidesz által is képviselt irányba mozdul -e el?
A magyar kormányfő beszédében kiemelte:
"A szocialisták, a liberálisok és a zöldek egy gyökereit és szellemi, lelki identitását vesztett Európát akarnak. A mi európai víziónk azonban a nemzetek Európája, amelynek 27 arca van, és amely egyszerre keresztény és demokrata"
 
Utoljára módosítva:
Ha már abban egyetértünk, hogy butaság arról vitázni ki nyerte meg a magyarországi választásokat, talán nézzük a beidézett állításodat.

Figyeljük az Európai Néppárt kongresszusát, hogyan alakulnak a dolgok. Az EPP egyértelműen a Fidesz által is képviselt irányba mozdul -e el?
A magyar kormányfő beszédében kiemelte:
"A szocialisták, a liberálisok és a zöldek egy gyökereit és szellemi, lelki identitását vesztett Európát akarnak. A mi európai víziónk azonban a nemzetek Európája, amelynek 27 arca van, és amely egyszerre keresztény és demokrata"

Hogy a "szocialisták, a liberálisok és a zöldek" mit akarnak azt megkérdezem tőlük,
Orbán egyik csapatnak sem a szóvivője.
-
Azok a csoportok akiket megvádolsz elsősorban Európainak
és azon belül nemzetinek érzik magukat és ez így és nem fordítva van jol.
-
Hogy Orbán valóban demokrata vagy sem azt előbb meg kell vizsgálni,
nem hiába folyik az eljárás ellene.
-
Semmi problémám azzal, hogy ö keresztény de ne erőltesse a másikra.
-
En egy Europát szeretnék ahol
- vallásszabadság van,
- a hit privát dolog és
- egyház, állam nincs összemosva
-
Orbán úgy beszél mind egy szektavezető.
 
csak nem értem , milyen eljárásról van szó egy ötlet egy jelntés még nem eljárás.... semmilyen jogi következménnyel nem jár.

A Sargentini jelentés meghallgatása után úgy döntött az Európai Parlament, hogy
személyesen megvizsgálja a demokrácia és a jogállamiság helyzetét Magyarországon
Ezt nevezzük egy "eljárásnak".
-
Ez olyan mind amikor egy feljelentés után aktív lesz az államügyészség
kiküldi a szakembereit akik belenéznek a dolgokba közelről.
-
Ha a vizsgáló bizottság igazolva találja a vádakat és a kormány nem korrigálja a hibákat akkor az EU szankciókkal élhet.
-
Tehát Orbánnak még mindig megvan a lehetősége elhárítani a vádakat, vagy korrigálni.
-
A tisztára mosásban nem hiszek, különben nem iparkodna annyira Orbán ezt a "házkutatást" elhárítani azzal, hogy megpróbál fellebbezni a 2/3 ellen.
 
A Sargentini jelentés meghallgatása után úgy döntött az Európai Parlament, hogy
személyesen megvizsgálja a demokrácia és a jogállamiság helyzetét Magyarországon
Ezt nevezzük egy "eljárásnak".

Mikor kezdőnek a vizsgálatok (habár azt állítod már folynak)? Mert csak annyit tudok, hogy a jelentés nem vizsgálatokon alapult, jelentés készítése során szinte kizárólag a hazai Soros-hálózat képviselőit hallgatta meg: a Helsinki Bizottságtól elkezdve a TASZ-on át a CEU-ig és 444-ig mindenki véleménye fontos volt, kivéve a hivatalos szerveké.
 
Utoljára módosítva:
Ez egy nagy parasztvakítás, már maguk a kérdések is úgy van megfogalmazva, hogy ne tudjál
"rosszul" válaszólni.
Amúgy teljesen minegy mit válaszolsz, mert fel sem bontják a visszaküldött borítékokat.
Megszámolják mennyi jött vissza és az alapján kijelentik, hogy xy fő támogatta a kormány
programját. Nem szabad még visszaküldeni sem ezt a borzalmat. Ennyire hülyének nézik az embereket.
Bocsánat a minősítésért.
 
Mikor kezdőnek a vizsgálatok (habár azt állítod már folynak)? Mert csak annyit tudok, hogy a jelentés nem vizsgálatokon alapult, jelentés készítése során szinte kizárólag a hazai Soros-hálózat képviselőit hallgatta meg: a Helsinki Bizottságtól elkezdve a TASZ-on át a CEU-ig és 444-ig mindenki véleménye fontos volt, kivéve a hivatalos szerveké.

Utána kell nézni! Az Orbán kormány azt jelezte, hogy fellebbez, nem akarja elismerni a választás eredményét. Lehet, hogy ez késlelteti a folyamatot.
-
Tudod a nyugati világ úgy működik, hogy felkészületlenül nem kezdenek bele.
Az sincs kizárva, hogy előbb befejezik a Lengyelek elleni eljárást és az a személyzet fog Magyarországra menni.
-
Nem értem, a Fideszesek telekakálták Sargentini Facebook-ját, ahelyett, hogy kérdéseket tettek volna fel neki. Meg kell kérdezni.
-
A Sargentini jelentésben nem az EU-bizottság vizsgálatai vannak összegyűjtve hanem az NGO-k, pártok, privát személyek, szervezete feljelentései.
-
Hányszor ismételjem, ez olyan mind amikor a szomszédok, az iskolaorvos, a rokonok stb. feljelentenek egy pedofil apát, a gyerekvédő hivatalba, hogy valószínű a kislányával hál.
-
Ha az indokok megalapozottak (és ezt igazolta Sargentini) akkor az államügyész elrendel egy vizsgálatot.
-
A vádak bizony megalapozottak, már szeptember óta is rátett a kormány egy pár lapáttal.
-
Te úgy teszel mintha valami rejtett cselekedetet rónának Orbán szemére, nem ö nyilvánosan megerőszakolja a demokráciát, a jogállamiságot.
-
Vagy változott valamit a helyzet pl. a közmédiáknál? Egy turot.
 
egy szó mint száz ... vádaskodás van eljárás nincs.

A kormányod nem érzi magát olyan biztonságba mind te, ö már fellebbez.
-
Nem akarok neked mindent ezerszer elmondani mert fárasztó.
Vegyünk egyetlen egy dolgot ami az én csőrömet nagyon bántja, a közmédiák.
-
Szerinted igazságos az, hogy a mindenki által fizetett médiák a kormány szócsövei?
A kormány valahogy nagyon furcsán értelmezi a demokráciát.
Az emberek országgyűlési képviselőket és kormányt választottak nem diktatúrát.
-
upload_2018-11-8_17-7-52.png

-
Hogy lehetséges, hogy az ország pénzét a kormánypárt választási propagandájára költik?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,267
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére