Hírek Izrael kiadja a magyar szökevényt, aki az ördög ügyvédjeként akart politikai menedékjogot szerezni admin Spirk

A jeruzsálemi Legfelsőbb Bíróság napokban meghozott döntésével véglegessé vált, hogy Izrael kiadja Magyarországnak Keserű Sándor Izraelt, aki négy évvel ezelőtt egy vesztegetési ügy ítélethirdetése elől menekült el Budapestről, majd Izraelbe érkezve politikai menedékjogot kért.

A 47 éves férfinek Oszter Sándor színésszel és Busch Béla ügyvéddel együtt kellett bíróság elé állnia, mert a vád szerint mintegy 50 millió forintot csaltak ki egy vállalkozótól, akit azzal hitegettek, hogy kapcsolataik révén elintézik az ellene folyó adónyomozás lezárását. Keserűt távollétében előbb öt, majd másodfokon hét év börtönre ítélték. A bíróság Busch Bélát is elmarasztalta, Osztert viszont felmentette. Tavaly novemberben Oszter Sándor és Busch Béla is elhunyt. Keserűn viszont a szökése miatt nem tudták végrehajtani az ítéletet, a Police.hu szerint jelenleg kilenc elfogatóparancs van érvényben ellene.

Keserű friss, zsidó származását igazoló papírokkal érkezett Izraelbe, ahol rögtön intenzív kampányba kezdett, amelynek az volt a célja, hogy a magyar politika fontos tényezőjeként mutassa be magát. Még szabadlábon volt, amikor a YouTube-on videófolyamot tett közzé, azt állította, hogy ő „Az Ördög ügyvédje”, aki nagy pénzeket áldozott arra, hogy kirobbantsa a Borkai Zsolt győri fideszes polgármester bukásához vezető szexbotrányt, és akinek rengeteg terhelő információja van Polt Péter legfőbb ügyész, valamint vezető kormányzati politikusok viselt dolgairól.
Az izraeli hatóságok 2020-ban helyezték a férfit kiadatási őrizetbe. Keserű ekkor azt állította a hatóságoknak, hogy ha visszatoloncolják, Magyarországon Orbán Viktor személyes ellenségeként kezelnék, és politikai bosszú áldozatává válna. Azzal is érvelt, hogy a börtönökben uralkodó antiszemitizmus is veszélyeztetné a testi épségét.
A 24.hu-nak nyilatkozva akkor azt állította, hogy Izraelben
mindenki tudja, hogy Magyarországon a demokrácia már nem kóser, az ország megítélése a bóvli kategóriába csúszott.
Keserű arra számított, hogy Benjamin Netanjahu választási veresége után az új izraeli kormány „nem siet majd kiadni őt Orbánéknak”.
Ennek ellenére számára kedvezőtlen döntés született az elsőfokú bírósági eljárásban. Ezért 2021 októberében egyenesen Gideon Szaárhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a igazságügy-miniszter rendelje el, hogy Izraelben tölthesse le a Magyarországon kiszabott börtönbüntetését.
A miniszter a magyar kormánytól és a budapesti izraeli nagykövettől is kért információkat a politikai helyzet értékeléséhez, majd több hónapos vizsgálat után elutasította a kérvényt.
Keserű ügyvédje ezután fordult beadvánnyal a Legfelsőbb Bírósághoz a miniszteri döntés megsemmisítését kérve. A grémium azonban nem látta indokoltnak, hogy változtassanak a döntésen. A bíróság honlapján közzétett összefoglaló szerint a miniszter döntése észszerű volt, és nem adott okot az ügybe való beavatkozásra.

1660958106803.png
 
Mind a két állam autokrácia!
Jól összedolgoznak, ha a létüket bármi is fenyegeti!
Mielőtt rám haragudnál meg (kijelentem nem rokonom, nem szimpatizálok vele, bár az igazság oda hajlik+)

Van egy barátom, aki valamikor a nem túl távoli múltban eltanácsolt ettől a honlaptól, ki is tiltottátok természetesen a demokrácia jegyében.
Nincs jogom számonkérni. és nem is akarom, csak egy felelős nyilatkozatot szeretnék Tőletek kérni, miszerint TI nem fogadtatok el az Orbán kormány által a kanadai magyar közösségnek adott (Toronto 2021) aprópénzből sennit sem!!!+!!

Egyre jobban hiszem, értem, az internet az emberek befolyásolására, megtévesztésére lett felhasználva.
Üdítő közeg lenne ez a honlap, ha Tisztelt Melitta nem pártpropaqtandát (DK) folytatna.

És a lényeg:
Most a barátom írt Nektek, tiltsatok ki engem is!
Nálatok nincs szólásszabadság, meg az általatok preferált demokrácia már nem haldoklik, sajnos ki van terítve és keselyűk lakmároznak "halotti tort"-ülve felette.

Tisztelettel, jobbító szándékkal üdvözlünk MINDENKIT!
 
Nyuszi63

Mi egy fillert nem kaptunk az Orban altal finanszerozott "tamogatasbol"
MAgyar HAz, Magyar Egyhazak, Magyar ujsagok, a google a baratod es minden centet tudhatod ki kapta. A Canadahun nem szerepel a tamogatasok kozott.
250 millio ha mi kaptuk volna akkor nem vergodnenk minden ho vegen,hogy a szerver koltseget kifizessuk.
Sajnos meg hirdetesunk sincs.
Megnyugtatlak hogy sehonan nem kapunk tamogatast se partoktol se szervezetektol.
Amit kapunk az a tagsag adakozasa ami sajnos nem eleg a szerverkoltsegre.
Minden adakozas kint van nevvel es osszeggel a neten. Ugy gondolom atlathato , korekt mindenki szamara.
Dk rol ok sem tamogatnak minket, ergo elmondhatjuk hogy fuggetlenek vagyunk, senkinek nem vagyunk elkotelezve.
MI demokratikus orszagban elunk es itt nem lop a miniszter elnok, a korupciot ezerfele modon figyelik, a mi miniszter elnokunk tamogatja a szegenyeket az egyedul allokat stb.
Szivbol kivanom,hogy Mo is ilyen demokraciaba eljen.
Mi senkit nem akarunk befolyasolni , beszelgeti szeretnenk ,megvitatni a napi esemenyeket .
NAgyon ritkan tiltok ki valakit, akitol elkoszonunk az boven raszolgalt. MI se igazolja jobban mint eleg sok fidesznyik jar ide. Mivel Orban media birtokaban van a media 80-90% mi az ellenzeknek kivanunk teret adni, ugy az ujsagiroknak mint az olvasoknak.

Termeszetesen kivansagod teljesitve, toroltem regisztraciod.
 
Utoljára módosítva:
A jeruzsálemi Legfelsőbb Bíróság napokban meghozott döntésével véglegessé vált, hogy Izrael kiadja Magyarországnak Keserű Sándor Izraelt, aki négy évvel ezelőtt egy vesztegetési ügy ítélethirdetése elől menekült el Budapestről, majd Izraelbe érkezve politikai menedékjogot kért.

A 47 éves férfinek Oszter Sándor színésszel és Busch Béla ügyvéddel együtt kellett bíróság elé állnia, mert a vád szerint mintegy 50 millió forintot csaltak ki egy vállalkozótól, akit azzal hitegettek, hogy kapcsolataik révén elintézik az ellene folyó adónyomozás lezárását. Keserűt távollétében előbb öt, majd másodfokon hét év börtönre ítélték. A bíróság Busch Bélát is elmarasztalta, Osztert viszont felmentette. Tavaly novemberben Oszter Sándor és Busch Béla is elhunyt. Keserűn viszont a szökése miatt nem tudták végrehajtani az ítéletet, a Police.hu szerint jelenleg kilenc elfogatóparancs van érvényben ellene.

Keserű friss, zsidó származását igazoló papírokkal érkezett Izraelbe, ahol rögtön intenzív kampányba kezdett, amelynek az volt a célja, hogy a magyar politika fontos tényezőjeként mutassa be magát. Még szabadlábon volt, amikor a YouTube-on videófolyamot tett közzé, azt állította, hogy ő „Az Ördög ügyvédje”, aki nagy pénzeket áldozott arra, hogy kirobbantsa a Borkai Zsolt győri fideszes polgármester bukásához vezető szexbotrányt, és akinek rengeteg terhelő információja van Polt Péter legfőbb ügyész, valamint vezető kormányzati politikusok viselt dolgairól.
Az izraeli hatóságok 2020-ban helyezték a férfit kiadatási őrizetbe. Keserű ekkor azt állította a hatóságoknak, hogy ha visszatoloncolják, Magyarországon Orbán Viktor személyes ellenségeként kezelnék, és politikai bosszú áldozatává válna. Azzal is érvelt, hogy a börtönökben uralkodó antiszemitizmus is veszélyeztetné a testi épségét.
A 24.hu-nak nyilatkozva akkor azt állította, hogy Izraelben

Keserű arra számított, hogy Benjamin Netanjahu választási veresége után az új izraeli kormány „nem siet majd kiadni őt Orbánéknak”.
Ennek ellenére számára kedvezőtlen döntés született az elsőfokú bírósági eljárásban. Ezért 2021 októberében egyenesen Gideon Szaárhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a igazságügy-miniszter rendelje el, hogy Izraelben tölthesse le a Magyarországon kiszabott börtönbüntetését.
A miniszter a magyar kormánytól és a budapesti izraeli nagykövettől is kért információkat a politikai helyzet értékeléséhez, majd több hónapos vizsgálat után elutasította a kérvényt.
Keserű ügyvédje ezután fordult beadvánnyal a Legfelsőbb Bírósághoz a miniszteri döntés megsemmisítését kérve. A grémium azonban nem látta indokoltnak, hogy változtassanak a döntésen. A bíróság honlapján közzétett összefoglaló szerint a miniszter döntése észszerű volt, és nem adott okot az ügybe való beavatkozásra.

Csatolás megtekintése 1876239
*
Megérdemelten toloncolták, adták ki a csaló bünözőt. Mert az. Még, hogy a legfőbb ügyészről kitálalna? Egyesek szerint ez vonzó dolognak számítana, a két "társa" jobblétre szenderült, ők megúszták.
Keserű állítása szerint "ha visszatoloncolják, Magyarországon Orbán Viktor személyes ellenségeként kezelné és politikai bosszú áldozatává válna a magyar hatóságok előtt".
Taps Izraelnek ezért a döntéséért. A magyar kormány nem bocsátja meg ezeket a "szerintük koholt", de nem vádak, hanem (sajnos igaz) történéseket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,532
Tagok
615,610
Legújabb tagunk
Görbe Vivien
Oldal tetejére