Játékok

Bedoha

Állandó Tag
Állandó Tag
Kő, papír, olló
Két játékos szemben áll egymással, egyik kezük a hátuk mögött van. Hangosan elszámolnak háromig. Háromra "előveszik" a hátuk mögé dugott kezüket, amellyel a következőket mutathatják:
- ököl - "kő",
- kinyitott tenyér - "papír",
- mutató- és középső ujj V alakban - "olló".
Ha a két játékos két különböző dolgot mutatott, az egyik mindig felülkerekedik a másikon. Az olló összevágja a papírt, a papírba bele lehet csomagolni a követ, a kő összezúzza az ollót.
 

tucsok16

Állandó Tag
Állandó Tag
Ablakon kitekintés
a) Álljunk a gyermekkel az ablakhoz. Nézelődjünk. Válasszunk ki az utcáról egy-egy tárgyat-személyt. Nevezzük meg. A gyermeknek ezt ( ezeket) meg kell keresnie. Igy sz egész belátható teret alaposan meg kell figyelnie, át kell tekintenie. Pl.: „Látok egy kutyát” Egy nénit látok esernyővel.” Egy motoros rendőrt látok.” Egy zöld levélszekrényt látok.” b) Ha meggyőződtünk arról, hogy a gyermek már biztonsággal, gyorsan válaszol, cseréljünk Szerepet.
„Név-út”játék
Jelöljünk ki egy kiinduló pontot a szoba egyik falánál, távolabb pedig a cél helyét. A gyermek a kiinduló pontra áll és csak akkor léphet egy lépést előre, amikor a felsorolt szavak között a Saját nevét meghallja. Pl.: „ház, kályha, virág, Péter, alma, baba, Péter, autó, labda, szék, Péter....stb”. A szavakat monoton hangon kell sorolni. - Ha a gyermek nem lépett előre a nevét hallva, akkor megállítjuk, és egyet vissza kell lépnie. Ha nem téved, jutalom várja a célnál. Ezt a játékot 4-5 fős gyermekcsoporttal is eljátszhatjuk, ilyenkor minden gyermek nevét beillesztjük a tárgynevek sorába. Ha versenyjátékot tervezünk, akkor minden gyermek kezébe négy kockát adunk, ha valaki hibázik, egy kockát letesz. Akinek a célnál minden kockája a kezében van, az a győztes Aki elveszette valamennyi kockáját útközben, az kimarad a játékból a következő körig.
Ház-út” Játék
Ezt a játékot hasonló szabályok szerint játszhatjuk, mint a,, név-út” játékot, azzal a különbséggel, hogy itta ház szót emeljük ki, azaz a gyermek a ház szónál léphet egyet előre. Nehezíthetjük a játékot úgy, hogy megváltoztatjuk a mozgást ( előre lépés helyett guggolás, taps ...)‚ vagy a szavak sorába a gyermek nevét is beillesztjük, de ebben a játékban a saját név hallatára nem szabad mozdulni.
Mutatós dalok
Óvodás csoportokban is kedvelt, jól ismert éneklési mód, hogy a dalocskákat kifejező mozdulatokkal kísérik Majd minden gyermekdal alkalmas arra, hogy az egyes szavakhoz mozdulatokat kapcsoljunk. A játék abból áll. hogy a szavakat fokozatosan elhagyjuk és a mozdulatokkal, valamint a dallam dúdolásával „énekelünk”. Először mindig csak egy szót helyettesítünk mozdulattal.
Építőkockák keresése
Vegyünk ki egy építőkockát a dobozból és mutassuk meg a gyermeknek. Dugjuk el a hátunk mögé, majd kérjük meg, hogy egy ugyanolyan kockát keressen. Ha kivett egyet ő is, a kettőt hasonlítsuk Össze. Sikeres megoldások esetén az egyidejűleg azonosítandó kockát számát ötig növelhetjük.
Lövöldözés
Egy nagyobb papírlapot, csomagolópapírt zsírkrétával megfelezünk. A két térfélen különböző színnel tíz-tíz pontot jelölünk ki. Egymás pontjait egy-egy gyors mozdulattal, - gyors vonalhúzással - kell „lelőni”. A „lelőtt” pontokat nem lehet újra célba venni. Az a nyertes, akinek több találata van.
Érintő Játék
Mindenekelőtt pontosan megbeszéljük a játék menetét a gyermekkel, majd egy kendővel bekötjük a szemét. Könnyedén megérintjük a testének egy pontját és azt várjuk, hogy mutassa meg az érintés helyét.
Emberfestés
Csomagolópapírt terítünk a padlóra. Ráfektetjük a gyermeket és körberajzoljuk. Ezután a gyermek feláll és berajzolja az arcot, a testrészeket, a ruházatot. Hasonló módon játszhatunk babával, mackóval és más játéktárgyakkal.” Látom, amit te nem látsz!”
Látom, amit te nem látsz!
Ez. A játék mindenhol játszható. Keressünk a szobában vagy a kertben egy tárgyat és válasszuk ki egy tulajdonságát Például a színét, (pl: barna szék) és a következőket mondjuk Látom, amit te nem látsz ..‚ a valami barna színű.” A gyermeknek meg kell neveznie minden barna tárgyat, de mi csak a széknél helyeseljünk. - Ezután a gyermeken a sor, ő választ tárgyat és hozzá tulajdonságot Most nekünk kell megtalálni a tárgyat az adott tulajdonság alapján. Majd ismét szerepcsere következik. Ügyeljünk arra, hogy pontosan a kigondolt dolgot neveztessük (nevezzük) meg. A hasonlót ne fogadjuk el.
Képlottóval, puzzle-val végzett játék
A kereskedelemben kapható képes puzzle játékokat használjuk fel. Közösen építjük fel. a képet a használati utasítás szerint. . –
Ági ás Olgi
Ági és Olgi két bábu. Könnyen elkészíthetők fakanálból és színes zsebkendőkből. A magyarázat így szók „ Ez itt Ági, ez itt Olgi. Egyikük sem tud még helyesen beszélni. Ági csak- „Á”-s szavakat, Olgi pedig csak o -s szavakat tud mondani. Ági azt mondja: pá, váll, áll. pár, mázsát, Olgi pedig: olló, holló ‚orr, ott, hol stb.” A gyermeknek ( gyermekeknek) az elhangzó szavakból egyenként el kell döntenie, hogy azt melyik bábú tudja kimondani. A Játék menete: - Tartsuk mindkét bábút akezünkbe, fordítsuk arccal a gyerek felé. Mondjunk egy szót, pl holló. Ha a gyermek Olgit választotta, akkor abábú örömmel ismétli aholló szót. Ha a válasz téves volt, akkor abábu fejét ingatja és többször ismétli a saját nevét (Ági, Ági). Azokat a szavakat, amelyekben az „o” és az ‚a” is előfordul, mindkét bábú ki tudja mondani. Ha a gyermek ezt magáról mégnem ismeri fel, a bábúk mindketten egymás. felé fordulva felváltva ondogatják Példák Ági szavaira: mák, tál, lát, láz, bál, páfrány stb. Olgi: ól, álom, toll, tó, ló, hó, só, morog, lottó,
roló, kóró, homok stb. Agi és Olgi: álom, három, várom, párom, károm, ákom - bákom, kosár, tojás stb.
Gyöngysorok
Három különböző színű gyöngybő1 füzünk egyszerű mintát A gyereknek az a feladata, hogy folytassa a sort ( pl: piros, zöld, kék, piros-, zöld, kék). A minta fokozatosan nehezedhet (p1.: p-k-k-z, p-k-k-z) az ismétlődő egységeket egészen hét e1emig növelhetjük.
Gyufaszál figurák építése
A gyermek előtt építsünk három gyufaszálból ( pálcikákból ) egyszerű formái. Takarjuk 1e; ezután kérjük meg a gyereket, hogy emlékezetből építse fel ugyanazt. A gyakorlatot bővíthetjük öt gyufaszá1ig.
Célba dobás
Helyezzünk egy nagyobb építőkockát a padlóra Kb. két méteres távolságból próbálják meg eltalálni a kockát a labdával. Felváltva dobunk. Nehezíthető a játék azzal,ha kockákból épített kapuba kell célozni.
Zsákbamacska
Rejtsünk cl egy zsákba néhány könnyen felismerhető tárgyat ( fésű, kefe, kulcs, kanál, ceruza pohár, alma) A gyermek nyúljon egy kézzel a zsákba és próbálja meg tapintással felismerni a tárgyakat Ha így nem sikerülne, próbálhatja a másikkezét is. Minden felismert tárgyat kivehet a zsákból
Építőkockák válogatása
Különbözőfajta építőkockákat, összeilleszthető, szétszedhető játék - elemeket egy nagy dobozba gyűjtjük vagy a szőnyegre borítjuk. Ezután a gyermekkel együtt „rendet rakunk”. Válogassunk különböző szempontok - színek, formák, nagyság - szerint.
Figyeljünk arra, hogy az építőelemek sokaságában az éppen keresettek közül egy se maradjon ki, ( vagyis Pl. forma szerinti rendezésnél az összes kerek, vagy összes rövid stb. a dobozába kerüljön).
Nagynéniimnek van egy macskája”
Ez úttal a gyermeknek ( vagy csoportnak) az a feladata, hagy a macska szóra figyeljen egyszerű mondatokban. Ha a macska szót hallja, fel kell állnia, ha a szó újból előfordul, akkor le kell ülnie. A mondatok ismétlődnek, de mindig csak az utolsó szót változtatjuk meg. Pl.: A nagynénimnek van egy kutyája. A nagynénimnek van egy macskája. (feláll) A nagynénimnek van egy háza. A nagynénimnek van egy kecskéje. A nagynénimnek van egy mácskája. (leül )Ha több gyerekkel játszunk, akkor egy másik szóra kell mozdulnia.. Nehezítjük a játékot úgy, hogy a mondatokban több szó is változik, de a gyermeknek mindig ugyanarra kell mozdulnia, felállni és leülni. pl Zsuzsi csokoládét eszik. (feláll) Zsuzsi labdával játszik. Zsuzsi csokoládét eszik. (leül) Ebben az esetben a csokoládé szónál kell a gyerekeknek a megbeszélés szerint cselekedni. Ha a csoportban történik a játék, akkor minden gyermek kap egy, a többiektől eltérő mondatot, amelyre a fenti módon kell „mozognia”.
Ikrek megtalálása
Az építőkocka-dobozból egy építőkockát kiemelve arra kérjük a gyermeket, hogy ő is vegyen ki egy ugyanolyát, találja meg az ikerpárját.
Egy kis matróz”
Hasonlóan az előzőekhez az a feladatunk, hogy egy történetet mondunk el úgy, hogy egyre több szót helyettesítünk mozgással. A gyakorlás során mindig egy szóval többet hagyjunk el a történetből, addig amíg az ismétlések végén már csak a mozdulattal ki nem fejezhető szavak maradtak meg.
Fonás
Ahhoz, hogy szép színes fonatot készítsünk, meghatározott sorrendben hasonló mozdulatokat kell végezni egymás után. Balról kívülről középre, jobbról kívülről középre stb. Három színes szalag vagy vastagabb szálú fonal szabályos fonására tanítjuk meg a gyermeket.
Emberkék megjegyzése
Az asztalra egy tálkában gombot, gyöngyöt, babot stb. helyezünk. Először három, később öt elemből emberkét” építünk, amit a gyermeknek jól meg kell figyelnie. Letakarás után kérjük meg, hogy ő is építse fel ugyanazt. Egyszerre mindig csak egy figurát mutatunk be.
Lövöldözés
Ez a feladat azonos az I. fokozatban leírt „lövöldözés” játékkal, de ezúttal a zsírkréta és a csomagolópapír helyett kisebb méretű A4-es lapot és színes ceruzát használunk. Ezáltal a feladat nehezebb.
Szoborfigura:
Fogjuk meg a gyermek kezét, és néhány másodpercig forogunk körbe-körbe. Majd elengedjük egymást, és szoborrá merevedünk egy adott tartásban. A gyermeknek az a feladata, hogy próbálja meg a „szobor” testhelyzetét utánozni és néhány másodpercig mozdulatlan maradni.
Tűk osztályozása
Különböző nagyságú és formájú csavarokat, szögeket, tűket tartalmazó dobozból vegyünk el egyet- egyet. A gyermek velünk együtt válogassa ki a hozzá hasonlókat Addig játszunk, amíg minden egyes darab szétválogatása meg nem történt.
Gombok válogatása
Az előzőekben bemutatott játék ugyanúgy gombokkal is elvégezhető: a válogatás, rendszerezés meghatározott szabályok alapján történik.
Tűz, víz!
A Játék leírása: A gyermekek lassú tempóban futkároznak, jelre megállnak. „TŰZ” felkiáltásra, hasra fekszenek a talajon. „VÍZ” Felkiáltásra másznak a bordásfalra, vagy székre állnak. Ismétlés egymás után. Minden feladatmegoldás után értékelés egyénenként. A játék bővíthető „FÖLD”, „ÉG”, „LEVEGÖ” stb. szavakkal, különböző testhelyzetek felvételével idősebbek játékában.
A fejlesztés lehetőségei: Térbeli tájékozódás, figyelem, emlékezet alakítása, szabálytudat fejlesztése. Gyors reagálás, kinesztetikus differenciáló képesség formálása mozgásgyorsaság a futásban.
Játszhatja: 3-25 gyermek 3-4 éves kortól.
Eszközök: bordásfal, székek.
Fuss haza!
A Játék leírása: A játékmaci köré kötéllel kört alakítunk, ez a ház. A gyermekek körbe futnak menetirány szerint a ház körül. Jelre be futnak a házba. Aki elsőnek ugrik be a házba, az a győztes.
A fejlesztés lehetőségei: Nagymozgások fejlesztése futással, térészlelés, tájékozódás Gyors reagáló képesség fejlesztése.
Játszhatja: 3-12 gyerek 3 éves kortól.
Eszköz: maci és körkötél
Gólyák a tóban
A játék leírása: A gyermekek a „gólyák”, a tó körül járkálnak, a gólya mozgását utánozva, jelre repülnek majd a tóban, járkálnak tovább. Tó lehet egy szőnyeg, vagy körkötél.
A fejlesztés lehetőségei: Egyensúlyérzék fejlesztése, térészlelés, tájékozódás térben. Gyors reagáló képesség alakítása, figyelem fejlesztése.
Játszhatja: 6-25 gyermek 3 éves kortól.
Eszköz: szőnyeg vagy körkötél. A
Fészekrakó
A játék leírása: A gyermekek babzsákkal a kezükben szaladgálnak, jelre leülnek a babzsákra, amely a fészket jelenti a játékban. Az az ügyes, aki elsőként ül nyugodtan a babzsákján.
A fejlesztés lehetőségei: Egyensúlyérzék fejlesztése, gyors reagáló képesség alakítása, erőnlét fejlesztése, figyelem, akarat formálása.
Játszhatja: 6-25 gyermek 3 éves kortól.
Eszköz: A játszó gyermekek létszámával megegyező babzsák.

Ki vagyok én?
A játék leírása: Tükörrel szemben állva saját személyének felismerése: szemszín, hajszín, hajhosszúság, ruhadarabok felsorolása a testrészeken. Másik gyermekkel, társával összehasonlítja magát, hasonlóságokat keres. Esetleg a nemek megnevezése is történhet.
A fejlesztés lehetőségei: Testünk jellemzőinek felsorolása, megnevezése. Megfigyelőképesség fejlesztése összehasonlítással. Azonosságok, különbségek megnevezése . A test Jellemző jegyeinek leképezése.
Játszhatja: 1 -2 gyermek 3 éves kortól.
Eszköz: tükör.
Keresd meg!
A játék leírása: Tükör előtt a testrészek megér intése, megnevezése: felnőtt által érintés, gyermek megnevezi, gyermek megismétli Saját testén az érintést és a megnevezést, utasításra a gyermek megérinti és megnevezi a testrészét, a felnőtt megnevezi, a gyermek a társa testén érinti meg a kívánt testrészt, előbbiek megismétlése csukott szemmel, az elsőt kivéve.
A fejlesztés lehetőségei: Testrészek és azok helyének megnevezése, érintés. Percepciófejlesztés Figyelem fejlesztése.
Játszhatja: 1-3 gyermek 3 éves
Eszköz: tükör
Száll a lepke!
A játék menete: Papírból készítünk az ujjunkra húzható lepkét. Minden gyermek ujjára húzza és eljátsszuk, melyik testrészükre száll a lepke. Ahova repül, megnevezzük.
A fejlesztés lehetőségei: Testséma alakítása, testrészek megnevezése, beszéd- készség fejlesztés finommozgások alakítása
Játszhatja: egy egész csoport 3 éves kortól, de egy gyermek fejlesztésére is kiválóan alkalmas.
Eszköz: pillangó.

Színkereső
A játék leírása: A gyermekkel közösen kiválasztunk egy színt, majd sorra nézzük a tárgyakat, melyiken látjuk ugyanazt. Változata lehet: színválasztás után ők hoznak a gyűjtőkosárba megegyező színű dolgokat. Felsorolhatjuk a napszakok, az évszakok jellegzetes színeit, az örömteli, a bánatos, a meleg, a hideg színeket. Gyűjthetünk színes hasonlatokat, p1.:
Fehér, mint a hó.
Fekete, mint a korom.
Zöld, mint a fű.
Kék, mint az ég.
Sárga, mint a citrom.
Lila, mint az ibolya.
Piros, mint a paradicsom.
Azt is megbeszéljük, hogy ezeket a hasonlatokat egy szóval is kifejezhetjük, Így: hófehér, koromfekete, ibolya lila, fűzöld.
A fejlesztés lehetőségei: Vizuális percepció, színészlelés. Megfigyelőképesség, gondolkodás (összehasonlítás, azonosság, különbözőség felismerése) fejlesztése, szókincsbővítés
Játszhatja: 1 - I 2 gyermek 3 éves kortól. ) Játszhatják a családban is szülők, testvérek együtt.
Eszköz: a szoba tárgyai, játékai.
Nyomkereső
A játék leírása: A csoportban lévő gyermekek láb- és kéznyomatát elkészítjük színes papírokból. A kéznyomatokat a szekrény oldalára vagy a falra erősítjük, a lábnyomokat a padlóra ragasztjuk úgy, hogy végig léphető legyen. A lábnyomok a tenyérnyomokhoz vezetnek kacskaringós úton. Az út végén valamit elrejtünk, azt kell megtalálni. A gyermekek a lábnyomokon haladnak, a jobb és a bal lábakat pontosan kell a helyükre illeszteni, azután már a tenyérnyomokra is Ügyelni kell. A nyomok végén találják az elrejtett tárgyat.
A fejlesztés lehetőségei: Szem-kéz, szem-láb koordináció, alak és forma azonosítása, a bal, a jobb gyakorlása, tudatosítása térirányok, távolságok érzékelése.
Játszhatja: egyszerre egy gyermek 3 eves kortól.
Eszköz: Az előre elkészített tenyér és talpnyomatok
Gyurmázás
A játék leírása: Homok, só-liszt gyurma, agyag, plasztilin felhasználásával különböző formák létrehozása.
A fejlesztés lehetőségei: Anyagok, felületek megismerése, formák keletkeztetése. Tapintással tapasztalatok szerzése az anyag tulajdonságairól: puha, kemény, sima, érdes, nedves stb. Gyurmázás alaptechnikáinak elsajátítása, finommotorika, szem-kéz koordináció, verbális fejlesztés
Játszhatja: 1-25 gyermek 3 éves kortól. A családban is ismerkedhetnek az anyag tulajdonságaival p1. ha az édesanyával együtt gyúrja, formálja a tésztát.
Eszköz: a felsorolt anyagok.
 

kalevivka

Állandó Tag
Állandó Tag
Eszembe jutott még egy, amit annak idején játszottunk, de már nem emlékszem rá: A "hol az olló komámasszony?"
Emlékszik rá esetleg valaki?
 

sarkica

Állandó Tag
Állandó Tag
,,Megy a gyűrű vándorútra
Egyik kézből a másikba.
Csilicsalamádé,csilicsalamádé,
Csilicsalamádé,Sári,hopp!"


A gyűrűt labdával is lehet helyettesiteni.
Jó szórakozást!
 

Trisa

Állandó Tag
Állandó Tag
Morral - Zsákbamacska / Brazília, játék

Szinte minden latin-amerikai országban ismert játék.
Nálunk zsákbamacskaként ismerik.
Egy nagy zsákba a játékosok számára különféle ajándékokat helyeznek. Ezek többnyire mulatságos tárgyak: súrolókefe, öreg madzagok, krumpli, csorba bögrék, rongydarabok, stb.
A játékosok sorban a zsák elé járulnak és kivesznek maguknak belőle egy darabot. A feladat az, hogy ezeket az ajándékokat minél szellemesebben köszönjék meg, és elmondják azt is, hogy hogy mennyire örülnek neki, és mire fogják majd használni.
A legszellemesebb és legmókásabb megoldásokat valódi kis ajándékkal jutalmazzák.


ezt találtam a neten, szerintem nagyon jól fejleszti a beszédkészséget
 

Trisa

Állandó Tag
Állandó Tag
Nsikwi - Döntsd fel! / Kongó, játék

Ügyességi játék Kongóból.
Egymástól 3-4 méterre leül a két játékos, és szemben egymással a földbe szúrnak maguk előtt egy-egy kukoricacsutkát.
Adott jelre mindketten a másik felé gurítják a labdájukat.
Olyan erővel kell a labdának eltalálnia a kukoricacsutkát, hogy azt ne csak érintse, hanem fel is borítsa. Ez ér pontot.
Az a győztes, aki hamarabb éri el az előre megállapított ponthatárt.
Egyes vidékeken a labda helyett pörgettyűket is használnak.


csak még nem tudom, hogy mivel lehetne jól helyettesíteni a kukoricacsövet, talán vízzel töltött joghurtosüveggel?
 

Trisa

Állandó Tag
Állandó Tag
Majani va mdimu - Citromfa levele / Tanzánia, játék

20-25 játékos ül tág körben, és a középen álló játékvezetőre figyelnek.
A vezető számol: egy, kettő, három... és ütemre tapsol.
A játékosok visszhangszerűen ugyancsak számolnak és tapsolnak. Ez addig tart, amíg a játékvezető azt nem mondja: "Állj!" A játékosoknak abban a pillanatban abba kell hagyni a számolást és tapsot, s szoborrá merevednek.
Előfordul, hogy valaki figyelmetlen, és folytatja tovább a mozgássort. Az ő büntetése az, hogy középre áll, szemét befogja a kezével. Az egyik játékos hátulról hozzálép, és megüti a fejét két ujjával, azaz a "citromfa levelével".
A hunyónak ki kell találnia, hogy ki volt az. Ha nem találja ki, újabb játékos üti meg a citromfa levelével. Ha eltalálta az ütőt, akkor megszabadul a büntetésből és a játék elölről kezdődik.


Bár ezt még kicsit nehéznek találom, magyar változata a segrepacsi lehet, imádtam gyerekkoromban, sokat nevettünk rajta
 

Trisa

Állandó Tag
Állandó Tag
Gallina ciega - Vak tyúk / Peru, játék

Szembekötősdi, Peruban a spanyolok honosították meg.
A játékosok kört alkotnak, középen áll egy bekötött szemű játékos, ő a vak tyúk.
A körben állók közül valaki megkérdezi tőle:
- Elvesztettél valamit?
A vak tyúk válaszol:
- Egy tűt meg egy gyűszűt.
Mire a többiek:
- Hol vesztetted el?
A tyúk válasza:
- A szénaboglyában.
Az egyik körben álló erre a tyúkhoz lép, és ezt mondja:
- Guggolj le!
A guggolót megforgatja többször a tengelye körül.
Ezután a játékosok mind közelebb jönnek, a tyúk körül járkálnak, és "vak tyúk, vak tyúk!" mondogatásával, érintgetéssel bosszantgatják őt.
A tyúk feladata egyet elkapni közülük. Ha ez sikerül, a foglyul ejtett játékos lesz a vak tyúk.


ez az előzőhoz hasonló
 

Trisa

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyerekszáj rovatot nem találtam, de ezen annyit nevettünk:
Ötéves lányomat kínálgatja húga uborkahasábokkal, mire ő:
- Én nem rajongok annyira az uborkáért, mit a te kis kövér fejed.
:)
 

marchello

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanukókártyák

Foglalkozások 1-2, Szerszámok, Magyar ABC nagy betűi

Mindegyik jelszavas, a jelszavak a docban vannak.
Kizárólag nyomtatni lehet őket, nyomtatás után ajánlott laminálni és már mehet is a játék.
 

Csatolások

  • Tanulókártyák.doc
    25.5 KB · Olvasás: 330
  • nagybetuk.jpg
    nagybetuk.jpg
    43 KB · Olvasás: 265
  • szerszamok.jpg
    szerszamok.jpg
    44 KB · Olvasás: 225

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Disney Az állatok világa

(fejlesztő játék 3-5 éveseknek)


Micimackó segítségével a legkisebbek is betekintést nyerhetnek az állatok varázslatos világába. Szegény kis állat bébik nem találnak vissza a mamájukhoz. A gyerekek feladata az, hogy épségben hazajuttassák a kisállatokat.
 

Csatolások

  • P-Micimacko-allatok-vilaga.jpg
    P-Micimacko-allatok-vilaga.jpg
    8.4 KB · Olvasás: 137

dulacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Cseszlebuki - közösségi játék ovisoknak

Cseszlebuki
Játszhatja 4 éves kortól 6-25 gyermek

A gyermekek körben állnak. Egyikük középen áll, és a következő versre kiszámolja a fogót: "Cseszlebuki, lebuki, akit szeretsz, kapd ki!" Akire kijött az utolsó szótag, az utánairamodik a szétfutó gyerekeknek, és igyekszik valakit megfogni. A következő játéknál ő lesz a kiszámoló. Aki futás közben a földet érinti a kezével, nem fogható meg.
 

dulacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Át a kínai nagy falon! - közösségi játék ovisoknak

Át a kínai nagy falon!
Játszhatja 4 éves kortól 6-25 gyermek


A játszótér közepén két párhuzamos vonalat húzunk egymástól 3 méter távolságra, ez a terület a kínai nagy fal. Az őr bent áll a fal határvonalain belül, a többiek azon kívül.
Az őr elkiáltja magát: "Át a kínai nagy falon!" Ekkor a játszók átfutnak a túloldalra, de közben vigyáznak, nehogy az őr elfogja őket. Akit mégis elfognak, az beáll maga is őrnek, így egyre nehezebb lesz átjutni a túlsó oldalra.
Akit legelőször fognak el, az lesz a legközelebbi játékban az új őr.
 

dulacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Színcápa - közösségi játék ovisoknak

Színcápa
Játszhatja 4 éves kortól 5-25 gyermek

Egymástól kb. 3 méterre párhuzamos vonalakat húzunk, ebbe a tengerbe áll be a cápa. Amikor a cápa elkiáltja magát, hogy pl.: "Jöhetnek a kékek!", akkor mindenki átfut a túloldalra. Akin a mondott színből van valamilyen ruhadarab, az nyugodtan átsétálhat, mert nem fogható meg. Ezután más színt mondva folytatódik a játék.
 

dulacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Láncjáték - közösségi játék ovisoknak

Láncjáték
Játszhatja 5 éves kortól 8-18 gyermek


Két gyermek kivételével mindenki kézfogással sorba áll. A sor elé áll az egyik gyermek, a gazda, a sor mögé a másik, a cigány. A sorban állók közül a két első kaput nyit, az utolsó pedig elindul, és a kapun átvezeti az oszlopot. Amikor már a kapusra kerülne a sor, megállnak, és az a gyermek a szomszédjával még egy kaput nyit. Most ezen a kapun bújik át az egész sor. Addig készül a lánc, míg van kapu. Ha már mindenkit felfűztek, akkor a gazda megkérdezi:
GAZDA: Hogy adod, cigány, a láncot?
CIGÁNY: Tíz forintért (vagy egy taliga tökmagért, három korsó olajért).
GAZDA: Add alább!
CIGÁNY: Nem adom, inkább viszem dibegőbe-dobogóba, ott vetem az arany tóba.
GAZDA: Nézzük hát, erős-e a lánc?
Ekkor a gazda megfoja az első gyermek kezét, és nagyot ránt rajta. Természetssesn mindenki jó erősen fogja a szomszédja kezét, hogy ne szakadjon szét a fogás. A gazda többször is próbálkozhat.
Ha elszakad a lánc, a cigány futni kezd, a többiek utána. Körülállják, a fülébe tapsolnak, a cigány pedig befogja a fülét.


Ezt a könyvet, amiből szemezgettem, a szüleimnél találtam, még ovis koromból maradt meg. Sajnos hiányos, a fedele és pár lap nincs meg, nem ismerem a szerzőt és a könyv címét. Ehhez hasonló játékok vannak benne, összesen 370. Ha lesz rá igény, még másolhatok fel az érdekesebbekből. :)
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó tulajdonságok tányérjának elkészítése (30 perc)

Tanári instrukciók Anyagszükséglet:

A/3-as rajzlapok, körberajzolható tányérok, körzők, ollók, filctollak, színes ceruzák és színes papírok, szalvétaminták, ajándékcsomagolópapír-maradékok, szép tapétamaradékok
Házi feladat
A színes papírok, kivágható díszek, virágok, mintás szalvéták gyűjtését előzetesen egy-két héttel adjuk feladatul tanulóinknak.
Tanári instrukció
Az óra eleji játék mintájára mi is készítünk egy jó tulajdonságokkal és jó kívánságokkal megtölthető tányért. Mindenki a saját tányérját készíti el, azt adja majd körbe, amelyet aztán osztálytársai töltenek meg mindenféle jókívánságokkal és pozitív üzenetekkel, megjegyzésekkel.

A munka menete

Kétféle módon lehet kör alakú tányért rajzolni: – egy igazi lapostányér körberajzolásával (lehet papír tányér is); – nagyra nyitott körzővel.
Tanári instrukciók Mindkét estben mutassuk meg a tanulóknak az eszközök használatát, a körzést, a körberajzolást és a takarékos papírhasználatot is! (Legyen mindig néhány tányér és körző, de egyáltalán nem szükséges, hogy az osztály létszámával megegyező mennyiségben. A tanulóknak mondjuk el az udvarias várakozás szabályait, tanítsuk a sorra kerülés türelmes kivárását is!) A körberajzolt tányérokat vágjuk ki!

Tervezzünk!

Mindenki készítsen előzetes tervet a fejében, képzelje el, milyennek is szeretné látni majd az elkészült tányért!
Csak a tányérok legszélét kell körbedíszíteni keskeny csíkban!
A terveket nem kell, de le lehet halványan, ceruzával előrerajzolni. Járjunk körbe az osztályban és kérdezgessük a gyerekeket terveikről! A diákok terveiknek megfelelően díszítsék ki a tányérok szélét, de csakis azt! Ehhez válasszanak megfelelő technikát az előzetesen gyűjtött anyagok felhasználásával és a terveiknek megfelelő válogatással! A választott technika lehet rajz, papírmontázs stb.

Differenciálás

A gyengébb kézügyességű gyerekeknek személyesen segítsünk, bár a feladat nem nehéz.
Megjegyzés
A tányérok szélét ujjlenyomatokkal is lehet díszíteni. (Lásd mintamunka fényképe a tanulók könyvében.)
Kiemelt készségek, képességek Mintakövetés, tervezés, tervek megvalósítása
Célcsoport / A differenciálás lehetőségei
A tanári segítségnyújtás mértéke
Munkaforma Egyéni
Módszerek Manuális tevékenység
Eszközök A/3-as méretű rajzlap, sablonként használható tányérok, körző, vonalzó, olló, színes kivágható papírok, szalvéta- és csomagolópapír-darabok, ragasztó, filctoll stb. Tankönyv
B) Tevékenység Kézjegyünk alapján is egyediek, mindenkitől különbözők
vagyunk (10 perc)
Tanári instrukciók A tányér közepére helyezett, tenyérrel lefelé fordított kezeteket
rajzolják körbe!
Beszélgetés
Beszélgessünk a tanulókkal arról, hogy minden ember kézformája, tenyérlenyomata és ujjlenyomata egyedi. Vizsgálgassuk a saját tenyerünket és társainkét, az ujjak begyét, hasonlítgassuk össze az ott látható vonalakat, redőket!
Tanári instrukciók Hallottak-e már a diákok a tenyérvonalak nevéről, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmekről, a tenyérjóslásról? Hozzuk felszínre ezeket az ismereteket, hiedelmeket, de csak beszélgessünk róluk, a modulnak nem feladata anatómiai szinten elemezni a tenyér rajzolatát, viszont nyugodtan utaljunk a tévhitekre, oszlassuk el őket! A csuklónk környékére (a rajzon) rajzoljunk egy karkötőt és írjuk bele a nevünket!
Kiemelt készségek, képességek Vizuális differenciálás, összehasonlítás, különbözőségek megfigyelése Hiedelmek, babonák eloszlatása Kreativitás Az egyediség hangsúlyozása
Célcsoport / A differenciálás lehetőségei Nem szükséges differenciálás.
Munkaforma Frontális
Módszerek Manuális tevékenység, összehasonlítás
Eszközök A már elkészült munkák, ceruza
C) Tevékenység Pozitív üzenetek, megjegyzések, jó tulajdonságok (jókívánságok) írása a tányérba (20 perc)
Tanári instrukciók A tanulók adogassák körbe a tányérjaikat!
Szabályok
Igyekezzünk kis betűkkel írni, hogy sok üzenet kiférjen! A tányéron bárhová lehet írni, de törekedni kell rá, hogy szép legyen. Mindenki csak egy dolgot írhat. Igyekezzünk olyanokat írni, amit még senki sem írt! A tenyérbe és az ujjakra is lehet írni, de oda inkább csak a nagyon fontos megjegyzéseket, igaz jóslatokat. Például:
Kijavítod a matekjegyet.
Csak és csak is jó dolgokat lehet írni.
Ha betelt a tányér, meg lehet fordítani, és a hátuljára is lehet írni.
Az üzenetet nem kell aláírni, nem az a fontos, hogy ki küldte, hanem az, hogy mit írt.
Adjunk tanácsot, de csak nagyon keveset: olyanokat írjatok, hogy szép vagy, jószívű vagy, örülök, hogy a barátom vagy stb.
Helyesírási tanácsot mindenki kérhet. Az írásnehézségekkel küzdő tanulók részéről elégedjünk meg egy szóval vagy tőmondattal. Üzeneteiket írják a diákok filctollal, színes ceruzával, de előre el kell tervezniük, hogy mit írnak (erre a célra osszunk mindenkinek írólapot), a helyesírásnál mire vigyázzanak, mert nem lehet radírozni.

Tanári instrukciók

A rendelkezésre álló idő alatt írjanak a lehető legtöbb tányérra pozitív tartalmú üzeneteket! Nem baj, ha nem ír mindenki, mindenkinek. Engedjük, hogy a tanulók az osztályban szabadon járhassanak, keresgélhessék, kinek a tányérjára nem írtak még!
Kiemelt készségek, képességek A társak igényeinek, problémáinak figyelembevétele A reális énképhez minél közelebb álló énideál kialakítása

Lényegkiemelés

Pozitív gondolkodás

A társak képességeinek elismerése
Az egyediség hangsúlyozása
Kreatív írás
Célcsoport / A differenciálás lehetőségei
A gyengébben írók egyéni megsegítése
Munkaforma Nagycsoportos, egyéni
Módszerek Kreatív írás
Eszközök A már elkészült tányérok, filctollak, színes ceruzák
Készíts jótulajdonság-tányért!
A) Tevékenység Az üzenetek olvasgatása (10 perc)
Tanári instrukciók Az idő lejárta után mindenki keresse meg a saját tányérját!
Hagyjunk a tanulóknak időt arra, hogy olvasgathassák a kapott üzeneteket, megjegyzéseket, aki akarja,
mondhassa el, olvashassa el, neki miért különösen kedves egy-egy üzenet!
Például: Nekem különösen kedves az a megjegyzés, hogy tudok titkot tartani, mert… ; Büszke vagyok
arra, hogy olyan üzenetet kaptam, hogy…
Kiemelt készségek, képességek A belső igények felismerése és megfogalmazása
Az egyes tettek következményeinek belátása, a társak igényeinek,
problémáinak figyelembevétele
A reális énképhez minél közelebb álló énideál kialakítása
Analizálás
Lényegkiemelés
Ok-okozati összefüggés
Pozitív gondolkodás erősítése
Mások képességeinek és jó tulajdonságainak elismerése
Önbecsülés
Önértékelés fejlesztése
 
Oldal tetejére