A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.
A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? - teszi fel a nagy kérdést Jókai, mi pedig tegyük fel azt a kérdést, hogy tízből vajon hány tizenhat éves jut el ebben a könyvben a szerző nőképéig, vagy akár csak a tizedik oldalig.
Pedig tizenhat éves korukra már bőven túl vannak azon, hogy „kicsiny diák koromban szép diszkant hangom volt; aztán három humaniorum classisnak énekszóval kellett kísérni felekezetünk minden halottját”, azaz dehogy vannak túl, A kőszívű ember fiait sem olvassa el már senki, illetve az önök gyerekei vagy unokái biztosan, de rajtuk kívül senki, a szabályt erősítő kivételek száma is minden bizonnyal folyamatosan csökken.
Meg általában az olvasó embereké is.
Utóbbitól talán nem független, hogy az internet egyik fele menten lincselésbe kezd, ha kedvenc szerzőjüket vagy az ő nőképét támadás éri, holott írókról, meg műveikről véleménye éppen bárkinek lehet. A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.
Vitatkozni egyébként sokat lehetne, például Jókai nőképén is, hiszen nem szükségszerű, hogy a Jókait olvasó lányok feleség korukban majd engedelmesen szolgálják a férjüket, éppen arra vannak egyébként a pedagógusok, hogy a szöveg ne csak úgy lebegjen a diákok fejében, hanem együtt értelmezzék, és megbeszéljék például, hogy az anyukájuk miért nem úgy viselkedik, mint azok a nők a könyvben. A vita és a gondolkodás megúszása, ha ehelyett inkább egyszerűen csak nem olvasnánk valamit, és ezért sem tragédia egyébként, ha a kormány beleerőlteti rossz ízlésű minisztere kedvenc szerzőit a tananyagba; értő tanárokkal meg lehet azt is beszélni, hogy ha valaki nem jó író, viszont ostobaságokat gondolt a világról. A gyerekek sem hülyék egyébként, senki sem megy majd karddal az udvari szünetre, mert Petőfi sem akart ágyban, párnák közt meghalni.
A vitát viszont akkor sem szabadna megúszni – nem is lehet, csak eltolni évekkel és megutáltatni az olvasást még néhány generációnyi diákkal –, amikor arról kéne beszélni, hogy egy mai gyerek mást akar és mást tud olvasni, mint egy tíz-húsz-harminc évvel ezelőtti kortársa, sőt a mai gyerekek és mai gyerekek között is van különbség, ezért nyugodtan ki lehet húzni a kötelezők közül még az apukák meg a miniszter kedvencét is, meg ki lehet hagyni a Bánk Bánt is, meg Az arany embert is, ha a tanár úgy látja, hogy a gyerekeket nem érdekli.
Olvassanak mást, olvassanak tényleg bármit.
Selmeci János
A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? - teszi fel a nagy kérdést Jókai, mi pedig tegyük fel azt a kérdést, hogy tízből vajon hány tizenhat éves jut el ebben a könyvben a szerző nőképéig, vagy akár csak a tizedik oldalig.
Pedig tizenhat éves korukra már bőven túl vannak azon, hogy „kicsiny diák koromban szép diszkant hangom volt; aztán három humaniorum classisnak énekszóval kellett kísérni felekezetünk minden halottját”, azaz dehogy vannak túl, A kőszívű ember fiait sem olvassa el már senki, illetve az önök gyerekei vagy unokái biztosan, de rajtuk kívül senki, a szabályt erősítő kivételek száma is minden bizonnyal folyamatosan csökken.
Meg általában az olvasó embereké is.
Utóbbitól talán nem független, hogy az internet egyik fele menten lincselésbe kezd, ha kedvenc szerzőjüket vagy az ő nőképét támadás éri, holott írókról, meg műveikről véleménye éppen bárkinek lehet. A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.
Vitatkozni egyébként sokat lehetne, például Jókai nőképén is, hiszen nem szükségszerű, hogy a Jókait olvasó lányok feleség korukban majd engedelmesen szolgálják a férjüket, éppen arra vannak egyébként a pedagógusok, hogy a szöveg ne csak úgy lebegjen a diákok fejében, hanem együtt értelmezzék, és megbeszéljék például, hogy az anyukájuk miért nem úgy viselkedik, mint azok a nők a könyvben. A vita és a gondolkodás megúszása, ha ehelyett inkább egyszerűen csak nem olvasnánk valamit, és ezért sem tragédia egyébként, ha a kormány beleerőlteti rossz ízlésű minisztere kedvenc szerzőit a tananyagba; értő tanárokkal meg lehet azt is beszélni, hogy ha valaki nem jó író, viszont ostobaságokat gondolt a világról. A gyerekek sem hülyék egyébként, senki sem megy majd karddal az udvari szünetre, mert Petőfi sem akart ágyban, párnák közt meghalni.
A vitát viszont akkor sem szabadna megúszni – nem is lehet, csak eltolni évekkel és megutáltatni az olvasást még néhány generációnyi diákkal –, amikor arról kéne beszélni, hogy egy mai gyerek mást akar és mást tud olvasni, mint egy tíz-húsz-harminc évvel ezelőtti kortársa, sőt a mai gyerekek és mai gyerekek között is van különbség, ezért nyugodtan ki lehet húzni a kötelezők közül még az apukák meg a miniszter kedvencét is, meg ki lehet hagyni a Bánk Bánt is, meg Az arany embert is, ha a tanár úgy látja, hogy a gyerekeket nem érdekli.
Olvassanak mást, olvassanak tényleg bármit.
Selmeci János
