Július végén kezdik el kimenekíteni Afganisztánból az amerikai hadsereget segítő helyi tolmácsokat és civileket

Július végén kezdik meg kimenekíteni Afganisztánból az amerikaiakat segítő afgánokat és a családtagjaikat – közölte a Fehér Ház és több magas rangú amerikai kormányzati vezető.

A Szövetségesek Menedéke nevű hadművelet keretében repülőjáratokon telepítik ki azokat a tolmácsokban és más civileket, akik a kormányellenes, szélsőséges tálibok megtorlásától tartanak. Az amerikai hadsereg segítői jelentkezhettek a különleges vízumprogramra. Jen Psaki fehér házi szóvivő azt mondta:

„Bátor emberekről van szó. Bizonyítani akarjuk, hogy elismerjük az elmúlt években játszott szerepüket”.
A segítők és családtagjaik kitelepítésére Joe Biden elnök tett ígéretet. Az utolsó katonák tervezett távozása aggodalmat keltett az amerikai hadsereget segítő afgánokban. Az iszlamista lázadók fokozzák offenzíváikat, és már jelentős területeket foglaltak el vidéken.

Az amerikai katonák augusztus 31-én fejezik be a kivonulást Afganisztánból, ahol húsz évig állomásoztak. Ez volt az Egyesült Államok által valaha vívott leghosszabb háború, írja az MTI.

A Fehér Ház a múlt hónapban kezdte el tájékoztatni az afgánok kimenekítését sürgető republikánus és demokrata párti képviselőket az evakuációs terv részleteiről. A Biden-kormányzat harmadik országról, illetve amerikai tengeren kívüli területről is tárgyal, amely fogadná az afgánokat, amíg folyik a vízumok kiadása.

Egy nevének elhallgatását kérő amerikai illetékes a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a kezdeti kitelepítési program várhatóan 2500 embert érint, és a vízumkérelmük elbírálásáig amerikai katonai létesítményekben helyezik el őket.

A kormányzat várhatóan nem katonai gépekkel, hanem a külügyminiszter által bérelt charterjáratokkal szállítja el az afgánokat, de szükség esetén a külügyminisztérium kérésére katonai gépeket is rendelkezésre bocsátanak.

Donald Trump volt amerikai elnök kormányzata a tálibokkal olyan békeszerződésről tárgyalt, amelynek értelmében az Egyesült Államok 2021. május 1-ig vonta volna ki a csapatait. Hivatalba lépése után Joe Biden közölte, hogy a katonákat szeptember 11-ig, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által végrehajtott egyesült államokbeli terrortámadások 20. évfordulójáig vonják ki.

Joób Sándor

afgan.jpg
 
Végül ők is vesztettek, mint a szovjetek. Beleöntöttek tengerenyi pénz, volt egy csomó halott, aztán a tálibok most vissza térnek. Kérdés ki veszi át a helyüket. Elméletben Kínának megérné, hisz igy rengeteg ritka ásványkincsre rátehetné a kezét, másrészt pakisztánnal is határos lenne, ahol sok pénzt elköltött mostanság, vagyis egy ugrásra lenne a világ olajosbödönjétől. A tálibok pacifikálására meg már kidolgozta a módszereit az ujgurokon. Kivácsi vagyok mit lép ez ellen amerika.
 
Igen az ilyen társadalmi terepen lehetséges hogy csak az ujgur módszer hatásos.
De, ez számunkra elfogadhatatlan a múlt béli események miatt.
 
Setni !
A cubai IS ujra Amerikát akarja
Tudatosan készülnek rá mar évek óta
az utca embere akarja az amerikai jólétet
 
Setni !
A cubai IS ujra Amerikát akarja
Tudatosan készülnek rá mar évek óta
az utca embere akarja az amerikai jólétet
Közleményt adott ki a Black Lives Matter a kubai események kapcsán, amelyben az országot érintő amerikai embargó mielőbbi eltörlésére szólítottak fel.

A kubaiakat azért bünteti az amerikai kormány, mert az ország kitartott szuverenitása és önrendelkezése mellett. Az Egyesült Államok évtizedek óta próbálta letörni ezt a forradalmat”
Azt is írják, hogy az amerikai kormány csak szenvedést okozott a Kubában élő tizenegy millió embernek, külön kihangsúlyozva, hogy ebből négymillióan színes bőrűek. Mivel, mint fogalmaznak, Kuba korábban kiállt „az elnyomott feketék” és az „afrikai fekete forradalmárokat”, ezért most követelik Joe Bidentől, hogy törölje el a Kubát sújtó gazdasági embargót.
 
Gondolom meg életedben nem voltál Cubaban
és így soha nem beszéltél meg egyetlen cubaival sem
Érdemes meghallgatni őket hogy mennyire is uuutaljak Amerikát
Felkészülten várják hogy mikor nyílik ki a világ addig is szorgalmasan tanulnak angolul hogy készek legyenek Amerika fogadására
 
Közleményt adott ki a Black Lives Matter a kubai események kapcsán, amelyben az országot érintő amerikai embargó mielőbbi eltörlésére szólítottak fel.

A kubaiakat azért bünteti az amerikai kormány, mert az ország kitartott szuverenitása és önrendelkezése mellett. Az Egyesült Államok évtizedek óta próbálta letörni ezt a forradalmat”
Azt is írják, hogy az amerikai kormány csak szenvedést okozott a Kubában élő tizenegy millió embernek, külön kihangsúlyozva, hogy ebből négymillióan színes bőrűek. Mivel, mint fogalmaznak, Kuba korábban kiállt „az elnyomott feketék” és az „afrikai fekete forradalmárokat”, ezért most követelik Joe Bidentől, hogy törölje el a Kubát sújtó gazdasági embargót.
Nem ertek ra rendbe hozni azokat a hazakat amit az amcsik epitettek de meg az auto parkjuk is az 50-60 -as evekbol valo. CAstro igazi hazafi volt mindnekinek adott minden napra egy darab zsemlet ajandekba.
A tv gyulesek komcsi szonoklatok es vastaps a valasztek.
MIndenhol ahova kulfoldiek megfordulnak mindenki spicli mert ha nem mar nem dolgozik ott vagy a sitten van akar miert. Viz villany hol van hol nincs.
Talan most valami valtozas lesz mert akarja a nep, akinek elege van a komcsi dumabol.
Menekulnek az emberek ki mivel tud Amerikaba.
Mint a Messiast ugy varjak az emberek mikor jon ma Amerika, ami amugy hiu remeny mert nem hiszem , hogy befekteto legyen ahol az egesz infrastukturat ujja kell epiteni.
 
Hasonló folyamat lehetne ott is mint itt volt a 1990 körüli években.
Mi is vártuk a jólétet de, akik azt mondták hogy azt nem adják ingyen azért tenni is kell és áldozatot hozni nos azok az emberek nem nagyon jutottak meghatározó helyzetbe.
A magyar társadalom nagy része még most is abban az intellektuális közegben él vagy abból táplálkozik amit az elmúlt 50 év termelt.
Azt hiszik hogy ha most visszatérünk a legvidámabb barakk szlogenhez akkor az is lesz.
 
Ennek a cikknek a hatására is elkezdtem afganisztáni írások után keresgélni sajnos szinte csak szomorúság jött le az írásokból!
A nők ellen elkövetett bűncselekmények során a legtöbb áldozat életét veszti. Shakila Zareen azon kevés szerencsések között van, akik túlélték a támadást. Elmondása szerint nagyon nehéz gyerekkora volt, nem is emlékszik arra, hogy valaha mosolygott gyerekként. A fiútestvérei kínozták és verték, majd amikor már 17 évesen házasságra kényszerítették, a férje és a sógora is rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta őt.

"Nem is tudom, hogy tudtam így felnőni"
- mondta a BBC videóriportjában.

Elmesélte, hogy amikor férjhez ment, mutattak neki egy ostort, és azt mondták, hogy nőként ezt érdemli. A lány sosem értette, hogy miért kell a nőket verni, és amikor ezt megkérdezte, a családjában lévő férfiak megdöbbentek, mert nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a gyengébbik nem képviselői fel mernek szólni ellenük. De akkor mérgesedtek el igazán a dolgok, amikor férfi rokonai megtudták, hogy elment a rendőrségre a sorozatos bántalmazások miatt. Ezután a férje egyszerűen meglőtte Shakilát, méghozzá az arcán.
Huszonkét operáción esett át, mire nagyjából helyreállították az arcát, de a lövés olyan károkat okozott rajta, amelyek a mai napig láthatóak rajta.

A történtek után a fiatal nő elhagyta a férjét és családját, egészen Kanadáig ment. Azóta is ott él, és szerencsésnek tartja magát, hogy egyrészt még életben lehet, másrészt, hogy most más, hasonló sorsú nőknek segíthet.
1626416445781.png
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Valakinek van 7.-es Kémia témazárója?
poptya wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta:)
Most találtam egy cikket, talán érdemesnek találod, hogy kikerüljön a Hírek közé:)
További szép napot és jó egészséget:)
horzsa wrote on Syncmaster's profile.
Kedves Syncmaster,
a hozzszólásokban találtam, hogy korábban felrakta '70-es évek legendás autó kvartett paklijait. '73 kiadást és a '75-t 'és a '77-t
Sajnos a datás linkek már nem működnek, fel tudná tenni esetleg valahova újra?
üdv:
Éva
Keresem Daniella steel fordulópont című könyvet. Kérem akinek meg van ossza meg velem. Köszönöm.
oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.

Statisztikák

Témák
36,896
Üzenet
4,493,905
Tagok
596,211
Legújabb tagunk
sipiatti
Oldal tetejére