Japán bejelentette, hogy az óceánba öntik a fukusimai atomerőmű radioaktívan szennyezett vizét

Több mint egymillió tonna szennyezett vizet öntenek az óceánba a 2011-ben katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőműből, ezt kedden jelentette be a japán kormány, annak ellenére, hogy a döntést ellenezte nemcsak a közeli Dél-Korea, de az ország saját halászati ipara is.

A szennyezett víz óceánba öntésére a következő két éven belül kerül majd sor, addig is az erőművet működtető Tokyo Electric Power megkezdi a víz szűrését, hogy eltávolítsák belőle a káros izotópokat.

Azóta, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő szökőár súlyosan megrongálta az erőmű három reaktorát, több mint egymillió tonna sugárszennyezett hűtővizet gyűjtöttek tartályokba a Fukusima I. atomerőmű területén.

Ez a mennyiség körülbelül annyi, hogy 500-szor lehetne vele megtölteni egy olimpiai méretű úszómedencét. A szennyezett víz tárolása évente körülbelül 100 milliárd jenbe, vagyis 912.66 millió dollárba kerül, ami forintba átszámolva több mint 273 milliárd.

A kormány közleményében úgy fogalmazott, „a megállapított szigorú szabályozási előírások betartása mellett„ választották azt, hogy a szennyezett vizet az óceánba öntik.
(Reuters)

7aYgd1RVcAS31NuvGs.jpeg
 
Ez aztán gyönyörű! :( Milyen jogon teszik ezt meg? Közben meg együnk sok halat, ugye? Még jó, hogy utálom. Szégyen, amit az emberiség a természettel művel. Nem is csoda, hogy visszavág földrengések, cunamik, stb. formájában az anyatermészet. A végén saját magunkat fogjuk teljesen kiirtani. :(
 
Örüljünk neki, hogy nem Pakson történt, ott a Dunába eresztették volna. :)

A föld radioaktiv szennyeződése nem akkor kezdődik amikor egy Havarie történik, hanem
- amikor a föld felszínére hozzuk az urán ércet,
- dúsítjuk és tüzelöcellákat gyártunk
- üzemeltetjük az erőművet (itt több radioaktiv anyag keletkezik mind amit betettünk)
- szállítjuk, eltároljuk a kiégett elemeket
 
Utoljára módosítva:
Még mindig jobb mint a parton! :cool2:

Félre a tréfát, mi az alternativa?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bikini-atoll ez is a Csendes-óceánban landolt...
Még két megoldást tudok elképzelni:
- Keresni egy mély és használaton kívüli bányát, de gondolom véletlenül sem szeretnék viszontlátni a talajvízben...
- Hagyni elpárologni, a szél viszi magával a párát...
A sugárzó anyag nagy részét a szűréssel úgyis kigyűjtik.
 
Igen mert egy sűrűn lakott Japánban, ahol nincs nap földrengés nélkül,
a sziget nagy része vulkánikus csak úgy kínálja a lyukakat?
Még Németországban sem találnak egy megbízható helyet a tároláshoz,
Magyarország az Oroszoknál kívánja a radioaktiv hulladékot elszállásolni aminek a költségei nincsenek benne a tervben.
 
Még mindig jobb mint a parton! :cool2:

Félre a tréfát, mi az alternativa?
Még több tartályt építeni, amit fentarrtani rengeteg pénz és egy újabb földrengésnél sok meg is sérülhetne. Valószínüleg a tisztitás után is jobb lesz a tengernek, mint amikor az amerikaiak meg a szovjetek robbangattak a 60-as évekig a felszínene, a tengri szigeteken a levegőben.
 
Igen mert egy sűrűn lakott Japánban, ahol nincs nap földrengés nélkül,
a sziget nagy része vulkánikus csak úgy kínálja a lyukakat?
Még Németországban sem találnak egy megbízható helyet a tároláshoz,
Magyarország az Oroszoknál kívánja a radioaktiv hulladékot elszállásolni aminek a költségei nincsenek benne a tervben.
Szerintem azt a tervet nem nagyon hozták nyilvánosságra. Biztos van megállapodás a fütőelemekről, de mint sok mindent nem fognak nyilvánoságra hozni. Ami biztos, ha az oroszok építik meg akkor orosz celle kelesz bele, jó pár éve már volt gond, ha jól emlékszem francia vagy amerikai gyártású cellát tettek paks 1 egyik reaktorába aztán megsérült és évekig gond volt vele.
 
Még több tartályt építeni, amit fentarrtani rengeteg pénz és egy újabb földrengésnél sok meg is sérülhetne. Valószínüleg a tisztitás után is jobb lesz a tengernek, mint amikor az amerikaiak meg a szovjetek robbangattak a 60-as évekig a felszínene, a tengri szigeteken a levegőben.

a gond hogy a "zoldek" es a szarkevero/likevadasz mediak ezt alig vartak.
lehet majd most obegatni napokig hogy szar az atom, mindmeghalunk meg stb.
 
a gond hogy a "zoldek" es a szarkevero/likevadasz mediak ezt alig vartak.
lehet majd most obegatni napokig hogy szar az atom, mindmeghalunk meg stb.
Az általános baj, a jelenlegi közélettel, hogy le se sza.. a tudományt a tényeket, van egy ideológia és mindent ahoz akarnak hajlítani. A Texasi nagy áramszünetek után a szuperzöldek rácsodálkoztak mint boci az újkapura, hogy bizony kellenek "hagyományos" alaperőművek, amiket lehet csak évente pár órára kell bekapcsolni, mert az energiatárolás még messze jár attól, mint amiről ábrándoznak. Ez számos területen jellemző manapság. Tagadják a tudomány eredményeit, ha azok nem illenek az ideológiába és bőszen támogatják a kevésbé vagy inkább áltudományos ripacskodást, ha az beleillik az ideológiába. Kicsit olyan, mint a történelem ingája, ha nagyon kileng az egyik oldalra akkor a másikra is ki fog. A 60-70 években a cégek azért fizettek a kuatóknak, hogy bizonyítsák a cikkeikben, hogy a cigi, a gyorsétel, milyen egéséges, most meg fordítva.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére