Hírek Jeszenszky Géza: Magyarországon mesterségesen gerjesztettek egy Amerika-ellenes hangulatot

A volt külügyminiszter szerint semmiféle racionális magyarázat nincs arra, hogy a magyar diplomácia jó ideje sértő hangon üzenget az amerikai kormányzatnak.

„Rendkívül értelmetlen és káros” – így minősítette érdeklődésünkre Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, egykori washingtoni és oslói nagykövet azt, ahogy mára a Szijjártó Péter vezette magyar diplomácia harcias megnyilatkozásai miatt elmérgesedett a magyar-amerikai viszony. A volt külügyminiszter szerint semmiféle racionális magyarázat nincs arra, hogy a magyar diplomácia jó ideje sértő hangon üzenget az amerikai kormányzatnak.

– Az USA és Magyarország közötti, kiterjedt gazdasági, tudományos és katonai kapcsolatok miatt éppen a sokat hangoztatott „pragmatikus külpolitika” jegyében is sokkal mérsékeltebb magyar megnyilatkozások lennének kívánatosak. Jeszenszky hangsúlyozta: a magyar-amerikai viszony elfajulásának egyértelműen a magyar kormány az oka, amely érthetetlenül agresszív hangot ütött meg Amerikával szemben.
„Úgy látom, hogy Magyarországon mesterségesen gerjesztettek egy Amerika-ellenes hangulatot”
– mondta Jeszenszky Géza. „Ma már a magyar társadalom egy része nem szégyelli, hogy Putyinnak drukkol és ennek a rétegnek imponál az, ahogy a magyar külügy visszaszól az USA-nak.
Azonban ez káros és öngyilkos politika, nem használ senkinek, legfeljebb Oroszország és Kína nézheti kárörvendve, hogy a NATO szövetségi rendszerén belül ilyen viták vannak
– tette hozzá.
Jeszenszky Gézát azután kerestük meg, hogy a 444.hu – több, egymástól független diplomáciai forrásra hivatkozva – arról írt: az amerikai kormány új intézkedést tervez a magyar kormány megbüntetésére, például felmerült, hogy szankciót vetnek ki befolyásos személyekre. A 2014-es kitiltásokhoz hasonló ügyről is szó lehet, amikor korrupció vádjával tiltottak ki hat magyar állampolgárt az USA-ból. David Pressman amerikai nagykövet szerdára sajtótájékoztatót hívott össze. Egyes feltételezések szerint akár a szankciókat is bejelentheti, bár hivatalosan semmilyen témát nem jelölt meg az eseményt szervező nagykövetség.

Úgy tudni, az amerikai adminisztrációban már korábban felmerülhetett, hogy a korrupt, jogsértő személyekkel szemben alkalmazott Magnitszkij-törvény alapján a magyar magánszemélyekkel szemben is eljárjanak.
A rendkívül feszült magyar-amerikai helyzetre jellemző, hogy korábban Orbán Viktor miniszterelnök beszédében pártja ellenfelének nevezte a Biden-adminisztrációt, a Rogán Antal felügyelte titkosszolgálati szerv, a Nemzeti Információs Központ jelentései alapján pedig a Fidesz-irányította sajtó hónapok óta arról ír, hogy amerikaiak pénzelték a magyar ellenzék kampányát.

Orbán Viktor ellenfélnek nevezte az Egyesült Államokat, a CIA jelentést írt róla​

A kormány egyelőre nem válaszolt az ügyben feltett kérdésekre.

Nem veszi magára a Fidesz-párti magyar sajtóban személye ellene zajló lejáratókampányt, de azokat hazája elleni, felülről irányított támadásnak tekinti – közölte nemrégiben lapunkkal David Pressman nagykövet, aki korábban többször is szóvá tette, hogy a magyar kormánysajtóból ömlik az orosz állami propaganda. Pressman szóvá tette azt is, hogy az Orbán-kormány a háború ellenére sem távolodott el Oroszországtól. Bár a Fidesz a magyar-amerikai viszony megromlásáért a demokratákat kárhoztatja, Pressman szerint Magyarországgal kapcsolatban kétpárti egyetértés van, sőt, a Republikánus Párt egyes tagjainak még keményebb az álláspontja a magyar vezetéssel kapcsolatban.

Batka Zoltán​

1681400850335.png
 
Csatolások

  • 1681400735858.png
    1681400735858.png
    80 KB · Olvasás: 6,790
„Úgy látom, hogy Magyarországon mesterségesen gerjesztettek egy Amerika-ellenes hangulatot”
– mondta Jeszenszky Géza.
Ha Jeszenszky a médiáról és kormányról beszél.
Fél igazsága van.
De ott is megint csak úgy történik mint szokott:
Mérik mi a vélemény egyébként is.
És erre beindítanak egy kampányt amennyiben ez hasznos más politikai cél miatt is.
Jeszenszky Géza nem tudja milyen arányú a vélemény az USA-ról.
Ő külügyminiszter,nagykövet, stb..diplomataként egy más kasztba volt bezárva.
Persze hogy egy diplomata véleményét hallottuk
És ugyanakkor messze nem Orbán barát
Ezért a belpolitika is áthatja elmélkedését.
De alapjában és részben igaz az a rész amit idéztem.
Az alábbi tökéletesen igaz:
„Rendkívül értelmetlen és káros”
Belpolitikailag talán hasznos
És már megint a percnek élés.
 
Utoljára módosítva:
Jeszenszky tényállításai ülnek, de leszűkíti a problémát.
A problémát Sztálin okozta azzal, hogy ukrán területekre oroszokat telepített (ami általános igyekezete volt, "áttelepítésekkel" operálni).
A problémát Gorbacsov megoldhatta volna a SZU alatt, kiköthette volna az ukrán kilépés feltételeként a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, de nem tette.
Az ukrán nacionalizmus erősödése során az orosz kisebbség egyre elégedetlenebb lett (akárcsak a magyar). A problémát Putyin fegyverrel, Orbán tárgyalásokkal próbálja megoldani. Így lett ez egy háromszög-háború, amelyben Amerika - pontosabban a Biden-adminisztráció - nem támogatja az Orbán-kormányt, az ukrajnai orosz, magyar, stb. kisebbség jogai ellen van, ez tény. Az, hogy Orbán őszintén kimondja ezt, Biden pedig nem, az is tény.

Lehet egymásra mutogatni, néha talán kell is, de attól a probléma nem oldódik meg. A kisebbségi jogok tiszteletben tartása talán előbbre való, mint a fegyvergyártók profitja, nem úgy, mint most.
Volt aki szétboncolta üzeneted
És úgy persze cáfolható.
És el is veszejti a lényeget a szétfaragás.
De üzeneted egésze igaz.
Egyetértek vele
Kivéve ezt, mert eltúloztad: "kárpátaljai magyarok akikre Biden ellenségként tekint"
És ne mondogass tényt önmagad erősítésére.
Attól még saját állítás marad (és nem tény hanem vélemény)!!
 
Utoljára módosítva:
"Putyin és Orbán kívülről szítják az ellenségeskedést, ..."
Putyin kívülről?
Akkor mit keres ott Ukrajnában a több száz ezer katonája?
szóval érdekük ellen cselekszenek, ... vagy akkor ukrán nyelvtörvény nem is létezik? A nyelvtörvény tény, a "szítás"-ra is hozz egy tényt, ha lehet.
"Amerika felvette, befogadta a világ összes üldözöttjét, akiket vallási, vagy származási okok miatt üldöztek a hazájukba." Ez off, nem Amerikáról van szó, hanem a fegyver-lobbiról, Biden-adminisztrációról.
Innen kezdve nagyjából minden off, amit fröcsögtél. Kérlek, maradj a témánál. A véleményed is fontos, de a tények, amikre építed, fontosabbak.
Ebben az esetben off a te ukrajnai hivatkozásod is...
 
IGYEKEZET???
Komplett népcsoportokat szakitott ki Sztalin a szülőföldjéről!( Lasd krimi tatarok pl.)
Speciel az oroszokat a golodomor által kipusztított ukránok hazaiba telepítette be.
Sokszor meg az éhenhaltak ott voltak temetetlenül, amikor beköltöztették a házukba az oroszokat.
(Kegyeletből nem teszek be fénykepet, de aki akarja a cirilbetűs oldalakon tucatjával talál fényképeket róla.)

Ezt vajon honnan veszed?
Ha csak a hivatalos részet nézzük, a szovjet alkotmany (mind az 1936-os sztálini, mind az 1977-es brezsnyevi) garantálta, hogy bármely tagállam (népszavazással) kiléphet a Szovjetunióból.
Persze ez az elmélet.
A gyakorlat az, hogy Gorbi megprobalta a peresztrojkára es a glasznotyra alapozva megreformalni a Szovjetuniot (és nem feloszlatni), de ez nyilvan nem tetsztett az uralkodoi elitnek, ezert puccsal gyakorlatilag megbuktatták, ami egyben a CCCP széteséset is elindította.
1991 decembeében, már hire, hamva sem volt Gorbacsovnak, amikot Oroszorszag, Ukrajna es Belorusszija véglegesítettek a Szovjetunio szetesését....

Már amennyiben teljesseggel termeszetesnek vesszük, hogy nem köteles az állampolgár a hivatalos államnyelvet beszélni...
(Lasd Kazahsztant, ahil a kb 1 millio orosz - sorozás elől - "menekült" többsége elváeja, hogy több, mint 30 evvel a Szovjetunió megszűnése után is oroszul szolgálják ki őket.)

Higy jön ide az az Orban, aki foggal körömmel ki akar maradni az ukrán konfliktusból?
Már leszámítva azt, hogy ahol lehet keresztbe tesz az ukranoknak (lásd EU, NATO csatlakozás...).

Ezt kifejtenéd?
Olvastad te az ukrán nyelvtörvényt?
Mert a nyelvhasznalaton kívül nem nagyon tudnak az ukrofobok semmit sem felhozni.
De a törveny is garantalja a nemzetisegi nyelvhasználatot.

Mutass már ra, higy konkrétan hol is sérülnek a kisebbségi jogok Ukrajnában!
Ja, hogy meg kell(ene) tanulni ukránul, hogy Kárpat-aljáról kimozdulva tudj kommunikalni?
Esetleg, hogy el tudj végezni egy lvivi, kijevi harkivi egyetemet?
Jartam parszor Ukrajnaban (2014 utan is) es soha semmi bajom nem volt, hogy 'csak' oroszul beszéltem (mivel az ukránom igen szegényes).
Számomra ez valahol a migráncs szinten van.
Attól is rettegnek nálunk az idősek - köszönhetően az állami pénzen hirdetett félelemkeltésnek-, holott zömük soha az életben nem fog eggyel sem találkozni, legfeljebb, ha bemerészkedik egy kinai falatozóba vagy elmegy egy MOL gyár előtt.
1 "Komplett népcsoportokat szakitott ki Sztalin a szülőföldjéről!" Bizony. Ne feledkezz meg a Zsidó ASZSZK-ról sem.
2 Gorbacsov "hibája" kérdésében nyilván igazad van. A tény az, hogy a kisebbségek jogai csökkentek és ezzel elégedetlenek.
3 "Már amennyiben teljesseggel termeszetesnek vesszük, hogy nem köteles az állampolgár a hivatalos államnyelvet beszélni..." Ahhoz hogy valaki 6-évesen olyan szinten beszélje az államnyelvet, hogy az ukrán anyanyelvűekkel sportszerű tanulmányi versenyben lehessen, ahhoz nem elég az otthon, ahhoz előzőleg ukrán nyelvű óvoda is kell, az óvodához ukrán nyelvű bölcsőde, igaz? Mindezt néha olyan falvakban, ahol a túlnyomó többség mind a mai napig csak igen csekély ukrán nyelvtudással rendlkezik. Amúgy meg nem a kötelesség a probléma, hanem a lehetőség: ha nem beszéled az államnyelvet, hátrányt szenvedsz:

Burgenlandban kétnyelvű utcatábláktól kezdve a hivatalok, boltok magyar nyelvhasználatáig semmi sem sérti az osztrák nemzeti büszkeséget, amúgy többnyire nálunk sem, Ukrajnában meg igen? De furcsa ...
4 "Higy jön ide az az Orban, aki foggal körömmel ki akar maradni az ukrán konfliktusból?" Pontosan. A tárgyalás azt jelenti, hogy nem háborúzunk, kimaradunk belőle.
5 "Már leszámítva azt, hogy ahol lehet keresztbe tesz az ukranoknak (lásd EU, NATO csatlakozás...)." Nem tetted hozzá: "minden ok nélkül".
6 A migráns-kérdést a schengeni egyezmény rendezi, ma már nincs Willkommenkultur sehol.
7 Megpróbáltam válaszolni, bár sejtem, hogy a probléma megoldásához ez nem elég.
 
Volt aki szétboncolta üzeneted
És úgy persze cáfolható.
És el is veszejti a lényeget a szétfaragás.
De üzeneted egésze igaz.
Egyetértek vele
Kivéve ezt, mert eltúloztad: "kárpátaljai magyarok akikre Biden ellenségként tekint"
És ne mondogass tényt önmagad erősítésére.
Attól még saját állítás marad (és nem tény hanem vélemény)!!
"Kivéve ezt, mert eltúloztad: "kárpátaljai magyarok akikre Biden ellenségként tekint""
Hát, ... nem vagyok biztos benne. Tagadás tagadása. Ha az ukrán nyelvtörvényt a kárpátaljai magyarok úgy élik meg, hogy ellenük szól és Biden - ezt ismerve - támogatja Ukrajnát, akkor ... nem, nem túloztam. Sajnos.
 
1 "Komplett népcsoportokat szakitott ki Sztalin a szülőföldjéről!" Bizony. Ne feledkezz meg a Zsidó ASZSZK-ról sem.
2 Gorbacsov "hibája" kérdésében nyilván igazad van. A tény az, hogy a kisebbségek jogai csökkentek és ezzel elégedetlenek.
3 "Már amennyiben teljesseggel termeszetesnek vesszük, hogy nem köteles az állampolgár a hivatalos államnyelvet beszélni..." Ahhoz hogy valaki 6-évesen olyan szinten beszélje az államnyelvet, hogy az ukrán anyanyelvűekkel sportszerű tanulmányi versenyben lehessen, ahhoz nem elég az otthon, ahhoz előzőleg ukrán nyelvű óvoda is kell, az óvodához ukrán nyelvű bölcsőde, igaz? Mindezt néha olyan falvakban, ahol a túlnyomó többség mind a mai napig csak igen csekély ukrán nyelvtudással rendlkezik. Amúgy meg nem a kötelesség a probléma, hanem a lehetőség: ha nem beszéled az államnyelvet, hátrányt szenvedsz:
Ezzel vitáznék.
Egyreszt Moszkva csak a varosojat oroszosította wl és a helybeliek bizony ukranul beszélnek ( meg a hatarmenti vegyes falvakban is).
De masik pelda:
A pilisi falvakban a szlovák etnikum igencsak szlovakul beszél, megis, ha kell magyarul is kiválóan tudnak és beszélnek.
Anno, amikor még a "dicsőséges szovjet hadsereg" ideiglenesen hazánkban állomásozott, a gyerekeimmel egy óvodába járt pár szovjet gyerek és kivaloan megtanultak magyarul is. (Tudom, pont forditott a nyelv, de a lényeg, hogy ket közösség, két kultura és mégsem okozott gondot a gyerekeknek.)
Amúgy 14 hivatalos etnikum van hazankban. Melyiküknek van sajat nyelvű iskolaja? (Ahol a magyar nyelv es irodalmat leszámitva mibdent az etnikai nyelven oktatnaj.)
...
Burgenlandban kétnyelvű utcatábláktól kezdve a hivatalok, boltok magyar nyelvhasználatáig semmi sem sérti az osztrák nemzeti büszkeséget, amúgy többnyire nálunk sem, Ukrajnában meg igen? De furcsa ...
Akárcsak az, hogy szlovakiaban az orvos nem szólhat a betegehez magyarul (pedig EU tagállam!).
Nem mellesleg az ukránok is kb ezt akarjak,- hogy ne csak az etnikum, hanem az állam nyelvén is ki legyen irva az utca neve.
4 "Higy jön ide az az Orban, aki foggal körömmel ki akar maradni az ukrán konfliktusból?" Pontosan. A tárgyalás azt jelenti, hogy nem háborúzunk, kimaradunk belőle.
Tekinrve, hogy (egyelőre meg) EU, NATOtagállam vagyunk es a szomszedunkban haború zajlik, nem lehet kimaradni.
Ha tényleg igy lenne, miert is dobta át a fél hadsereget a Tiszantúlra a kormány?
Miert is szallnak fel es milyen céllal Pápárol a C17-esek?...
5 "Már leszámítva azt, hogy ahol lehet keresztbe tesz az ukranoknak (lásd EU, NATO csatlakozás...)." Nem tetted hozzá: "minden ok nélkül".
Mert ok az van. A határon túliak szavazata kell.
6 A migráns-kérdést a schengeni egyezmény rendezi, ma már nincs Willkommenkultur sehol.
Én valahogy itthon nem nagyon látom...
De az ukran mebekülteket is ügyesen kezelik. (Pl havi 22000 Ft-bol éljenek meg.)
7 Megpróbáltam válaszolni, bár sejtem, hogy a probléma megoldásához ez nem elég.
Mivel a problema megoldása nyilvan nem a mi feladatunk, mint egyes embereke, hanem a parlamentekbe, államvezetésekMsbe delegáltaké, ez nem is várhato el.
1 A "Putyin kívülről" egy idézet volt a #8-ból. Eltévesztetted a házszámot, ezt Erno irta, nem én.
Termeszetesen. Nem is csak neked szolt, hanem mindenkinek aki az eredetit (is) olvasta.
2 Melyik "ukrajnai hivatkozásomat" hívtad off-nak?
Mondjuk midegyik, mert eredetileg az USA szidalmazasarol szol a cikk...
 
Utoljára módosítva:
Ezzel vitáznék.
Egyreszt Moszkva csak a varosojat oroszosította wl és a helybeliek bizony ukranul beszélnek ( meg a hatarmenti vegyes falvakban is).
De masik pelda:8
A pilisi falvakban a szlovák etnikum igencsak szlovakul beszél, megis, ha kell magyarul is kiválóan tudnak és beszélnek.
Anno, amikor még a "dicsőséges szovjet hadsereg" ideiglenesen hazánkban állomásozott, a gyerekeimmel egy óvodába járt pár szovjet gyerek és kivaloan megtanultak magyarul is. (Tudom, pont forditott a nyelv, de a lényeg, hogy ket közösség, két kultura és mégsem okozott gondot a gyerekeknek.)

Akárcsak az, hogy szlovakiaban az orvos nem szólhat a betegehez magyarul (pedig EU tagállam!).
Nem mellesleg az ukránok is kb ezt akarjak,- hogy ne csak az etnikum, hanem az állam nyelvén is ki legyen irva az utca neve.

Tekinrve, hogy (egyelőre meg) EU, NATOtagállam vagyunk es a szomszedunkban haború zajlik, nem lehet kimaradni.
Ha tényleg igy lenne, miert is dobta át a fél hadsereget a Tiszantúlra a kormány?
Miert is szallnak fwl es milyen céllal Pápárol a C17-esek?...

Mert ok az van. A határon túliak szavazata.

Éb valahogy itthon nem nagyon látom...

Mivel a problema megoldása nyilvan nem a mi feladatunk, mint egyes embereke, hanem a parlamentekbe, államvezetéseksbe delegáltaké, ez nem is várhato el.

Termeszetesen. Nem is csak neked szolt, hanem mindenkinek aki az eredetit (is) olvasta.

Mondjuk midegyik, mert eredetileg az USA szidalmazasarol szol a cikk...
1 "A pilisi falvakban a szlovák etnikum igencsak szlovakul beszél, megis, ha kell magyarul is kiválóan tudnak és beszélnek." Dehát ők - ill. elődeik - saját akaratukból jöttek ide, nem a fejük felett változott meg az államnyelv.
2 "... kivaloan megtanultak magyarul is." Pontosan. Erre lenne szükség Kárpátalján is, ... csakhogy helyi lakosok közt nemigen találni erre alkalmas pedagógust, ukrán pedig nem akar betelepedni színmagyar falvakba.
3 Az "USA szidalmazása" (bár ez erős túlzás) egy probléma apró része, én megpróbáltam a TELJES problémát leírni, a teljesnek pedig a rész is része, vagyis nem off. Olyasmi ez, mint amikor kiirtjuk a kellemetlenkedő szúnyogokat, aztán rinyálunk, hogy nincs elég hal. Esetünkben az Ukrajna-problémának csak egy kis részét kiragadni, aztán azt "érthetetlennek" jellemezni, ez afféle önellentmondás, nem? Persze, hogy érthetetlen, ha kiragadjuk a környezetéből.
 
Akkor én rosszul tanultam, mert nekem azt oktatták, hogy mi 1200 éve vagyunk itt de valami Szvatopluk már előttünk itt volt es egy fehér lóért lizingeltük tőle a medencét...
Ami az államnyelv változását illeti, mindig is irigyeltem az afrikaiakat. Többségük 5-6 nyelven is beszélt kivalóan, mert annyiszor változott a gyarmattartó állam.

Ez speciel így nem igaz..
Inkább az ottani "magyarok" nem akarnak/tudnak ukrán egyetemre menni és ukránul megtanulni a tanítást.

Ettől függetlenül az alaptéma az USA kritizalása a magyar diplomácia altal, amihez az ukran helyzen csak nagyon közvetve kapcsolódik, tehat vagy a te hsz-ed is off, vagy rugalmasak vagyunk.
Én az utóbbi állásponton vagyok, de, ha jélented, törlöm az összes nem témába vágó hsz-t.
 
Off. "Akkor én rosszul tanultam, mert nekem azt oktatták, hogy mi 1200 éve vagyunk itt de valami Szvatopluk már előttünk itt volt es egy fehér lóért lizingeltük tőle a medencét..." Hahaha, ez nagyon jó. Közben a törökök 150 évig nem is voltak itt, vagy ha igen, Szvatopluk utódait nem bántották, igaz? Ehhez foghatóan humoros csak az "ősmagyar" származás lehet. Nos. Volt a II. Világháború után egy "lakosság-csere", az 1200 éves múlt nem igazán nyerő. De ha netán igaz lenne, azért 1200 év alatt talán jobban meg lehet tanulni egy nyelvet, mint 70 év alatt, nem? On. Amúgy nem az off a probléma, csak a kavarás, ahogy az off és on keveredik, pedig van az elválasztásra közismert eszköz, az off ... on "zárójel". Ha a moderátor lép, mert ő dönt, akkor könnyű dolga van.

Off. "Inkább az ottani "magyarok" nem akarnak/tudnak ukrán egyetemre menni és ukránul megtanulni a tanítást." Mert az az érdekük a magyar anyanyelvű ukrán polgároknak, hogy hátrányos helyzetbe hozzák a gyerekeiket, így gondolod? Ejnye, gondold ezt át, kérlek ... On.
 
4 Orosz báb-állam, ennek mi az alapja? Az ukrán nacionalizmus az egekben, és akkor bármilyen báb-államnak szerinted van realitása?
5 Német birodalom? Mik ezek az off-ok?
Most nem értek egyet.
Természetesen lehetséges báb államot létrehozni.
Ukrán nacionalizmus mellett is
Volt orosz nacionalizmus van is, és ukrán is.
Mégis lehetett Szovjetuniót csinálni.
És igen a Németeket is kiszolgálták
Ily módon nem off a közbevetés hanem gondolat, párhuzam
Nem jó ez az on/off betegség
írd és tudjuk hol zárójeles a megjegyzés
 
Vagy ponthogy nem.
Aki a tettes, az a sajátját úgy tartja jónak.
Én mint olvasó rossznak látom. És nem első esetből mondom, hogy lehetetlen úgy összefüggésében értelmezni.
Az "off" és "on"-l megtűzdelést is csak egy divatnak tartom.
A zárójelest tegye spoiler mögé vagy zárójelbe.
Nem jól tudom a spoiler-t pont erre találták ki?

elterelő avagy zárójel illetve mellék-mondat
mellék gondolat
 
Utoljára módosítva:
"Putyin és Orbán kívülről szítják az ellenségeskedést, ..." szóval érdekük ellen cselekszenek, ... vagy akkor ukrán nyelvtörvény nem is létezik? A nyelvtörvény tény, a "szítás"-ra is hozz egy tényt, ha lehet.

Az érdek a cél táptalaja. Orbán egy despot, célja az uralkodás..
A magyar kisebbségeket a Román és Ukrán többséggel azért ugratja össze, hogy felettük is uralkodni tudjon.

Magyarország gyorsabb EU-hoz csatlakozása lehetőséget adott neki választókat varázsolni idegen országból.
Tessék kérem odafigyelni, Orbán arról beszél, hogy a külföld ne avatkozzon be a magyar belpolitikába.
Ha ukrán és román magyarok, EU-s munkavállalási engedély ellenében Fideszt választanak az micsoda?
Gulyás Gergely nyíltan megmondta, hogy ennek köszönhetik az un. 2/3-ot.
Legkésőbb 2022 óta tudjuk, hogy a külhoni magyarok voksai manipulálhatók.
Ugyanakkor a nyugaton keményen dolgozó magyarok elé, akik nagyban hozzájárulnak az ország jólétéhez,
az Orban regime, meg nem engedett akadályokat gördít.

Az ellenség szántás igazolására elég ha Orbán soviniszta viselkedésére utalok ami a nemzetközi foci mérkőzéseket kiséri.
Megmondaná uram mi célt szolgálnak a "Nagy-Magyarországot" ábrázoló sálak az ilyen mécseken?
Egy Román, Ukrán, Szlovák... számára nincs lealacsonyítóbb és sértőbb mint amit Orbán a határain kívül is hangoztat.
"Ne keveredjetek velük" - ez ügye Hitler Nürnbergi Fajokról szóló törvényének a plagizáltja.

Időközben tanulmányoztam egy kicsit a 2019-ben életben lepő nyelvtörvényt.

"Ukrajnában törvény lépett életbe, amelynek célja az államnyelv védelme, és a nemzet konszolidációja során az orosz visszaszorítása. A nemzeti újságoknak és folyóiratoknak mostantól ukrán nyelven kell megjelenniük. Az orosz kiadások nem tiltottak, de egy párhuzamos ukrán változatot ugyanabban a kiadásban kell nyomtatni. Ez természetesen veszteséges a kiadók számára. Az utolsó országos orosz napilap, a "Westi" nemrégiben ukránra váltott, sok lap csak online jelenik meg."

Most átugrom a magyar médiatörvénnyel való összehasonlítást.
A Canadahun oldalain ezt már évekkel ezelött kitárgyaltuk, pró és kontra, ott megtalálod a véleényem.

Rövidre fogva egy viszont kérdés:
A több mint 14 honapja tartó Orosz barbár háború, az ukránok lemészárlása, az ország, infrastruktúrájának a tönkretétele, több mint 20 millió lakosnak a külföldre üzése, gyerekeknek az elrablás... mennyiben javított a nyelvtörvényen?

Csak annyit, hogy az egész világ mondja: "Россияне, идите домой!"

"Amerika felvette, befogadta a világ összes üldözöttjét, akiket vallási, vagy származási okok miatt üldöztek a hazájukba." Ez off, nem Amerikáról van szó, hanem a fegyver-lobbiról, Biden-adminisztrációról.
Innen kezdve nagyjából minden off, amit fröcsögtél. Kérlek, maradj a témánál. A véleményed is fontos, de a tények, amikre építed, fontosabbak.

"Amerika felvette, befogadta a világ összes üldözöttjét, akiket vallási, vagy származási okok miatt üldöztek a hazájukba." e- nem off barátom, hanem a válasz arra, hogy Amerika viselkedése erkölcsileg más mint amit a rágalmazásaiddal igazolni akarsz.

Egy téma ami szerintem eddig kimaradt a beszélgetésből:
- Az Oroszok 1991-ben, miután az Ukránok kiszolgáltatták nekik az ott állomásozó szovjet atombombákat
- elengedték az országot, ami egyébként is 1945-ota önálló államként volt tagja az ENSZ-nek.
- Ehhez a nagyvonalúsághoz valoszinü az is hozzájárult, hogy a Csernobili atomerőmű kellemetlen volt nekik

Elmondjam neked te orosz propagandista, ki finanszírozta és építetté fel a szarkofágot?
A 108 méter magas és 36 000 tonna tömegű fémszerkezetet építésének a milliárdos költségeihez, amit 100 évre tervezték, 45 ország járult hozzá, nemcsak az Oroszok és Ukrajna. A 110 méter magas, 260 méter széles, 165 méter hosszú és 36 000 tonna tömegű új szarkofág a világ legnagyobb mobil szerkezete – alig kisebb, mint a Kheopsz piramis.

Deckel.Tschernobyl.jpeg

A szarkofágot ha jól tudom 2014-ben, az Orosz invázió idején kezdték el építeni és 2016-ban készült el.

Az EU és a többi ország rengeteg pénzt fektetett bele akkor nem kiabáltál "fegyver-lobiról, vagy metal-lobbiról"

Az Amerikai politikával nem ismered ki magad, mert nem Biden hanem az elődje aki a fegyver-lobit támogatja.
Orbán le sem ült Washingtonban 2019-ben Trump máris eladott neki milliard dollárér egy rakétarendszert :)

Köszi, köszi. Csodás a vitakultúrád :)
 
Ez háromszög-háború, a ringben kettőnél több boxoló van, a fegyveripari lobbi - Biden - ezt néha figyelmen kívül hagyja, néha konfrontálódik a ringen belül (ami kívülről elég értelmetlennek tűnik). Az ilyen háború csak a kiváltó ok(ok) megszüntetésével oldható meg TARTÓSAN, nem úgy, mint Trianon (ami új, még nagyobb feszültséget okozott).

A sztálini hibát már nem lehet felszámolni, hisz aki ukrán területen született, azt már nem lehet "áttelepíteni" Oroszországba. A gorbacsovi hibát még kevésbé, az a vonat már jó 30 éve elment. Marad az ukrán "nemzeti büszkeség" ésszerű - európai - korlátozása és a kisebbségeknek jogok adása, ill. - a magyarok estében - VISSZAadása. A megoldás tehát Ukrajna kezében van, rajta múlik, hány élet vész még oda ... :(

Hogy közben Orbán és Biden csörtét vív, azt a vágóhídra hurcolt fiatalok nem értékelik, hogy miért?
Az hogy mindent a fegyverlobbira kenünk az már konteo szint mint a laposFöld.
Dicső vezérünk meg a világpolitikában éjjeli edényben röpködő légy, csak itthon hiteti el hpgy ő tényező-
 
Az érdek a cél táptalaja. Orbán egy despot, célja az uralkodás..
A magyar kisebbségeket a Román és Ukrán többséggel azért ugratja össze, hogy felettük is uralkodni tudjon.

Magyarország gyorsabb EU-hoz csatlakozása lehetőséget adott neki választókat varázsolni idegen országból.
Tessék kérem odafigyelni, Orbán arról beszél, hogy a külföld ne avatkozzon be a magyar belpolitikába.
Ha ukrán és román magyarok, EU-s munkavállalási engedély ellenében Fideszt választanak az micsoda?
Gulyás Gergely nyíltan megmondta, hogy ennek köszönhetik az un. 2/3-ot.
Legkésőbb 2022 óta tudjuk, hogy a külhoni magyarok voksai manipulálhatók.
Ugyanakkor a nyugaton keményen dolgozó magyarok elé, akik nagyban hozzájárulnak az ország jólétéhez,
az Orban regime, meg nem engedett akadályokat gördít.

Az ellenség szántás igazolására elég ha Orbán soviniszta viselkedésére utalok ami a nemzetközi foci mérkőzéseket kiséri.
Megmondaná uram mi célt szolgálnak a "Nagy-Magyarországot" ábrázoló sálak az ilyen mécseken?
Egy Román, Ukrán, Szlovák... számára nincs lealacsonyítóbb és sértőbb mint amit Orbán a határain kívül is hangoztat.
"Ne keveredjetek velük" - ez ügye Hitler Nürnbergi Fajokról szóló törvényének a plagizáltja.

Időközben tanulmányoztam egy kicsit a 2019-ben életben lepő nyelvtörvényt.

"Ukrajnában törvény lépett életbe, amelynek célja az államnyelv védelme, és a nemzet konszolidációja során az orosz visszaszorítása. A nemzeti újságoknak és folyóiratoknak mostantól ukrán nyelven kell megjelenniük. Az orosz kiadások nem tiltottak, de egy párhuzamos ukrán változatot ugyanabban a kiadásban kell nyomtatni. Ez természetesen veszteséges a kiadók számára. Az utolsó országos orosz napilap, a "Westi" nemrégiben ukránra váltott, sok lap csak online jelenik meg."

Most átugrom a magyar médiatörvénnyel való összehasonlítást.
A Canadahun oldalain ezt már évekkel ezelött kitárgyaltuk, pró és kontra, ott megtalálod a véleényem.

Rövidre fogva egy viszont kérdés:
A több mint 14 honapja tartó Orosz barbár háború, az ukránok lemészárlása, az ország, infrastruktúrájának a tönkretétele, több mint 20 millió lakosnak a külföldre üzése, gyerekeknek az elrablás... mennyiben javított a nyelvtörvényen?

Csak annyit, hogy az egész világ mondja: "Россияне, идите домой!"

"Amerika felvette, befogadta a világ összes üldözöttjét, akiket vallási, vagy származási okok miatt üldöztek a hazájukba." e- nem off barátom, hanem a válasz arra, hogy Amerika viselkedése erkölcsileg más mint amit a rágalmazásaiddal igazolni akarsz.

Egy téma ami szerintem eddig kimaradt a beszélgetésből:
- Az Oroszok 1991-ben, miután az Ukránok kiszolgáltatták nekik az ott állomásozó szovjet atombombákat
- elengedték az országot, ami egyébként is 1945-ota önálló államként volt tagja az ENSZ-nek.
- Ehhez a nagyvonalúsághoz valoszinü az is hozzájárult, hogy a Csernobili atomerőmű kellemetlen volt nekik

Elmondjam neked te orosz propagandista, ki finanszírozta és építetté fel a szarkofágot?
A 108 méter magas és 36 000 tonna tömegű fémszerkezetet építésének a milliárdos költségeihez, amit 100 évre tervezték, 45 ország járult hozzá, nemcsak az Oroszok és Ukrajna. A 110 méter magas, 260 méter széles, 165 méter hosszú és 36 000 tonna tömegű új szarkofág a világ legnagyobb mobil szerkezete – alig kisebb, mint a Kheopsz piramis.

Deckel.Tschernobyl.jpeg

A szarkofágot ha jól tudom 2014-ben, az Orosz invázió idején kezdték el építeni és 2016-ban készült el.

Az EU és a többi ország rengeteg pénzt fektetett bele akkor nem kiabáltál "fegyver-lobiról, vagy metal-lobbiról"

Az Amerikai politikával nem ismered ki magad, mert nem Biden hanem az elődje aki a fegyver-lobit támogatja.
Orbán le sem ült Washingtonban 2019-ben Trump máris eladott neki milliard dollárér egy rakétarendszert :)

2002-nem Mikola világosan megmondta miért kellenek nekik a külföldi szavazok.... hogy bebetonozzák őket a hatalomba
 
kieg.:
Reménykedjünk, hogy használ az amerikai szakértők tanácsa Biden-nek ...
"Putyin és Orbán kívülről szítják az ellenségeskedést, ..." szóval érdekük ellen cselekszenek, ... vagy akkor ukrán nyelvtörvény nem is létezik? A nyelvtörvény tény, a "szítás"-ra is hozz egy tényt, ha lehet.
"Amerika felvette, befogadta a világ összes üldözöttjét, akiket vallási, vagy származási okok miatt üldöztek a hazájukba." Ez off, nem Amerikáról van szó, hanem a fegyver-lobbiról, Biden-adminisztrációról.
Innen kezdve nagyjából minden off, amit fröcsögtél. Kérlek, maradj a témánál. A véleményed is fontos, de a tények, amikre építed, fontosabbak.
Ugy teszel mintha Ororszország nem nyomná el a saját kissebbségeit. Kicsit hiányosak az infoid
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,389
Tagok
615,651
Legújabb tagunk
Serényi Edit
Oldal tetejére