Hírek Joe Biden: Az ukránok most ugyanazért harcolnak, mint a magyarok 56-ban

Joe Biden amerikai elnök beszédet tartott Varsóban, miután lengyel és ukrán politikusokkal, valamint ukrán menekültekkel találkozott. Nagyjából félórás beszédében párhuzamot volt az 1956-os budapesti forradalom és az azt követő, szovjet-ellenes felkelések, és a mai ukrajnai helyzet között, mondván, hogy a demokráciáért és szabadságért folytatott harc nem ért véget a vasfüggöny leomlásával

"Azt üzenem az ukrán népnek, hogy veletek vagyunk, pont"- mondta az amerikai elnök, aki szerint az ukránok bátor ellenállása a demokrácia, a szabadság és jogállam elveiért folytatott nagyobb harc része, ami összeköti a világ szabad népeit. Ezeket az elveket viszont mindig ostromolták a szabadság ellenségei, minden generációnak le kellett győznie a demokrácia morális ellenségeit.


"A Kijevben, Meritopolban és Harkivban dúló harcok egy régóta tartó küzdelem legújabb csatái. Magyarország 1956-ban, Lengyelország 1956-ban és aztán 1981-ben, Csehszlovákia 1968-ban.""Szovjet tankok nyomták el a demokratikus felkeléseket, de az ellenállás folytatódott, míg végül 1989-ben leomlott a Berlini fal, leomlottak a szovjet uralom falai, az emberek győzedelmeskedtek"- mondta az amerikai elnök, aki szerint viszont a demokráciáért folytatott küzdelemnek ezzel nem lett vége. Az elmúlt 30 évben az önkényuralom erői világszerte feltámadtak, amelyek megvetik a jogállamiságot, a demokráciát és magát az igazságot is.

"Oroszország ma megfojtotta a demokráciát, és máshol is ezt akarja tenni" -mondta az amerikai elnök, aki felháborítónak nevezte, hogy Vlagyimir Putyin - akit korábban mészárosnak nevezett - Ukrajna nácimentesítésével probálja igazolni az ország lerohanását. "Ez egy cinikus hazugság, és ezt ő is tudja".

Biden az orosz népnek is üzent, már ha valahogy meg tudják hallani az üzenetét, utalva arra, mennyire szűri és cenzúrázza az orosz kormány az elérhető információkat. "Én mindig is őszintén és közvetlenül beszéltem az orosz emberekhez. Hadd mondjam el nektek, ha eljut hozzátok az üzenet, hogy ti, az orosz emberek, nem vagytok az ellenségünk. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ti ünneplitek ártatlan gyerekek és nagyszülők lemészárlását. Vagy hogy elfogadjátok, hogy orosz bombák kórházakat, iskolákat, és az Isten szerelmére, szülőotthonokat rombolnak le. Vagy hogy a városokat körbeveszik, hogy éhezéssel kényszerítsék megadásra az ukránokat. Hogy családok millióit kergetik el az otthonaikból. Ezek nem egy nagy nemzethez mérhető cselekedetek. Ez a háború nem méltó hozzátok, az orosz néphez."




Az amerikai elnök az európai népeknek és kormányoknak is üzent. Mint mondta, a szabadságért folytatott újabb küzdelem kristálytisztává tett pár dolgot, például hogy Európának véget kell vetnie az orosz energiafüggőségnek, amiben az amerikaiak készek segíteni. Emellett véget kell vetni a Kremlből áradó korrupciónak, hogy esélyt adjanak az orosz népnek. A világ demokráciáinak pedig össze kell tartaniuk. Mint mondta, azzal az üzenettel jöttem ismét Európába, hogy a szabadságszerető nemzeteknek most kell elköteleződniük, hogy hosszútávon is együtt harcolnak, hogy összefognak és együttműködnek ma, holnap, és azután, éveken és évtizedeken keresztül.

"Nem lesz könnyű, lesznek áldozatok, de megéri, mert az önkényuralmat hajtó sötétség nem veheti föl a versenyt a szabadság lángjával, amely megvilágítja a szabad emberek lelkét szerte a világon."

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP
Biden szerint ahogy a Berlini falat is le tudta rombolni az emberek akarata, úgy a mostani generációnak is az a dolga, hogy a szabadságért harcoljon. És ahogy az európai népek összefogásának köszönhetően nyílt ki a páneurópai piknik alatt a magyar-osztrák határ, ahogy Lengyelországban a Szolidaritás mozgalomban összefogtak az emberek, úgy mutatja most az ukránok bátor ellenállása, hogy sok ember ereje többet ér, mint egy diktátor akarata. Sose add fel a reményt, sose kételkedj, sose fáradj, sose bátortalanodj el és sose félj - idézte János Pál pápa szavaival beszédét az amerikai elnök.


Egy diktátor vágya, hogy újraépítsen egy birodalmat, sosem törheti le az emberek szabadságszeretetét. Ukrajna nem lehet győzelem Oroszország számára. És az Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon.

1648337304140.png
 
Ja ha orosz hírforrást akarsz akkor íme:
Timofej Szergejcev a RIA Novosztyiban megjelent véleménycikkében szorgalmazta az ukránok megbüntetését és átnevelését, valamint Ukrajna szuverenitásának megszüntetését.
Én objektiv hirforrást szeretnék. Tudom, hogy javithatatlan náiv vagyok
 
Nem mindenhol istenítik az agresszort.
Egy Lengyel foci meccsen terítették ki ezt a drapériát!!
1649657930540.png

Itthon a kormány és a sleppje tudja a tuttit...

„Az oroszok, amennyire lehet, próbálják a polgári lakosságot kímélni”​

Komoly hadpolitikai elemezgetésbe bonyolódtak a kormány és a Fidesz fizetett elemzői a Hír TV szombati beszélgetős műsorában, a Vezércikkben, amit Apáti Bence balett-táncos vezetett.
A civil áldozatokkal kapcsolatban az elemző azt mondta, nagyon sokat dezinformálnak az ukránok, - a valódi háborúval párhuzamosan információs háború is zajlik - ezért érdemes óvatosnak lenni, mielőtt az ember ítéletet mond a történtekről.
 
Ugy tünik, hogy az oroszok egy ami tábornokot fogtak....Mariupolban.
Az el/megtévedt úr neve:

Roger L. Cloutier​

Ha a hir igaz, azért felmerül a kérdés, hogy is tévedt oda...s ha bebizonyosodik hogy AZOV kiképzö volt, az az UN_Charta szerint terrorizmus = életfogytiglani kényszermunka. Oroszországban nincs már halálbüntetés.


Генерал армии США захвачен в Мариуполе с азовскими нацистами?​

В настоящее время циркулируют многочисленные сообщения, утверждающие, что генерал-лейтенант армии США Роджер Л. Клутье был захвачен российскими войсками в Мариуполе или около него, Украина, где, как утверждают отчеты, он помогал батальону АЗОВ, который является официальным нацистским подразделением Украины.

Согласно Википедии, генерал-лейтенант Роджер Л. Клутье:

Роджер Л. Клутье-младший -генерал-лейтенант армии США, командующий Сухопутным командованием союзников . Ранее он занимал должность командующего армией Соединенных Штатов в Африке
Csatolás megtekintése 1853953

Föleg azok után, hogy egy hete ugyanitt a franca hadsereg embereit lötték le s fogták meg - akik beszéltek.
Ez lehet a francia katonai hirszerzés vezetöje leváltásának az oka.
Mint minden, amit a russzkik mondanak, ez is kamu...
 
Az utolsó csatára" készülnek a Mariupolt védő ukrán alakulatok, jelentette az AFP. A várost védő alakulatok közül a 36. tengerészgyalogos dandár azt írta a Facebook-oldalán, hogy fogytán a lőszerük.
A 36. tengerészgyalogosok helyzete talán még nehezebb. "sebesültjeink hegye csaknem a dandár felét teszi ki. Akiknek nincs leszakadva egy végtagja sem, visszatérnek a harctérre. A gyalogságunk már mind elesett, már a tüzéreink, légvédelmiseink, rádiósaink, sofőrjeink és szakácsaink harcolnak. Még a zenekarunk is" - írták.
az ukrán hadsereg még ha akarná, se tudná támogatni Mariupol védőit. A város mélyen az orosz ellenőrzésű területen van, Olekszij Aresztovics, Zelenszkij elnök főtanácsadója szerint esély sincs a felmentésére, a legközelebbi ukrán alakulatok is több tíz kilométernyire vannak a város határától. (Via The Guardian)
 
Bár korábban azt mondta, kész megállapodni a donbászi területekről Oroszországgal, Volodimir Zelenszkij mostanra meggondolta magát, elmondása szerint esze ágában sincs hasonlót tenni, még a béke érdekében sem.
„Nagyon nehéz lesz tárgyalni az oroszokkal az ott történteket látva.”
(akkor pedig Ukrajnának vége.)
 
Egy odesszai üzletember beáldozta a házát, hogy segítsen kiiktatni egy orosz hadegységet.

Andrij Stavnitser Kijev melletti házának biztonsági kameráján vette észre, hogy az épület mellett orosz katonák telepítenek rakétákat, és rájött, hogy a házát valószínűleg búvóhelyként akarják használni.
A férfi úgy döntött, megadja az ukrán hadseregnek a ház koordinátáit, akik így célzott csapást mérhettek az oroszokra. A hadműveletben a ház is megrongálódott, de Stavnitser szerint most nem ez a fontos:
(persze vagy igaz vagy nem)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Zsengi wrote on doki104's profile.
Kedves Doki!

Ajánlom figyelmedbe a szabályzatot!


Köszönöm
Sziasztok!Keresném a Korall együttes Sötét hajó c. dalát,és az Eddától a Nevesincs lányt.Köszönöm!
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az új fordítást, jó hétvégém lesz.
V.Márti wrote on sziporka78's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a munkáidat és ezt a mostanit is!
Pityesz46 wrote on Sz László's profile.
Köszönöm a gyors segítséged hálás vagyok érte.

Statisztikák

Témák
37,253
Üzenet
4,573,561
Tagok
601,103
Legújabb tagunk
zu28
Oldal tetejére