Hírek Justin Trudeau: Volodimir Zelenszkij és Ukrajna népe mellett állok

A kanadai miniszterelnök világossá tette, hogy az orosz-ukrán háborúért egyértelműen Oroszország a felelős, és egyetértett az ukrán elnökkel, hogy nem szabad hinni Vlagyimir Putyin egyetlen szavának sem.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken az Ovális Irodában számtalanszor elmondta Donald Trump amerikai elnöknek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hazudik, egy bűnöző, akinek semmilyen formában sem lehet a szavára adni. Abban sem lehet bízni, hogy bármit is betart abból, amit megígér, mert újra és újra bebizonyította, hogy minden megállapodást megszeg – jelentette ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök vasárnap a londoni csúcs után.

Kanada politikai vezetője, aki néhány hete meghallgathatta, hogy országát Donald Trump beolvasztaná az Egyesült Államokba, de büntetővámot is kivetett rá, világosan beszélt: – Oroszország 2014-ben úgy döntött, hogy megtámadja Ukrajnát, elfoglalja a Krímet és Kelet-Ukrajna egyes részeit, ami oda vezetett, hogy elvesztette a tagságát a G8-ban.

Oroszországot kizárták a világ legfejlettebb ipari országai közül, 2022-ben mégis úgy döntött, hogy megszegi a fennálló tűzszünetet, és lerohanta Ukrajnát azzal a szándékkal, hogy három nap alatt elfoglalja Kijevet, három hét alatt az egész országot. Ez nem sikerült, de Oroszország még több területért harcol Ukrajnában – hangsúlyozta Justin Trudeau, aki kijelentette.

Holnap véget érhet ez a háború, ha Oroszország úgy dönt, hogy leállítja Ukrajna elleni illegális invázióját.
Kanada miniszterelnöke szerint hazája a kezdetektől fogva az egyik legerősebb az Ukrajnát támogató országok között, területén, ahogy fogalmazott, akár 40 ezernyi ukrán katonát is kiképeztek. Volodimir Zelenszkij és Ukrajna népe mellett állok – szögezte le.

1740966562567.jpeg
 
Nem. A kontraszelekció visszaüt.
De az igazság az, hogy a Tanácsban kéne a döntéseknek megszületni, a Bizottság csak végrehajtó. A Tanácsban meg a külügyminiszterek vagy a min.elnökök nem tudnak mit kezdeni a magyar (és mostmár szlovák) vétóval.
Na jo.
Értelmes választ vártam toled nem politikai lozungot, sajnalom hogy kérdeztelek!
 
1741013862514.png


Ennyit a Japánokról, akik "labdába se rúghatnak" az előttem szóló szerint.
Az USA államadóssága a világon az egyik legmagasabb (aminek egy jelentős részét e két ország kezelheti).
S nemcsak államadósságban állnak rosszul. Sem a növekedési adataik, sem az infláció nem túl rózsás.
Vagy ha tévednék az olvasottak alapján: miért van a zászlón, hogy ami van, az vacak, majd mi megcsináljuk és tényleg jó lesz?

Lefekszetek annak, hogy mekkora ország, de arányában ugyanilyen adatokkal Magyarországon harsogna a fúj Gyurcsány.

Ki az elfogult?

Jelzem előre: nem fog meggyőzni valamilyen ki tudja honnan jön gazdasági elemzés arról, hogy e két ország hasít. Félreértést elkerülve, Oroszország és az USA.

1741014510080.png
 
Utoljára módosítva:
Kozos europai hadero, ennek a pénzugyi hatter megteremtése.
node olyan kenyelmes volt hogy mindezt lehetett mellozni es szetszorni esznelkul milliardokat euroban
es corrupt vezetok familyait vagyonokhoz juttatni

Nem ket nap és régen el kellett volna kezudeni, de meg mindig nem késo!



Flamingo leirta az anyagi vonzatait
az EU-nak sokkal kenyelmesebb volt hogy mindezt elvegzi helyette az allamok
most hogy nem szeressssuk az uj elnokot pruszkolunk
/pedig NE csak 4 evig szamoljunk az adminisztraciojaval
hanem lesz az 12 IS !!! /

kozos europai hadero koltseges es aligha lenne erre kepes europa allomanyilag /emberhiannyal kell szamoljon/
ahhoz generacios valtasra van szukseg !!
... vagy visszaallitjak a kotelezo sorkatonai szolgalatot
 
Utoljára módosítva:
1741014973591.png


egy ujabb cserencsevadasz aki a nep hatan es annak riogatasabol akar az elre torni
/latszik hogy ki a mester /
 
De ő pont nem az a fajta, aki jól viseli, ha átverik. Putyin megígér neki, amit csak akar, aztán majd mindig közbejön valami. Hogy fog erre reagálni? Lerohanja Moszkvát? Vagy újra felfegyverzi Zelenszkijt (aki addigra már valami süllyesztőben lesz).?
Volna arra példa, hogy megkötött egyezményt az oroszok megsértettek volna? Mert a demokratikus Nyugat mintha megtette volna már ezt. Párszor.
 
no,melyiket? Mikor?
Mindenki hülye, aki mészárlásnak tartja, amit Putyin és a hadserege csinál?

Aha.
Háát, vannak ilyen "emberek" is.

Válaszonline:
1741039731077.png

1741039768471.png


1741039827052.png

1741039868966.png


Ha csak ennyit tettek volna, az is sok lenne.

Szóval, nincsenek határátlépési szabályok az országok között???

Hogy kerültek Bucsába Putyin katonái, ha nem szegtek meg semmilyen jogszabályt, semmilyen szerződést?

Hol vannak a gyerekek, akiket Putyinék erőszakosan elvittek Oroszországba?
Hülye a Nemzetközi Büntetőbíróság is, minden bírájával együtt, mert elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen?

Mindenki hülye és megtévesztett, csak ti nem??
 
Utoljára módosítva:
Mindenki hülye, aki mészárlásnak tartja, amit Putyin és a hadserege csinál?

Aha.
Háát, vannak ilyen "emberek" is.

Válaszonline:
Csatolás megtekintése 2049065
Csatolás megtekintése 2049066

Csatolás megtekintése 2049067
Csatolás megtekintése 2049068

Ha csak ennyit tettek volna ...

Szóval, nincsenek határátlépési szabályok az országok között???

Hogy kerültek Bucsába Putyin katonái, ha nem szegtek meg semmilyen jogszabályt, semmilyen szerződést?

Hol vannak a gyerekek, akiket Putyinék erőszakosan elvittek Oroszországba?
Hülye a Nemzetközi Büntetőbíróság is, minden bírájával együtt, mert elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen?

Mindenki hülye és megtévesztett, csak ti nem??
Lesz még Bucsával meglepi az elszámoltatásnál. Amit az ottani polgármester 3 nappal azután "fedezett fel" amikor az ukránok elfoglalták....azelött nem volt. Meglepi, mint az MH-370-nél.
 
Lesz még Bucsával meglepi az elszámoltatásnál. Amit az ottani polgármester 3 nappal azután "fedezett fel" amikor az ukránok elfoglalták....azelött nem volt. Meglepi, mint az MH-370-nél.
Annyira vártam ezt.
Ha elolvasnád amit bevágtam - legalább most :confused:, nemcsak mantrázzuk, mantrázzuk, mantrázzuk Putyin (és az ő hűséges Orbán Panzaja) előkészített propaganda szövegét.

Mindig meglep, ha értelmesnek tűnő emberek bizonyítékok nélkül fogadják el mások állítását.
Mert az ellenőrizhető érveket én is meg tudom nézni - össze tudom vetni, s tudok dönteni.


De mi ez a szöveg arról, hogy "lesz még meglepi"???

Olvastam a megrendezettséről szóló álhírt.
Nem az a gond, hogy ez a mocsok szemét háborús bűnös pofátlanul hazudik, mert attól a semmi embertől nem várok mást, de mi az alapja a hitnek?
Hol a bizonyíték a megrendezettségre???

A kérdésem: Nem voltak orosz csapatok Bucsában és Kijev környéki többi településen?
Ha a válasz igen, akkor újra kérdezem: HOGY KERÜLNEK orosz csapatok Ukrajna területére, ha nem sértették meg Ukrajna határait??

Meggyilkoltak-e szándékosan, kivégzésszerűen civileket? (Csak Bucsában 400 fölött volt a szerte heverő halottak száma.)

Egyébként az "én" bizonyítékaim:

1741042081632.png

1741042128672.png


1741042508612.png

A New York Times videója fent van a neten.

1741042851477.png

Most volt az Oszkár-díjak átadása. Élethűen alakít az idős hölgy? Felterjesszük?
1741042878792.png

1741042941122.png

1741042995552.png


S egy videó - 14 perc.
A "másik" oldal filmje arról, mi történt.

Bizonyítékokkal, épületekre felszerelt kamerák felvételeivel, telefonbeszélgetésekkel.
1741043495374.png


Egy másik:
1741044622859.png


Ez nem "meglepi".
De cáfold meg!
Nyitott vagyok, írd le, szerinted, hogyan tudták ezt mind megrendezni?

S aztán, gondolj bele, hogy azt kérdezted: "Volna arra példa, hogy megkötött egyezményt az oroszok megsértettek volna?"
 
Utoljára módosítva:
marciustol SEMMI miniszterelnöki tevekenyseget
NEM folytathat
Tehat ez a teny : barmit is tett igert egyenlo a zeroval mert azt egy olyan egyen tette aki NEM rendelkezik jogosultsaggal
Nem ismerem a kanadai alkotmányt, de gondolom logikus.
Akkor viszont az elnök lemondásával megy a kormány is
Ebben az esetben viszont ügyvezető kormányként korlátozott jogokkal az új választottak eskütételéig mindenki a posztján marad korlátozott jogkörrel (pl nemzetközi szerződést már nem köthetnek).
 
Annyira vártam ezt.
Ha elolvasnád amit bevágtam - legalább most :confused:, nemcsak mantrázzuk, mantrázzuk, mantrázzuk Putyin (és az ő hűséges Orbán Panzaja) előkészített propaganda szövegét.

Mindig meglep, ha értelmesnek tűnő emberek bizonyítékok nélkül fogadják el mások állítását.
Mert az ellenőrizhető érveket én is meg tudom nézni - össze tudom vetni, s tudok dönteni.


De mi ez a szöveg arról, hogy "lesz még meglepi"???

Olvastam a megrendezettséről szóló álhírt.
Nem az a gond, hogy ez a mocsok szemét háborús bűnös pofátlanul hazudik, mert attól a semmi embertől nem várok mást, de mi az alapja a hitnek?
Hol a bizonyíték a megrendezettségre???

A kérdésem: Nem voltak orosz csapatok Bucsában és Kijev környéki többi településen?
Ha a válasz igen, akkor újra kérdezem: HOGY KERÜLNEK orosz csapatok Ukrajna területére, ha nem sértették meg Ukrajna határait??

Meggyilkoltak-e szándékosan, kivégzésszerűen civileket? (Csak Bucsában 400 fölött volt a szerte heverő halottak száma.)

Egyébként az "én" bizonyítékaim:

Csatolás megtekintése 2049070
Csatolás megtekintése 2049071

Csatolás megtekintése 2049072
A New York Times videója fent van a neten.

Csatolás megtekintése 2049073
Most volt az Oszkár-díjak átadása. Élethűen alakít az idős hölgy? Felterjesszük?
Csatolás megtekintése 2049074
Csatolás megtekintése 2049075
Csatolás megtekintése 2049076

S egy videó - 14 perc.
A "másik" oldal filmje arról, mi történt.

Bizonyítékokkal, épületekre felszerelt kamerák felvételeivel, telefonbeszélgetésekkel.
Csatolás megtekintése 2049077

Egy másik:
Csatolás megtekintése 2049078

Ez nem "meglepi".
De cáfold meg!
Nyitott vagyok, írd le, szerinted, hogyan tudták ezt mind megrendezni?

S aztán, gondolj bele, hogy azt kérdezted: "Volna arra példa, hogy megkötött egyezményt az oroszok megsértettek volna?"
Az én rendelkezésemre álló információk biza nem ezeket támasztják alá. S a hülye esö sem, ami akkor belekavart a a tervekbe.
Az oroszok nyilván ragaszkodni fognak egy kivizsgáláshoz, ha már rájuk akarják kenni.
S ne feledjük a helyi polgármester üdvözlö nyilatkozatást, aki egy szóval nem emliti a telepés ukránok általi elfoglalásakor ezt a sajnálatos eseményt.
Volna video a dologrol, de sk. tapasztalat szerint azokat itt törlik.Meg nem is épületes.
 
Utoljára módosítva:
Szerinted mekkora az orosz gazdaság?
Ha a GDP - tekintjük, kb. akkora mint az olasz..
Ha magát a tevékenységét tekintjük, foghíjas. Nem gyártanak szöget, mert nem gyártják azt a védőfolyadékot, ami a gyártáshoz kell. De ugyanez van a vsapágyakkal is.
Ha a hatékonyságát vesszük, az sem igazán jó. Az egyik legnagyobb földgáztermelökénz az ország területének ⅓án nincs gázellátás.
Szóval kb. ekkora:
->. <-
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...

Statisztikák

Témák
38,662
Üzenet
4,922,843
Tagok
623,108
Legújabb tagunk
Pavelunred
Oldal tetejére