Kósa Lajos: "az egész egy igazi szélhámosság" – egy német hölgy öröksége volt a 4,3 milliárd euró

"Az egész szélhámosság, semmi nem igaz belőle. Soha nem vettem állampapírt, soha. Egyetlen fillért soha nem láttam, soha semmilyen bankszámlát nem kezeltem" – jelentette ki kedden Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.


D_MTZ20180213014.jpg


Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Nemzet kedden hozott nyilvánosságra egy állítólagos közjegyzői okiratot, amelyben az áll, 2013-ban egy megbízó (akinek a nevét a lap a dokumentumról kitakarta) 4,35 milliárd eurót bíz Kósa Lajosra, aki akkor a Fidesz ügyvezető alelnöke és Debrecen polgármestere volt.

A lap nem kereste meg Kósát ezzel kapcsolatban.

A PestiSrácok.hu korábbi értesülései szerint a Magyar Nemzet által meglobogtatott dokumentumot egy közismert szélhámosnő készítette. A portál szerint információit alátámasztja az is, hogy a Magyar Nemzet által bemutatott papíron nem látható a bélyegző és az aláírás.

Kósa Lajos kedden tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban, ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak és az ATV-nek is nyilatkozott a Magyar Nemzet cikke kapcsán.

A miniszter a szerződésről azt állítja, sokszor megkeresték őt különböző emberek azzal, hogy befektetnének, ő ilyenkor mindig az állampapírt ajánlotta befektetésként. Úgy emlékszik, hogy ebben a bizonyos ügyben

egy barátja ajánlott neki egy német nőt, azzal, hogy nagyobb összeget örökölt, és befektetné.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy az okiratban a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.

Kósa Lajos azt állítja, hogy sosem vásárolt állampapírt, arról tudnánk, ugyanis jelezte volna a vagyonnyilatkozatában.

A Magyar Nemzet cikkéről pedig azt mondta, nem olvasta, de szerinte szélhámosság a történet.

Soha, semmilyen bankszámlát nem kezeltem

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy ott volt-e a közjegyzői irodában aláíráskor, azt válaszolta:

ha tudná, miről van szó, akkor megmondaná.

Mindenesetre annyit elismert, hogy Tóth Ádám közjegyzői irodájában járt már.

A hvg.hu megkereste Tóth Ádám közjegyzői irodáját, amelynél Kósával a szerződést kötötték.

Az iroda titoktartásra hivatkozva nem árult el semmit a lapnak.

kosa1.jpg
 
Utoljára módosítva:
prudencio

A portál szerint információit alátámasztja az is, hogy a Magyar Nemzet által bemutatott papíron nem látható a bélyegző és az aláírás. (kiemelés utólag általam: gepegepe)
Ezek nélkül ez csak egy darab papír és nem egy megbízási szerződés. Vihar a biliben.


Tisztelt "prudencio" fórumtársam!

Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. A Magyar Nemzet előre megtervezetten adagolta tegnap is, ma is és fogja (bizonyára) holnap (a jövőben) is bizonyára, a rendelkezésére álló információkat:
egy - két órával az első - tudatosan részleges - infó után - amikor zavartan, nem összehangoltan reagál az érintett és a hozzá tartozó médiacsoport - jön, jött a következő lépés:
https://mno.hu/belfold/ime-a-kosa-iratokat-hitelesito-pecset-es-alairas-2453321, aztán ma reggel a többi - pl. az üggyel kapcsolatos a teljes és cégbírósági hiteles, ellenőrizhető nyilvántartásokból látható cégháló , amiben a "csaló" és immár nevesített háztartásbeli közösen tulajdonol Kósához igencsak közelálló emberekkel kisebb, nagyobb cégeket.

Lehet hogy nem elegáns a Magyar Nemzet eljárása a lépcsőzetes információadagolás, de "Pesti Srácok", vagy "Origo" legyen a nevem, ha Én nem így csinálnám és ők is így csinálnák, csinálták máskor! Az ilyen különleges, fajsúlyos témák esetében ez a média világában alkalmazott és jól bevált eljárás.

Évtizedeket dolgoztam egy kiadóvállalat marketingvezetőjeként, ott többek között átéltem, amikor még Simicska szerezte meg a lapunkat ravaszul (Liszkay Gábor "professzionális közreműködésével, lásd :http://hvg.hu/itthon/201645__liszkay_gabor__hatterember__kormanytol_kormanyig__a_lapszokteto) , aztán adta vissza az államnak azt a tulajdont jó pénzért, ami nem is volt a MAHIR-é soha! Akkor még Lajos abban a csapatban focizott. Sajnos a médiaszakma (sem) a francia etikett szabályai szerint működik, főként az ilyen nagy volumenű ügyekben nem!

Lásd még tehát:
https://24.hu/belfold/2018/03/04/el...mikor-meg-nagyon-lefoglalta-a-fidesz-epitese/
Ezzel magadat győzködöd, vagy velünk akarod elhitetni?
Ezzel magadat győzködöd, vagy velünk akarod elhitetni?
Egy
Ezzel magadat győzködöd, vagy velünk akarod elhitetni?
Gondolom az Index nem vádolható azzal, hogy a kormány mellett kampányol. :)
 
Egy szerződés mindegyik oldala tartalmazza az érintettek aláírását. + a tanúkét is. Egy elsőéves joghallgató is lazán szétröhögi magát e " dokumentum" láttán . Nem tudom,mi lesz a későbbiekben , de a fenti 2 jogásznak nem jósolok hosszú jogászkarriert, az tuti.
MAga Kosa ismerte be hogy valos a document. Ma mar tagadja. Nyugodjal meg ha nem lenne valos mar leperelnek soronkivuli eljarasba a gatyajat is a hirportalnak.
Biztos a heten meg jonnek a befujt levelek, es nem is neked kell elhinni mit gondolsz hanem az igazsagszolgatatsnak kivizsgalni.
Kosanak nem csak ez az ugy ami a legnagyobb a kisebbek se piskotak a nejenek szazmillios uzlet a kedves mamanak szazmillios diszno telep.900 millio is manna kent az egbol potyog rajuk az penz aldas, a Mr.20% ,ugy fognak enekelni az erintettek, hogy az csak na....
 
Szabóné: Kósa nem kérte, csak elfogadta a 800 milliót – interjú a csengeri asszonnyal


FH
A leghíresebb csengeri asszony Svájcból üzeni, hogy megvan az örökséget igazoló okmánya, hogy Kósa és Orendi hagyja abba a hazudozást, mert már többmillió frank büntetést kell így is fizetniük, mivel megszegték a Svájcban aláírt titoktartási kötelezvényt. Hagyják békén családját, fiait, unokáit, még nem volt elég, hogy a férje ráment erre az ügyre? – mondta a Független Hírügynökségnek adott interjúban Szabó Gáborné, akit szerdára várnak az Aradi utcában a rendőrök kihallgatásra, de ő már nem akar sem adományozni Magyarországon senkinek további összegeket, és haza is csak akkor jönne, ha muszáj.

Mit üzen azoknak, akik szurkolnak magának?

Először is, hogy rám fér. Egyébként pedig teljesen igazunk van, mert mi ezt a pénzt tényleg megkaptuk. Sok jogvita volt, sok mindenről le kellett mondanunk, de a pénzzel mi rendelkezünk, van róla okirat, rendelkezünk vele. Még harminc, vagy hatvan nap, és minden a kezemben lesz.

Tehát ön most külföldön tartózkodva, miközben az egészségét ápolja, intézi azokat az ügyeket, amelyek igazolják, hogy örökölte ezt a nagy vagyont?

Igen, igen. Az ügyvéd úr – Helmeczy László – L.P. – meg is kapja folyamatosan ezeket az iratokat, és tartja a kapcsolat a svájci ügyvéddel. Bíróság fogja kiadni nekünk mindenről, hiteles másolatban azokat az ügyiratokat, magyar nyelven, amelyekben szerepelnek az összegek.

Minden pénzzel rendelkezni fogunk, ahogy mondtam, 30-60 napon belül legkésőbb.

Akkor ismételjük el: ön 60 napon belül hozzá fog jutni ehhez az 1300 milliárdnyi forinthoz.

Még a többihez is hozzájutunk.

Mert még ezen felül is van még pénz?

Igen. Igen.

De egyelőre ez a sok pénz magának csak keserűséget okozott…

Eddig. Ráadásul egy ember életébe, férjemébe, került, amit Kósa Lajosnak is köszönhetek. Meg a rengeteg hamisítványnak, amit kitesznek az internetre, meg e-mailekről, amit levesznek az én levelezésemből.

Azt hogyan?

Orendi Mihály hozzáfért a leveleimhez, mert mindig megbíztam benne. Mindig a segítségemre volt, mivel tanácsadói szerződést is aláírt, és most mindent kiadott.

Orendi aláírt egy titoktartási szerződést a svájci ügyvéd előtt, miszerint egymillió svájci frankra büntethetik, ha bármit elmond. Ugyanezt Kósa Lajos is aláírta Svájcban.

És ezen felül még sok mindent aláírt, amit svájci közjegyző hitelesített.

Tehát most vannak olyan okiratai, amelyek azt igazolják, hogy Kósa Lajos mindenről tudott, és biztosan hihetett abban, hogy a pénzhez hozzájut?

Igen. Igen. A bank és semmilyen vállalat nem fog arról közleményt kiadni, hogy nekem mim van és mim nincsen, mert az a tényállás, hogy nekem semmilyen külföldi érdekeltségem nincsen. Ezt mindenhol el akarom mondani. Ez szükséges ahhoz, hogy az életünket meg tudjuk védeni. Azzal ugyanis, hogy Magyarországon tudni fogják, hogy rendelkezünk az összeg fölött, a gyermekeim és én magam is életveszélyben leszünk. Kósa Lajos mindig ezt mondta nekünk, 2012 októberétől, mióta ismerjük egymást, hogy ha ezt valakivel tudatjuk, onnan kezdve a gyermekeimet is elrabolhatják. Ezért aztán jó, ha csak nagyon szűk körben tudatosodik az emberekben, hogy ilyen vagyonnal rendelkezünk.

Kósa Lajos ezek szerint pontosan tudta, hogy milyen hatalmas összegről van szó.

Igen. Igen.

Miért bízott meg ön Kósa Lajosban? Illetve miért őt bízta meg a pénz kezelésével?

A Magyar Fejlesztési Bankon keresztül szerettem volna megvásárolni egy hotel részvényeit, de nem tudtuk megvenni, mert nem állt rendelkezésemre a pénz. Közben a hotel csődbe ment, és nagyon sokáig pereskedtünk a Magyar Fejlesztési Bankkal. Ebben kértem Kósa Lajostól segítséget, kerestem meg őt Orendi Mihályon keresztül.

Azt akartam elérni, hogy a bank álljon el a szerződéstől, mert nem tudom megvenni a szállodát. A hotelt meg akarta venni egy osztrák üzletember is, de a bank nem adta el neki, hanem inkább velem kereskedett. Végül százmillió forintban egyeztünk ki a bíróságon, nekem ezt a százmilliót meg kellett volna fizetnem, de nem volt rá keretem, a mai napig sincs. Ebben kértem a segítségét, így ismerkedtem meg vele. Ezt követően már egyre több dologról beszélgettünk, állandósult a kapcsolatunk, így meséltem el neki, hogy én miből akartam kifizetni a szállodát, és egyre több bizalmas információt osztottam meg vele.

Meddig volt Kósával harmonikus, jónak mondható a kapcsolata?

2016 februárjában volt velünk kint utoljára külföldön. 2017 februárjában, vagy márciusában, már nem tudom pontosan, volt nálunk Csengerben, egy számomra ismeretlen sofőr hozta. Utána már nálunk nem jelentkezett egyszer sem, telefonon beszéltünk. 2016 októberében két alkalommal is kint voltunk Svájcban, akkor is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. 2017 novemberében Svájcból voltak itt, ügyvéd, bankár és egy családtagnak mondható ismerősünk, akkor még beszéltem Kósa úrral telefonon. Az ügyvéd három napig maradt, hogy elrendezzük az adományok hivatalos iratait, mert Csenger városának akartam adni adományokat, az egyháznak, a Johannita rendnek, a református gimnáziumnak…

Ha már ajándék. Úgy tudom, hogy az Orendi Mihálynak felajánlott nyolcszázmillió forintos ajándék szerződés még érvényben van, nem?

Nincs még egyik szerződés sem felbontva, ez most fog megtörténni, itt külföldön. Most már nem szeretnék sehova adományt adni, legfeljebb Csenger városának, ahova gondolom, és egy pár embernek, akik rendesek voltak velem, illetve ott állnak a családom mellett.

Sok embernek szerettem volna segíteni, de most már erről letettem. Azt az 50-60 millió eurót azoknak az embereknek juttatom, akik ebből talpra tudnak állni.

Visszajön Magyarországra?

Azt remélem, hogy a vagyonom alapján meg fogom kapni azt a státuszt bármelyik országtól, hogy ne kelljen visszamennem.

Magamat is, meg a családomat is szeretném biztonságban tudni. Magyarországon nem érzem jogbiztonságban sem magamat, sem a gyermekeimet. Egy ember, mint mondtam, már meghalt, otthon a gyermekeimet is baj érheti. Az egész családomat ki akarják írtani.

Azzal ugye tisztában van, hogy hazajön, előzetes letartóztatásba kerül?

Igen. És én ott halnék meg, mert egyébként is beteg vagyok. Mondom, tudom, hogy arra készül a Fidesz, hogy az egész családot kiírtsa. Nekik az lenne az elégtétel, ha engem a férjem mellé temetnének, mert akkor már mondhatnák, hogy csalás volt az egész.

Azt azért nem gondolnám, hogy a Kósa Lajos ki tudna keveredni ebből az ügyből. Ott volt önnel a közjegyzőnél, igaz?

Igen, ott volt. Minden közjegyzői díjat én fizettem. Most különben sorra keresik fel azokat a családokat, akik segítettek nekem, de ahogy én tudom, Nyíregyházán senki nem vallott ellenem, mert amit adtak nekem, segítségként adták. Hogy azóta mit tudtak elérni nem tudom, mert újra felkeresték őket, hogy valljanak ellenem.

Miért Budapestre jöttek közjegyzőhöz?

Ismertem a közjegyző urat és megbízom benne. Én akartam, hogy ennél a közjegyzőnél készüljenek az okiratok, és mindent foglaljunk írásba.

Az hogy történt, hogy Kósa Lajos feleségének, Porkoláb Gyöngyikének ajándékot akart adni?

Úgy történt, hogy Kósa Lajos felajánlotta, mindenben segít, abban is, hogy a családom és én biztonságban legyünk, én pedig úgy gondoltam, hogy ezt valamilyen formában viszonozni kell. Én ezzel viszonoztam. A két és félmillió euróval.

Tehát nem Kósa úr kérte.

Nem kérte, csak elfogadta.

És az Orendi Mihály?

Ő akkoriban nagyon sokat segített. Most viszont olyan információkat adott ki, amik nem is voltak igazak. Például, hogy én kegyelmi kérvénnyel fordultam a köztársasági elnökhöz. Miért fordultam volna, amikor nem voltam elítélve? Innen egyébként, ahol most vagyok, az uniós bírósághoz adják ki Luxembourgba, hogy egymillió svájci frankot, esetenként négymillió svájci frankot követelnek Orendi Mihálytól és Kósa Lajostól is. Épp azért, mert információkat adtak, miközben aláírtak egy titoktartási szerződést. Ez most be lett adva. Mert ez már tarthatatlan. Tarthatatlan, hogy egy egész családot kikészítettek. Az én férjem meghalt. Ő azért adta át egy személynek az iratokat, mert azt remélte a nyilvánosság megvéd bennünket Kósáéktól.

Mert akkor már szemben álltak egymással?

Igen.

Merthogy lefoglalták januárban az iratokat?

Igen. Meg elvitték a karikagyűrűmet, a pénztárcámból az utolsó fillért. Én súlyos beteg voltam akkor, a gyermekeim felhívták Kósa Lajost, aki azt mondta a következő hét szerdáján tud segíteni. De aztán már soha nem segített és beszélni sem lehetett vele.

Miért volt önnél házkutatás?

Nem szeretném most pontosan elmondani, de egy útépítő cég, a Kiskun tender küldött nekem a számlámra, kölcsönként pénzt.

Ez a hatvan, vagy hetven millió forint, ugye?

Igen, de erről nem szeretnék most beszélni.

Mondja: volt olyan, akit ön becsapott?

Kit csaptam volna be? Azzal mindenki tisztában volt, hogy hosszú éveken keresztül mindenhol csak segítettem. Az utolsó két évben nekem segítettek pármillió forinttal. Olyanok, akik korábban ennek a tízszeresét kapták tőlem.

Amit ön adott, azt az örökségből adta? Volt olyan része az örökségnek, amihez korábban hozzáfért?

Igen, volt, amit megkaptam. Egy családi barát segített a későbbiekben, vagy bankkártyával, vagy ha kiutaztunk tízezer euróval. Én most már azt szeretném, ha rendbe lenne minden. A tizenkét éves gyermekem pszichésen beteg, pedig egy élsportoló volt eddig, most meg nem áll meg a köhögése. Nem akar elmenni edzésre, nem törődik a tanulással, semmivel. Az unokáim szintén ilyen állapotban vannak. A lányomat a nyomozók vegzálják, egyik fiam sem mer hazamenni, mert nem tudják, hogy milyen kreált ügyet fognak rájuk kenni, csak azért, hogy bármit megtudjanak rólunk. De a lényeg most az, hogy van olyan dokumentum a kezemben, ami mindent igazol.

Ez miről szólna?

Azt igazolja, hogy semmit nem csaltunk.

Vagyis, hogy létezik az örökség.

Igen. Igen. Ezzel az egész viselkedéssel annyit ért el Kósa úr, hogy ebből a pénzből, egy pár család támogatásán kívül, semmit nem akarok Magyarországra vinni. Azokat, akik segítenek rendesen, hivatalosan meg szeretném ajándékozni, de otthonra már semmit nem szeretnénk befektetni. Ez biztos.

És haza sem akar jönni.

Nem. Csak, ha muszáj.

Írta:
Kenderessy Milán
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,475
Tagok
615,605
Legújabb tagunk
budafalvi
Oldal tetejére