Hírek Kárpátaljai katona: Túlságosan eldurvultak a dolgok, most már túl késő a béke

Három nap eltávot kapott Traski Viktor, hogy részt vegyen a Közép-európai Stratégia Intézet (ICES) által szervezett Re:Open Zakarpattia fórumon, ahol alkalmunk volt beszélni vele. A munkácsi 128. hegyi rohamdandár tüzére azután indult is vissza a zaporizzsjai frontra. Az Ungvári Nemzeti Egyetem matematikusoktatója még 2022-ben önkéntesként vonult be. Elmondása szerint a front megacélozta, és a háborút meg lehet szokni, de a két kisfiától való elválást soha.

Láttam a háború előtt készült képeket Önről – nem ismertem fel. Így megedzette a front?

A háború senkinek nem tesz jót. Se az egészségének, se a szellemnek. Bizonyára azokat a képeket látta, mikor még hosszabb volt a hajam és a szakállam. Így most kényelmesebb a fronton.

Onnan jött?
Igen, tegnap érkeztem, egyenesen a frontról. Két napig maradok, amíg a konferencia tart, aztán indulok vissza Zaporizzsja alá.

Milyen a helyzet?
Nagyon más, mint 2022-ben, a drónok mindent megváltoztattak. Például 2022-ben még elég volt egy erdőbe húzódni, nehogy leleplezzük a pozíciónkat, most már azt is át kell gondolni, az erdő melyik részében helyezkedünk el. Talán ez így nem hangzik drasztikusnak, de valójában az, hogy többet látnak, mindent befolyásol: csapatmozgást, ellátmányt. És nem csak a frontvonalon, hanem akár kilométerekkel hátrébb is.

Hozzá lehet ehhez hozzászokni?
Azt szokták mondani, akik régóta harcolnak, hogy a katonaság és a háború két külön dolog. A katonaságot nehéz megszokni, a háborút sajnos könnyű. Ami komoly gond: nagyon könnyű elveszíteni a félelemérzetet. Akkor pedig jönnek a bajok.

Mert túl sokat kockáztat?

Képzelje el, hogy kikerül a frontra, mondjuk, 2022-ben, és egyetlen lövés sem találja el. A huszadik lövés sem. A századik sem. Könnyen beleéli magát az ember, hogy nem is olyan veszélyes itt. Úgy érzi, nincs olyan nagy gond. Na ilyenkor jönnek a hibák, a figyelmetlenségek. Különösen most, 2025-ben, mikor még egy mezőn vagy erdőségben sem tudhatjuk, melyik bokorban várakozik egy drón.

Ön még nem esett ebbe a hibába?

Hál’ Istennek úgy látszik, hogy még nem. Elárulom, én is naponta 4–4,5 kilométert csak gyalog teszek meg. Az autó óriási célpontnak számít.

És a család, ők meg tudják szokni?

Két kisfiam van, öt- és hétévesek. Ők azért nehezen. Főleg az idősebbik fiam, aki már iskolás. Én eddig igyekeztem megóvni őket a háborútól, minimálisan meséltem a frontról. De az iskolában, főleg ha nagyobb fiúkkal barátkozik, már mindent megbeszélnek, a telefonjaikon mutogatják, mi történik. Szóval most már jobban érti, miről van szó. Képzelje, úgy egy éve hazajöttem szabadságra. A fiúk újságolják, hogy ástak nekem egy bunkert, lefedték ágakkal is. Azt mondták, oda kell bújnom, hogy meg kell menteni az életem. Nagyon nehéz volt a feleségemnek is, különösen miután elmentem. Akkor a kisebbik fiam másfél éves volt. Az egyik gyerek óvodában volt, de a másik otthon, közben ott volt a munka. Most se sokkal könnyebb, de legalább idősebbek, már legalább átalusszák az éjszakát, jobban ki tudja pihenni magát. Ha a családnak hiányzik egy része, az sosem könnyű.

Mit mond, mikor megkérdezik: apa, mikor jössz haza?

Állandóan ezt kérdezik. Tegnap este is azt kérdezte a kisebbik fiam: apa, mikor lesz már vége ennek az orosz háborúnak? Mit tudok erre válaszolni? Semmit.

A sok távollét nincs rossz hatással az apa-gyermek kapcsolatokra?


Most még kevéssé érzékelhető, de arra számítok majd kamaszkorban meglesz az ára. Most ott az anyjuk, minden rendben van. De ők mégiscsak fiúk, másképpen látják a világot, mint a lányok. Fontos lenne, hogy legyen mellettük egy apa. Hogy egészséges családban éljenek.


Az elváláshoz hozzá lehet szokni, megacélozta magát?


Teljesen lehetetlen. Mindig könnyes dolog.


És nekem mit válaszol, mikor lesz vége a háborúnak?

Remélem mielőbb, de attól tartok, nagyon nehéz lesz. Túlságosan eldurvultak a dolgok. Ha ’22-ben vagy ’23-ban bizonyos országok másképpen állnak a helyzethez, békét sürgetnek, akkor talán másképpen alakulhatott volna. Most már túl késő.

Hogy látja a kárpátaljai magyarság jövőjét?

Átalakul. Sokan mondják, hogy a különböző törvények elnyomnak minket. Én úgy látom, 2014 óta a háború sokkal nagyobb problémát jelent a magyarságnak. Mert lehetnek bármilyen szuper törvények, amelyek akár megvédenek, de mire megyünk vele, ha nem marad ember Kárpátalján? Akkor hol lesz a nyelv? Hol lesz a kultúra? Nem lesz ott semmi. Jómagam 2015 óta az ungvári egyetemen dolgozom, ahol magyarul oktattam. Már akkor érezhető volt, hogy csökkent a felvételizők száma. 2022 óta pedig alig lehet diákot találni. No nem azért, mert inkább az ukrán egyetemekre mennek, hanem mert kiutaznak, valószínűleg a mozgósítás miatt is. És ezzel együtt kiürülnek az iskolák. Én otthon a fiúkkal magyarul beszélek. Biztos vannak, akiknek nem tetszik, de én még nem találkoztam olyannal, aki számonkért volna miatta.

1763168153113.jpeg
 
Azért nem csak az ukránoknak kell elfogadni azt a bizonyos USA ajánlatot.
Közben sok az átmosott ember itthon és külhonban.
"A walesi Reform UK volt vezetőjét 10 és fél év börtönbüntetésre ítélték, miután európai parlamenti képviselőként kenőpénzt fogadott el azért, hogy Oroszországot támogató nyilatkozatokat tegyen.

Az 52 éves Nathan Gill pénteken az Old Bailey bíróságon kapott ítéletet, miután korábban bűnösnek vallotta magát nyolc kenőpénz elfogadásával kapcsolatos vádpontban, amelyek 2018. december 6. és 2019. július 18. között történtek.
(hogy ez már ily későn ér-e valamit? hiszen

ez a vonat már elment. Az a réteg akik raszavaznak a) az orosz lefizetès csak kamu, így akarja a rendszer kicsinálni.
b) egyenesen pozitívum nekik.
 
Na ha valaki röhögni akar


Már a korrupcióellenes hivatal egyik vezetője is belebukott a botrányokba Ukrajnában​

karpatinfo.net
 
Azt hiszem a kozelmult esemenyei utan nem meglepo talalgatasok:

Az Egyesült Államok készül beverni az utolsó szöget Zelenszkij politikai koporsójába, miután nyilvánosságra kerültek azok a dokumentumok, amelyek szerint személyesen is részt vett egy példátlan, 48 milliárd dolláros pénzlenyúlási ügyben – állította Larry Johnson volt CIA-tiszt Andrew Napolitano YouTube-csatornáján.


48 milliárdos botrány robbant: amerikai nyomozás sodorhatja el Zelenszkijt​

„Ez a 100 millió dollár, amiről most mindenki beszél a Zelenszkij körüli korrupciós bandával kapcsolatban, aprópénz” – mondta Johnson.


A Pentagon jelenleg egy olyan nyomozást folytat, amely tényleges bizonyítékokon, dokumentumokon és bankszámlákon alapul. Most épp 48 milliárd dollár hollétét keresik, amelynek jelentős része Zelenszkij számláira folyt be. Milliárdok!”

A szakértő szerint a kijevi rezsim példátlan korrupciós ügyeit az európai csúcsvezetők támogatása tette lehetővé. Johnson kiemelte, hogy a pénzek mozgatásából Kaja Kallas, az EU külügyi vezetője is profitálhatott.


Tudni akarják, miért akarja Kallas mindenáron, hogy folytatódjon a konfliktus? A pénzek többsége észtországi bankokban landolt. Ezért nevetséges a 100 milliós történet – ennél sokkal nagyobb játszma zajlik. Zelenszkij pedig pontosan tudja, hogy ha nem működik együtt az amerikaiakkal, akkor politikailag meghal
 
Azt hiszem a kozelmult esemenyei utan nem meglepo talalgatasok:

Az Egyesült Államok készül beverni az utolsó szöget Zelenszkij politikai koporsójába, miután nyilvánosságra kerültek azok a dokumentumok, amelyek szerint személyesen is részt vett egy példátlan, 48 milliárd dolláros pénzlenyúlási ügyben – állította Larry Johnson volt CIA-tiszt Andrew Napolitano YouTube-csatornáján.


48 milliárdos botrány robbant: amerikai nyomozás sodorhatja el Zelenszkijt​

„Ez a 100 millió dollár, amiről most mindenki beszél a Zelenszkij körüli korrupciós bandával kapcsolatban, aprópénz” – mondta Johnson.


A Pentagon jelenleg egy olyan nyomozást folytat, amely tényleges bizonyítékokon, dokumentumokon és bankszámlákon alapul. Most épp 48 milliárd dollár hollétét keresik, amelynek jelentős része Zelenszkij számláira folyt be. Milliárdok!”

A szakértő szerint a kijevi rezsim példátlan korrupciós ügyeit az európai csúcsvezetők támogatása tette lehetővé. Johnson kiemelte, hogy a pénzek mozgatásából Kaja Kallas, az EU külügyi vezetője is profitálhatott.


Tudni akarják, miért akarja Kallas mindenáron, hogy folytatódjon a konfliktus? A pénzek többsége észtországi bankokban landolt. Ezért nevetséges a 100 milliós történet – ennél sokkal nagyobb játszma zajlik. Zelenszkij pedig pontosan tudja, hogy ha nem működik együtt az amerikaiakkal, akkor politikailag meghal
Találgatások, karaktergyilkosságok, ...

Nekem meglepő, hogy van akinek nem meglepő, hogy nem kellenek tények egy vádhoz.

Egyébként kimaradt Ursula von der Leyen. Ő nem kapott egy lyukas garast sem? Vagy őt már korábban kipipálták?
 
Találgatások, karaktergyilkosságok, ...

Nekem meglepő, hogy van akinek nem meglepő, hogy nem kellenek tények egy vádhoz.

Egyébként kimaradt Ursula von der Leyen. Ő nem kapott egy lyukas garast sem? Vagy őt már korábban kipipálták?
Ugyan miért is kellene?
48 milliárd (nem millió!) dollár eddig észrevétlenül abban a világban, ahol a 10000, sőt már az 5000 dollárt meghaladó utalásokat jelenteni kell és senki nem veszi észre, hogy Zelenszkij számláján a magyar GDP közel negyede landol...
De tegyük fel, picit tévedtek!
Ez a pénz ukrán állami számlára ment részletekben. Onnan sikkasztottak el.
Hogyan?
Minden következő utalást csak azután folyósítanak, hogy az előzőről küldött teljesítési igazolást megvizsgálták és elfogadták.
És az nem csak annyi, hogy vettünk X db y típusú lôszert az amerikaiaktol, mondjuk norvég pénzen.
Anno volt szerencsém néhány hadieszköz beszerzése kapcsán nehány LOR, LOA, majd DR (létter of request, acceptance, discrepancy reports) megfogalmazásában, pedig mi NATO tagok voltunk már akkoriban és a financiális oldalába bele se folytam, csupán a logisztikai területen ténykedtünk..
Ez nem Tiborcz felé elszámolás.
De legyünk rosszindulatúak!
A megvett fegyvert, lőszert lopták el és azt adták el, mondjuk Afrikában.
Tényleg annyira hülyék, hogy a befolyó pénzt Zelenszkij számlájára utalják?
Egy ilyen kiterjedt fegyverlopási hálózatnak minimum 100 tagja van (köztük határőr, vámos, katonai raktárak vezetői, Afrikában tenykedő üzletemberek, diplomaták...)
És mindezt titokban immár negyedik éve?
Ez legalább annyira röhejes mint a 28 pont, ahol az első, hogy Ukrajna szuverén állam, majd megszabják a hadserege létszámát, meg, hogy milyen szervezet tagja lehet vagy nem lehet...
 
Itt egy cikk,a hvg oldalárol, még 2015-ből, Simicskáról:
"...Ennek ellenére a Magyar Narancsban még odaszúrt egyet Orbánnak:
„az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.”... (https://hvg.hu/itthon/20150206_Igy_juttottunk_el_a_Simicska_a_legokosabb#mmgs53t1gj8licfzvnq)
 
Sajnos egy kicsit hátra szorult a világpolitika ezen ága idehaza a médiában.
De, azért még mindig gyilkolják egymást az emberek.
Most ismét vagyis inkább folyamatos támadások az ukrán frontszakaszok ellen. Egy erősebb támadás van kibontakozódva.
Erre reagált agy drónvezetési pont parancsnoka.
1773936567384.png

(ezeket a rohamokat úgy kell elképzelni hogy kisebb csoportokban történik a támadás 2-3 fő...)
 
Sajnos egy kicsit hátra szorult a világpolitika ezen ága idehaza a médiában.
De, azért még mindig gyilkolják egymást az emberek.
Most ismét vagyis inkább folyamatos támadások az ukrán frontszakaszok ellen. Egy erősebb támadás van kibontakozódva.
Erre reagált agy drónvezetési pont parancsnoka.
Csatolás megtekintése 2101665
(ezeket a rohamokat úgy kell elképzelni hogy kisebb csoportokban történik a támadás 2-3 fő...)
Vagy ahogy épp kell.
Épp olvasom, hogy nem csak az észtországi Hedgehog gyakorlaton brilliroztak az ukrán drónosok, de a portugál REPMUS-on is.
A Trump szerint nem létező tengeri drónokkal (Magura) virtuálisan pillanatok alatt elsüllyesztették a célfregattot.
 

"A Gradus Research Company

közvéleménykutatása szerint az ukránok mintegy 50%-a ellenségesnek találja a magyarországi magyarokat. A Kyiv Independent osztotta meg a hírt. Egyrészt azért, mert az oroszok által megrongált vezetéken való olajszállítás újraindítását erővel is véghez viszi Orbán – fogalmazott így maga a miniszterelnök. Másrészt a pénzszállítók esete továbbra is szálka az emberek szemében, különösen úgy, hogy továbbra is tisztázásra vár az ügy."
 
"Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter támogatta a 200 milliárd dolláros kiegészítő finanszírozási csomagot, mondván, hogy az Egyesült Államoknak forrásokra van szüksége a jelenlegi és jövőbeli műveletekhez. „Pénzbe kerül a rosszfiúk likvidálása, ezért újra a Kongresszushoz fordulunk.” Emellett bírálta az Ukrajnának nyújtott korábbi fegyverszállításokat, amelyek szerinte megterhelték az amerikai készleteket."
 
A vietnámi háború is akkor ért véget, amikor a Kongresszus nem volt hajlandó továbbtámogatni azt.

"Összefoglalva, a Kongresszus nagyon fontos szerepet játszott a népszerűtlen és kudarcot vallott hidegháborús beavatkozással szembeni ellenállás kiépítésében. A törvényhozók a szkepticizmus, a kritika és a vietnámi háborúval szembeni nyílt ellenállás fő hangjaiként jelentek meg. Megfékezték a kormányzat azon tagjainak befolyását, akik nem voltak hajlandók hinni a tényeknek.
A Kongresszus végső soron kulcsfontosságú volt abban, hogy nyomást gyakoroljon a Nixon-kormányzatra, hogy véget vessen egy konfliktusnak, amely körülbelül 58 000 amerikai életet követelt.

Ma mindkét párt tagjai számára hasznos lenne visszatekinteni a Kongresszus vietnámi korszakbeli történetére. Ahogy a Kongresszus küzdött..."

(How Congress Helped End the Vietnam War - TAP 2007.)

 
A zért a Finnek is úgy néz ki nagyon felkészülnek.
A Finn Fegyveres Erők vezérkara bejelentette, hogy a tartalékos katonák ezentúl saját lőfegyvereiket, drónjaik at és GPS-készülékeiket is magukkal hozhatják szolgálatba. Az új irányelvek célja az ország védelmi képességének maximális erősítése –
A finn hadsereg mozgósítási képessége már jelenleg is figyelemre méltó: az ország heteken belül 280 000 fős hadsereget tud felállítani, tartalékos állománya pedig közel 900 000 főt tesz ki. Ez a szám 2030-ra egymillióra nőhet, mivel Finnország a NATO-csatlakozása óta prioritásként kezeli az Oroszországgal közös 1300 kilométeres határának védelmét.
 
Itt egy cikk,a hvg oldalárol, még 2015-ből, Simicskáról:
"...Ennek ellenére a Magyar Narancsban még odaszúrt egyet Orbánnak:
„az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.”... (https://hvg.hu/itthon/20150206_Igy_juttottunk_el_a_Simicska_a_legokosabb#mmgs53t1gj8licfzvnq)
ügyes voltál hogy megtaláltad de találd meg Simicskát
Ő hol van
Visszavonultan, a nyilvánosságot kerülve tölti mindennapjait Veszprémben.
A diktatúra legyőzte
 
Orbán Viktor szerdai bejelentése értelmében Magyarország fokozatosan leállítja az Ukrajnába irányuló gázszállításokat.
 
és a következő mert visszaütött(így kezdődött) pofont ki kapja?
Sajnos ez úgy tünik hogy külpolitika pedig nem mással mint a választással függ össze.
Próbálja az állampárti kormány az ellenzéket belerángatni valamiféle ukrajna barát álláspontba.
Vagyis a pofon majd akkor jön ha lesz valamiféle reagálás hazai szinten erre az ügyre.
 

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?
Mecséri Ottóné wrote on Éleskés's profile.
Szép napot. Kérdezni szeretném, hogy tudok leiratkozni? tévedés volt a regisztrációm. Azt hittem, hogy kézimunka, varrás, gépi himzés oldalon regisztrálok. A politika nem nekem való és nem szeretem. Köszönöm a segitséget

Statisztikák

Témák
39,245
Üzenet
5,061,717
Tagok
631,460
Legújabb tagunk
Pocakborsó
Oldal tetejére