Hírek Kártyavárként omlik össze Orbán gazdaságpolitikája

A nemzetközi pénzügyi befektetők bizalomvesztése egyértelműen látszik abból, hogy hiába történnek kormányzati intézkedések, akár költségvetési megszorítás, akár jegybanki kamatemelés, a piac megítélése szerint a kormány és a jegybank sodródik a folyamatokkal, és halvány fogalmuk nincs arról, hogy mit kellene csinálni.

Az év elején a lengyel és a cseh jegybanknak elhitték, hogy amint támadás éri a valutájukat, azonnal és mindenáron beavatkoznak, megvédik azt, az MNB ezt nem mondta, nem üzente. Nem volt hozzá elég devizatartaléka, másrészt el sem hitték volna neki, hiszen mindenki látja a számokat – mondta lapunknak Bodnár Zoltán jogász, volt MNB alelnök.

Mi a valódi jelentése annak, hogy a cégek euróban és dollárban is megfizethetik a társasági és az iparűzési adót? Varga Mihály pénzügyminiszter szerint adókönnyítésről van szó.
Nagyon kedves gesztus volna a kormány részéről, ha valóban erről lenne szó. Szerintem annak beismerését jelenti, hogy komoly bajok vannak a folyó fizetési mérleggel és a devizatartalékkal. Éppen azt nézzük végig, ahogy kártyavárként omlik össze az Orbán-Matolcsy-féle új magyar unortodox gazdaságpolitika felépítménye.
Mennyi devizatartaléka van Magyarországnak?
Szeptember végén a júliusi adatokat látjuk, e szerint 36 milliárd euró.
És az elég? Mire elég?
Az IMF által alkalmazott metodika azt mondja, hogy minimum a következő egy évben lejáró adósság finanszírozásához szükséges tartalékkal kell rendelkezni. Most úgy látszik, ez a feltétel teljesül. A másik alkalmazott megközelítés szerint a devizatartaléknak minimum három, de inkább hathavi importot kell fedeznie. Innen nézve már vannak problémák. Egyrészt azért, mert az import értéke az elmúlt három hónapban havi 12 milliárd, azaz összesen 36 milliárd euró körül volt, vagyis már a három havi feltételnek is éppen szűken felelne meg az ország devizatartaléka. Persze azt nem tudjuk, hogy mi történt szeptemberben az importban, vagy hogy érkezett-e bármilyen pénz az Európai Uniótól, de semmi jót nem feltételezek, vagyis arra számítok, hogy a következő hónapokban tovább fogy az ország devizatartaléka, és akkor már alatta lesz a három havi határnak. Részben ezt szeretnék kompenzálni azzal, hogy a vállalkozások devizában is fizethetik az adójukat.
Minden fillér számít?
Igen, és ez arra az időre emlékeztet, amikor az 1980-as évek elején, a különböző idegenforgalmi helyekről naponta gyűjtötték be a devizát azért, hogy az MNB fel tudja mutatni és fenn tudja tartani az ország fizetőképességét. Nem is szólva azokról a trükkökről, amelyek a fizetési értesítésekre vonatkozó telexek elakadását, elvesztését vagy elkallódását jelentették. Rendkívül kiélezett helyzetben vagyunk. Nem látszik olyan külső tényező, ami jelentősebb devizabeáramlást eredményezhetne.
Az Államadósság Kezelő Központ nyáron megemelte az erre az évre meghatározott devizakötvény-kibocsátási keretet, azaz engedi növekedni az ország ilyen típusú eladósodottságát. Ráadásul az elmúlt években már eleve szokatlanul nagy mennyiségű dollár- és eurókötvényt dobott piacra. Ez mit mutat?
Az elmúlt 12 év egyik pozitív eredménye volt, hogy a korábbi 60 százalékról 25 százalék alá ment le az adósságfinanszírozásban a külföldiek kezében lévő papírok értéke, vagyis ennyivel csökkent a devizakitettség. Matolcsy György jegybankelnök 2020 márciusában azt mondta, szerinte devizában eladósodni öngyilkosság, így kifejezetten tilos. Aztán jött a Covid. A bizonytalanság miatt az emberek elkezdték devizára átváltani a megtakarításaikat, ami veszélyes folyamatokat indított el, s a kormány belátta, hogy nagyon gyorsan fel kell tölteni a devizatartalékot.
2020-tól folyamatosak voltak a devizakötvény-kibocsátások, amelyek egyrészt a tartalék feltöltését szolgálták, másrészt arra is jók voltak, hogy Orbán Viktor 2020-ban úgy tudjon tárgyalni, vétóval fenyegetőzni a hétéves költségvetésről és a helyreállítási alapról, hogy azt mondhassa, nem kell az uniós pénz, ad nekünk a piac. Ám ez a fölényeskedés csak addig tartott, amíg el nem kezdett romlani a folyó fizetési mérleg (a beáramló és a kiáramló, külföldi valutában történt ügyletek egyenlege), s nem fordult negatívba. A romlásban leginkább a külkereskedelmi mérleg (a külfölddel folytatott áru- és szolgáltatás-forgalom, az export-kivitel és az import-behozatal egyenlege) hatása érvényesült, amely 2020-ban még egymilliárd eurós többletben volt, de idén júniusban viszont 1,3 milliárd eurós hiány mutatkozott.
Mi okozta ezt a fordulatot, ha azt tudjuk, hogy nem az orosz-ukrán háború?
Valóban, a kormányzati kommunikáció minden baj forrásaként a háborút jelöli meg, továbbá az Európai Unió által bevezetett szankciókat. Csak megjegyzem, Magyarország az összes szankciót megszavazta, másrészt a földgázra nincs európai uniós szankció, az olajra is majd csak január elsejétől, ami alól Magyarország felmentést kapott. Árnyalnám a képet annyival, hogy az orosz export a teljes magyar kivitel 1,5 százalékát teszi ki, következésképpen teljesen kizárt, hogyha ennyi kiesik, akkor az bármilyen szignifikáns hatással tud lenni a külkereskedelmi mérlegre.
Ukrajna esetében is hasonló a helyzet, az ukrán export 2,3 százaléka a teljes magyar exportnak. Vagyis sem a külkereskedelmi mérleg-, sem a fizetési mérleg romlásának nincs köze ahhoz, hogy háború van. Még azt lehetne mondani persze, hogy a gázárak változása jelentős hatás, de hát erre meg ugye az a helyes válasz, hogy az egész magyar import szerkezetében az ásványi anyagok, olaj, gáz, körülbelül kilenc százalékot tesznek ki, ami a drágulás miatt forintban 700-800 milliárdos plusz kiadást jelent. Szóval, máshol kell keresni a probléma forrását.
Hol?
Az elhibázott gazdaságpolitikában. Ahogy az MNB-ben elkeresztelték, a high pressure economy (magas nyomású gazdaság) arról szólt, hogy abban az időszakban, amikor a gazdaság a világgazdasági folyamatokkal összhangban egyébként is növekvő állapotban volt, a költségvetés és az állam a beruházások révén, a központi bank pedig likviditás-teremtéssel önti a pénzt a gazdaságba.
Az MNB körülbelül 11 ezer milliárd forintot nyomott ki a rendszerbe a növekedési hitelprogramokkal és a növekedési kötvényprogramokkal. Ezek részben a beruházási javak importját növelték, gépeket, berendezéseket vettek rajta. Másrészt, a választások előtti költekezés, a rendkívüli bérkiáramlás, az szja-visszatérítés főleg fogyasztásra ment. Ennek a fogyasztásnak legalább a háromnegyede pedig import javakat érintett. A külkereskedelmi mérleg tehát az állami beruházások, a jegybank által finanszírozott programokból megvalósuló beruházások, valamint az importtartalmú fogyasztás növekedése miatt romlott.

Bodnár Zoltán

1665597106622.png
 
Jaja. Már 2010-ben is holnap összedől, csak éppen az EU is recseg meg ropog. Régen egy euró 1,2 dollár volt, most meg inkább fordítva. Persze lehet örömködni, csak éppen ez olyan eszkalációt indíthat a társadalomban, aminek a végén az örömködők is lámpavasra kerülnek majd nem csak Viktor.
 
Most derült ki hogy végeztek elemzést Németországban arról hogy mi történik akkor ha Oroszország elzárja a csapokat az jött le hogy nincs semmi baj.....
Elutasította a lengyel és az ukrán aggodalmakat és figyelmeztetéseket is, amelyek szerint az Északi Áramlat 2 rendszerbe kapcsolása nagyban megnöveli Vlagyimir Putyin zsarolási potenciálját.
A kormányzati iratban az is olvasható, hogy sem a német, sem pedig a környező országok piacára nem jelent valós veszélyt az energiaellátás biztonsága szempontjából a szállítási rendszerekben keletkező esetleges meghibásodás.
(nos valakik eléggé félreismerték a dolgokat, így nem csoda hogy bátran megszavaztak minden szankciót Oroszország ellen, ezzel pedig szakadékba rántották európát )
 
Óóó most olvasom hogy Munkácson a városi tanács úgy döntött, elviszik a turulszobrot a várból, és a helyére Ukrajna címere, egy háromágú szigony kerül.
(hogy ezt miért írom ide ? Mert ez a hír Orbán támogatóit fogja erősíteni hisz ezzel ellehet terelni az embereket a gazdaságpolitikáról...ilyen a nacionalizmus. )
 
Szerintem ez inkább azt jelzi, valami nagy gond van ukrajnában, amiről el kell terelni a figyelmet. Általában akkor veszik elő kollégám szerint a kisebbségi kártyát, vagy a nyelvkérdést, amikor omlik össze a gazdaság. Mivel a háború miatt a gazdaság szerintem nem valami fényesen működik, a fronton lehet a gond. Vagy sok a halott vagy más probléma. De az is lehet, hogy a helyi oligarha kavarja a lapokat, hogy több pénzt tudjon kisajtolni magának a kormánytól.
 
Hol vannak az ellenzék párti nyugdíjasok?
Vegyük már észre hogy a kormány jól politizál az ellenzék meg oly fontos dolgokat szervez mint a az ellenzéki pártok LMBTQ-emberek érdekeiért létrehozott parlamenti frakcióközi csoportjának megalakulása.
Az uszítás a szememben nem politizálás...
 
Az uszítás a szememben nem politizálás...
Másoknak meg politizálás.... az hogy mi az uszítás és a politizálás közti különbség..?
Na mindegy is.
De, hol az ellenzék?
Ja mert kevesen vannak....nos ki tehet arról? Nem én az biztos.
Meg kell kérdezni a kedves ellenzéki politikusainkat hogyan is jutottak idáig.
Mert először azzal jöttek egy évtizede hogy a Fidesz nem képes a médiát kezelni...most meg azzal jönnek hogy övéké a média.
Miért nem csinálnak maguknak egy médiát?
Persze semmi sincs ingyen. De, ha ez kell akkor költeni is kell rá. Állítólag volt is pénz a választásokra csak elköltötték valami másra....
Ismét visszahozom az LMBTQ ötletüket nos ez szerinted vonz szavazókat?
Nem értik a saját szavazóbázisukat sem. Teljesen elvágják magukat a vidéktől...és itt nem a falukra gondolok.
 
Ez olyan mint az Eus pályázat, ha kilátóra adnak pénzt, akkor az épül. Ha az LMBTQ+ hoz pénzt, szponzort, meghivásokat, akkor azt tolják. Kevés a jó politikus, aki jól keveri a lapot, mint ez a településvezetés (https://24.hu/belfold/2018/01/10/a-...llo-helyett-mert-csak-arra-lehetett-palyazni/). Sajnos a mai napig Gyurcsány a legtehetségesebb ellenzéki politikus szerintem. Az a gond, hogy az Ő neve inkéább szitokszóváv vált generációk számára, részben 2006 miatt, részben a gazdasági válság miatt, majd pedig a Fidesz súlykolása miatt. A legelszomorítóbb, hogy nincs is olyan személy, aki kiemelkedne és lenne egy új ellenzéki vezető.
A vereség utá le kellett volna vonni a tanulságokat, eldönteni, hogy közösren vagy külön indulnak, majd keretprogramot és jelölteket keresni, azok felépitését a körzetekben megkezdeni. Nem 1-3 hónappal a választás előtt kell jelöltet tenni, hanem már évekkel korábban, aki nehezen támadható és jó szervező csapatot mellé. Ez nem könnyű és olcsó az igaz, de csak igy lenne esély a sikerre, szerintem. Persze könyebb kifgásokat mondani. Az előválasztás nagy gondja többek között az volt, az ellemzések szerint, hogy a jelöltek nagy része a saját táborának kedves témákon lovagolt, amivel viszont nem tudta megszólítani a semleges vagy a másik oldalon álló jelölteket.
 
Sajnos a mai napig Gyurcsány a legtehetségesebb ellenzéki politikus szerintem. Az a gond, hogy az Ő neve inkéább szitokszóváv vált generációk számára, részben 2006 miatt, részben a gazdasági válság miatt, majd pedig a Fidesz súlykolása miatt. A legelszomorítóbb, hogy nincs is olyan személy, aki kiemelkedne és lenne egy új ellenzéki vezető.
Mivel ha háttérbe húzódna vagy külföldre menne .....vagy csak úgy eltűnne.
Akkor sem lenne nélküle magyar belpolitika. Bármilyen ellenzéki mozgalomra , mozgolódásra ráhúznák hogy Gyurcsány van a háttérben.
Ezt tartja össze a kormánytámogató emberek lelkivilágát.
Vagyis akkor már inkább maradjon.
 
Szerintem ez inkább azt jelzi, valami nagy gond van ukrajnában, amiről el kell terelni a figyelmet. Általában akkor veszik elő kollégám szerint a kisebbségi kártyát, vagy a nyelvkérdést, amikor omlik össze a gazdaság. Mivel a háború miatt a gazdaság szerintem nem valami fényesen működik, a fronton lehet a gond. Vagy sok a halott vagy más probléma. De az is lehet, hogy a helyi oligarha kavarja a lapokat, hogy több pénzt tudjon kisajtolni magának a kormánytól.
Szerintem pedig ez csak egy kis kaliberű válasz Orbán oroszbarát propagandájára.
 
Hol vannak az ellenzék párti nyugdíjasok?
Vegyük már észre hogy a kormány jól politizál az ellenzék meg oly fontos dolgokat szervez mint a az ellenzéki pártok LMBTQ-emberek érdekeiért létrehozott parlamenti frakcióközi csoportjának megalakulása.
Mit várnál tőlük? Hogy tépjék meg az orbánistákat? Az előválasztásokon ott voltak, a tüntetéseken ott voltak...
Egyébként találtam egy érdekes hírt: az egyházak a lakossági gázárat fogják fizetni. Mégis miért? Nem inkább az önkormányzatokat kellene így támogatni?
 
Hol vannak az ellenzék párti nyugdíjasok?
Vegyük már észre hogy a kormány jól politizál az ellenzék meg oly fontos dolgokat szervez mint a az ellenzéki pártok LMBTQ-emberek érdekeiért létrehozott parlamenti frakcióközi csoportjának megalakulása.
Vajon hány LMBTQ-s él Magyarországon, hivatalosan? És nem hivatalosan? És az elmúlt években Orbánék milyen szinten foglalkoztak velük? Gyűlöletkeltés, uszítás, csúsztatások, DD-s könyvégetés /Ja, én a Mihasznákat is Orbánékhoz sorolom./ Miért baj az, ha legalább az ellenzék foglalkozni próbál egy kisebbséggel? Mellesleg ott a DK árnyékkormánya, ők mindenhez hozzászólnak, megoldásokat keresnek, nyújtanak be, amit a 135 bátor meg se tárgyal.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,714
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére