Kérések, kérdések tematikus topickokhoz (Gyereksarok)

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

A nem teljesitett kéréseket, amennyiben szükségetek van még rá, legyetek szivesek ismét beirni.

A "köszönömök-et" priviben tegyétek meg:grin:

A kért anyagokat MINDIG az adott téma topikjába tegyétek be, ide csak annyit írjatok, hogy melyik üzenetben található.

A már teljesített kérések törlésre kerülnek!

Segítségeteket előre is köszönöm.

csipkebogyó
 

Pearlie

Állandó Tag
Állandó Tag
Keresem Tóth Krisztina verseit. Ha valakinek meglennének a Londoni Mackók c. gyűjteményben, illetve az Állatságok c. kötetben megjelent versek, és fel tudná tenni, nagyon-nagyon hálás lennék!!
(1-2 verset sikerült itt megtalálnom, de szeretném összegyűjteni az összeset a kislányaimnak!)
 

panni13

Állandó Tag
Állandó Tag
A segítségeteket szeretnem kérni, abban, hogy el kell végeznünk egy tanfolyamot (2 éves kortól az óvodában), a tanfolyam zárásaként viszont gondozási tervet kell készítenünk egy kisgyermekre 3 hónapra. Egyenlőre ebben még nem kaptunk a tanfolyam szervezőitől segítséget.Ha van valakinek és tudna ebben segíteni, azt nagyon megköszönöm.
panni13
 

napraforgo3

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni! Bemutató órát tartok a következő növényekről:
vadrózsa, csalán, boróka, bodza, kamilla, hárs.
Verseket, meséket, kifestőket, képeket keresek.

Előre is nagyon köszönöm a segítségeteket!
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Keresem Tóth Krisztina verseit. Ha valakinek meglennének a Londoni Mackók c. gyűjteményben, illetve az Állatságok c. kötetben megjelent versek, és fel tudná tenni, nagyon-nagyon hálás lennék!!
(1-2 verset sikerült itt megtalálnom, de szeretném összegyűjteni az összeset a kislányaimnak!)


(#7588)
Tóth Krisztina Londoni mackók

(#3525)
Tóth Krisztina-Radványi Balázs: A londoni mackók. album
A londoni mackók (2006)
Dalok, nyelvtörők, zenével illusztrált mesék.


(#28)
Marci szerel- Alagút

(#15)
Marci mosogat

(#1156)
Tóth Krisztina: Virágevő Zsiráf Dezső





 

csiborka

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy ezért most kikapok, de vállalom!

A kis vadrózsa
(Román mese)
Réges-régen, abban az időben, mikor még a farkasok egy akolban háltak a bárányokkal, s a juhászok egy asztalnál ettek a királyokkal, élt egy kis faluban egy igen-igen öreg ember. Volt az már száz esztendős is, vagy talán még egy-két esztendővel több is. Együtt éltek, éldegéltek boldogan egs ősz anyókával, semmi sem hiányzott a boldogságukból, csak azon szomorkodtak, búslakodtak örökké, hogy Isten nem áldotta meg gyerekkel őket.
Odaültek minden áldott este a kemence padkájára, s folyton arról beszélgettek, hogyan babusgatnák, édesgetnék ők azt a gyereket, akit az Isten nekik szánna. Egy este, amint ismét ott ültek a tűz mellet, s éppen erről beszélgettek, megszólal az öregember:
- Hallgass csak rám, feleség!
- No, mit akarsz? – kérdezte az asszony.
- Én bizony csak azt, hogy mondasz, amit mondasz, én elmegyek világgá, s amíg egy kis gyereket nem találok, haza se jövök. Ha itt maradok, még békében meg se tudok halni, hogy a házam idegen kézre kerül; addig megyek, amíg térdig kopik a lábam, de vagy gyerekkel jövök vissza, vagy sohase látsz többet ebben az életben.
Eleget marasztotta a felesége, de annak ugyan beszélhetett, összekötötte a batyuját, nagy sírással elbúcsúzott a feleségétől, s elindult világgá. Ment, ment, hegyeken-völgyeken által, de semerre sem talált olyan gyereket, akit hazavihetett volna.
Egyszer, sok vándorlás után, rengeteg erdőbe ért, amely olyan sötét volt, hogy ijedten állott meg; nem tudta vajon elinduljon-e benne, vagy inkább visszaforduljon. Eszébe jutott aztán, hogy hátha éppen ebben a rengetegben találná meg a kis gyereket, nagyot fohászkodott hát, s elindult.
Na, gyerekek. Én azt szóval elé nem mondhatom, hogy mit kínlódott, bukdácsolt az a szegény ember addig, míg egy nagy barlang szájához nem ért. No, de ott várt rá még az igazi sötétség! Le is ült a barlangszáda elé, s gondolkozott, töprenkedett, hogy bemerészkedjék-e oda is. De bizony gondolta, ha eddig elkínlódott, itt meg nem áll; összeszedte bátorságát, s tapogatott befelé a sötét barlangba. Ment, ment egy darabon, de a sötétség s a csendesség mind nagyobb lett körülötte, olyan nagy, hogy nem mert többet előremenni. Leült a földre nagy búsan, s mikor egy kicsit megbátorodott, megint tett egy-két lépést előre, s hát istenem, egy szemernyi csepp világosság derengett keresztül a sötétségen. Megörült ennek erősen az öregember, meggyorsította lépteit, s nemsokára ott volt a világosságnál: hát ott ült egy hosszú, fehér szakállú remete, s olvasgat egy rengeteg nagy könyvben.
A remete észre sem vette az öregembert, csak olvasott tovább nagy komolyan. Az öreg türelmesen várt egy darabig, aztán térdre borult a remete előtt:
- Jó reggelt, édes öregapám.
De a remete meg sem moccant a köszönésre, tovább olvasott. Most már hangosabban köszönt az öreg, s akkor intett a remete neki, hogy jöjjön közelébb egy kicsit.
- Hát téged mi hozott ide, fiam, ebbe a sötétségbe? Száz év telt már el mióta embert nem láttam, már azt hittem, soha egyet sem látok – mondotta a remete reszkető hangon.
- Nagy bánat miatt bujdostam én el, édes öregapám. Öreg vagyok én is, meg a feleségem is, lehet, hogy nemsokára meghalunk, s az sincs, akire a házacskánkat hagyjuk. Nem adott az Isten gyereket nekünk, s most azért indultam vándorútra, hogy találjak egyet a nagyvilágban.
A remete felvett a földről egy almát, s odaadta az öregembernek:
- Egyet se búsulj, te szegény ember. Ennek az almának a felét edd meg te, a másik felét add a feleségednek, s majd meglátod, minden jó lesz.
Az öreg megcsókolta alázatosan a remete lábát, úgy köszönte meg az almát, aztán fordult vissza ismét a barlangszáda felé. Nagy bajjal kijutott ismét az erdőből, s onnan gyönyörű szép virágos rétre ért. Erősen el volt fáradva, meg volt szomjazva, a sok járástól, nézett erre-arra, hogy valami forrást nem találna-e, de az bizony semerre se volt. Fogta hát az almát, s egykettőre megette, nemcsak a felét, hanem az egészet, mert eszébe se jutott nagy fáradságában az öreg a remete tanácsa. Hát amint megette, lehanyatlott a pázsitra, s elaludt.
Mikor felébredt és körültekintett, egy különös kis bugyrot látott maga előtt, vadrózsák hevertek százával körülötte, s mintha valami egyre mozgolódott volna benne. Odamegy, felemeli a kis takarót, hát egy gyönyörű kétesztendős leányka rugdalódzik a vadrózsák között. Hej, nagy volt az öregember öröme! Felkapta a földről a leánykát, szép gyöngéden a karjára fektette, s úgy indult vele boldogan hazafelé. De bezzeg sebesen rakta a lábát, nem úgy, mint amikor elindult, egykettőre hazaért, bevitte az udvarra a gyereket, letette egy üres vederbe, s szaladt be a házba:
- Hamar, hamar, feleség, hoztam egy kicsi leánykát neked arany ám a haja, égszínkék a szeme!
Hej, szaladt is az öregasszony, hogyne szaladt volna, nézi a vederben a gyereket, de bizony ott nyoma se volt neki. Már azt hitte, hogy talán bolonddá tette az ura, de mikor az öregember meglátta az üres vedret, majd földbe gyökerezett a lába a rémülettől, hogy ugyan hová is lehetett egy szempillantás alatt a gyerek. Keresték az udvaron mindenfelé, hogy ugyan nem bújt-e el valahova, de azt bizony sehol meg nem találták.
- Hol lehet? – mondogatta kétségbeesetten az öregember. – Talán valami gonosz tündér vagy vadállat rabolta el szegénykét.
Nézték mindenfelé, de semminek nyomára nem találtak. Ugyan hova is lett a kis Vadrózsa? Mikor az öregember bement a szobába, hogy kihívja a feleségét, a kislány boldogan kezdett rugdalózni az üres vederben, sikongatott nagyokat, hogy csak úgy zengett az udvar. Éppen az udvar felett kerengett egy óriás sasmadár, az meghallotta a gyerek sikongását, lecsapott, s egy pillanat múlva már felemelkedett a levegőbe, vitte karmai közt a kicsi Vadrózsát.
Öt perc sem telt belé, már fent volt egy hatalmas fa tetején vele, s letette óriás fészkébe a kislányt. A kis sasok nagyon csodálkoztak a különös kis jószágon, s annyira megtetszett nekik hogy nem ették meg, hanem köré ültek, s bámulták.
A sas fészke bent az erdő közepén volt, mellette csörgedezett egy patak , de bizony annak a vizéből senki ember fia nem ihatott, mert mérges volt: egy nagy hétfejű sárkány lakott a partján, az mérgezte meg, hogy senki oda ne is merjen közelíteni. Nagy ellensége volt a sárkány a sasnak, fájt a foga örökké a kis sasfiókákra, de amíg az öreg sas otthon volt, nem mert hozzájuk még közelíteni se, mert a sas éppen olyan erős volt, mint ő. De jaj volt a kis sasfiókáknak, ha nem volt otthon az apjuk! Akkor bezzeg csak arra lesett a sárkány, hogy valamelyik közel repüljön a földhöz, nem volt kegyelem annak, felfalta rettenetes torkával.
Egy éjjel ismét elment az öreg sas, a fiatalok pedig ott ültek a kis Vadrózsával a fészekben, s tekintgettek szerteszét a nagyvilágban. Egyéb se kellett a sárkánynak, éhes volt szörnyű módon, s gondolta magában, ha ők nem jönnek le, majd felmegyek én, s csakugyan kezdett felfelé kúszni rettenetes testével. A sasfiókák egyszerre remegni kezdtek, mint a nyárfalevél, húzódtak össze a fészek hátuljába, de a két tüzes szem s a hosszú, lángoló nyelv folyton közeledett feléjük. Egyszerre benyúlt a nyelv a fészekbe, s éppen meg akarta kapni az egyik sasfiókát, mikor irtózatos ordítás hallatszott, a sárkány lehullott a fáról, mint egy darab fa, s holton terült el a földön. Akkor remegni kezdett a hatalmas fa, susogtak, zizegtek a levelek, pedig egy szellőcske se mozgatta őket, a kis sasfiókák azt hitték, hogy most már igazán itt az utolsó órájuk. Csak a kis Vadrózsa nem félt, lefeküdt, s édesen elaludt.
Jött nemsokára haza az öreg sas, hát látja a sárkányt a földön elterülve, s amint feltekint a fészekbe, látja, hogy valami hosszú sárga omlik le onnan keresztül a sűrű ágakon. Megnézi, hát a kis Vadrózsa haja. Hamar felreppent, s megkérdezte a fiait:
- Ki ölte meg a sárkányt?
De azok mind azt mondták, hogy ők nem ölték meg, s egyebet nem tudtak mondani, mint hogy ide fellopózkodott a sárkány, s mikor hozzájuk akart érni, hirtelen lezuhant a fáról.
Csak a kis Vadrózsa nem szólt semmit, ő csak nézett szelíden az öreg sasra.
- Gyerekek - szólalt meg az öreg sas ismét -, nem gondoljátok, hogy az akit ti nem ettetek meg egyszer az fizette vissza most a jóságotokat?
A kis Vadrózsának ezentúl még sokkal jobb dolga volt, mint eddig, úgy tartották a sasok, mint egy kis királyleányt. A legpuhább zöld mohát hozták neki, hogy ágyat készítsen belőle magának; ha szép, illatos virágot pillantottak meg, rögtön lecsippentették, s vitték, hogy feldíszítse magát. Ha ennivalóért mentek, a kis Vadrózsának hozták a legfrissebb, legérettebb gyümölcsöt.
Így telt, múlt az idő, s a kis Vadrózsából nagy leány lett, szép, mint a ragyogó nap. Nem kívánkozott sehová se a fészekből, ott üldögélt egész nap, mikor megunta, odaállt a fészek szélére, s kitekintett a messze hegyek felé. A kis madarak kedves éneke, a virágok illata s a pillangók bolondos tánca voltak a mulattatói, ő sohase tudta megunni őket.
Egyszer a király fia vadászatra ment, s alig lovagolt be az erdő sűrűjébe, egy szarvas pattant fel előtte, de mielőtt még rálőhette volna nyilát, eltűnt a szeme elöl. Vágtatott a királyfi utána, s egyszerre ott találta magát a legnagyobb sűrűségben, óriás fák között, amelyek egy szemernyi napot sem engedtek át lombjaik között.Megállott hirtelen a királyfi belefújt a trombitájába, de semmi választ se kapott rá, még a kutyák ugatása se hallatszott, bármennyire is figyelte.
Megállt, aztán ismét beljebb ment a rengetegben, hát egyszerre csak fénysugár világít le egy magas fa tetejéről. Feltekint oda, s megpillantja a sasok fészkét, s a kis sasokat, amint ott nézdegélnek jobbra-balra. Feszíti a királyfi az íját, hogy lelője valamelyiket, de egyszerre csak még egy élesebb fénysugár világított le, s az úgy elvakította, hogy elengedte az íját, s el kellett takarni a kezével a szemét, hogy meg ne vakuljon. Mikor megenyhült a fényesség, ismét feltekintett, s meglátta a kis Vadrózsát, aki ott könyökölt a fészek szélén, s gyönyörű arany haja hosszan lógott le a fán.
- Mondd meg, szép leány, hogy juthatnék fel hozzád! - kiáltotta fel a királyfi Vadrózsának.
De Vadrózsa, aki életében először látott embert, csak mosolygott, rázta a fejét, nem szólt semmit.
A királyfi látta, hogy hiába szólítja, megfordította a lovát keresztültörte magát a sűrűségen, s hazalovagolt. De nem volt ezentúl nyugta otthon. Folyton Vadrózsára gondolt, végre megint odalovagolt az erdőbe, de akárhogy kereste, kutatta a fát, nem tudta semmiképpen megtalálni.
Nagy búsan lovagolt hazafelé, s olyan szomorú lett, hogy apja, anyja, azt sem tudták, hova legyenek érette az aggodalomtól. Megkérdezte aztán egyszer az öreg király a fiától:
- Ugyan édes fiam, mi bántja a szívedet, hogy olyan vagy, mint a háromnapos esős idő?
A királyfi nem teketóriázott sokat, hanem megmondta az apjának őszintén, hogy mióta azt az erdőbeli szép leányt látta, sem éjjele, sem nappala, örökké azon jár az esze. Erősen elszomorodott a király, hogy a fia egy fán lakó leányt tudott így megszeretni, próbálta is lebeszélni, de mikor látta, hogy egyre szomorkodik, kiadta a parancsot, hogy kutassák ki, bárhol legyen is, a kis Vadrózsát. Nagy jutalmat ígért a király annak, aki megtalálja. Bezzeg voltak elegen, akik vállalkoztak rá, de senki sem tudott a nyomára akadni. Haj, de mennyit nevettek a királyfin, hogy annyi gyönyörű leány közül egyet se tud választani, éppen az kell neki, aki isten tudja hol, egy fa tetején lakik!
Hiába jártak minden erdőt keresztül-kasul, Vadrózsát senki se találta meg. Egyszer csak, amint éppen hazakészülődnek a király belső emberei, megállítja őket egy rettenete csúf boszorka, akinek púp volt a hátán, s akkora orra volt, hogy majd a térdét verte. Megállott nagy kacagva az emberek előtt, s így szólt:
- Tudjátok meg, fiaim, hogy én ismerem egyedül azt a fát, ahol a királyfitok Vadrózsája lakik.
- Nem mégy innen, vén boszorkány? - rivallt rá az egyik ember. - Azt hiszed, olyan könnyű minket bolonddá tenni?
- Hát csak beszéljetek, amit akartok - gúnyolódott a boszorkány -, mégiscsak én tudom, hogy hol van az a leány!
- Hát vezess el, ha tudod - mondták az emberek.
- De bizony nem vezetlek én, fiaim, hanem inkább ti vigyetek engem a király udvarába, mert csak ott akarom megmondani, amit tudok.
Mit tehettek volna egyebet az emberek, felültették a vén boszorkányt egy lóra, s elvitték a király elé.
- Igaz, hogy te elő tudnád keríteni az erdőből azt a leányt? - kérdezte a király a vén boszorkánytól, mikor a trónja elé vezették.
- Igen is - uram- királyom - és meg is tartom a szavamat felelte a boszorkány.
- Hát hozd ide - parancsolta a király.
- Adj először egy katlant meg egy háromlábú széket - mondotta a vén boszorkány.
Hozták is azonnal; a vén banya a hóna alá fogta, s megindult előre; kis távolságra követték a király vadászai, s utánuk lovagolt a királyfi. Micsoda lármát csinált a vénasszony, amint ment előre a katlannal meg a széklábbal! Mintha ezer meg ezer manó szökdécselt volna mellette, olyan zakatolást csapott. Mikor az erdő szélére értek, a boszorkány intett az embereknek, hogy álljanak meg, s ő egyedül ment be az erdőbe. Nemsokára odatalált Vadrózsa fájához, ott megállott, szedett egypár gallyat, tüzet rakott, ráállította a széklábat, s annak tetejére a katlant. Persze, amint ráállította, s eleresztette, lepotyogott a katlan a tűzbe, s a boszorkány úgy tett, mintha nagyon bosszankodnék, s törné a fejét, hogy ugyan hogy is állíthatná meg erősen a katlant.
Vadrózsa, aki a fészekből csendesen nézegette a bolondos öregasszonyt, elvesztette a türelmét, s lekiáltott neki:
- Anyókám, erősítsd meg azt a katlant, mert a lyukon leesik!
- De hát hová erősítsem, édes lányom? - ravaszkodott a banya.
- Tégy a fa alá tüzet, s tedd egy ágra a katlant - kiáltott le Vadrózsa.
- A boszorkány úgy is tett, megrakta a fa alatt a tüzet, de a katlant egy olyan vékony ágra akasztotta, hogy megint csak belésuppant a tűzbe.
Vadrózsa is elvesztette a türelmét, s lekiáltott az asszonynak:
- Várj csak, lemegyek én mindjárt, s majd segítek rajtad. S indult is lefelé, s egy pillanat alatt lekúszott a fán.
- No, egyéb se kellett a vén boszorkánynak, hátára kapta Vadrózsát, s iramodott ki vele az erdőből. Egykettőre kint voltak, s odavezette a boszorkány a királyfihoz a leányt. Megölelte, megcsókolta a királyfi, rögtön aranyba-ezüstbe öltöztették, a hajába gyöngysort fűztek, aztán bele ült a királyfival egy hatlovas hintóba, s úgy mentek a király udvarába.
Három nap múlva megtartották a lakodalmat, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
 

macko30

Állandó Tag
Állandó Tag
A fiacskam tigris lesz az elso farsangi baljan, segitsegeteket kerem egy bemutatkozo versikehez. Elore is koszonom:)
 

CZD

Állandó Tag
Állandó Tag
Keresem még Méhes György: Százesztendõs bögre -t. Ha valakinek meg van rakja fel.
Előre is köszönöm.

[FONT=&quot][/FONT][FONT=&quot] [/FONT]
 

kató

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Keresem a következő könyvet. Aki tudja, legyen szíves tegye fel! Köszönöm.
Dr. Németiné Borbás Andrea (szerk.)Játékosan... - Játékgyűjtemény a részképességek fejlesztéséhez
 

chesti

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Nem tudja véletlenül valaki megszerezni a Polar express mese zenéjét? Kerestem már mindenhol, de nem tudom megszerezni pedig olyan szép.
 

Pearlie

Állandó Tag
Állandó Tag
(#7588)
Tóth Krisztina Londoni mackók

(#3525)
Tóth Krisztina-Radványi Balázs: A londoni mackók. album
A londoni mackók (2006)
Dalok, nyelvtörők, zenével illusztrált mesék.


(#28)
Marci szerel- Alagút

(#15)
Marci mosogat

(#1156)
Tóth Krisztina: Virágevő Zsiráf Dezső



Csipkebogyó, nagyon szépen köszönöm, hogy belinkelted ezeket, de ezeket már én is megtaláltam. Én a többi, hiányzó verset keresném.
 

kukta

Állandó Tag
Állandó Tag
egy csendes téli éjben-jusztin tamás

Újból felteszem az aranyos kis dalocskát....csodálatos módon eltünt a multkori feltöltésemből....most innen letölthető
egy csendes téli éjben-jusztin tamás

Egy csendes, téli éjben,
ó nagy hegy, láttad-e?
Megfagyott a kispatak
és hó takarta be...
Egy oktalan nyulacska
kutatta hasztalan,
hol van merre futhatott?
Keserve partalan...
És sirva-sir a buksi nyúl,
a kispatak után,
oly nagyon szerette őt,
oly bohón, bután...
Majd megpihen szivében
egy bús, kis gondolat,
tán a kék fecskék után
futott a kis patak..."

Ahol énekelnek nyugodt lehetsz
rossz embereknek nincsenek dalaik
 

manonosz

Állandó Tag
Állandó Tag
Bemutatkozó versike

Sziasztok!

Az én lányom porcelánbaba lesz farsangon erre keresnék bemutatkozó versikét, ha esetleg van valakinek előre is köszönöm, ha feltölti.
 

S.Zsuzsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudtok olyan versikét vagy éneket ami a sütésről vagy ételekről szól. A kislányom farsangkor kötényben és gyúródeszkával a kezében akar fellépni.

Előre is köszi a segítséget.
 

Izabell

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!Nagyon nagy segitsegre lenne szuksegem,tanacsra.Kezdo ovono vagyok egy kis falucskaban, vegyes csoportom van,nagyresze roma gyere. A problema az, hogy a gyereke 90%-a nagyon agressziv, mar kisebb balesetek is tortentek emiatt.Azt szeretnem kerni, ha valaki tud valamifele modszert, jatekot ennek a kezelesere segitsen,mert en nem todok boldogulni.:(Nagyon koszonom!
 

kukta

Állandó Tag
Állandó Tag
Kiugrott a gomboc-cifra palota-kis iskolasok aranyalbuma

Tudtok olyan versikét vagy éneket ami a sütésről vagy ételekről szól. A kislányom farsangkor kötényben és gyúródeszkával a kezében akar fellépni.

Előre is köszi a segítséget.
Ez jutott az eszembe

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif][/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Kiugrott a gombóc a fazékból,
Utána a molnár fazekastól,
Stól-stól-stól, fazekastól.

[/FONT] Ahol énekelnek nyugodt lehetsz
rossz embereknek nincsenek dalaik
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére