Kérj áldást az elhunyt szeretteidtől halottak napján!

Gyújts egy gyertyát és mondj el egy imát az eltávozott rokonaidhoz!

Ha halottak napján szeretnél kapcsolatot teremteni az elhunyt szeretteiddel, akkor gyújts egy gyertyát és imádkozz hozzájuk jelért, áldásért, védelemért, vagy vezesd őket a fénybe, esetleg fohászkodj a lelkük üdvösségért.

Válaszd bármelyik imát, a végén mindenképpen mondj köszönetet! Természetesen a szöveget megváltoztathatod attól függően, hogy mennyi elhunythoz szólsz.

Ima az elhunyt rokonok megtéréséért a Fénybe: „Kedves szeretteim, kik idelent ragadtatok, és halálotok óta nem talál nyugalomra és békére a lelketek, akiket azóta is kísért a sors, halljátok meg a hangomat, gyertek közelebb, hogy átküldhesselek titeket a fénybe, ahol lennetek kellene!

Elengedlek titeket, megbocsátok nektek! Ha szükséges, akkor kérlek, bocsássatok meg nekem és engedjetek el! Vessétek le a bűneiteket, terheiteket, kérjetek megbocsátást az Istentől, aki a szívébe fog fogadni benneteket! Ideje, hogy belépjetek a Fénybe! Térjetek meg, menjetek békével, szeretettel!”

Ima egy jelért az elhunyt rokonoktól: „Szeretteim, halljátok meg nehéz sóhajomat, bánatosan dobogó szívemet! Szükségem van a segítségetekre. Nem látom a jövőmet, nem vagyok biztos a sorsomban. Látjátok, hogy milyen nehéz nekem, hogy elbizonytalanodtam?

Fényt gyújtottam értettek, kérlek, mutassatok fényt ti is nekem, mert szükségem van az útmutatásra! Fogjátok meg a kezem, mutassatok utat a sötétben, vezessetek oda, amerre mennem kell!

Kérlek, adjatok szemet ahhoz, hogy észrevegyem a jeleket, a tiszta válaszokat a legégetőbb kérdésekre, amik segíthetnek abban, hogy mit kellene tennem. Ha kedvemre való, ha nem, mindenképpen hálával fogadom az őszinte válaszaitokat, és szívből ígérem, hogy megfogadom azokat.”

Ima az elhunyt rokonok áldásáért: „Kedves szeretteim, kik megtértek a fénybe, gyertyát gyújtottam értetek, hogy ma visszatérjetek hozzám fénnyel, szeretettel és áldással. Szálljon a fejemre a jóságotok, amitől az életem egészségben, bőségben és boldogságban telhet.

A szeretteim és én se szenvedjünk hiányt semmiben, mert megkapunk mindent, amire vágyunk, de a szeretet legyen a minket összekötő erő. Amíg élünk, addig kössön össze minket a szeretet, a szerelem és a testvériség.

Az élet nekünk még sokszor nehéz és sötét, de a ti áldott fényetek támogatásával bátran szembenézünk minden eljövendővel.”

Ima az elhunyt rokonok védelméért: „Kedves szeretteim, halljátok meg a fohászomat! Hozzátok imádkozom védelemért, mert ti már védve vagytok minden fizikai és lelki bántalommal szemben. Titeket megóv a fény a fájdalomtól, a szenvedéstől és a bánattól, de én még ki vagyok téve a világi ártalmaknak.

Kérlek, áldjatok meg a védőfényetekkel, hogy messzire elkerüljön minden testi és lelki ártalom, betegség, depresszió és ne érjen baleset. Óvjatok meg annyi kártól, amennyitől csak tudtok, és én hálával gondolok rátok minden évben, minden pillanatban, amikor elkerül a baj. ”

Ima az elhunyt rokonok lelki üdvösségéért: „Kedves szeretteim! Tudom, hogy már megtértetek és jó helyen vagytok a Mennyországban, ahol szeretetben és békességben éltek. Megszabadultatok a földi terheitektől és bűneitektől, a lelketek pedig tisztán fénylő.

Mégis azért imádkozom, hogy leljetek békére! A lelketek legyen olyan könnyű, mint a felhőkön szálló angyaloké. Imádkozom, hogy odaát is szeressétek egymást, és a többi rokonnal várjatok, míg egy napon én is csatlakozom. Békét, nyugalmat, szeretetet és örömöt kívánok nektek!”

noiportal

gyertya.jpg


(Forrás: noiporta
 
November 1-je nem Halottak Napja, hanem Mindenszentek, a katolikus vallásúak megemlékezés napja.
(Még a naptárban is így van.)
Eleinte úgy volt, hogy kétnapos ünnep lesz, de végül az erősebb kutya elvén maradt csak a Mindenszentek.



Off. Ez éppen olyan keverés, mint azt mondani, hogy a Kádár rendszer kommunista ...nem, a SZU-ban volt kommunista, nálunk szocialista volt....igaz, a gyülölet beszédekben jobban hangzik kommunistázni.
 
Utoljára módosítva:
En nem szoktam verset mormolni képzeletbeli lényekhez, nem fohászkodom, az ima távol áll töllem de gyakran gondolok a meghalt hozzátartozokra, rokonokra, barátokra ismerösökre.
-
Hogy a generatiok különbözö idökben élnek az világos de kár hogy néha csak két egymást követö generationak van alkalma átlapoltan élni. Gyakran jolesett volna, ha a szüleim megismerték volna az unokáikat. (nem a rövid életeken hanem a késöi házasságokon mulott)
-
Nem akarok ünnepronto lenni de ez a "gyertyázás" az agyamra megy. Nem lehetne valami mást kitalálni helyette a microprozesszorok világában? Az egész világ azon iparkodik, hogy visszaszoritsuk a fossilis energia-hordozokat, a gyertya pedig egy soha nem látott konjukturát él meg. Különösen a magukat környezetvédönek tartok által.
-
A szinbolumok ellen semmi kifogásom, az étteremben én is meggyujtatom a gyertyát az asztalon de ami Lourdban van az már tulzás. Ott naponta 7 tonna gyertyát égetnek el tüzszerészek, egy égetökemencében (Verfeuerungsanlage) abban a reményben, hogy az tetszik a "menybelieknek".
-
candele-lourdes.jpg
 
A gyertya és az olajmécses és a fáklya. Ősidők óta még a rómaiak előtti időkben használatos volt, az elhunytak emlékére is égették.
Az hogy, ma is használjuk és a füstjével rontjuk a levegőt, az a mai környezet szennyezés elenyésző része.
A padláson a régi házban találtam egy öreg gyertyát, amit az Ábrahám dédapám gyújtott meg utoljára a halála előtt 1937-ben.
No én azt a gyertyát ritka években gyújtom meg halottak napján, hogy sokáig tartson és az unokáim is meggyújthassák ha már én nem leszek a földön.
 
Utoljára módosítva:
Nem lehetne valami mást kitalálni helyette a microprozesszorok világában? Az egész világ azon iparkodik, hogy visszaszoritsuk a fossilis energia-hordozokat, a gyertya pedig egy soha nem látott konjukturát él meg.

Ugyan van már virtuális gyertyagyújtás, de valljuk be ez nem helyettesíti azt, amit a gyertyagyújtás szolgál. Az embereknek, nekünk mint fajnak, szükségünk van a szertartásokra, melyek megnyitnak vagy lezárnak egy korszakot. Ezek nélkül nehezebben dolgozzuk fel a történéseket, de alapvetően ehhez igazodik az egész életünk.
Fogadjuk el ezt, nem ezzel fogjuk kinyírni a földet. Nincs ezzel semmi baj, még akkor sem, ha amúgy megmagyarázhatóan totál felesleges.
 
A gyertya és az olajmécses és a fáklya. Ősidők óta még a rómaiak előtti időkben használatos volt, az elhunytak emlékére is égették.

Szigorúan véve a mai mainstream keresztény egyházak tanításainak jelentős része olyan, aminek köze nincs a Bibliához, az ősi keresztény hithez. A kereszténynek elfogadott tanok ezen része akkor keletkezett, amikor a Római Birodalom egységesítésére tett törekvések közepette megpróbálták összegyúrni az akkori nem keresztény vallások tanításait a keresztények által elfogadott hitelvekkel. Így lehet, hogy a jelenlegi megemlékezésünknek a halottakról sokkal több köze van az ősmagyar sámánvilághoz, mint az ősi kereszténységhez. Azonban ez is bizonyítja, hogy ez a megemlékezés az emberi történelemmel egyidős.
 
"Többet ér, ha a szívedet adod bele az imába, még ha nem is találsz hozzá szavakat, mint megtalálni a szavakat anélkül, hogy a szívedet beleadnád." (Gandhi?)
 
Döbbenetes és undorító dolog történt a Fiumei úti sírkertben – ilyen aljasságot rég láttunk


Olvasónk küldte az alábbi sorokat, melyeket ezúton változatlanul közlünk:


Egy ismerősöm facebook oldalán pillantottam meg az alábbi bejegyzést amely bevallom annyira felbosszantott, hogy elküldöm Önöknek:

Ma reggel a Fiumei úti temető szóró parcellájában így dobolják ki a tegnapi friss virágokat a nagyon kedves ott dolgozó lányok! Az indok az h elférjen a mai.

Többszöri kérésem ellenére sem hagyták abba sőt mondták h ha én most bele rakom az én virágaimat amit a nagyszüleimnek vittem akkor mindjárt azt is kidobják mert nekik ma november elsején reggel kell kiüríteni a tartókat! Természetesen felháborodva kihívtam a jelenleg dolgozó vezetőséget akik közöltek h ez évek óta így megy!!!!

Mire én megkérdeztem nem lehetne inkább a 6 ott levő tartó helyett (kb 1000 elhunyt neve van ott a táblákon)mondjuk 12-őt kirakni, azt a választ kaptam h írjam meg levélben a javaslataimat! Nagyon felháborító volt az egész főleg ahogy a fiatal lányok még ki is nevettek minket!
 
Gyújts egy gyertyát és mondj el egy imát az eltávozott rokonaidhoz!

Ha halottak napján szeretnél kapcsolatot teremteni az elhunyt szeretteiddel, akkor gyújts egy gyertyát és imádkozz hozzájuk jelért, áldásért, védelemért, vagy vezesd őket a fénybe, esetleg fohászkodj a lelkük üdvösségért.

Válaszd bármelyik imát, a végén mindenképpen mondj köszönetet! Természetesen a szöveget megváltoztathatod attól függően, hogy mennyi elhunythoz szólsz.

Ima az elhunyt rokonok megtéréséért a Fénybe: „Kedves szeretteim, kik idelent ragadtatok, és halálotok óta nem talál nyugalomra és békére a lelketek, akiket azóta is kísért a sors, halljátok meg a hangomat, gyertek közelebb, hogy átküldhesselek titeket a fénybe, ahol lennetek kellene!

Elengedlek titeket, megbocsátok nektek! Ha szükséges, akkor kérlek, bocsássatok meg nekem és engedjetek el! Vessétek le a bűneiteket, terheiteket, kérjetek megbocsátást az Istentől, aki a szívébe fog fogadni benneteket! Ideje, hogy belépjetek a Fénybe! Térjetek meg, menjetek békével, szeretettel!”

Ima egy jelért az elhunyt rokonoktól: „Szeretteim, halljátok meg nehéz sóhajomat, bánatosan dobogó szívemet! Szükségem van a segítségetekre. Nem látom a jövőmet, nem vagyok biztos a sorsomban. Látjátok, hogy milyen nehéz nekem, hogy elbizonytalanodtam?

Fényt gyújtottam értettek, kérlek, mutassatok fényt ti is nekem, mert szükségem van az útmutatásra! Fogjátok meg a kezem, mutassatok utat a sötétben, vezessetek oda, amerre mennem kell!

Kérlek, adjatok szemet ahhoz, hogy észrevegyem a jeleket, a tiszta válaszokat a legégetőbb kérdésekre, amik segíthetnek abban, hogy mit kellene tennem. Ha kedvemre való, ha nem, mindenképpen hálával fogadom az őszinte válaszaitokat, és szívből ígérem, hogy megfogadom azokat.”

Ima az elhunyt rokonok áldásáért: „Kedves szeretteim, kik megtértek a fénybe, gyertyát gyújtottam értetek, hogy ma visszatérjetek hozzám fénnyel, szeretettel és áldással. Szálljon a fejemre a jóságotok, amitől az életem egészségben, bőségben és boldogságban telhet.

A szeretteim és én se szenvedjünk hiányt semmiben, mert megkapunk mindent, amire vágyunk, de a szeretet legyen a minket összekötő erő. Amíg élünk, addig kössön össze minket a szeretet, a szerelem és a testvériség.

Az élet nekünk még sokszor nehéz és sötét, de a ti áldott fényetek támogatásával bátran szembenézünk minden eljövendővel.”

Ima az elhunyt rokonok védelméért: „Kedves szeretteim, halljátok meg a fohászomat! Hozzátok imádkozom védelemért, mert ti már védve vagytok minden fizikai és lelki bántalommal szemben. Titeket megóv a fény a fájdalomtól, a szenvedéstől és a bánattól, de én még ki vagyok téve a világi ártalmaknak.

Kérlek, áldjatok meg a védőfényetekkel, hogy messzire elkerüljön minden testi és lelki ártalom, betegség, depresszió és ne érjen baleset. Óvjatok meg annyi kártól, amennyitől csak tudtok, és én hálával gondolok rátok minden évben, minden pillanatban, amikor elkerül a baj. ”

Ima az elhunyt rokonok lelki üdvösségéért: „Kedves szeretteim! Tudom, hogy már megtértetek és jó helyen vagytok a Mennyországban, ahol szeretetben és békességben éltek. Megszabadultatok a földi terheitektől és bűneitektől, a lelketek pedig tisztán fénylő.

Mégis azért imádkozom, hogy leljetek békére! A lelketek legyen olyan könnyű, mint a felhőkön szálló angyaloké. Imádkozom, hogy odaát is szeressétek egymást, és a többi rokonnal várjatok, míg egy napon én is csatlakozom. Békét, nyugalmat, szeretetet és örömöt kívánok nektek!”

noiportal

Csatolás megtekintése 1572931

(Forrás: noiporta
*
Egy fohász, egy ima megnyugtatja a lelkünket, ha erre van igényünk... Minden, amivel megsegítjük a saját és a hozzánk közel állók lelkét, lelki békéjét, tegyük meg...

..
images
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére