Két újabb nő állítja, hogy Marton László molesztálta őket

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 20.

Melitta - 2017 Október 20, 22:37
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Két újabb nő jelentkezett, akik azt állították, hogy Marton László molesztálta őket. A műsor részlete szerint – a teljes adás pénteken este 11-kor kerül adásba – egyikükkel két éve történt az eset, egy különórán.

    Az egyik történet két éve történt – mondja az áldozat.​

    A nő úgy fogalmazott: “nem volt semmi komolyabb csak, CSAK, idézőjelben csak, ezek a tapizások. A második próbára már úgy mentem oda, hogy én ezt nem bírom lelkileg. Ez megalázó, ez undorító. Rákérdeztem, hogy úgy gondolom ön többet is akar tőlem. Erre az volt a válasz: Nem gondolod rosszul.

    Erre én elsírtam magam, tehetetlenségemben. Hogy összeomlott egy egész világ bennem. A sebezhetőségemet kihasználva erre még volt arca azt mondani, hogy mennyire szép vagyok mikor sírok. Akkor ő mondta, hogy nem kell többet találkoznunk, ha ez így nem megy. Én mondtam, hogy persze, természetesen nem fogunk többet találkozni.”

    A Vígszínház főrendezőjével kapcsolatban ma közölte a Színház és Filmművészeti Egyetem, hogy kérte oktatói tevékenységének felfüggesztését, amelyet az intézmény rektora el is fogadott.

    Ábrahám Ambrus

    D_CIM20161103009_21500.jpg
     
    Utoljára módosítva: 2017 Október 25
    Éva Kismadar kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 20.

    1. Gagamail
      Gagamail
      Teljesen egyetértek, sajnos túl sokan élünk meg ilyen helyzeteket. Szinte szó szerint átéltem egy ismerős férjével az utolsó történetedet.

      Mégis hiányolom, hogy Marton László nem kapott esélyt arra, hogy megvédje magát. Egy valamire kapott, hogy eltűnjön mindenhonnan, ami eddig az életét jelentette. Remélem, a családja mellette áll!
      Számomra, igaz nem olvastam a hölgyek beszámolóit, nem jött át a "zaklatás". A fenti történetet is tudnám folytatni - kicsit másképp: "Rákérdeztem, hogy úgy gondolom ön többet is akar tőlem. Erre az volt a válasz: Nem gondolod rosszul." Balról gyere be, és több lendülettel, és itt állj meg, hogy a közönség jobban lásson!

      Semmi konkrétumot nem tudunk - mi az, hogy "tapizás"? Én hozzám nem ér senki, akit nem akarok. Van, amit megtanultam lenyelni - pl. amikor ledrágámoz a szerelő, amikor találkozunk (Csókolom, drága!), amit ő nyilván kedvességnek tart, én semmiképpen, de ezért nem szólok. De nem "tapizhatna"!

      Nem azt mondom, hogy nem történt meg, amit a nők állítanak (azon túl például, hogy nem hinném, hogy létezik olyan autó, amiben egy felnőtt férfi fel tud térdelni, max. görnyedve), azt mondom, hogy mindenhez két ember kell.
      Ezt a helyzetet nem csak Marton László kezelte rosszul, ha megtette, hanem a nők is.

      Persze nem illik most ilyet mondani, mert rögtön karóba húznak, mint érzéketlent.
      Azt mondom, nem a mi ügyünk ítélkezni, és mást sem tesznek. Ez annak a két embernek az ügye, akikkel megtörtént.

      Ha felhívják a figyelmet arra, mi zajlik, és beszéljük ki, miért rossz ez nőnek, férfinak - az megmozdíthatott volna valamit. Így Sárosdi-Marton ügy marad. Egyetlen jövőbeni esethez nem ad alapot, főleg nem elkerülendőt.
      Az, ami itt történt a lehető legrosszabb intézési mód lett.
      Ráadásul ott a családja, a gyerekei, közte egy még kicsi lány (ha jól tudom), és ott a felesége. Miattuk is lehetőséget kellett volna adni a tisztázásra, de nem.
      Marton levele nekem annyit jelent: Nem vagytok kiváncsiak az én véleményemre, nem figyeltek arra, hogy azt mondom:nem történt ilyen, akkor mindenki hagyjon minket békén! Nincs értelme tisztáznia magát, mert esélye sincs.
      Az 56-os koncolások szintjén van ez az ország még mindig, sajnos.

      Azért érdemes elolvasni ezt is:
      Radnóti Zsuzsa véleménye minderről (Örkény István özvegye, Kossuth-díjas dramaturg, Marton munkatársa sok közös munkában): https://librarius.hu/2017/10/23/marton-laszlo-az-ertekteremto-radnoti-zsuzsa-levele/

      Csatlakozik ehhez Korniss Mihály, író is - https://szinhaz.org/csak-szinhaz/cs...3/kornis-mihaly-levele-marton-laszlo-ugyeben/

      Nem bántani akarom S.Lillát sem, de mint színész, nem tűnik túl gátlásosnak (nem minden színésznő hajlandó vetkőzni) - ami a szakmájában a helyén van, csak a megtámadott szende képébe nem fér bele.
      Egy nő jeleket ad egy férfinak és viszont. Nem mindig magyarázzák jól egymás jeleit, de ennek tisztázása az ő dolguk! Ami most zajlik az durva tetemrehívás.
      [​IMG]

      Ez egy másik előadás 2:54 percnél "gátlásosan", vagy van az a helyzet, amikor nem?
      https://www.youtube.com/watch?time_continue=152&v=F57Wbxlx2CI
      Utoljára módosítva: 2017 Október 27
    2. Melitta
      Melitta
      Gagamail
      Semmi esetre nem akar az ember itelkezni, reszint mert nem ismeri a valosagot es az ilyen szitu nem tanuk mellett tortenik.
      Felnott nokent mar valamennyiunk profi modon kezeli es tesz kulonbseget a bokok az ures duma es a kiszolgaltatott helyzet kozott.
      Egy esetnel meg az ember probal mentseget talalni es az aldozat is gyanus hatha tul kirivo volt, hatha kacerkodott es a rendezo felreertette stb, de mit lehet csinalni a tobbi aldozattal? azt hogy lehet megmagyarazni? 20 evvel ezelotti story bizony elevult de mi van a 2 evvel ezelottivel? mikor mar szinten oreg pali egy fiatal szinesznore vetodik , akar 40 vagy meg tobb ev korkulonbseg mellett?
      Meg csak nem is az a baj,hogy sok novel volt viszonya, hanem hogy ennyi no akik ezt zaklataskent eltek meg ez a baj. Ebbol az a logika kovetkezik a palinak pszichologus kell nem alkalmas fonoknek ,meg ha munkassaga nagy szeles skalan mozog akkor se.
      Hogy a csaladja ezt ,hogy eli meg, reszvetem a felesegee, akkor kellett volna erre gondolni mikor haremnek tekintette a szinesznovendekeket ,szinesznoket.
      A sajat esetembe amit leirtam ,vegul nem tortent semmi meg egy csok se, de meg mindig elenken el bennem, hogy mennyire megijedtem, mennyire varatlanul ert es hogy mekora szerencsem volt ,hogy kitudtam rohani a hazbol. Ha ez nem igy sikerul ,es eroszakoskodott volna esetleg megeroszakol bizony nem biztos hogy tul eltem volna. Lelkileg biztos tonkre vagott volna ez az eset.
      Valtig allitom ezek az emberek beteg emberek, annyi no van aki szivesen orommel adja oda magat szep szavakert ,akar ingyen akar olcson akar csak egy kis figyelmesegert. Miert kell pont az, aki nem kaphato?


      A foto nem huszoneves korabol valo hanem joval kesobbi es a szineszno hogy vetkozik az meg nem jelenti azt hogy a szemelyzet vegig is mehet rajta a rendezotol a vilagitoig vagy a portasig.
    3. *Rima
      *Rima
      Kirúgják Marton Lászlót a Vígszínházból
      A Vígszínház kezdeményezte Marton László munkaviszonyának megszüntetését, de mint írják szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben, a döntés nem jelent ítélkezést

      (itelkezes az nincs csak verdicht )
      HA makulatlan lenne , de NEM az
    4. Gagamail
      Gagamail
      Kedves Melitta!

      A mindkét oldalnak járó igazságot kérem számon mindenkin. Mert jár a lehetőség, s ez eddig a "másik oldalnak" nem adatott meg. Minimum lincselés - ez adatott meg.

      Azt írta, nyilatkozta: a vádak alaptalanok. Én azt nem értem, miért több az egyik igazság, mint a másik. Ilyen nincs.
      Azt írod: "Semmi esetre nem akar az ember itelkezni, reszint mert nem ismeri a valosagot es az ilyen szitu nem tanuk mellett tortenik."

      Ezért kérdezek mindenkit, aki annyira, de nagyon biztos - a másik igazsága miért nem igazság?
      Azért mert védendő fiatal lány jelenik meg mindenki előtt?
      Erre írom - a fiatal lányok is különböző személyiségűek, s aki fiatalon elég szemérmes, az felnőttként sem fog (még színészként sem) akármilyen szerepet elvállalni. Belenyúlnál két kollégád gatyájába, percekig a nemiszervüket masszírozva egy szerepért?
      Én nem, de mint írtam, nem ítélem el érte. Nem vagyok prűd. DE! Sosem tudtam volna megtenni ugyanezt még édeshármasban sem, nemhogy közönség előtt!Ez tény, más személyiségű, mint én, de más is volt, ebben viszont teljesen biztos vagyok. A gátlás nem téli kabát - leveszem, ha nem kell, felveszem, ha mégis.

      Ennek az ügynek az is rákfenéje, hogy azonnal saját "élményeket" hoz felszínre. De ezt, ilyenkor tilos! Egy másik emberről véleményt formálni a saját rossz tapasztalásom alapján tilos! Nem Marton erőszakoskodott Veled, nem vetítheted át erre az esetre, mert téves irányba visz.
      Látom, olvasom, ahogyan elviszik az embereket az érzelmeik, s a vége valóban lincselés lesz. Ezt akarjátok? Ugye nem? De aki Nálad kevésbé kulturált, az sem?

      Nekem úgy tűnik S.Lilla bármit csinál, az jó, Marton bármit, az rossz. S.Lilla sírt (állítólag) a tévében (nem nézek tévét, így nem láttam), Martonról nem jött ilyen hír. Ez is baj. Bármit csinál rossz. Sírjon, esdekeljen, mit képzel, hogy nem?

      Aki kiáll mellette, az is rossz. Minimum. A nép ennél tovább megy. Aljas és kíméletlen, már-már vérre szomjazó. Olvastál más portálon kommenteket? Biztosan, hiszen sokfelől tájékozódsz. Akkor látod, hogy igazam van.

      Ezt nevezem előítéletnek, és ezért állok ki az ő lehetőségeinek elmaradásáért, mert van "másik" vélemény, és senkit nem érdekelt!
      Az számít, hány nő állítja, hogy zaklatták. Kérdem, hányan tanúsítják? Nincs tanú? Hogy lehet? Kell, hogy legyen!

      Egy tisztázó eljárásnak (akár S.Lilla állítását tisztázó) már nincs lehetősége! Ez a nagy baj! Ez óriási gond. Rosszul kezelt, pletykaszintre húzott üggyé vált.

      Megtisztulásra, a nők nagyobb megbecsülésére semmi esély. Ennyit látni már most is.
      tornando és udvarfy kedveli ezt.
    5. *Rima
      *Rima
      az igazsag este az utcakon a lapokban > Kirúgják Marton Lászlót a Vígszínházból
      folytatas a birosagon (remelem)
    6. Gagamail
      Gagamail
      A Vígszínház a saját fenekét védi. Érthető - ha ebben a cirkuszban elmaradnak a nézők ...
      Márpedig a magyar olyan tiszta erkölcsű nép, hogy be sem teszi a lábát egy olyan színházba, ahol ez az elem megfordult.

      Állok döbbenten ezelőtt a felfokozott cirkusz előtt. Állok, és nem értem, miért nem volt ilyen közfelháborodás, amikor az első emberről jött a hír, hogy a saját lakásában megfagyott? Amikor (már írtam) cigány családokat végeztek ki "honfitársaink"? Amikor a földön látható koszos, ruhacsomók embereket jelentenek nap mint nap?
      Amikor minden héten meghal egy nő családon belüli erőszak miatt, és minden hónapban egy gyerek?

      Akkor, hol vagytok??
      Ja, mert ez más?
      Végül is nem csak egy falloszról van szó? Mozdulni kellene? Az utca emberének is tenni kellene? Ja??!!
      Azt már nem! Hol a fotel, hol a távírányító?

      Én már nem remélek. A szüleim azt tanították, ez egy okos ország. Legyek büszke .... és sorolták a neveket. Büszke is voltam, s szép lassan nőve kiderült, ezek a nevek külföldi sírokon vannak.
      Már látom, a szüleimnek nem volt igaza.

      Ez egy érzelmei alapján működő, s ezért bármivel megvezethető nép.
      Emberek, a király meztelen!
      tornando és udvarfy kedveli ezt.
    7. Melitta
      Melitta
      MAjd nem mindenben igazad is van , abban az orszagban ahol nem ratifikaljak a liszaboni szerzodest, es valoban a csaladi eroszaktol szenved rengeteg no, ott nem a fotelbe ulo emberek a hibasak hanem a politikusok mert ezeket a dolgokat nekik kell elfogadni vegrehajtani es megkovetelni.
      A vak komondoros polgar mester, vagy a legutobbi akik fogdossa a beosztotjait, az ilyen partcsaladban nem lesz soha elore lepes ez ugyben.
      Valoban elszornyulkodik az ember mikor a csaladi eroszkban evente kozel 100 no hal meg, vagy serul maradandoan.
      Nem elore tudja az ember hogy valaki szexual aberalt, vagy eppen a falu bikaja, hanem utolag derulnek ki a dolgok.
      Ami felhaborito a hatalommal valo visszaeles. hogy o megteheti, o mar eletebe halhatalanna valt oly nagy muvesz, hogy mindenkinek a slice elott kell vizitalni,ha akar a siker morzsaibol.Erkolcsi etikarol nem hallott csak tanitja?
      Igen en no parti agyok mert mindig a nok huzak a rovidebbet.
      Amit jonak talalok, hogy bocsanatot kert , es lemondott a Szinhaz egyetem a Vigbe a rendezesrol es szepen elmarad a kozeletbol es eli a csaladi eletet csenden,minden fenyuzo rivalda feny nelkul.
      Egy szex maniasra se biznak oktatast es nem is engednem hogy barkit barhol barmire tanitson.Az aldozatait a tanitvanyai kozul valogatta reszben. Miert tennek ki fiatal lanyokat egy ven trotyos pervezitasanak?Kivalo kollega senki nem vett eszre semmit, csak a himbilimbijevel nem birt.
      NEm kivanom a licseleset, es crimnal eliteleset, de hogy etikai vizsgalat induljon ellene ez a minimum.

      Meg fogom nezni a riportot , mas forumokra nem jarok es olvasok kommenteket ido hianyaba.
    8. *Rima
      *Rima
      eccer mindenki folebred ,ki elobb ki kesobb
    9. *Rima
      *Rima

      Marton László kezdeményezte a Magyar Művészeti Akadémiában viselt tagságának felfüggesztését. Az MMA november 3-i ülésén dönt majd. A Vígszínház pedig közleményt adott ki a rendező távozásával kapcsolatban.




      Várhatóan elfogadják Marton kérését, ami a szabályok szerint 18 hónapig tart majd. A rendező eddig a Színház és Filmművészeti Egyetemen felmondott. Az egyetem rektora, M. Tóth Géza pedig etikai vizsgálatot kezdeményezett Marton ellen.

      A szexuális zaklatásokkal vádolt rendezőt időközben a Vígszínház kírúgta.
      Melitta kedveli ezt.

Megosztás