Két embert megbírságoltak, négyet feljelentettek a rendőrök a Hősök terei tüntetés miatt

Nem használtak maszkot, illetve illegális demonstrációt szerveztek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap honlapján azt írta:

a maszkhasználat hiánya miatt a rendőrök hat résztvevővel szemben intézkedtek, akik közül kettőre helyszíni bírságot szabtak ki, négy másik résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek.

A BRFK kiemelte: "a hatályban lévő jogszabályok értelmében a veszélyhelyzet idején rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos".

A gyűlés helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták és figyelmeztették.

A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek.

MTI

tuntetes.jpg
 
Örüljenek hogy nem verték meg őket....
Más helyeken is volt tüntetés.
Kompromisszumos megoldást sürgetve, az újranyitásért demonstráltak vendéglátók és vendégeik január utolsó napján Csongrádon. A névtelenül írt, információink szerint egyes csongrádi postaládákba bedobott szórólapokon meghirdetett összejövetel 19 órakor a Dózsa György téri parkban kezdődött. Később viszonylag sok rendőr, valamint Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke is megérkezett az M1 állami hírcsatorna stábja kíséretében. Korábban Laczkó Zsolt önkormányzati képviselő, a párt helyi elnöke is jelezte, hogy részt vesz a megmozduláson. Ő már 19 órakor megjelent a Dózsa György téri parkban, s végig a demonstrálókkal tartott. (Toroczkai később, a Kossuth téren csatlakozott.)
A Kossuth téren Toroczkaiék egy tízperces sajtótájékoztatót tartottak, ezt követően mindenki békésen elindult haza. A rendőrök csak a mozi előtti területen igazoltattak néhány résztvevőt, főként arra járó érdeklődőket.
 
Ma is tüntetnek...
A bűntetések meg folytatódnak.
Megbüntették a vasárnapi budapesti tüntetés szervezőit. Ecsenyi Áron, a korlátozások elleni demonstráció egyik szervezetője és a Le az Adók 75%-ával Párt elnöke egy Facebook-videóban mondta el, hogy fejenként 500 ezer, összesen másfél millió forintra büntették őket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,825
Tagok
615,672
Legújabb tagunk
AntonioSoimi
Oldal tetejére