Kétes ügyletek a washingtoni magyar nagykövetségen

Kétes hírnévre tett szert Washingtonban Szemerkényi Réka, Magyarország nemrég akkreditált nagykövete. A Hungarian Free Press, egy kanadai, angol nyelvű online újság arra figyelmeztet, hogy a nagykövet asszony nem csak az első olyan magyar diplomata Washingtonban, aki hivatalosan is fogadta egy neonáci párt delegációját, és annak a gyanúja is felmerül, hogy az Egyesült Államokkal kapcsolatos bizalmas információkat oszt meg Putyin barátaival.

„Szemerkényi Rékát nemrég akkreditálták Magyarország washingtoni nagyköveteként. Miután bemutatta megbízólevelét Barack Obama elnöknek a Fehér Házban, megígérte, új fejezetet nyit az amerikai-magyar kapcsolatokban. És meg is tette „- kezdődik Lázár György aggasztó cikke.

„Eddig még egyetlen amerikai magyar nagykövet sem karolta fel a neonácikat. Szemerkényi asszony a történelem első olyan magyar diplomatája, aki hivatalosan fogadta Washingtonban az újfasiszta Jobbik küldöttségét és egyúttal eligazítást is adott nekik. A delegáció tagjai között ott volt Szávay István, a Jobbik alelnöke és Staudt Gábor országgyűlési képviselő is.

Hogy képet alkothassanak, kik is ezek a gazemberek, íme egy idézet abból a levélből, amelyet ötven amerikai képviselő írt Orbán Viktor miniszterelnöknek 2012-ben. 'Az antiszemita és homofób nézetek, amelyeket a Jobbik párt bizonyos tagjai vallanak, mélységes aggodalommal töltenek el bennünket. A Jobbik elnökjelöltje, Morvai Krisztina például „mocskos, tetves gyilkosokként” emlegette az izraeli zsidókat, a magyar zsidókat pedig arra figyelmeztette, hogy a jó időknek befellegzett a számukra.

Egy Jobbik-közeli újság arra célozgat, hogy nem egészen alaptalan a mítosz, miszerint a zsidók keresztények vérét használták fel vallásos rítusaikhoz. A Jobbik egy törvényjavaslatot is a parlament elé terjesztett, kifejtve, a homoszexualitás perverzió, azoknak pedig, akik népszerűsítik, börtönben a helyük. A Jobbik kemény kritikával illette azokat a munkáltatókat is, akik melegeket alkalmaznak, az általuk homoszexuálisnak tartott Alföldi Róbert elbocsátását követelve.' A levél a romákkal, bevándorlókkal és más rétegekkel szembeni intolerancia és diszkrimináció sokkal szélesebb körű problémájára is kitért.

De ne higgyék, hogy csupán holmi, a magyar diplomácia sajnálatos figyelmetlenségéből fakadó tévedésről van szó. Ugyanezt a Jobbik-delegációt korábban Kumin Ferenc, Magyarország főkonzulja is fogadta. Kumin úr nemrég találkozott Andrew Srulewitch úrral az ADL (Anti-Defamation League / Rágalmazásellenes Liga) igazgatójával, akit biztosított afelől, hogy „abszolút zéró toleranciát” tanúsítanak a rasszizmus valamennyi formájával és az antiszemitizmussal szemben is. Kumin úr korábban határozottan kizárta mindenfajta, a Jobbikkal való együttműködés lehetőségét, és rámutatott: a párt veszélyt jelen a magyar demokráciára.

szemerkenyi2.jpg

A magyar politikusok kétkulacsos halandzsáival valamennyien tisztában vagyunk: miközben bőszen szervezik a holokauszt-emlékünnepségeket és zéró toleranciáról prédikálnak, a kulisszák mögött csendesen támogatják a neonáci Jobbikot. De a következő incidens még a Janus-arcú magyar diplomácia esetében is kirívónak számít.

Április 27-én Szemerkényi asszony részt vett egy, a kibertér biztonságról tartott konferencián, a Georgetown Egyetemen. Az általa hallgatott előadást Phyllis A. Schneck az Egyesült Államok belbiztonsági osztályának a számítógépes hálózatok biztonságáért felelős helyettes államtitkára moderálta.

Miért hívták meg Szemerkényi asszonyt erre a rendezvényre? Egy olyan diplomatának, aki a magyar Jobbik operatív munkatársainak ad „eligazításokat”, nincs semmi keresnivalója olyan üléseken, amelyeken rendkívül érzékeny belbiztonsági kérdések kerülnek megvitatásra. Köztudott, hogy a Jobbik szoros kapcsolatban van Oroszországgal és Putyin elnökkel. Ez nem rémhírterjesztés: az Európai Unió a közelmúltban hivatalos vizsgálatot indított egy neves jobbikos politikus, Kovács Béla ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy már az 1970-es évek óta kapcsolatot ápol az orosz hírszerzéssel.

A magam részéről nagyon zavarónak találom, hogy Putyint támogató magyar fasiszták parádéznak a washingtoni nagykövetségen, és azon töprengek, vajon nem jött el annak az ideje, hogy a Külügyminisztérium tüzetesebben is megvizsgálja Szemerkényi asszony és Kumin úr tevékenységeit és akkreditációját. Önök hogy’ gondolják?” - teszi fel a komor kérdést a cikk.

(Ford. Kiss Kati / forrás: hungarianfreepress.com)

szemerkenyi1.jpg
 
Ennyi hablatyolást már régen olvastam.A világon én vagyok a legutolsó akit jobbik szimpátiával lehetne vádolni Semmilyen szinten nem tudok azonosulni vele Viszont ezzel az írással sem.Se vége se hossza a feltételezésnek csúsztatásnak általánosságoknak.Állítólag köztudott stb
Magyarország.Egy jog állam szabadon megválasztott kormánnyal Alkotmánnyal EU jogrenddel szinkronba Ha jogsértést tapasztalnak a tagállamoknál ,rögtön reagálnak .Lásd halálbüntetés.Parlamenti párt a Jobbik. Betartja a Tisztelt ház szabályait.Törvényeket.Ha valaki tud és birtokában van Jog alkotmány sértésnek. bármely párt követi el Jelenteni azonnal az ügyészégnek.Az bíróság eldönti bűnösek vagy sem. Ha nem bűnös békén kel hagyni ha igen bűnhődjön Miként lehet elvárni a másik oldaltól a tisztességet a korrekt magatartást.Ha ilyen tücsköt bogarat összehordó hangulat keltő írás jelenik meg. Az írója összemixelt mindent .Az új fasisztákat a másságot az antiszemitizmust a kémkedésig mindent. Tény feszegetik a törvényesség a demokrácia kereteit ,de belül vannak Nekem sem tetszik a jobbik térnyerése.Fel kel lépni a szélsőségek ellen. Tenni is kéne valamit.Ez a bűn rossz írás erre nem alkalmas Abban biztos vagyok.
 
Hm.
Miért van az, hogy a volt USA nagykövetasszony könyvben ismeri be, hogy nem lett volna szabad ugyan annyira beleugatnia az életünkbe, amennyire azt megtette, de hát mi baráti ország vagyunk, hát segítő szándék! (weeeehehehe) Ezzel egyidőben pedig gyakorlatilag talán a cipősarok magasságát nem akarják előírni a mi nagykövetasszonyunknak.
Mi az, hogy kivel találkozik?
Akivel akar!
Akivel a kormányunk (a mienk, nem az övék) megengedi.
Ahhoz mit szólt volna a drágaszép nagyhatalom, ha Putyin látogatásakor megtiltottuk volna a cukker nagykövetüknek, hogy addig ő munkaebédezzen az Ukránokkal?

Tessenek már megülni végre a farukon, ha szabad ilyet kérni.

Szeretem ezt a glóriás szendeszűz neonácizást egy nyíltan iszlámellenesek által szervezett engedélyezett(!) Mohamed karikatúra kiállítás után pár nappal.
 
Szervusz Kyra ,
már ezért a könyvért sem engednének be Amerikába , hogyan olvashatól már ilyent . Aztán meg minek is kell az az általad emlitett NDAA szervezet ? Hiszen van Guatanamon már vagy jó 10 éve emberkék akik minden birói itélet nélkül elvannak zárva , mert állitolag Terorristák . Amugy meg tudod jól minden faluban az erösebb kutya ........ . Meg azért is elitélendö a Nagykövetasszony magatartása mert nem ment demonstrálni a rendörgyilkosok ellen . Jajj elnézést tévedtem a gyilkos rendörök ellen . én a szégyenteljes ügyeletes senkiházi , szerencsétlen álnok :rohog::rohog::rohog:
kágyula
 
Az eddig is köztudott volt, bármilyen rosszindulatú hír felrebbentése már elég, hogy elültesse a gyanakvás magvait az emberek többségében. Akik napiszinten isszák a sajtót, legyen az bulvár, vagy közszolgálati, elég arra hogy legyen min csámcsogni, és munkát adjon az "ujságíróknak" Sajnos én már ott tartok hogy általánosítom az újságírást, mert az a rengeteg mocsok ami bekerül a médiába, mellettük elsikkadnak a valóban értékes, vagy fontos hírek. Szándékosan teszik, elködösítve azokat a híreket amiből esetleg valós képet kaphatnánk világunkról.
Az ilyen pletykákra itt az orvosság........

1.jpg

:cool:
 
Ennyi hablatyolást már régen olvastam.A világon én vagyok a legutolsó akit jobbik szimpátiával lehetne vádolni Semmilyen szinten nem tudok azonosulni vele Viszont ezzel az írással sem.Se vége se hossza a feltételezésnek csúsztatásnak általánosságoknak.Állítólag köztudott stb
Magyarország.Egy jog állam szabadon megválasztott kormánnyal Alkotmánnyal EU jogrenddel szinkronba Ha jogsértést tapasztalnak a tagállamoknál ,rögtön reagálnak .Lásd halálbüntetés.Parlamenti párt a Jobbik. Betartja a Tisztelt ház szabályait.Törvényeket.Ha valaki tud és birtokában van Jog alkotmány sértésnek. bármely párt követi el Jelenteni azonnal az ügyészégnek.Az bíróság eldönti bűnösek vagy sem. Ha nem bűnös békén kel hagyni ha igen bűnhődjön Miként lehet elvárni a másik oldaltól a tisztességet a korrekt magatartást.Ha ilyen tücsköt bogarat összehordó hangulat keltő írás jelenik meg. Az írója összemixelt mindent .Az új fasisztákat a másságot az antiszemitizmust a kémkedésig mindent. Tény feszegetik a törvényesség a demokrácia kereteit ,de belül vannak Nekem sem tetszik a jobbik térnyerése.Fel kel lépni a szélsőségek ellen. Tenni is kéne valamit.Ez a bűn rossz írás erre nem alkalmas Abban biztos vagyok.
A cikk csúsztatásait emlegeted, hát akkor a te és mások szövegeivel, csúsztatásaival szembeállítanám az alábbi ténymegállapításokat:

Magyarország ma nem jogállam. Még inkább nem lenne az, ha az Unió nem gyakorolna bizonyos mértékű kontrollt az uniós tagságunk révén. Magyarországon ma politikai alapon, rendszerszerűen nem működik a jogbiztonság, lebontották a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét.
Magyarországnak jelenleg nincs Alkotmánya. Magyarország jogrendje jelenleg nagyon sok mindenben ellentétes az EU jogrendjével - ezek egy része felett kényszerűen szemet huny az EU, mert belefáradt a velünk szembeni szélmalomharcba, a reménytelen meddőhányásba, az EU várja, hogy a magyar választók végre demokratikus kormányzatot válasszanak maguknak, és akkor legalább részben vissza lehessen csinálni, amiben az ország eltávolodott az européer demokráciától és a jogállamtól.
A Jobbik nagyon sok mindenben átlépi a magyar törvényeket, leányvállalata a Magyar Gárda be is van tiltva, neonáciság okán - például ebben se tartja be a magyar törvényeket a Jobbik, azazhogy továbbra is forszírozza a jogerősen betiltott Magyar Gárdát, alkalmasint kis névváltoztatással, ahogy az náciéknál szokás.
Hangulatot a Jobbik kelt, nem ez az írás. Ennek az írásnak a mondandója, hangvétele minden civilizált jogállamban természetes, ugyanis ott skandalum, ha az állam képviselői neonácikkal bratyiznak, tárgyalnak. Ott természetszerűleg kimondják, hogy a Jobbik neonáci. Mert az. A jobbik neonáci párt. A cukiságkampány ellenére is. Annak ellenére is, hogy parlamenti párt. A protonácik is parlamenti pártként kezdték - ahol nem eleve katonai puccsal. Aztán ahol tehették, felszámolták a parlamentet, a jogállamot - mindenhol, ahol tehették. A Jobbik alapokmányai, nyilatkozatai, politikusainak tevékenységei jellegzetesen neonáci szövegek és tettek. Cukiságkampány ide vagy oda, a Jobbik neonáci párt, semmilyen demokráciában nem szalonképes, akárhányan is adják rá a szavazatukat. Nem egyszerűen szélsőséges a Jobbik, hanem programszerűen neonáci. Ezt a cukiságkampány igyekszik elfedni.
 
Bocsánat, ha értetlenkedem, de egy magyarországi parlamenti párt küldöttségét, aki pillanatnyilag sajnos az egyetlen, aki ellenfele lehetne a Fidesznek Magyarországon, miért ne fogadhatná Magyarország nagykövete? Komolyan nem értem. Nem vagyok jártas a diplomáciai etikettben. Amikor kineveznek valakit az Usába követnek, akkor utána az amerikaiak lesznek a főnökei, nem a követ dönti el a kormányával és a saját országának Parlamentjével, hogy kit fogad? Én még soha nem olvastam olyan cikket, amiben azt kifogásolta volna egy magyar politikus, hogy kivel beszélget és kit enged be a követségre az amerikai nagykövet. Persze, lehet, hogy csak ezért nem olvastam, mert a magyar politikusok teljesen járatlanok a diplomáciában, úgy mint én is.

Másik kérdésem, hogy nincs-e itt valami értelmezési probléma. Mit jelent, hogy neonáci? A "neo" előtagot értem, de ezek a fiatalemberek a fotón már hogy lehetnének nácik, ha egyszer egy magyar parlamenti pártot képviselnek, még meg sem születtek, még talán a nagymamájuk sem Hitler idején? Wikipédia szerint: "Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ideológiájára, illetve Németország 1933 és 1945 közötti Hitler-kormány időszakának politikájára utal. A két világháború közötti időszak és a második világháború korszakának szélsőjobboldali ideológiái közé, az olasz fasizmussal együtt a nemzetközi fasizmus egy változata."

Itt a másik kifejezés a fasizmus.

Egyik újság (amerikai) azt írja, hogy Magyarországon erősödik a fasizmus. Egy másik újság (amerikai) azt írja, hogy az USA-ban most fasizmus van. A multik kezében tartott kormány kész fegyverrel saját állampolgárai ellen fordulni... stb.
De ezt is ő mondja, mármint az amerikai újságíró Gerard Celente: „Elfogadtak egy törvényt az Egyesült Államokban, a Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényt (NDAA), ami feljogosítja az elnököt, hogy bármely általa megnevezett személyt, a példának okáért mondjuk engem, kormányellenes nézeteim miatt terroristának nyilvánítsanak. Az új törvény értelmében a katonaságnak joga van betörni a házamba és vádemelés nélkül, letartóztatási parancs vagy bírósági végzés és tárgyalás nélkül letartóztatni, hatályon kívül helyezve a Habeas Corpus törvényt. Se esküdtszék, se bíró. Ha úgy gondolják akár meg is ölhetnek, vagy megkínozhatnak és a világ bármelyik országába száműzhetnek.”

Akkor most ki a náci és a fasiszta? :o Vagy ki a fasisztább? :)

Arról meg, hogy Putyin barátaival beszél, végképp nem tudom mit gondoljak. Amikor valaki megszólítja egy fogadáson, mielőtt válaszolna először érdeklődjön nem barátja-e Putyinnak? Úgy tudom még magával Putyinnal is elbeszélgetett minap Kerry. Netán van rá valamiféle nemzetközi egyezség, hogy ki beszélhet oroszokkal, ki nem beszélhet? Na de Magyarországnak nagyon fontos üzleti kapcsolatai vannak Oroszországgal és ha ők nem küldenek gázt, mi megfagyunk, vagy ez egy lényegtelen kérdés? Amennyiben államtitkokat fecsegne ki a követünk, arra gondolom megvannak a megfelelő hivatalos lépések.

Persze én ugye nem tudom hogy van ez.

Emlékeztek Psotára és Major Tamásra? "Lujza és Jenő". Nohát, én vagyok a Lujza, kedves Jenők, magyarázzátok meg nekem hogy is van ez? :confused:

Még valami eszembe jutott. Tettem fel egy Jim Marrs könyvet ide: http://canadahun.com/temak/az-én-elektronikus-könyvtáram-gyöngyszemei-ii.54723/page-33#post-4612028

Nagyon javaslom az elolvasását, mert igazán érdekes a fenti téma szempontjából is. Hogy is lett Hitler az, ami és miként lett "kiválasztva", ki választotta ki és miként történt ez és kinek kellene még ott lenni a vádlottak padján sokkal inkább, mint ezeknek a fiataloknak ott a fenti képen.
Úgy a 42. 72/74. és a "Hitler támogatói" alcímnél a 187. oldaltól. Talán ha őket is felelősségre vonnák, akkor ezeknek a fiatalembereknek ott fenn a fotón eszükbe sem jutott volna, hogy "neonáci" pártot alakítsanak és nem volna egyetlen ember sem, itt Magyarországon, aki "neonáci" pártra szavazna.:dr_9:
Lujza: - Jenő, "egy magyarországi parlamenti párt küldöttségét, aki pillanatnyilag sajnos az egyetlen, aki ellenfele lehetne a Fidesznek Magyarországon, miért ne fogadhatná Magyarország nagykövete? Komolyan nem értem."
Jenő: - Azért kicsi Lujzám, mert semmilyen pártot nem legitimál, nem tesz szalonképessé önmagában az a tény, ha bekerül egy ország parlamentjébe. A legtöbb demokratikus ország parlamentjébe is bekerülnek néha antidemokratikus pártok, merthogy a szavazók egy bizonyos százaléka még a legdemokratikusabb államokban is antidemokratikus. Hát még ebben az észak-balkáni, félázsiai országban, ahol alig vannak hagyományai a demokráciának, ezért az antidemokratikus emberek is igen sokan vannak. A konkrét eset pedig azért nem komilfó Lujzám, mert az adott washingtoni magyar nagykövet maga is eléggé bizalmas nexusban áll bizonyos antidemokratikus nézetekkel, és a neonáci Jobbikot fogadván nem arról volt szó, hogy a nagykövet fogadta az egyik magyar parlamenti párt küldöttségét, hanem arról, hogy ezzel is demonstrálta Magyarország kormányzatának a demokratikus világgal szembeni "szabadságharcát".
Lujza: - Na de Jenő, "amikor kineveznek valakit az Usába követnek, (...) akkor utána nem a követ dönti el a kormányával és a saját országának Parlamentjével, hogy kit fogad?"
Jenő: - Nem teljesen, kicsi Lujzám. Például a fogadáspolitikájának meg kell egyeznie bizonyos demokratikus alapelvekkel, valamint az USA biztonságpolitikai szempontjaival, ami a konkrét esetet tekintve legalábbis véleményes. Olyanokat például erős szándéka ellenére sem tudna fogadni a nagykövet, akik ki vannak tiltva az USA területéről, márpedig némelyik jobbikos politikus erőst a határán van ennek, és csak azért nem esett még át a határon, mert az USA sokszor hajlamos túlzott kompromisszumokra a szövetségeseivel a szövetségesi viszony érdekében.
Lujza: - Na de Jenő, "én még soha nem olvastam olyan cikket, amiben azt kifogásolta volna egy magyar politikus, hogy kivel beszélget és kit enged be a követségre az amerikai nagykövet."
Jenő: - Ne beszélj félre Lujzám, te bizony már nagyon sok olyan cikket olvastál, hiszen az általad jellemzően olvasott orgánumok kifejezetten nagyítóval keresik és nagy hangon tálalják az ilyesmit.
Lujza: - De Jenő, "nincs-e itt valami értelmezési probléma. Mit jelent, hogy neonáci?"
Jenő: - Nincsen Lujzám értelmezési probléma, e téren még a te értelmezési problémákra egyébként feltűnően hajlamos kis buksidban sincs, hiszen természetesen te is nagyon jól tudod, hogy mit jelent a neonáci, hiába adod az értetlent.
Lujza: - Na de Jenő, "ezek a fiatalemberek a fotón már hogy lehetnének nácik, ha egyszer egy magyar parlamenti pártot képviselnek, még meg sem születtek, még talán a nagymamájuk sem Hitler idején?"
Jenő: - Hát, Lujzám..., - akarom mondani:
Maaaargiiit! Noooormáááliiiis?!
Lujza: - De Jenő, "arról meg, hogy Putyin barátaival beszél, végképp nem tudom mit gondoljak. Amikor valaki megszólítja egy fogadáson, mielőtt válaszolna először érdeklődjön nem barátja-e Putyinnak?"
Jenő: - Hogy érted azt Lujzám, hogy "valaki megszólítja"?! Szerinted, Lujzám, hogyan kerülhetne egy nagyköveti fogadásra ellenőrizetlenül olyasvalaki, aki csak úgy megszólítja a nagyköveti fogadáson a nagykövetet?! Hogy képzeled Lujzám, hogy egy nagykövet és az ő hivatala nem töltenek hetente hosszú órákat annak a konkrét, név szerinti behatárolásával, hogy kik legyenek a vendégek az ő fogadásain?! Hogy képzeled Lujzám, hogy az a "valaki megszólítja" azon a fogadáson, amelyre éppen az a "valaki" lett meghíva éppen a nagykövet által, éppen azért, hogy elbeszélgessenek erről-arról, amiről ők elbeszélgetni szoktak egymás akolmelegében?! Ugye nem képzeled Lujzám, hogy az a neonáci bagázs csak úgy odavetődött spontán a nagyköveti ablak alá, s mivel látták, hogy ott bent meleg van, és többek között magyarul is beszélnek, hát bementek egy kicsit beállni a cserépkályha mellé, és egy kicsit elbeszélgetni az idegenbeszakadt atyafiaikkal?!
Lujza: - Na de Jenő, "úgy tudom még magával Putyinnal is elbeszélgetett minap Kerry. Netán van rá valamiféle nemzetközi egyezség, hogy ki beszélhet oroszokkal, ki nem beszélhet?"
Jenő: - Igen Lujzám, írott és íratlan szabályai vannak annak, hogy államhivatalnokok mikor, hogyan és kikkel beszéljenek. Ha te pedig azt, hogy a világ vezető országának regnáló külügyminisztere világpolitikai kérdésekről tárgyal a világ egyik nagyhatalmának vezetőjével, össze akarod mosni azzal, hogy némely barnainges-feketeegyenruhás, jobbára nem is magyar nevű, de erőst vérmagyarkodó nyikhaj legények a washingtoni magyar nagykövetség drappinges magyar nagykövete előtt meghívásra hajbókolnak, akkor megintcsak azt "kérdezem": Noooormáááliiis?!
Lujza: - De Jenő, "tettem fel egy Jim Marrs könyvet ide: (...) ...javaslom az elolvasását, mert igazán érdekes a fenti téma szempontjából is. Hogy is lett Hitler az, ami és miként lett "kiválasztva", ki választotta ki és miként történt ez és kinek kellene még ott lenni a vádlottak padján sokkal inkább, mint ezeknek a fiataloknak ott a fenti képen."
Jenő: - Nos igen, Lujzám, veled ez a fő baj, hogy te passzionátusan ilyen förmedvényekből "szerzed" a "tudásodat" a világról, és magad is passzionátusan gyártod a hasonszőrű förmedvényeket, és még passzionátusan propagálod is. Hogy kik milyen módon alkudtak meg Hitlerrel, hogyan húztak üzleti és hatalmi hasznot abból az iszonyú sok borzalomból, és hogy hogyan teszik ugyanezt az olyan förmedvények írói mint a te kis Jimed, és hogy hogyan teszed ugyanezt tenmagad is, magadat is oda predesztinálva a vádlottak padjára a számodra oly kedves "fiatalemberek" mellé, az ugyebár mennyiben relativizálja azt, hogy barnainges-feketeegyenruhás fű alatti vagy éppenséggel manifeszt neonácikat a magyar nagykövetnek tilos lenne fogadnia és babusgatnia a magyar nagykövetségen egy demokratikus ország belterületén?!
 
Melitta! Az a tény hogy a választásokon a második lett talán jelent valamit az most lényegtelen hogy szimpatikus vagy nem.
Jelent valamit. Azt jelenti, hogy az országban jelenleg igen kevés a politikailag tájékozott, demokratikusan elkötelezett szavazó. És már hogyan lehetne lényegtelen, hogy gonosz emberek gyülekezete, konkrétan neonácik szimpatikusak-e valakiknek vagy sem?! Mi lehetne ennél lényegesebb?!?!?! (Persze szándékosan "nem vettem észre", hogy szimpátiakérdéssé akarod csúsztatni a gonoszságkérdést.)
 
A cikk csúsztatásait emlegeted, hát akkor a te és mások szövegeivel, csúsztatásaival szembeállítanám az alábbi ténymegállapításokat:

Magyarország ma nem jogállam. Még inkább nem lenne az, ha az Unió nem gyakorolna bizonyos mértékű kontrollt az uniós tagságunk révén. Magyarországon ma politikai alapon, rendszerszerűen nem működik a jogbiztonság, lebontották a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét.
Magyarországnak jelenleg nincs Alkotmánya. Magyarország jogrendje jelenleg nagyon sok mindenben ellentétes az EU jogrendjével - ezek egy része felett kényszerűen szemet huny az EU, mert belefáradt a velünk szembeni szélmalomharcba, a reménytelen meddőhányásba, az EU várja, hogy a magyar választók végre demokratikus kormányzatot válasszanak maguknak, és akkor legalább részben vissza lehessen csinálni, amiben az ország eltávolodott az européer demokráciától és a jogállamtól.
A Jobbik nagyon sok mindenben átlépi a magyar törvényeket, leányvállalata a Magyar Gárda be is van tiltva, neonáciság okán - például ebben se tartja be a magyar törvényeket a Jobbik, azazhogy továbbra is forszírozza a jogerősen betiltott Magyar Gárdát, alkalmasint kis névváltoztatással, ahogy az náciéknál szokás.
Hangulatot a Jobbik kelt, nem ez az írás. Ennek az írásnak a mondandója, hangvétele minden civilizált jogállamban természetes, ugyanis ott skandalum, ha az állam képviselői neonácikkal bratyiznak, tárgyalnak. Ott természetszerűleg kimondják, hogy a Jobbik neonáci. Mert az. A jobbik neonáci párt. A cukiságkampány ellenére is. Annak ellenére is, hogy parlamenti párt. A protonácik is parlamenti pártként kezdték - ahol nem eleve katonai puccsal. Aztán ahol tehették, felszámolták a parlamentet, a jogállamot - mindenhol, ahol tehették. A Jobbik alapokmányai, nyilatkozatai, politikusainak tevékenységei jellegzetesen neonáci szövegek és tettek. Cukiságkampány ide vagy oda, a Jobbik neonáci párt, semmilyen demokráciában nem szalonképes, akárhányan is adják rá a szavazatukat. Nem egyszerűen szélsőséges a Jobbik, hanem programszerűen neonáci. Ezt a cukiságkampány igyekszik elfedni.
S sajnos tényleg kacsingat a Jobbik Oroszország felé-bár 2010 előtt inkább "turáni szövetségről " irtak a saját médiáikban (kazah-okra utaltak konkrétan).
 
Azért elmondanám, hogy mi sem olyan pártról álmodunk, mint a Jobbik, de ez a mi dolgunk, nem Obamáé. Foglalkozzon ő csak a saját hazájának bajaival, a saját nácijaival. Ezt majd mi megoldjuk. Kilóg a lóláb, hogy honnan jött Vona (Zázrivecz) Gábor és ki küldhette. Még van idő, hogy mindenkinek leessen.

Van egy "Akadémia" :rolleyes:, a Jobbik számára képez ki fiatalokat, akik majd a hatalom gyakorlásában segédkeznek a pártban. Úgy hívják, hogy Attila Király Nemzetstratégiai Akadémia. Ezen az "Akadémián" Vona is tart előadásokat és az egyik tanácsadója is onnan van...

http://kettosmerce.blog.hu/2015/02/...csaba_kiralyfi_visszafordul_a_csillagosvenyen

Még egy kis adalék erről a "történelem" oktatásról. László András egyik tanítványának tanulmánya felkerült a netre és igen tanulságos olvasmány. Íme néhány rész belőle:

- "Petőfi Magyarországot kiforgató rebellis elem, akinek „kultusza” minden jobb érzésű emberben visszatetszést kelt."
- "... az 1848-as szabadságharc történetében a magyar felkelőkkel szemben egyértelműen a Habsburg-dinasztia konfliktusban részt vevő tagjai töltöttek be pozitív szerepkört, mert hiszen a királyi rend ellen – amely a legfőbb Isteni princípiumot hivatott szolgálni és megidézni – egyetlen alattvalónak sincs joga fellázadni. "
- „Magyarország ún. szabadságharcai, nem voltak szabadságharcok. Egyrészt azért, mert egyetlen nép sem folytathat szabadságharcot királya ellen. Másrészt, Magyarország és a magyar nemzet nem volt elnyomott állapotban, amiért is szabadságharcot kellett volna vívnia (! :eek:) Habsburg elnyomás nem volt, a Habsburgok soha nem nyomták el a magyarságot.” (Ezzel szemben I. Lipót uralkodói jelszava, ez volt: Magyarországot előbb rabbá, azután koldussá, végül katolikussá teszem.)
- „Ezeket szabadságharcoknak, szabadság-felkeléseknek minősíteni – blaszfémia lenne. (…) Az 1848-as magyar forradalom lázadó, felségáruló, egyértelműen baloldali forradalom volt. Az 1849-es belháborúvá lett szégyenteljes Király- és Királyság-ellenes forradalom valamennyi vezetője csak megvetést érdemel. A lázadó, esküszegő, felségáruló, forradalmár – korábban császári-királyi – tisztek a szemünkben nem lehetnek „vértanúk”. Olyan ítéletet kaptak, amilyet bárhol és bármikor kaphattak volna, semmi mást.”
- Megismétlem: Az aradi vértanúk olyan ítéletet kaptak, amit megérdemeltek! :(
- „Thököly, Rákóczi és a többiek, megvetésen kívül másra nem méltók.”
- „Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi és a hasonlóak egyre fokozottabb mértékben álltak nagyon sötét ügyek szolgálatában. Magánemberként, valószínűleg Thököly volt a leghitványabb közöttük, de politikai veszélyessége Rákóczinak volt"
- „Ha nem ítélték volna halálra őket, vagy akár csak kegyelmet kaptak volna óriási súlyos precedensképző hiba lett volna”
- „Haynaunak a magyar történelemben dicsőségesen pozitív szerepe volt.”

Köszönjük szépen az ilyen Nemzetstratégiát. :mad:
 
Kacsintgat bizony, sőt, aktívan propagálja itthon-külföldön a putyini Oroszországot. Zsák a foltját... - no meg a nagy adag pénz, amit ezért a Jobbik zsebbe kap.

Most megnéztem az interneten a hivatásos (mainstream) sajtót, hogy miért is mondhatjátok, hogy az oroszok pénzelik őket és látom, hogy még a csapból is ez folyik, közben a Jobbikosok meg vannak sértődve, mert Putyinék rasszistáknak nevezték őket. Ami igaz is. A fenti buzulásuk az osztrák-német kapcsolatra utal és nem sikerült kideríteni azt sem, hogy ki fizeti az "Akadémiájukat".

Ne gondold, hogy az az igazság, amit a mainstream kitesz a kirakatban. Mindig mögötte kell keresni a valóságot. :)
 
Nem fog neked itt sikerülni ez a szerecsenmosdatás. Bizonyítékok vannak arra, hogy a Jobbik Putyin fizetett trollja. Személyesen is találkoztam ezen tevékenységükkel. Németországban vagy Ausztriában legfeljebb a hasonszőrű náci pártokkal barátkoznak, Oroszországgal azonban államilag - üzletelnek. (Nem kell konyhafilozofikus médiapolitikai tanácsot adnod, szakember vagyok, belülről ismerem a magyar médiát)
 
A cikk csúsztatásait emlegeted, hát akkor a te és mások szövegeivel, csúsztatásaival szembeállítanám az alábbi ténymegállapításokat:

Magyarország ma nem jogállam. Még inkább nem lenne az, ha az Unió nem gyakorolna bizonyos mértékű kontrollt az uniós tagságunk révén. Magyarországon ma politikai alapon, rendszerszerűen nem működik a jogbiztonság, lebontották a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét.
Magyarországnak jelenleg nincs Alkotmánya. Magyarország jogrendje jelenleg nagyon sok mindenben ellentétes az EU jogrendjével - ezek egy része felett kényszerűen szemet huny az EU, mert belefáradt a velünk szembeni szélmalomharcba, a reménytelen meddőhányásba, az EU várja, hogy a magyar választók végre demokratikus kormányzatot válasszanak maguknak, és akkor legalább részben vissza lehessen csinálni, amiben az ország eltávolodott az européer demokráciától és a jogállamtól.
A Jobbik nagyon sok mindenben átlépi a magyar törvényeket, leányvállalata a Magyar Gárda be is van tiltva, neonáciság okán - például ebben se tartja be a magyar törvényeket a Jobbik, azazhogy továbbra is forszírozza a jogerősen betiltott Magyar Gárdát, alkalmasint kis névváltoztatással, ahogy az náciéknál szokás.
Hangulatot a Jobbik kelt, nem ez az írás. Ennek az írásnak a mondandója, hangvétele minden civilizált jogállamban természetes, ugyanis ott skandalum, ha az állam képviselői neonácikkal bratyiznak, tárgyalnak. Ott természetszerűleg kimondják, hogy a Jobbik neonáci. Mert az. A jobbik neonáci párt. A cukiságkampány ellenére is. Annak ellenére is, hogy parlamenti párt. A protonácik is parlamenti pártként kezdték - ahol nem eleve katonai puccsal. Aztán ahol tehették, felszámolták a parlamentet, a jogállamot - mindenhol, ahol tehették. A Jobbik alapokmányai, nyilatkozatai, politikusainak tevékenységei jellegzetesen neonáci szövegek és tettek. Cukiságkampány ide vagy oda, a Jobbik neonáci párt, semmilyen demokráciában nem szalonképes, akárhányan is adják rá a szavazatukat. Nem egyszerűen szélsőséges a Jobbik, hanem programszerűen neonáci. Ezt a cukiságkampány igyekszik elfedni.

Ne haragudj, de mi az oka annak, hogy ugy gondolod forumtárs - Nálad a bölcsek köve? Nem kellene jobban átgondolni a ténynek álcázott véleményeket? Hogy nincs alkotmány...ember! 2/3-al fogadták el! Tessék mán felébredni! Meg,meg meg.

Amugy ez volt az utolsó reagálásom a dolgaidra.Ha majd nevet változtatsz - leginkább stilust, majd, akkor talán.Addig meg...ablaküveg.

Szio!

PS.:Néha olyan érzése van az embernek, hogy a bezárt OPNIbol szabadultak járnak errefele.S dobálodznak mindennel. Ilyenek, hogyt ény van arra hogy Putin fizeti...tessen mán az átutalást beszkennelni...
 
Szervusz Gagul,
kérlek Ratalics társunknak igaza van ám , mert én is ismerek személyesen is egy pár ilyen Putyin trollt , mint pl. Biszku Béla , Münnich Ferenc . Lázar György hogy csak egy párat emlitsek .:rohog::rohog::rohog::rohog:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,970
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére