Univerzális ellenmérget fejleszthetnek ki a tudósok minden kígyómarás ellen, amihez egy amerikai férfi járult hozzá. Tim Friede majdnem két évtizeden át kígyóméreggel injekciózta magát.
Összehasonlíthatatlan ellenmérget készítettek, miután egy amerikai férfi mintegy két évtizeden át szándékosan kígyóméreggel injekciózta magát. A BBC beszámolója szerint a Tim Friede vérében talált antitestekről kimutatták, hogy számos fajból származó halálos méreg ellen védelmet nyújtanak.
A lap azt írja, hogy a férfi „küldetése” jelentős lépés lehet egy univerzális ellenméreg kifejlesztése felé, amely minden kígyómarás ellen alkalmazható. Emlékeztetnek, hogy évente akár 14 ezer ember halálát okozzák kígyók, és háromszor ennyi embernek kell amputálni valamelyik testrészét, vagy kell szembenéznie maradandó fogyatékossággal.
Tim Friede több mint 200 harapást és 700 injekciót elviselt a világ leghalálosabb kígyóitól, köztük a mamba, kobra, tajpán és krait fajokból készített méregből.
Mint kiderült, eredetileg csak azért akart immunis lenni, hogy megvédje magát a kígyóktól, „hőstetteit” pedig a YouTube-on dokumentálta. Azonban elmondása szerint már az elején hibázott, mivel kómába ejtette két kobraharapás. „Nem akartam meghalni. Nem akartam elveszíteni egy ujjamat sem” – fogalmazott a férfi.
A beszámoló kiemeli, hogy jelenleg állatokba, például lovakba fecskendezik be kis adagokban a kígyómérget, és az állatok immunrendszere antitestek termelésével veszi fel a harcot ellene. Valamint a mérget és az ellenmérget szorosan össze kell hangolni, mivel a méregharapásban lévő toxikonok fajonként eltérőek.

– magyarázta Tim Friede.Ez egy életstílussá vált, csak nyomtam és nyomtam, amennyire tudtam – azokért az emberekért, akik 8000 mérföldre vannak tőlem, és kígyómarásban halnak meg