Hírek Kínában az utolsó fontosabb korlátozást is eltörlik

Kínában január 8-tól eltörlik az országba beutazókra a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében elrendelt karantént, és ezzel megszüntetik az utolsó fontosabb járványellenes korlátozást is az országban - jelentették be hétfőn a kínai egészségügyi hatóságok.

A karantén eltörlése után 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel lehet majd belépni az országba.

Peking december elején enyhítette a korábbi drákói járványellenes korlátozásokat, miután a türelmüket vesztett emberek országszerte - Kínában ritkán látott - megmozdulásokat indítottak. A rendszeres tesztelési kötelezettséget már el is törölték, de jelenleg még érvényben van az a rendelkezés, hogy a külföldről érkezőknek nyolc napra karanténba kell vonulniuk.

A HK01 hongkongi hírportál arról számolt be, hogy a kínai hatóságok a gyakorlatban már enyhítettek is a karanténra vonatkozó szabályokon: a portál egyik munkatársa vasárnap érkezett Pekingbe, és a korábbi gyakorlattal ellentétben mentesült az arra kijelölt intézményben letöltendő ötnapos hatósági karantén alól, miután aláírta, hogy vállalja a házi karantént.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínától nem kapott adatokat a koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülő betegekről azóta, hogy Peking enyhítette a korlátozásokat.

MTI.

1672078000909.png
 
A kínai megszorításokra sokan nehezteltek mert a szabadságjogok és egyebek nos tessék ha van a vírusnak vadabb variánsa az lehet hogy felénk tart vagy már itt is van.
Persze van jobb oltásunk.
 
A covidnál már jobb kifogást kell találni, ha valaki lógni akar a munkából, mert az már nem betegség, azzal ki sem írnak táppénzre.

No ez új nekem.
Egy ismerősöm a közelmúltban kapta el (másodszor) és 2 hétig betegállományban volt.
(Igaz, az elsővel addig volt intenzíven és hónapokig szenvedett a mellékhatásaitól.)
 
A kínai megszorításokra sokan nehezteltek mert a szabadságjogok és egyebek nos tessék ha van a vírusnak vadabb variánsa az lehet hogy felénk tart vagy már itt is van.
Persze van jobb oltásunk.
Hol? Merthogy az Omikron is már kikerüli a vakcinákat. Az ellene készített Pfizereknek pedig hűlt helye. Szeptemberben a gov.hun jelezték, hogy megjött az első szállítmány, amivel az eü.seket oltják először, aztán az időseket, de lehet rá regizni. Csakhogy nem lehet. És azóta sem hallani róla. Azt is írták, hogy idén még 3, jövőre 6 és fél millió adag érkezik. Hol van? Volt? Nincs? Ki lopta el megint? Elküldték az oroszoknak ajándékba Kárpátaljáért? He. Márciusban kaptam emlékeztető oltást, szeretnék omikron ellenit is, de mindenhonnan csak automata levelet kapok az érdeklődésemre. Azóta átestem az Omikronon, enyhe volt, de nem ad védettséget. Viszont én 4 Pfizert kaptam. Azok, akik - az igazoltan gyenge - lám, mi van Kínában - kínait kapták, idősek és betegek, rosszabb helyzetben vannak. Orbánék talán még 40 ezer halottat akarnak, akik nagy része nyugdíjas volt - lesz, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetniük nekik?
 
A covidnál már jobb kifogást kell találni, ha valaki lógni akar a munkából, mert az már nem betegség, azzal ki sem írnak táppénzre.
Unokatesómat kiírták, bár enyhe tünetei voltak, és gyors lefolyású volt a betegsége, 10 napig volt otthon. Szóval orvosa és betege válogatja.
 
z Omikron is már kikerüli a vakcinákat. Az ellene készített Pfizereknek pedig hűlt helye.
A napokban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel történt megbeszélései után jelezte: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy az orosz Szputnyik V vakcina a debreceni oltóanyaggyárban készüljön.
Debrecenben letették az oltóanyaggyár alapkövét. Az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kijelentette, hogy a jövő év végén már vakcinát gyártanak a létesítményben. Az MTI tudósítása szerint a miniszter ismertette, hogy évente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő vakcina készül majd.
(2021 szeptember)
Nos erről sem hallottam,...... valaki?
 
Íme hazánkban vége a covid járványnak.
„A járvány tartósan kedvező lefolyására tekintettel, a járvány intenzív szakaszára létrehozott koronavirus.gov.hu honlap január 1-jétől megszűnik” - jelentette be a kormányzati honlap.
........lényegében egyetlen pillanatig sem felelt meg annak a célnak, amire létrehozták: a megfelelő tájékoztatásnak.
Arról, hogy településenként milyen súlyos a járványhelyzet, semmit sem lehetett megtudni.
Több esetben előfordult, hogy a kevés adat között téveseket adtak meg, felcseréltek 5-öst 9-esre, vagy a 43-at 34-re, de előfordult, hogy az új fertőzöttek száma meghaladta a teszteltekét.
a napi sajtótájékoztatókat előbb úgy tartották meg, hogy azokon nem lehetett élőben kérdezni, majd teljesen megszüntették azokat. Aztán a napi jelentéseket is hétvégi szünetre küldték, és akkor sem hozták vissza, amikor visszaerősödött a járvány.
ja...volt nemzeti konzultáció is!!!!!
a válaszadók 96 százalék ért egyet azzal, hogy veszélyesebb korszak kezdődött, Magyarországot meg kell erősíteni.
94 százaléka szerint a lehető leggyorsabban meg kell emelni a minimálbért, 98 százalékuk pedig fontosnak tartja, hogy a családtámogatások, a nyugdíjak és a munkát terhelő alacsony adók alkotmányos védelmet kapjanak.
99 százalék szerint el kell érni, hogy Európában Magyarországon legyenek a legalacsonyabbak a munkát terhelő adók.
a konzultálók 99 százaléka utasítja el a migránsok kötelező szétosztását, vagyis csaknem mindenki egyetértett azzal, hogy nem lehet rákényszeríteni a migránsokat egyetlen országra sem.
........
(ez a járvány hatása az agyakban)
 
Hol? Merthogy az Omikron is már kikerüli a vakcinákat. Az ellene készített Pfizereknek pedig hűlt helye. Szeptemberben a gov.hun jelezték, hogy megjött az első szállítmány, amivel az eü.seket oltják először, aztán az időseket, de lehet rá regizni. Csakhogy nem lehet. És azóta sem hallani róla. Azt is írták, hogy idén még 3, jövőre 6 és fél millió adag érkezik. Hol van? Volt? Nincs? Ki lopta el megint? Elküldték az oroszoknak ajándékba Kárpátaljáért? He. Márciusban kaptam emlékeztető oltást, szeretnék omikron ellenit is, de mindenhonnan csak automata levelet kapok az érdeklődésemre. Azóta átestem az Omikronon, enyhe volt, de nem ad védettséget. Viszont én 4 Pfizert kaptam. Azok, akik - az igazoltan gyenge - lám, mi van Kínában - kínait kapták, idősek és betegek, rosszabb helyzetben vannak. Orbánék talán még 40 ezer halottat akarnak, akik nagy része nyugdíjas volt - lesz, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetniük nekik?
Az omikron ellen nincs hathatós védőoltás.
A bajorok már hetekkel ezelőtt kiküldték a mailt, hogy az oltóközpont január 1-el megszűnik, az ez utáni dátumra foglalt időpontok törlésre kerülnek. Akinek ezt megelőzően sem volt időpont foglalása, annak a regisztrációját a rendszer már automatikusan törölte.
A rádióban kb. óránként elhangzik, hogy a covid járvány megszűnt.
 
No ez új nekem.
Egy ismerősöm a közelmúltban kapta el (másodszor) és 2 hétig betegállományban volt.
(Igaz, az elsővel addig volt intenzíven és hónapokig szenvedett a mellékhatásaitól.)
Németország, nem Mo.
A kórházból nem tud a munkahely kikérni, de táppénzről visszarendelhet, és vissza is rendel, elég a létszámhiányra hivatkoznia.
 
Az omikron ellen nincs hathatós védőoltás.
A bajorok már hetekkel ezelőtt kiküldték a mailt, hogy az oltóközpont január 1-el megszűnik, az ez utáni dátumra foglalt időpontok törlésre kerülnek. Akinek ezt megelőzően sem volt időpont foglalása, annak a regisztrációját a rendszer már automatikusan törölte.
A rádióban kb. óránként elhangzik, hogy a covid járvány megszűnt.
Ha nincs, akkor miért vettünk 9 milliót belőle? Szeptemberben az -es és 2-es variáns elleni jött, a többi pedig a 4-es és 5-ös ellen hatásos. Minthogy lassan 10 hónapja kaptam az utolsót, mindenképp kellene egy, ahogy az influenza ellenit is évente felveszem. De hová lett a szállítmány? Tud róla valaki valamit? Most olvasom én is, hogy az oltási infós oldal megszűnik. De még mindig hetente 50-60 halál, 4-5ezer új fertőzött van - már akikről tudunk. Ám az emberélet nem drága nálunk, szép Magyarországon.
 
Ha nincs, akkor miért vettünk 9 milliót belőle?
Erre a válasz legfeljebb Ursula von den Leyen tudja, ő intézte az uniós vakcinavásárlást.

Szeptemberben az -es és 2-es variáns elleni jött, a többi pedig a 4-es és 5-ös ellen hatásos.
Mi csak annyit látunk, hogy a 4x oltott is ugyanúgy elkapja, mint az oltatlan. Többek között ezért is szűnhetett meg az oltási kötelezettség (meg persze a sok pályaelhagyó miatt)

Minthogy lassan 10 hónapja kaptam az utolsót, mindenképp kellene egy, ahogy az influenza ellenit is évente felveszem. De hová lett a szállítmány? Tud róla valaki valamit?
Nem tudok új oltóanyagról. Németországban kizárólag a régivel oltottak kb. szeptember végéig. Azóta teljes a csönd.
 
Erre a válasz legfeljebb Ursula von den Leyen tudja, ő intézte az uniós vakcinavásárlást.


Mi csak annyit látunk, hogy a 4x oltott is ugyanúgy elkapja, mint az oltatlan. Többek között ezért is szűnhetett meg az oltási kötelezettség (meg persze a sok pályaelhagyó miatt)


Nem tudok új oltóanyagról. Németországban kizárólag a régivel oltottak kb. szeptember végéig. Azóta teljes a csönd.
1672249977650.png
 
A Kínából a karácsonyi ünnepekre Olaszországba érkező utasok több mint fele pozitívnak bizonyult a Covid-teszten a Malpensa milánói repülőtéren, jelentette be Guido Bertolaso lombardiai tartományi jóléti felelős szerdán, írja az MTI. Az egészségügyi tárca a Kínából érkezők kötelező tesztelését mérlegeli.
...( már késő ilyenkor mérlegelni..)
Az illetékes példaként említette a Pekingből december 26-án kora este érkezett járatot, amelynek százhúsz utasából hatvankettőnek a tesztje lett pozitív.
az érkezők, beleértve a pozitívnak bizonyultakat, valamennyien tünetmentesek voltak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,805
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére