Hírek Kínában hiába terjed robbanásszerűen a koronavírus, továbbra sem kérnek a nyugati vakcinákból

Kína nem hajlandó nyugati vakcinát vásárolni, és inkább továbbra is saját fejlesztésű vakcinájukra hagyatkozik, hiába bizonyosodik be, hogy a készítményük az omikron variáns ellen kevésbé hatékony. Az ország vezetője, Hszi Csin-Ping elkötelezett az eddigi szigorú lezárásokat alkalmazó Covid-politikája mellett is.

Kínában egyre nagyobb az elégedetlenség, miután 2020 óta folyamatosan szigorú korlátozások vannak életben a koronavírus-járvány miatt, miközben a világ többi országában ezeket már nagy részben feloldották. Sok kínai városban annak ellenére próbálják lazítani a kijárási szabályokat és a karanténkötelezettségre vonatkozó előírásokat, hogy rekordmennyiségű a megbetegedések száma.

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, több kínai városban is az utcára vonultak, hogy tüntetésekkel fejezzék ki az elégedetlenségüket. Azonban ezek a megmozdulások egyelőre a hírek szerint egyáltalán nem veszélyeztetik a Kínai Kommunista Párt stabilitását.

1670152897095.png
 
Ki és honnan veszi, hogy rekord megbetegedés van Kínában? A hivatalos adatok szerint napi 4000? És összesen 340 ezer 2 év alatt? Valaki viccel, ugye?
Azt kellene megnézni, hogy csak hapciznak-e vagy meg is halnak-e. Ha előbbiről van csak szó, akkor minek az oltás mindenkinek?
 
Januártól Németország már az egészségügyi dolgozók oltáskötelezettségét is megszünteti, mivel az új variánsok ellen az oltások nem bizonyultak hatékonynak.
 
Januártól Németország már az egészségügyi dolgozók oltáskötelezettségét is megszünteti, mivel az új variánsok ellen az oltások nem bizonyultak hatékonynak.
Teszem hozzá:

a gyermekklinikák már most képtelenek kezelni a helyzetet /a gyerekek karanténban, maszkban voltak, nem fertözödtek át korosztálynak megfelelöen/ mert a gyerekeknél csöstül jön az ami az elmult 2 évben kikerülésre vezetett. Ez most döbbenetes állapotokat okozott.
Mindamellett az eü. személyzet jelenléte az egész országot tekintve 55%, 45 % beteg, lábadozik,szolgálatképtelen /ez utóbbi tény nem uj, legalább augusztus óta igy van. Ok: a személyzetre nézve kötelezö oltások mellékhatása adta betegeskedés/
 
Utoljára módosítva:

Nos nem tudom (azért írom hogy nem tudom mert mindenki mást mond az én tapasztalatom) én mióta nem viselek maszkot azóta nátha, torokfájás rekedtség körülöttem szintén.
Vagyis szerintem volt értelme a maszknak és az oltásoknak.
 
A maszk viselése nem lesz tiltott a jövőben sem.
Csak nem lesz kötelező a használata. (egészségügyi intézményekben január 20-ig még marad)
 
:D

„Mi nem úgy vagyunk sikeresek, ahogy mások szeretnék, hogy sikeresek legyünk. Mi a magunk magyar kínai módján vagyunk sikeresek"

/Orbán Viktor/Teng Leng/
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

Biróné Cs. Katalin wrote on ladysla's profile.
Kedves Ladysla, kérlek segíts!
Évek óta nem voltam a fórumon. Hogyan lépek be az e-bookok lapjaira? Hová írom be a 20 mondatot? Érvényes még ez a követelmény? Válaszodat előre is köszönöm.
Biróné Cs. Katalin (Biseka)
pomagrade wrote on Kincsesbolygó's profile.
Szia! Sajnos nem sikerült még megtalálnom a Viszkok Fruzsi könyvet... Ha szembejön, felteszem majd :)
Hello everyone!!! The Rnata Nativity Bundle pattern is now available!!! Anyone here who already has it and wants to share it?
Erinna Lee has just released a new book: Enchanted Woodland Amigurumi... I hope someone will post it on the forum soon!
remélem jól csinálom!

Statisztikák

Témák
37,865
Üzenet
4,729,949
Tagok
610,732
Legújabb tagunk
TarZsuzsa1971
Oldal tetejére