Kína most Kanadát fenyegeti, amiért felfüggesztették a kiadatási megállapodásukat Hongkonggal

Kína ellenlépéseket helyezett kilátásba hétfőn Kanada ellen, amiért felfüggesztette a kiadatási megállapodását Hongkonggal a különleges közigazgatási státusú városban a múlt héten hatályba lépett, új nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva.

Csao Li-csien, a kínai külügyi tárca szóvivője azt mondta: Peking fenntartja magának a jogot, hogy ellenlépéseket tegyen Kanadával szemben. Azt viszont nem részletezte, hogy milyen ellenlépésekről lehet szó.Ottawa a múlt pénteken jelentette be, hogy felmondja a kiadatási megállapodást, és korlátozza a katonai és belbiztonsági célokra felhasználható cikkek Hongkongba irányuló exportját, vagyis a kínai anyaországra vonatkozó szabályokat alkalmazza a továbbiakban Hongkongot illetően is.

Június 30-án a kínai parlament elfogadta az új nemzetbiztonsági törvényt, ami kimondja, hogy kínai bírókat delegálhatnak a hongkongi bíróságokra és a kínai erőszakszervezetek irodákat nyithatnak a városban. Emellett terrorveszélyre hivatkozva illegálissá tették az elszakadási törekvéseket, a felforgatást és az idegen erőkkel való összejátszást is, ami válasz a 2019 szeptemberben indult tüntetéssorozatra.

Kína nem először fenyeget más országokat Hongkong kapcsán, a múlt héten az Egyesült Királysággal szemben lebegtette meg, hogy következményei lesznek annak, ha állampolgárságot adnak a Hongkongból menekülőknek.

(MTI)
upload_2020-7-6_18-17-50.jpeg
 
Ez itten keleten nem újdonság hozzá voltunk szokva hogy egy gazdasági (katonai) nagyhatalom hogyan is kényszerítheti ránk az akaratát.
Most a nyugat is kezdheti az alkalmazkodást.......
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,618
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére