Kísérletek, "varázslatok"

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Víz kísérlet - ég-e a gyertya a víz alatt?

watrglas.gif

Tudnád a választ arra, hogy miből van a gyertya? Ha a paraffinra gondoltál, nagyon jól tudtad, s ha már ezzel tisztában vagy, azt is fontos hozzátenni, hogy milyen lényeges tulajdonsággal rendelkezik ez az anyag. A paraffin a vízhez hasonlítva abban tér el attól, hogy kisebb a súlya a víznél, ezért nem süllyed el. A kísérlet során ez az információ lényeges lesz.

Kevés dologra lesz szükséged, ezek a következők:

candle.psd.jpg

1 vastagabb gyertya
egy üvegpohár
víz
egy szélesebb fejű szög

A dolgunk annyi lesz, hogy töltsük meg a poharat vízzel, de ne teljesen tele, csak körülbelül a kétharmadáig! Mivel a paraffin könnyebb a víznél, ezért függőlegesen beleállítva biztos, hogy eldőlne, s hogy ezt megelőzzük, a gyertya aljába szúrjunk bele egy nagy fejű szöget, ettől nagyobb súlya lesz, és állva marad a vízben. Ha meggyőződtünk arról, hogy stabilan áll és a kanóc is a víz fölött van, akkor minden rendben van, most már meggyújthatjuk a gyertyát.
Ha így teszünk, akár hiszed, akár nem, a gyertya még akkor sem fog elaludni, ha eléri a víz felszínét. Sőt, még a víz alatt is égni fog!
Hogy mi lehet az oka? A víz folyamatosan hűti a gyertyát kívülről, ennek pedig az a következménye, hogy a gyertyából megmarad egy vékonyka külső fal, csak befelé fogy a paraffin. Ez a vékony fal pedig védi a lángot, és megakadályozza a víz beáramlását a gyertya belsejébe.
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Víz kísérlet - Hány iratkapcsot dobhatunk egy vízzel teli pohárba?

AUTOSCALED45pcpapercliphugefalsecolourbgDHD.jpg



egy pohár
víz
sok fém gémkapocs

Öntsünk tele egy poharat színültig vízzel, majd egy pillanatra álljunk meg. Mielőtt elvégzed a kísérletet, becsüld meg, hogy melyik az a szám, amennyi gémkapocstól már kicsordulna a víz a pohárból. Ha a becslés megtörtént, jegyezd meg vagy írd le a számot, majd kezdj hozzá a kísérlethez. Nagyon óvatosan csúsztasd a gémkapcsokat egyenként a vízbe, s meg fogsz lepődni a végeredményen. A víz felszíne a sok gémkapocstól egy léggömb módjára megemelkedik, majd egyszer csak kicsordul. De amíg ez bekövetkezne, akár száz gémkapocs is a pohárba kerülhet. Ha nem hiszed, próbáld ki, s te magad is meggyőződhetsz róla!
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Víz kísérlet - Forralhatunk vizet papírzacskóban?

Szükséged lesz hozzá:

glass.gif

egy papírborítékra,
egy gyertyára,
gyufára,
és vízre.


Ha mindent előkészítettél, akkor kezdjük el a kísérletet!
A levélborítékból formálj egy tölcsért, majd tölts bele néhány teáskanálnyi vizet. Gyújtsd meg a gyertyát, majd a vízzel megtöltött papírtölcsér csúcsát tartsd a gyertya fölé! Arra figyelj oda, hogy a tölcsér száraz részét nem érheti a láng! Ha vársz így néhány percet, a tölcsérben lévő víz hamarosan felforr.

candle.gif

A kísérlet tehát sikerült, de hogy lehet az, hogy a papír kibírta ezt a magas hőmérsékletet? A gyertyaláng hőmérséklete kereken 400 °C, így egyértelmű, hogy könnyen meggyújthatná a papírt. Ezzel szemben viszont a forrásban lévő víz hőmérséklete a gyertyalángéhoz viszonyítva csak 100 °C, ennél magasabbra nem melegszik. Amíg víz van a tasakban, addig a papírt nem engedi jobban felmelegedni, ezért lehetséges, hogy nem gyullad ki a tölcsér. Amikor a kísérletet végzed, légy nagyon óvatos és figyelj oda, nehogy meggyulladjon a papír és neked vagy a lakásban bármilyen dolognak kárt okozzon. Jó kísérletezést!
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Víz kísérlet - Mi tartja a fóliát a pohár száján?

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->[FONT=&quot]A kísérlethez szükségünk van pohárra, egy vékony műanyag fóliára (irattartó tasak egy darabja), vízre.
[/FONT]<!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> [FONT=&quot]A poharat teljesen megtöltjük vízzel. A vízzel telt pohár tetejére rátesszük a fóliát és hirtelen fejtetőre állítjuk. Mi tartja a fóliát a pohár száján? Erre a kérdésre a külső légnyomás ad magyarázatot.[/FONT]
[FONT=&quot] [/FONT]
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Víz kísérlet - Készítsünk vízcsapot!

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Egy félliteres műanyag üdítős palack alját forró szöggel kilyukasztjuk és megtöltjük vízzel. Ha a kupakot rácsavarjuk az üveg tetejére a víz nem folyik ki az üveg alján. A külső légnyomás és a víz felületi hártyája elég erős ahhoz, hogy az palackban lévő vizet megtartsa. A kupak lecsavarásával megnyithatjuk a vízcsapunkat!
A víz fölé ekkor külső légnyomású levegő kerül és ez kipréseli az üvegből a vizet. A kupak zárásával ismét elzárhatjuk a vízcsapunkat.
 

bobebababa

Állandó Tag
Állandó Tag
Hűtőszekrény helyett!

kellékek:-2 kávéskanál darált hús
-1/2 kávéskanál só
-2 befőttesüveg felcímkézve

Tégy 1-1 kávéskanál húst az üvegekbe.Az egyikhez keverd hozzá a sót,és írd rá a címkére,hogy sós hús,a másikra,hogy sótlan hús!
Fedd be mindkét üveget,és tedd őket egymás mellé a kamra egyik polcára.Egy héten át naponta nézd meg az üvegeket.Mit látsz?
Mit érzel?

Megoldás:
Az étel megromlásának oka,hogy millió és millió baktérium nyüzsög és dolgozik bennük.A só megöl a bacikat,és így megakadályozza az élelem megromlását.
A hűtőben tárolt étel azért nem romlik meg, mert a hideg megbénítja a baktériumokat,így nem tudnak szaporodni!
 

bobebababa

Állandó Tag
Állandó Tag
Varázsoljunk lisztet!

Kellékek:-egy búzaszem
-harapófogó
-nagyító
-papírlap(ha lehet, színest)

Alaposan nézd meg a búzaszemet.Jobb,ha nagyítón keresztül vizsgálod.A mag egyik csücskén kicsiny,ráncos részt látsz.Ezt nevezik csírának.A magot sárgásbarna burok fedi.A búzamagvak hüvelyét úgy hívják,hogy pelyva.Most nyomd szét harapófogóval a magot úgy,hogy minden darabkája a papírra hulljon.
Mit veszel észre?Látod-e azt a fehér port,ami a mag belsejéből jött elő?Ezt a fehér,porszerű anyagot válaszd el a mag egyéb maradékaitól,és told a papír egyik oldalára.

Megoldás:

Ez az anyag már fehér liszt!A magocska többi része a burok és a csíra.
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Levegő - Mi van a pohárban - avagy a levegő nem semmi

levego200.jpg
Szükséges eszközök

Egy nagyobb, vízzel félig megtöltött átlátszó tál, egy átlátszó pohár.

Eljárás
A poharat nyomjátok szájával lefelé a tálba, ezután lassan húzzátok ki a vízből, közben tartsátok egyenesen. Nézzetek bele, majd a poharat ismét nyomjátok bele a vízbe szájával lefelé, de most kissé döntsétek is meg.

Megfigyelés
Az első merítésnél száraz maradt a pohár belseje. A második alkalommal a megdöntött pohárban buborékok szállnak fel a felszínre.

Magyarázat
A pohár nem üres, levegő van benne, ami nem engedte behatolni a vizet. A levegő gáz halmazállapotú, színtelen, szagtalan. Láthatóvá tehető azonban, amikor folyadékon buborékoltatjuk keresztül.
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Levegő - Töltsük át a levegőt!

levego_attolt200.jpg
Szükséges eszközök

Egy félig vízzel töltött átlátszó tál, 2 pohár.

Eljárás
Az egyik poharat merítsétek meg színültig vízzel, majd fordítsátok szájával lefelé. A másik kezetekkel nyomjátok bele a vízbe a másik poharat, szintén szájával lefelé. Tartsátok mindkettőt szorosan egymás mellé. A levegővel teli pohár szája legyen kissé lentebb, mint a vízzel telié és kerüljön kissé a másik pohár alá. Ekkor a „levegős” poharat kissé döntsétek meg.

Megfigyelés
Az enyhén megdöntött pohárból légbuborékok szállnak fel a teli pohárba, majd lassanként kiszorítják belőle a vizet.

Magyarázat
A levegő könnyebb, mint a víz, ezért felfelé távozik. Így mondhatjuk, hogy „áttöltöttük” a levegőt, hiszen felfogtuk a buborékokat a másik pohárral.
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Levegő - El tud-e merülni a vízben két gumimaci anélkül, hogy nedves lenne?

gmaci200-1.jpg
Szükséges eszközök

Egy vízzel félig töltött nagyobb tál, 2 gumimaci, egy teamécses alumíniumtálkája, és egy csipet vatta, amivel kibéleljük az edénykét.

Eljárás
Béleljük ki vattával a kis „csónakot”, majd helyezzük bele a két gumimacit. Helyezzük rá az alumíniumtálkát a vízre, hogy ússzon.
Borítsuk az üres poharat szájával lefelé a macik fölé, majd egyenesen tartva lassan nyomjuk le a tál aljáig. Ezután ismét húzzuk ki lassan a vízből a poharat, és várjuk meg, míg az utasok ismét a felszínre úsznak.

Megfigyelés
A tál átlátszó falán keresztül látható, hogy sem a vatta, sem a macik nem lettek vizesek a búvármerüléskor. Általában igen meglepődnek a gyermekek, amikor tapintással is érzékelik, hogy minden száraz maradt.

Magyarázat
A pohárban lévő levegő nem tudott távozni a víz felszínén, mert felfogta a bemerített pohár. A bent lévő levegő nem engedte be a vizet. A búvárharangok is ezen az elven működnek.
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Tűz - Mi ég a gyertyán?

tuz_eg200.jpg
Szükséges eszközök

1 gyertya tartóban, 1 szál kanóc, 1 szál hurkapálca az izzításhoz, 1 doboz gyufa, tűzálló alátét.

Eljárás
Próbáljátok közvetlenül a viaszt meggyújtani! Mi történik? Próbáljatok meggyújtani egy kis darab kanócot, ami külön van a gyertyától! Mi történik?
Most gyújtsátok meg a gyertyában lévő kanócot! Legalább fél percig égessétek, hogy cseppfolyóssá olvadjon a viasz. Fújjátok el a gyertyát! Gyújtsátok meg a hurkapálcát, tartsátok a végét a gőzölgő viasz fölé - de ne a kanóc közelében!

Megfigyelés
A viasz és a kanóc önmagában nem gyullad meg. A gyertya viszont égni kezd, amikor a gőzölgő viasz fölé tartjuk a hurkapálcát, akkor is, ha nem érintkezik a kanóccal. A láng átkerül a hurkapálcáról a kanócra.

Magyarázat
A gyertyának az égéshez oxigén mellett a viaszra is szüksége van. Amikor meggyújtjuk a kanócot, az felforrósítja a viaszt és folyékony lesz. A kanóc összesodort pamutszálakból készült, a hajszálcsövesség elvén egészen a végéig felszívja a folyékony viaszt. Ezt az égő kanóc tovább forrósítja és elgőzölögteti. A kanóc körüli lángot a levegő oxigénjével keveredett égő viaszgőz képezi. A hurkapálcáról azért kerül át a parázs a kanócra, mert a viasz gőze az oxigénnel keveredve gyúlékony elegyet alkot.
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Tűz - Egy gyertyának két lángja - Miért sötétebb a belsejében a gyertyaláng?

tuz_dupla200%281%29.jpg
Szükséges eszközök

1 gyertya tartóban, 1 facsipesz, 1 fél cm átmérőjű fémcsövecske, 1 doboz gyufa, tűzálló alátét.

Eljárás
Gyújtsátok meg a gyertyát! Alaposan szemléljétek meg a lángját, írjátok le, hol sötét, hol világos a színe. Ezután fogjátok meg a cső felső végét a facsipesszel, a másik végét pedig tartsátok a gyertyaláng közepébe. A csőből fehér gőz fog felszállni. Hogy meggyőződjünk, milyen gőz is ez, próbáljátok meggyújtani a gyufával.

Megfigyelés
A fehér gőz nem más, mint a gyertyaviasz gőze, mely a gyufával meggyújtható.

Magyarázat
A gyertyaláng a közepe felé sötétebb. Itt is megtalálható a viasz gőze, azonban ez nem ég, mert a gyertyaláng belsejében nincs elegendő oxigén.
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Tűz - A gyertya lángjának vizsgálata fogpiszkálóval, avagy hol a legforróbb a gyertya

tuz_szenes200.jpg
Szükséges eszközök

1 gyertya tartóban, 1 szál fogpiszkáló, 1 doboz gyufa, tűzálló alátét.

Eljárás
Gyújtsátok meg a gyertyát! A fogpiszkálót vízszintes irányban tartsátok bele a lángba, ott ahol mind a sötét, mind a világos zóna megtalálható, majd mozgassátok kissé a láng belsejében. Ezután nézzétek meg a fogpiszkálót. Hol van jobban elszenesedve és mit jelent ez?

Megfigyelés
A fogpiszkáló kissé megpörkölődött. Az a része, ami a láng külső területébe ért, jobban elszenesedett, mint a közepe felé.

Magyarázat
A megégett fogpiszkálónak azért kevésbé égett a középső része, mert a láng közepében alacsonyabb a hőmérséklet. Már az előző kísérletben láthattuk, hogy a láng közepén nincs elegendő oxigén a viaszgőz égéséhez.
 
Oldal tetejére