Kódfejtés

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
Én a magam részéről kevésnek találom a 24 órát, mert nem biztos hogy mindenki naponta rá tud nézni a topic-ra. Pontozás? Mégis milyen elvek alapján? Esetleg az első 6 megfejtő nevét nevét sorrendben ideirom. De szivesen olvasnám más véleményét is.


A 24 óra arra elég, hogy meg lehessen fejteni. nem olyan nehéz ez. Most a 2. 24 órában nem is kaptam megfejtést, azt hiszem, csak az iwiwről.
A pontozásomnál nem számít a sorrendiség, éppen azért, mert mindenki más időpontban látja meg a feladványt. Azonkívül más dolga is van, de annyit meg tud tenni, hogy a 24 óra letelte előtt elküldi a megfejtését. Én is szívesen olvasnám más véleményét is, mindenesetre ezt most lezárom, mert az elején azt írtam, hogy 48 óra lesz, és az már letelt. Az is a 24 óra mellett szól, hogy több mint 300-an olvasták a játékot, de beküldeni ennyien küldték be. Elképzelhető, hogy még kóstolgatják, és később beszállnának. A pontozásnak semmi jelentősége ebből a szempontból, csak egy keretet ad a játéknak. nem kell túl komolyan venni.
 

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
Az első forduló eredményhirdetése és megfejtése:

ZLKMELZPVCL–––––––NAGYKANIZSA
OACVFNIU–––––––––––VESZPRÉM
UPCERTS––––––––––––-MISKOLC
ELTRSCL––––––––––––-KALOCSA
AKAN–––––––––––––––-EGER
CVRUDLHBATM––––––SZOMBATHELY
CVAKAG––––––––––––-SZEGED
EASCEAUIH––––––––––KECSKEMÉT
HLHL––––––––––––––––TATA
DYGLFACH––––––––––-BUDAPEST
DIEICSCLDL––––––––––BÉKÉSCSABA
GADNASAZ––––––––––-DEBRECEN

Ezek voltak feladva. a megfejtők sorrendben:

Eniko05 93
Krampusz8 93
aanne_36 93
ebalint 93
mamono 93
botanika 93
XY az iwiwről 93


Feladat:
November rain: 93
 

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
Javasolnám Ebalintnak, hogy ő is írja ki a megfejtést, és a beküldőket. Nem valószínű, hogy lesz aki 2 oldalt visszalapoz, hogy most fejtse meg a játékot. De ha megfejtené, akkor lesz következő, azzal lehet majd játszani.
 

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
A következő forduló feladványa.:

A kölcsönösség jegyében legyenek:
KANADAI VÁROSOK

UFGPQOUIM
PFDBFMW
QLLFEF
IATQGLQG
VOINIP
ESGGSYIB
JFTSDLQG
MIBSGF
JFDSRFK
USPLQMSF
YMSGPI FDNIML
PJFMDQLLILQEG

Ez is 12 város. 24 órán keresztül lehet küldeni a megfejtéseket. a privát üzenőmbe.
Ha jól számoltam, akkor ez 98 betű, ennyi pont jár a megfejtőknek.

JÓ JÁTÉKOT :D:D:D
 

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
Szevasztok!:)

Már el is küldtem a megfejtést a kanadai városokra!

Ja, az előbb regisztráltam, én voltam az iwiwes kívülálló!

Üdv!
klepats
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Az állatos rejtvény megoldása (mint már sokan tudják):

GORILLA DELFIN PUMA SZALAMANDRA KENGURU KOBRA SAS MEDVE TEVE CSINCSILLA KOLIBRI ZEBRA

A helyes megfejtők időrendi sorrendben:
Eniko05, November rain, Mamono, Aanne_36, Krampusz8, klepats
 

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
Hozzáteszem, nagyon jó volt az állatos rejtvény, :) köszönet érte, és gratula. én most már nem készítenék egyelőre több játékot, adok lehetőséget másnak is, hogy kipróbálhassa kreativitását. ;)
 

aanne_36

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok.
Remek játék ez, de szerintem is kevés a 24 óra. Ha már kell legyen egy határidő, hagyjátok meg a 48 órát, így lehet próbálgatni, élvezettel megfejteni a feladványt, kapkodás nélkül. Mind azt hírdetjük, hogy: a lényeg a játék.
Kellemes játékot, szép estét mindenkinek!
 

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, határidő azért kell, hogy valami keretet adjunk a játéknak. Azt gondolom, ha valaki leül és megpróbálja megcsinálni, nem hiszem el, hogy 1 órán belül nem oldja meg. ..vagy legyen 2, de abban már benne van az is, hogy kicsit abbahagyta. :DAz első játéknál Ebalint kivételével mindenki 24 órán belül küldte a megfejtést, ("aanne_36" 8 órán belül)de hát új volt a játék, lehet, nem is látta hamarabb.Még botanika küldte később, meg klepats, de ők nem is tudtak a játékról korábban. A mostani kanadai városokat eddig négyen küldték be, kivétel nélkül mindenki 2 órán belül.
Attól tartok, ha 48 óra lenne, túl vontatott lenne, és a játékosok nem követnék annyira, mikor van kint új játék.
A 48 órában inkább az van benne, hogy majd megoldom, mert van még rá 2 napom.
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, csak azt ne felejtsük, hogy amikor te kiteszed a feladványt, és amikor a játékos elolvassa, az akár több óra időeltolódás is lehet. Az embernek azért munkája is van, az állatokat is meg kell etetni, stb...
Közben csináltam egy másik fejtörőt, de előbb megvárnám a kanadai városok fejleményét, hogy ne torlódjanak egymásra a feladatok.

Igen, határidő azért kell, hogy valami keretet adjunk a játéknak. Azt gondolom, ha valaki leül és megpróbálja megcsinálni, nem hiszem el, hogy 1 órán belül nem oldja meg. ..vagy legyen 2, de abban már benne van az is, hogy kicsit abbahagyta. :DAz első játéknál Ebalint kivételével mindenki 24 órán belül küldte a megfejtést, ("aanne_36" 8 órán belül)de hát új volt a játék, lehet, nem is látta hamarabb.Még botanika küldte később, meg klepats, de ők nem is tudtak a játékról korábban. A mostani kanadai városokat eddig négyen küldték be, kivétel nélkül mindenki 2 órán belül.
Attól tartok, ha 48 óra lenne, túl vontatott lenne, és a játékosok nem követnék annyira, mikor van kint új játék.
A 48 órában inkább az van benne, hogy majd megoldom, mert van még rá 2 napom.
 

mamono

Állandó Tag
Állandó Tag
A kanadai városok nekem is kicsit nehezebben mentek, de így legalább érdekesebb...
Egyébként a 48 óra szerintem is jobb lenne annyiban, hogy nem mindenkinek van lehetősége minden nap a gép elé ülni. És pont jókor, hogy az új kérdésekről ne csússzon le.
 

aanne_36

Állandó Tag
Állandó Tag
Elküldtem a megfejtést.
Van pro és kontra vélemény a 24 és a 48 óra mellett is. Még lehet választani.
Ha szavazás lesz, én a 48 órát választom.
 

Eniko05

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Én nem értek azzal egyet, hogy legyen 48 órás egy-egy játékidő, hiszen, aki játszani akar, annak tényleg elég néhány óra a legbonyolultabb feladványhoz is. Akit pedig nem érdekel ez a játék, annak mindegy, ha egy hónapot fog ott állani előtte a feladvány, akkor sem fog vele foglalkozni. Különben, napi feladatköre mindenkinek van, hiszen felnőtt emberek vagyunk valamennyien. De a játékra is szívesen szakítunk időt, ha akarunk. És abból sem lesz senkinek kára, ha épp egy játékban nem tud részt venni. Nem esik el senki a nyereménytől, hiszen az nincs eleve... De, játszani jó, és HAJRÁ!!! Izgatottan várom a következő feladványt! Az eddigiek szuper jók voltak! ;) Csak gratulálni tudok hozzájuk a készítőiknek is!
 

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsi, de bármit teszek, nem tudom behívni az 5. oldalt az eddigi 6-ból.

Krampi

Szia Krampi!:)

Szó se róla, erősen rakoncátlankodnak ezek az oldalszámok!
Az oldalszámok legvégén található egy lefelé mutató nyíl (háromszög), rákattintva beírhatod a kiugró ablakba a kívánt oldalszámot.
Néhány esettől eltekintve műszik!:)

Üdv!
klepats
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Az állatos rejtvény megfejtőinek 74 pont "jutalom" jár

A helyes megfejtők időrendi sorrendben:
Eniko05, November rain, Mamono, Aanne_36, Krampusz8, klepats

Holnap majd közzéteszek egy HANGSZERes elmeserkentőt!
 

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos én sem tudom elolvasni az 5 oldalt, de Enikővel értek egyet, ne húzzuk el nagyon, annak nincs értelme. És épp azért mert a játék a lényeg, aki tud rá időt szakítani az fejtse meg, ha örömmel teszi, ha nem jut rá ideje reméljük egy következő játékban részt tud venni, és szeretettel várjuk.
 

November rain

Állandó Tag
Állandó Tag
A kanadi városok játék beküldői sorrendben:

Klepats
Eniko05
Krampusz8
ebalint
mamono
aanne_36

mindenkinek jár a 98 pont.
(Önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy a feladat készítői is megkapják a pontokat, de külön jelezzük is, hogy nekik játékkészítésből van, és mennyi pontjuk.)

Ez pedig az összesített állás:
(zárójelben a játékok száma)

aanne_36 (3) 265
ebalint (3) 265
Eniko05 (3) 265
Klepats (3) 265
Krampusz8 (3) 265
mamono (3) 265
November rain (3) 265
botanika (1) 93

feladat:
November rain 93+98
ebalint 74

eddigi feladatok:
magyar városok
állatnevek
kanadai városok.


jöhet a következő :D
 

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
feladványom

Szevasztok!:)

Csináltam én is egy feladványt, ezennel közkinccsé teszem!

A téma ismert magyar költők, írók.
Kicsit terjedelmesebbre sikeredett, 15 név, 171 betű, tehát ugyanannyi pont is jár érte!
A megfejtéseket 24 órán belül kérem magánüzenetben eljuttatni hozzám!

Jó játékot, jó szórakozást!:)

SKSPU DRPTL
SQU XPQKX
DYJLXA SMMOFS
DYESO GYK
BRKQTPUO BZJS
ISFSLLO IRFOPM
VXMHAO LRPQTK
GYKOWJ JLOBGTPQ
GYKS AXKXPW
ETLJMTFRPUO QXJLH
MYMC RKVRQ
DNCRLJ BUNFS
ISIOML GOCRFU
EXKMZLJ OGKX
KSQPYMO GOEFYL

(Remélem, nem csúszott be semmi hiba a feladványba!)
 

Krampusz8

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia klepats!

Köszi a szép feladványt, jó volt vele "dolgozni"... Jó szórakozást, eredményes fejtést mindenkinek!

Krampi
 
Oldal tetejére