Kódfejtés

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Drága Arima! Én nem hiszem, hogy ezt a játékot megunná az, aki évek óta játssza. Én egyszer kiebrudalva lettem a CH-ról . És (többek között) ez a játék erősített meg a visszatérésben.Változások mindig vannak, de a lényeg nem változik: Amikor ráérsz játssz!!! Most megszólítva érezvén magamat. Azért adtam ilyen szokatlanul hosszú időt, mert NYÁR VAN :) Én a mai napig Esztergomban voltam a családdal, hét végén megyünk Pestre, ezek után vendégeim érkeznek. Tehát a megadott napig nemigen lesz időm játszani. Le lett írva már, hogy hosszú határidő esetén, tegyen fel játékot, aki készít egyet. Tehát később leszek, és jelenkezem játékra. Sziasztok :)
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Drága Hg1dmt! :)
Nem igazán Te lettél megszólítva, talán csak aktualitást szolgáltattál, itt a tendenciáról van inkább szó, amit próbáltam is érzékeltetni. Jó régen pl. amikor éreztem a kifulladást, - pedig nem volt éppen nyár - azt javasoltam, tartsunk egy kis szünetet, hadd töltődjön fel a játék. Akkor leszavaztatok, de a tendencia folytatódott. Ezért is éreztem, mint jeleztem a lelkesedés, vagy legalább az érdeklődés csökkenését, vagy teljes hiányát. Ha többen lennénk, nem vennénk annyira észre, ha néha egy-egy játékos kiszáll kicsit, majd visszatér, ha hiányzik neki a játék. És egyébként is minden dolognak, jelenségnek van egy felszálló, majd stagnáló és egy leszálló ága. Kár lenne tagadni, hogy most leszálló ágban vagyunk.
Volt olyan nyár - könnyű utána nézni,- amikor az online-t játszottuk, rohantunk játszani, mert akkor az volt a jó. Tudom, hogy nyár volt, méghozzá száraz, mert én mindennap locsoltam a kertben, és épp ideértem a kezdésre. Még biztattak is az akkori játszótársak, hogy locsoljál nyugodtan, megvárunk. Játszottunk ott is átlagban hatan rendszeresen, most nem lehet összeszedni egy partit. De még egyszer mondom, nincs ezzel semmi baj, csak nem szeretném az erőlködésnek a látszatát sem. Természetesen, ha elkapok egy-egy játékot, játszom továbbra is.
Én a mai napig Esztergomban voltam a családdal,
Jééé, múlt héten én is Esztergomban voltam egész héten.
 

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem velünk semmi vészes nem történt, csak semmi pánik, nincs szükség drámai következtetésekre !:) Egyszerűen az otthoni netezés nagy évtizede (cca. 2003-2013) lefutott, az iwiw befuccsolt, a Kvízpart halódik, hadd ne soroljam... Nem véletlen, az asztali PC-k helyett tabletek, okostelefonok viszik a prímet, mindenki lótva-futva netezik! Ezért e bizos pontot a változó netes-világban igyekezzünk ápolni, legalább ilyen üzenőfal módban is!:)
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Üdv a csapatnak!
8 helyes megfejtés érkezett.
Tehát mondhatni aktív a társaság :)
A helyes szöveg:

A játékosság az ember számára sokkal többet jelent, mint más fejlettebb élőlények számára.
A legtöbb állat viszonylag hamar elveszti játékosságát, mert nekik a játék elsősorban a tanulás eszköze.
Az ember, vagyis az emberek többsége azonban egész életében játékos marad.
Mert mi a játékosság?
A játékosság többek között a tumor, a kutatás, a tanulás, a felfedezés, a művészet közös forrása.
----------------
A helyes megfejtők:
Imatei
darlingd
Ebalint
Arima3
Agibo
mile
klepats
Griotte

Köszönöm, hogy időt szakítottatok a játékra.
Mindenkinek szép, kellemes napokat kívánok.
Tibi
 

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
Harmincharmadik kör:
Az állás a játékosság után:
(zárójelben a játékok száma)

Arima3 (12)
darlingd (12)
imatei (12)
klepats (11)
doktorur (10)
agibo (8)
hg1dmt. (8)
Griotte (6)
Mile (4)
oolong (3)
ebalint (2)
CsMarika (1)

feladat:
imatei (5)
Arima3 (3)
doktorur (2)
klepats (1)
hg1dmt. (1)

eddigi feladatok:
valakinek a valamije (imatei)
Víz Világnapja (Arima3)
hézagpótló (doktorur)
tudományos valakinek a valamije (imatei)
hármasok (Arima3)
kód-fejtés (doktorur)
anakronizmus (imatei)
könnyű, kis színes feladvány (Arima3)
74 haladó szó (imatei)
BB és társai 3 (klepats)
eszkimó puszi (imatei)
játékosság (hg1dmt.)
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Arima!
Köszi, hogy megnevettettél, hiszen az ember sokszor a saját "böszmeségén " tud legjobban mulatni.
P=H , Tehát persze, hogy a humorról van szó.
Gyorsolvasással , ahol szinte csak a szavakat olvassuk, nem is nézzük a betűket - nemigen venni észre.
De hát az is igaz, hogy Mi a betűk "zsonglőrjei vagyunk, tehát tettemre nincsen mentség. Megyek a sarokba, szórom a kukoricát. :) :)
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Hamut tudok adományozni ha szűkiben lennél, és korbács is akad a fészerben ha kicsit keresgélek .... :)

És nem értem, hogy P=H ..... nem T=H????
(Mellesleg a zsonglőrök szó második macskakörmét elhagytad - csak lásd, mennyire odafigyelünk,hogy mit írsz!!!)
Most már tényleg nincs mentség! :) Éljen a jóindulatú Humor.
 

Griotte

Állandó Tag
Állandó Tag
Ó, én balga! Elindítottam egy lavinát! Elnézést kérek mindenkitől, legfőképpen Tibitől, mert a tettes én vagyok.
Így jár az, aki nem géppel, hanem kézzel igyekszik határidőig (pedig volt rá 3 hetem :)) megfejteni a feladványt.
Furcsának is találtam, mit keres a szövegben tumor, de nem jártam utána. A kukorica, hamu nekem jár!

ebalint írta:
És nem értem, hogy P=H ..... nem T=H????

P=H ....A kódolt szövegben ami P, az a visszakódoltban H. ;)
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha jól látom szabad a pálya ... nos, akkor itt egy kis üdítő agytorna, aminek "Darwin csuklik" címet adományozom.
Határidőre nem tudom mit mondjak - mindig ez a legnehezebb. :)

QKIKEDÍMQSXZS
NPBPQÍSÉYV
ÍKCDTL IFA
NAEMGILED
JMCDGIDGILNS
QSEXSJQSXZS
ÍKJFKVNKJF
QKIMÍSCVRI
NDCDVGIUBBDÍCD
PIFZYJGIS
JLEMBWD
IFYVGLQCS
CJOQHBLÉYTD
ZDBDÉKBBM
GIREPJYVW
CDBDVXÁYJSE
 

imatei

Állandó Tag
Állandó Tag
:)
Sziasztok!

kutyatej - pitypang
kutyamák - pipacs
kutyatök - burgonya
kutyarózsa - vadrózsa
kutyafejű tatár
azt a kutyafáját!
egykutya
- egyre megy, mindegy
kutyagol
nagykutya
- góré, tulaj, fejes, séf, diri, főmufti, nacsalnyik
kutyaütő - testőr, védelmező
kutya baja
kutya kötelessége
kutyafülét!
kutyaszorító
- galiba, slamasztika, pác, kelepce
kutyafuttában - felületes gyorsasággal, hevenyészve, elhamarkodva
ez se kutya
kutyaharapást szőrével
kutyakomédia
- olyan jelenet, esemény, eljárás, cselekvés, ügy, mely komolytalanná torzulva közönségessé, nevetségessé válik
kutyalakodalom - büntetésül kapott verés; verekedéssel járó lárma, zűrzavar
kutyamosó - tisztiszolga
kutyanyelv - cédula, papírcsík, könyvjelző, slejfni
kutyabőr - a kutyának lenyúzott és cserzéssel kidolgozott, ipari célokra, régen oklevelek írására használt bőre. Ilyen bőrre v. pergamenre írt, (régi) oklevél, adománylevél, ill. általában nemességet igazoló oklevél.
kutyahitű - a mohamedánok szempontjából, a nem mohamedán vallású, hanem keresztény személy; gyaur
fakutya - a csizma lehúzását könnyítő eszköz: egyik oldalán feltámasztott deszkalap, amelynek félkör alakú kivágásába illesztik a lehúzandó csizma sarkát. A Balaton vidékén használt jégszánkó.
kutyaporció - ütleg, botütés, verés, lazsnak, puflag, pufánk, bunyó
vaskutya - régi konyhai eszközként nyárson sütéshez használt, három- vagy négylábú egyszerű vasállvány
kutyaháj - régen főleg köszvény ellen használt kenőcs. Kutyahájjal van megkenekedve: fösvény, zsugori ember.
vízikutya - vidra
futó kutya, meander - kígyódísz, szögletes motívum ismétlődéséből álló szegélydísz az ókori görög művészetben. Művészeti szakszó a kis-ázsiai Maiandrosz folyó neve után.
cerberus - ajtóőr, kapus, portás, janitor, tornácőrző. Az alvilág bejáratát őrző háromfejű kutya.
ebihal - békaporonty. Az összetétel előtagja, az eb származékaként, arra utal, hogy a békaporonty ugyan vízben úszkál, de halnak kutya, azaz hitvány, semmit érő. Lásd még ebadta, ebugatta.
huncut - mai jelentésében: pajkos, hamiskás, csintalan, pajzán. Eredetileg sokkal gorombább szitokszó volt, akárcsak német eredetije, a Hundsfut, amely voltaképp a nőstény kutya párzószervét jelenti: gazember, csirkefogó, szélhámos.
kanári - jelentéstapadással önállósult a kanári madár, kanári pinty, kanári veréb szószerkezetek jelzőjéből. (Fringilla canaria, Canariae Aviculae). A latin szószerkezetekben lévő canarius a Kanári-szigetekről való jelentésű melléknév a Kanári-szigetek latin Canariae insulae nevének első tagjára vezethető vissza, s végső soron a latin canis kutya származéka. A kanárikultusz a Spanyolországon keresztül zajló madárkereskedelem révén terjedt el Európában. Vagyis a Kanári-szigetek a kutyákról kapta a nevét, a kanári pedig a szigetekről.
cinikus - a cinikusok ókori görög filozófiai tan hívei voltak, amely tan szerint a legfontosabb a lélek egyensúlya, a szenvedélyektől és a fényűzéstől való tartózkodás, a konvenciók és az istenhit elvetése. Elnevezésük voltaképp gúnynév (künikosz a. m. "kutyafi, kutyaszerű"), s korabeli ellenfeleiktől ered, akik azzal vádolták őket, hogy "eszménytelenek".
kánikula - nemzetközi szó a latin canicula "kiskutya" nyomán, amely a canis "kutya" kicsinyített származéka. A latin szó egyként jelentette a Szíriuszt, a Nagy Kutya (Canis maior) csillagkép legfényesebb csillagát, s a nyári hőséget, mivel ez az időszak a nevezett csillagkép jegyében szokott beköszönteni.
Kutyakaparó - Petőfi Sándor verse

Megfejtést küldtek: darlingd, hg1dmt, agibo, klepats, Arima3, Griotte.

Köszönöm szépen a játékot!
:)
 
Utoljára módosítva:

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
Harmincharmadik kör:
Az állás a kutyás után:
(zárójelben a játékok száma)

Arima3 (13)
darlingd (13)
imatei (13)
klepats (12)
doktorur (10)
agibo (9)
hg1dmt. (9)
Griotte (7)
Mile (4)
oolong (3)
ebalint (2)
CsMarika (1)

feladat:
imatei (6)
Arima3 (3)
doktorur (2)
klepats (1)
hg1dmt. (1)

eddigi feladatok:
valakinek a valamije (imatei)
Víz Világnapja (Arima3)
hézagpótló (doktorur)
tudományos valakinek a valamije (imatei)
hármasok (Arima3)
kód-fejtés (doktorur)
anakronizmus (imatei)
könnyű, kis színes feladvány (Arima3)
74 haladó szó (imatei)
BB és társai 3 (klepats)
eszkimó puszi (imatei)
játékosság (hg1dmt.)
kutyás (imatei)
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Imatei feladványai - nem először - engem további kutakodásra késztetnek. Most is így történt a kutyással, és valahogy odatévedtem egy szótörténeti játszótér nevű oldalra, ami nagyon érdekes. Olyannyira, hogy nem is értek benne mindent...egyelőre. gondoltam, hátha más is szívesen böngész ilyen helyeken. :cool:
 

imatei

Állandó Tag
Állandó Tag
Erre a helyre gondolsz? No itt aztán röpködnek a szakkifejezések. Nekem eddig röptében csak az " informatikán belül is közismert az ún. magyar jelölés"-t sikerült elkapnom. De érdekesnek tűnik..., és még nem böngésztem végig.:)
Egyébként én innen és innen nyertem inspirációt most is.
 
Utoljára módosítva:

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, erre gondoltam. Én most pl. a Mellékletek címszó alatt levő táblázatokba próbálok belemerülni. egyébként itt valahol találtam a kutya szó etimológiájáról is.
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Tényleg érdekes oldal, de a logikája számomra kibogozhatatlan. Van benne Fábry-féle design center és Ici-pici kis mese Joós Jutkától. Meg egy csomó üres oldal ....
 
Oldal tetejére