Kósa Lajos: "az egész egy igazi szélhámosság" – egy német hölgy öröksége volt a 4,3 milliárd euró

"Az egész szélhámosság, semmi nem igaz belőle. Soha nem vettem állampapírt, soha. Egyetlen fillért soha nem láttam, soha semmilyen bankszámlát nem kezeltem" – jelentette ki kedden Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

D_MTZ20180213014.jpg

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Nemzet kedden hozott nyilvánosságra egy állítólagos közjegyzői okiratot, amelyben az áll, 2013-ban egy megbízó (akinek a nevét a lap a dokumentumról kitakarta) 4,35 milliárd eurót bíz Kósa Lajosra, aki akkor a Fidesz ügyvezető alelnöke és Debrecen polgármestere volt.

A lap nem kereste meg Kósát ezzel kapcsolatban.

A PestiSrácok.hu korábbi értesülései szerint a Magyar Nemzet által meglobogtatott dokumentumot egy közismert szélhámosnő készítette. A portál szerint információit alátámasztja az is, hogy a Magyar Nemzet által bemutatott papíron nem látható a bélyegző és az aláírás.

Kósa Lajos kedden tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban, ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak és az ATV-nek is nyilatkozott a Magyar Nemzet cikke kapcsán.

A miniszter a szerződésről azt állítja, sokszor megkeresték őt különböző emberek azzal, hogy befektetnének, ő ilyenkor mindig az állampapírt ajánlotta befektetésként. Úgy emlékszik, hogy ebben a bizonyos ügyben

egy barátja ajánlott neki egy német nőt, azzal, hogy nagyobb összeget örökölt, és befektetné.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy az okiratban a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.

Kósa Lajos azt állítja, hogy sosem vásárolt állampapírt, arról tudnánk, ugyanis jelezte volna a vagyonnyilatkozatában.

A Magyar Nemzet cikkéről pedig azt mondta, nem olvasta, de szerinte szélhámosság a történet.

Soha, semmilyen bankszámlát nem kezeltem

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy ott volt-e a közjegyzői irodában aláíráskor, azt válaszolta:

ha tudná, miről van szó, akkor megmondaná.

Mindenesetre annyit elismert, hogy Tóth Ádám közjegyzői irodájában járt már.

A hvg.hu megkereste Tóth Ádám közjegyzői irodáját, amelynél Kósával a szerződést kötötték.

Az iroda titoktartásra hivatkozva nem árult el semmit a lapnak.

kosa1.jpg
 
Utoljára módosítva:
A nemzetbiztonsági bizottságban tárgyalhatják Kósa Lajos ügyét
Hallgassa meg
A Nemzetbiztonsági bizottságnak tisztáznia kell a sajtóban megjelent, Kósa Lajos kötvényjegyzésével kapcsolatos állításokat, ezért március 20-ára ülést hívott össze a bizottság szocialista elnöke. Molnár Zsolt a Klubrádiónak azt mondta, államháztartási szempontból is kiemelkedő jelentőségű összegről van szó, ezért az alkotmányvédelmi hivatalnak is vizsgálnia kell az ügyet.
Az ellenzéki politikus szerint mindenképp a végére kell járni Kósa Lajos állítólagos megbízatásának, hiszen az állampolgároknak joguk van tudni az igazat, a hatóságoknak pedig kötelességük a bizottság tájékoztatása, ezért jövő keddre összehívja Nemzetbiztonsági bizottság ülését.

Molnár Zsolt hozzátette, napirendre kívánja tűzni a nemrég megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester számítógépén talált kémprogram vizsgálatát is, hogy kiderüljön, történt e visszaélés Márki Zay Péter és családjának sérelmére.

(Klubrádió)
 
Aztán majd rezsiszilárdék jól kivonulnak...

Amúgy Mr 3o%-ék úgy látom nagyot hibáztak.
Valakit, aki korábban buli/nertárs volt, kihagyták a szaknévsorból és a fagyi visszanyalt.
Ha valaki esetleg nem tudná mekkora ez az összeg, az fogalmat alkothat róla, hogy pl a Magyar Honvédség nem kapott kb ennyit a ciklusban (az elmúlt 4 évben) összesen tokkal vonóval...
 
Ilyen vagyona Soros kaliberu embereknek van 4,3 milliard Euro egy se fogja a ra bizni vagyonat mert meg a
"maganpenzi vagyonbol, kozpenz lesz". ;)
*
Csak jó lenne azokba a hívatalos papírokba bele is pillantani. Aztán K.L. orra alá dörgölni, hogy mikor íródott alá? Vagy magától szaladt a toll a fehér papíron?! Hiába, lesznek még csodák, nem is kell olyan sokat ezekre várni. Jön a mosakodás fent, meg az egymásra mutogatás. Többször megnéztem a videót, hol ezt, hol azt mondta kínos zavarában. Nem ismétlem, de érdemes többször megnézni és alaposan figyelni. A faarc mögött, ha nem is mutatja, bújkál a leleplezés félelme... Még mi derül majd ki?! Ez az idióta titkosítást kellene feloldani, hiszen ha ez így igaz, s miért ne lenne az, akkor ez bűntény. Ebben az esetben fel kell(ene) oldani mindenféle titkosítást. Igaz, nem én diktálom az igazságot, hanem-jelenleg- olyan emberek, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy azt -mármint az igazságot- eszik-é, avagy isszák?!
 
*
Kösz, hogy behoztad! Ez már annyira szövevényes, hogy külön papírra le kellene írni, hogy ki mit mondott és valójában mi is történt? Azt ugye nem tudjuk meg, mert titkosítanak, még a WC papírt is, ami a gurigán van, mert a fityesz szerint semmi nem biztos, még az sem, ha valamit lehúznak a vécén. Sok dolga van mostanában az irat megsemmisítő gépeknek... Kattog(hat)nak rendesen....
 
és még talán nem véletlen, hogy az ügyben szereplő közjegyző a Magyar Közjegyzői Kamara ELNÖKE! Az atv-ben elhangzott - az MNB volt alelnöke nyilatkozott az ügyről -, hogy ilyen esetben, ekkora összegnél a HIVATALOS tarifa - jogszerűen - kb 3 milliárd forint lett volna (VOLT) az okirat kiállítása, az elvégzett munka díja!
 
Utoljára módosítva:
és még talán nem véletlen, hogy az ügyben szereplő közjegyző a Magyra Közjegyzői Kamara ELNÖKE! Az atv-ben elhangzott - az MNB volt alelnöke nyilatkozott az ügyről -, hogy ilyen esetben, ekkora összegnél a HIVATALOS tarifa - jogszerűen - kb 3 milliárd forint lett volna (VOLT) az okirat kiállítása, az elvégzett munka díja!
*
Ebből a zsozsóból mennyit kaphatott a gépírónő?! Vagy az ki lett csukva, csak a közjegyző, no meg K.L. és a többiek, azok a gonosz lelkek, akik ezt a szerencsétlen-vétlen-jóembert besározzák?! Borzasztó dolgok történnek, s hogyan kell vigyázni?! Ők vigyáztak, vigyáznak, titkosítanak, de azé' csak kibukik a szög a zsákból. Mer' van szög is, zsákra is telik - egyenlőre.
 
AZANYJÁT ...itt a folytatás..../ez jobb mint egy sorozat a tv-ből!/
https://mno.hu/cimlap/ismet-gondolt-anyukajara-kosa-lajos-2453505

Ismét gondolt anyukájára Kósa Lajos
MN

2018. március 14., szerda 05:26, frissítve: szerda 07:45

NBB_20160720_8223_focuspoint_926x504.jpg

Kósa Lajos nem vitatta a papírok hitelességét

Fotó: Nagy Béla

Kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint – ekkora összeg ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos és a vele furcsa ügyletbe keveredett megbízó. A Magyar Nemzet birtokában lévő, 2013. szeptember 26-án kelt dokumentum szerint az illető Kósa Lajosnénak, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter édesanyjának kívánta utalni a pénzt saját bankszámlájáról, a „megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”. A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.

Lapunk kedden közölt már egy részletet az iratokból, amelyekből kiderült, hogy a fideszes vezető négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett – legalábbis ezt foglalták Kósa Lajos és megbízója akaratával a hivatalos dokumentumba.

Belföld MN

Kósa Lajos mert nagyot álmodni
Négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos a Magyar Nemzet birtokába került hiteles közjegyzői okirat szerint.

A miniszter kedden az üggyel kapcsolatban szélhámosságot emlegetett, a dokumentumok hitelességét azonban nem vitatta, s azt is elismerte, járt a papírok fejlécén szereplő Tóth Ádám közjegyző – aki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke – irodájában.

Belföld Szabó Zsolt

Kósa csak négy év után kezdett gyanakodni!
Elismerte, hogy hiteles a dokumentum, de nem akar lemondani, mert végül is nem kapott pénzt.

A birtokunkban lévő dokumentumokból kiderül: a felek okiratba foglaltatták, hogy a megbízó a kisrepülőket üzemeltető neves svájci cég, az Altenrhein Aviation AG részvényese. A részben angol nyelvű papírokban feltűnik Czakó János neve is, aki Kósa Lajos mellett másik megbízottként jogosult részt venni a cég 2013-as és 2015-ös részvényesi találkozóján, és ott képviselni a megbízót. S aki – derül ki több papírból is – nem beszél angolul. Egy másik, 2015-ös papíron is szerepel Czakó János, valamint egy további férfi, Szabó Tamás neve. Mindketten jogosultságot kaptak az okirat szerint arra, hogy 2015 novemberében, illetve decemberében 25-25 millió eurót vegyenek fel a megbízó svájci széfjéből. A trezor a szöveg szerint az UBS Switzerland AG zürichi címén található, még azt is rögzítették, hogy ki a svájci ügyintéző, illetve hogy a nevezett férfiak egy Mercedes-Benz S 350 Bluetec típusú gépkocsival érkeznek.

A dokumentumot aláíró közjegyzőhelyettes többek között figyelmeztette a feleket, hogy be kell jelenteniük az illetékes hatóságnak, ha tízezer eurót meghaladó összeget visznek ki az Európai Unió területéről, vagy hoznak be oda. Az egyik angol nyelvű okirathoz a nemzetközi jognak megfelelő hitelesítést, úgynevezett apostille-t is csatoltak.

A megbízó és a politikus közti kapcsolatról árulkodó első okirat 2013. január 28-án kelt, az utolsó pedig 2015. november 16-án, szemben Kósa Lajos azon állításával, hogy az ügy még 1998 és 2014 közötti debreceni polgármestersége idejére datálódik.

2015. január 12-én kelt az az okirat, melyben a megbízó meghatalmazta Kósa Lajost, hogy helyette és nevében a tulajdonát képező, a Crédit Industriel et Commercial nevű párizsi bank „által kibocsátott részvények tekintetében valamennyi, a részvényest megillető jogokat gyakorolja, ide nem értve a részvények elidegenítését, megterhelését, illetve az osztalék felvételét”.

Kósa Lajos kedd kora délután egy körülbelül négyperces videóban magyarázkodott. Mint mesélte, 2012 őszén kereste fel egy ügyvéddel a csengeri hölgy – aki háztartásbeli –, és mondta el, hogy nagy összegű örökségnek lett a tulajdonosa. Ezt szeretné jól felhasználni, amihez kéri segítségét. Iratai, dokumentumai ezt alátámasztották, erre javasolta, hogy fektesse magyar állampapírba, illetőleg hozzon létre munkahelyteremtő beruházásokat Kelet-Magyarországon. Később, 2016 végén, 2017 elején más információk alapján jutott arra a következtetésre, hogy a hölgy megtévesztette. Állítja, soha egy fillérhez nem nyúlt hozzá, a lelkiismerete tiszta. Az üzenetben Kósa ugyanakkor nem tett említést az édesanyjának ajánlott és a közokiratban is szereplő sok száz milliós ajándékról.

Belföld Pottyondy Ede

Kósa Lajos menekül
A politikust a rábízott négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euróról szerettük volna kérdezni a 444 riporterével. Videó.

Emlékezetes, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter mamája különös ritmusérzékkel vásárolta meg két éve a mátészalkai Méker Kft. többségi tulajdonrészét. Idősebb Kósa Lajosné megjelenése után ismeretlen eredetű friss pénz került a vállalkozásba, és az asszony úgy vette át a több száz milliós értékű mátészalkai sertéstelepet a Szalka-Pigtől, hogy az ki tudott egyezni a hitelezőivel. A cég később több mint százhúszmillió forintnyi vissza nem térítendő támogatást is elnyert az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a telep fejlesztésére. Amikor megkerestük, idősebb Kósa Lajosné munkatársunknak azt mondta: „Nekem nincs sertéstelepem. Vagy tudja, mit? Megvettem a fél megyét.” Majd fiához irányított minket. Kósa Lajos akkoriban úgy fogalmazott: édesanyja nem strómanja senkinek.

Kósa Lajos ötlete

A Hvg.hu elérte a csengeri nő fiát, aki azt állította a portálnak, hogy az akkori polgármester kereste meg az édesanyját, miután annak ügyvédje elmondta az örökség hírét egy Kósával közös ismerősüknek. Ezután Kósa maga kereste a kapcsolatot a csengeri nővel, hogy lenne ötlete mit kellene csinálni a pénzzel. A fiú azt állítja, hogy az örökség valóban létezik, de az összeget nem tudta megmondani.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.14.
 
"Wágner úr, kékszakál" remek gondolatai. (Olvasó kommentár a 444-böl)

Gondolkoztam ezen az abszurd sztorin, és eszembe jutott egy összeesküvés elmélet. Ami némiképpen reálisabb, mint az a sok sületlenség. Van benne számos luk, mint minden ilyenben, és akár az is lehet, hogy úgy hülyeség, ahogy van. De azért íme.

A 2010-es kormányváltás után az első év a politikai tisztogatással és a pénzbeszedési rendszer felépítésével telik el. Az EU pályázatok másfél évre leállnak, amíg az építőipart betörik és a pénzeket becsatornázzák. Nagyjából 2011 közepétől, inkább végétől kezd el nagy ütemben dőlni a pénz orbán környezete felé. Már 2012-ben is legalább 2 milliárd EUR lehet a központba beáramló pénz mennyisége, amit az első időben elég szervezetlenül kezelnek. Orbán paranoid, ezért próbálja nem külföldre vinni a pénzt. Egy saját bankjuk van: a Spéder kezében lévő FHB. Nem mellesleg Spéder könyékig benne van a Magyar Postában, ráadásul ambícionálja a Takarékszövetkezeti rendszer bekebelezését is. Ha az integrációt Spéder képes lenne végig vinni, ahogy Orbánnak megígérte, akkor akár az OTP ellenpontjaként is fellépni képes bankká hízlalhatja birodalmát, ami Orbánnak is fontos. Nemcsak azért, mert így Csányinak is odadörgölhet egyet, hanem egyszerűen lesz hol tartania a pénzét. Spédert Orbán szorosan fogja, többek között a 2008-as bankválság miatt az FHB kimentésére adott állami segítségen keresztül, vagy a takarékszövetkezeti integráció garancia-alapjának feltöltésére adott állami százmilliárdon keresztül. Így az első időkben megvan a bizalom, a beáramló Orbán-pénzek végállomása nagy arányban az FHB, ami idővel kibővül egyes takarékokra is (például a Mészáros családot is finanszírozó B3-ra). Alig másfél évvel a rendszer beindulása után a beáramló pénz mennyisége elképesztő, 2013-ra már elérik az évi 3-4 milliárd EUR-t, és még ekkor indulnak be újabb csatornák: elindulnak a letelepedési kötvényes off-shore cégek, beindul a MET, eszetlen tempóban pörögnek ki az EU-s pénzek, zavartalanul áfáznak a baráti cégek.

A pénz mennyisége egyre zavaróbb, a kis FHB és érdekeltségei mérlegéből kilóg a lóláb, a bankfelügyelet szeme láttára nem lehet ennyi pénzt itthon tartani. Ráadásul, nyilván nem a Fidesz és Orbán Viktor nevén futnak a számlák, hanem gyaníthatóan félig, vagy teljesen fiktív neveken, lásd az örökbecsű Josip Tot és Kaya Ibrahim, csak magyar kiadásban. A fiktív emberek számláit viszont nagyon is valós emberekből álló meghatalmazott rendelkezők irányítják, akik a NER belső körébe tartozó emberek lehetnek. Emiatt lehet Kósának ilyen mesebeli meghatalmazása. Az elképesztő összegek és a fiktív számlatulajdonosok miatt egyre fenyegetőbb a bankfelügyelet hatásköre, egyáltalán létezése. Ezért a felügyeleti okoskodások megelőzésére 2013 végén a PSZÁF-et begyűrik az MNB-be, Matolcsy alá, és létrehozzák a droidokból álló Pénzügyi Stabilitási Tanácsot. A PSZÁF kicsinálva, már nem okoskodhat. Nem mellesleg Habonyék közben a világ minden sarkában cégeket és számlákat alapítanak és tartanak fenn.

2014 végéig alapvetően csend-rend van, bár egy balhé kibukik. Habonyék megzsaroltak egy rakás céget, a dilettánsok még amerikaikat is, akik persze jelentenek az otthoni nemzetbiztonság felé, emiatt beindul a kitiltási botrány, A NAV elnökének személyes érintettségével, emlékezetes jelenetekkel. Színre lép a kirúgott NAV-os adóellenőr, Horváth András is, és híres dossziéját lobogtatva közli, hogy évi 1000 milliárdot lopnak el ÁFA csalók, állami segítséggel. A kitiltási botrányt kibekkelik, Horváth Andrást kicsinálják. A NER-pénzszivattyú működik tovább, a cégek nagy része fizet, a pénz őrült tempóban áramlik be.

Zárójelben: Orbán persze paranoid, Spéder mellett a kezdetektől kezdve futtatja Töröcskeit is, aki a Széchenyi bankot gründolta a semmiből. Mit ad isten, 2013-ban pár milliárdért az állam is beszáll a Széchenyi Bankba. Ekkor a banki különadók és üzengetések időszakát éljük, az állam sorban megzsarol több bankot is, hogy vagy eladják a hazai érdekeltségeiket, vagy az állam kicsinálja őket. Ekkor történik a Rejtő regénybe illő eset, hogy Töröcskei zugbankja 1 Eurós ajánlatot tesz a Raiffesisen megvásárlására. De Töröcskei egy dilettáns bűnöző (ami megszokott dolog a NER-ben), és már 2014 végén belebukik a sok rokon és NER-huszár hitelezésébe. A bank pénzét szétlopták, de Töröcskei jó elvtárs volt, így ő megússza, sőt pár év múlva új pozíciókat kap. Zárójel vége.

És ekkor beüt a 2015-ös brókerbotrány. Sorban dőlnek be a brókerek, Questor, Buda-Cash, Hungária, DRB, stb. Talán még Orbánnak is lehetett némi pénze ezeknél, ami bebukott. Orbán kurva ideges lesz, megérzi, hogy a pénze akár el is veszhet az általa amúgy gyűlölt bankárok miatt, ráadásul a nép is hörög. Spéder teljesítményével is elégedetlen, ezért átrendezésbe kezd. Spédernek bejelenti, hogy kivonja a NER-pénzeket az FHB csoportból. Spéder azonnal tudja, hogy ez mit jelent. Milliárd eurós nagyságrendről van szó, tudja, hogy ezzel a forrásigényes tervei a Posta-Takszöv-FHB birodalomról ugrottak, sőt, ekkora forráskivonásra még az FHB is rámehet. Ezért minden eszközzel tiltakozik, ellenáll. Orbán berág, végrehajtják a forráskivonást és megtörténik Spéder kicsinálása. Spéder egy darabig próbál okoskodni, de amikor hetente indul ellene egy újabb nyomozás gazdasági bűncselekmények miatt, hamar ráébred, könnyen sitten töltheti a következő 10-20 évét. Ezért becsicskul, sorban elad mindent és eltakarodik. Az FHB mérlegfőösszege bezuhan, 200 milliárddal csökken 2015-ben.

Orbán a portfolió átrendezésével tölti egész 2015-öt. Folyton Svájcba járkál, vonattal, repülővel, tán még kisbuszával is kisunnyog stikában. Utólag a svájci utazásait idióta magyarázatokkal indokolja a kabinet, miszerint sportvezetőkkel találkozik, meg gyerekkórust hallgat meg.

2015 végére helyreáll a rend, a pénz kimentve Svájcba (azaz szanaszét a világba), Spéder kicsinálva, Csányival kibékülve, de saját bank az még mindig nincs. Orbán saját kezébe veszi az ügyet. Régóta nyílt titok, hogy a bajorok szabadulnának az MKB-tól. Rárepülnek, és 2016 elejére egy rejtélyes konzorcium megveszi az MKB-t. Később kiderül, amit már ekkor is lehetett sejteni: a bank Mészáros-Szíjj-Matolcsy érdekeltségbe kerül, azaz röviden Orbáné. AZ MKB-t állami pénzből feltőkésítik, az adófizetők ~150 milliárdból kistafírozzák Orbán új szerzeményét. Innentől nyugalom van: van saját bank, a bankfelügyelet Matolcsy alá betolva kussol, a pénz meg csak áramlik. Orbánnak mára szinte korlátlan pénze van, szerintem elérheti a 8-10 milliárd eurót a likvid pénze, plusz a jegybankkal és MFB-vel megtámogatott MKB hitelezési kapacitása. Mellényzsebből veszik meg a TIGÁZT, a fél Balatont, a komplett magyar szállodaipart, vállrándítva tesznek ajánlatot a Telenorra, szó szerint ész nélkül, számolatlanul vásárolják a cégeket.

És akkor jön a kampány, és jön Simicska. Akinek a fiókja tele van a hasonló papírokkal. Hogy mi lesz a sztori vége, azt egyelőre nehéz elképzelni. Korábban úgy gondoltam, Simicska nem mer komolyan borítani, mert ő is csak egy nagyarcú, de súlyosan zsarolható NER bűnöző. Hát majd most meglátjuk, bevállalja-e, vagy megmarad ezen a Semjén-bosszantó beszólogatás szinten.
 
AZANYJÁT ...itt a folytatás..../ez jobb mint egy sorozat a tv-ből!/
https://mno.hu/cimlap/ismet-gondolt-anyukajara-kosa-lajos-2453505

Ismét gondolt anyukájára Kósa Lajos
MN

2018. március 14., szerda 05:26, frissítve: szerda 07:45

NBB_20160720_8223_focuspoint_926x504.jpg

Kósa Lajos nem vitatta a papírok hitelességét

Fotó: Nagy Béla

Kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint – ekkora összeg ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos és a vele furcsa ügyletbe keveredett megbízó. A Magyar Nemzet birtokában lévő, 2013. szeptember 26-án kelt dokumentum szerint az illető Kósa Lajosnénak, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter édesanyjának kívánta utalni a pénzt saját bankszámlájáról, a „megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”. A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.

Lapunk kedden közölt már egy részletet az iratokból, amelyekből kiderült, hogy a fideszes vezető négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett – legalábbis ezt foglalták Kósa Lajos és megbízója akaratával a hivatalos dokumentumba.

Belföld MN

Kósa Lajos mert nagyot álmodni
Négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos a Magyar Nemzet birtokába került hiteles közjegyzői okirat szerint.

A miniszter kedden az üggyel kapcsolatban szélhámosságot emlegetett, a dokumentumok hitelességét azonban nem vitatta, s azt is elismerte, járt a papírok fejlécén szereplő Tóth Ádám közjegyző – aki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke – irodájában.

Belföld Szabó Zsolt

Kósa csak négy év után kezdett gyanakodni!
Elismerte, hogy hiteles a dokumentum, de nem akar lemondani, mert végül is nem kapott pénzt.

A birtokunkban lévő dokumentumokból kiderül: a felek okiratba foglaltatták, hogy a megbízó a kisrepülőket üzemeltető neves svájci cég, az Altenrhein Aviation AG részvényese. A részben angol nyelvű papírokban feltűnik Czakó János neve is, aki Kósa Lajos mellett másik megbízottként jogosult részt venni a cég 2013-as és 2015-ös részvényesi találkozóján, és ott képviselni a megbízót. S aki – derül ki több papírból is – nem beszél angolul. Egy másik, 2015-ös papíron is szerepel Czakó János, valamint egy további férfi, Szabó Tamás neve. Mindketten jogosultságot kaptak az okirat szerint arra, hogy 2015 novemberében, illetve decemberében 25-25 millió eurót vegyenek fel a megbízó svájci széfjéből. A trezor a szöveg szerint az UBS Switzerland AG zürichi címén található, még azt is rögzítették, hogy ki a svájci ügyintéző, illetve hogy a nevezett férfiak egy Mercedes-Benz S 350 Bluetec típusú gépkocsival érkeznek.

A dokumentumot aláíró közjegyzőhelyettes többek között figyelmeztette a feleket, hogy be kell jelenteniük az illetékes hatóságnak, ha tízezer eurót meghaladó összeget visznek ki az Európai Unió területéről, vagy hoznak be oda. Az egyik angol nyelvű okirathoz a nemzetközi jognak megfelelő hitelesítést, úgynevezett apostille-t is csatoltak.

A megbízó és a politikus közti kapcsolatról árulkodó első okirat 2013. január 28-án kelt, az utolsó pedig 2015. november 16-án, szemben Kósa Lajos azon állításával, hogy az ügy még 1998 és 2014 közötti debreceni polgármestersége idejére datálódik.

2015. január 12-én kelt az az okirat, melyben a megbízó meghatalmazta Kósa Lajost, hogy helyette és nevében a tulajdonát képező, a Crédit Industriel et Commercial nevű párizsi bank „által kibocsátott részvények tekintetében valamennyi, a részvényest megillető jogokat gyakorolja, ide nem értve a részvények elidegenítését, megterhelését, illetve az osztalék felvételét”.

Kósa Lajos kedd kora délután egy körülbelül négyperces videóban magyarázkodott. Mint mesélte, 2012 őszén kereste fel egy ügyvéddel a csengeri hölgy – aki háztartásbeli –, és mondta el, hogy nagy összegű örökségnek lett a tulajdonosa. Ezt szeretné jól felhasználni, amihez kéri segítségét. Iratai, dokumentumai ezt alátámasztották, erre javasolta, hogy fektesse magyar állampapírba, illetőleg hozzon létre munkahelyteremtő beruházásokat Kelet-Magyarországon. Később, 2016 végén, 2017 elején más információk alapján jutott arra a következtetésre, hogy a hölgy megtévesztette. Állítja, soha egy fillérhez nem nyúlt hozzá, a lelkiismerete tiszta. Az üzenetben Kósa ugyanakkor nem tett említést az édesanyjának ajánlott és a közokiratban is szereplő sok száz milliós ajándékról.

Belföld Pottyondy Ede

Kósa Lajos menekül
A politikust a rábízott négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euróról szerettük volna kérdezni a 444 riporterével. Videó.

Emlékezetes, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter mamája különös ritmusérzékkel vásárolta meg két éve a mátészalkai Méker Kft. többségi tulajdonrészét. Idősebb Kósa Lajosné megjelenése után ismeretlen eredetű friss pénz került a vállalkozásba, és az asszony úgy vette át a több száz milliós értékű mátészalkai sertéstelepet a Szalka-Pigtől, hogy az ki tudott egyezni a hitelezőivel. A cég később több mint százhúszmillió forintnyi vissza nem térítendő támogatást is elnyert az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a telep fejlesztésére. Amikor megkerestük, idősebb Kósa Lajosné munkatársunknak azt mondta: „Nekem nincs sertéstelepem. Vagy tudja, mit? Megvettem a fél megyét.” Majd fiához irányított minket. Kósa Lajos akkoriban úgy fogalmazott: édesanyja nem strómanja senkinek.

Kósa Lajos ötlete

A Hvg.hu elérte a csengeri nő fiát, aki azt állította a portálnak, hogy az akkori polgármester kereste meg az édesanyját, miután annak ügyvédje elmondta az örökség hírét egy Kósával közös ismerősüknek. Ezután Kósa maga kereste a kapcsolatot a csengeri nővel, hogy lenne ötlete mit kellene csinálni a pénzzel. A fiú azt állítja, hogy az örökség valóban létezik, de az összeget nem tudta megmondani.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.14.
*
Hááát, ez "csodálatos" ?????!!!! Nap, mint nap azzal szembesülök, hogyan gazdagodtak, hogyan gyűjtögettek a saját pénzes ládájukba a fityeszesek, a mi pénzünkből.
Ezeket az agyilag szinte felmérhetetlen vagyonokat, ha (netán??!) sikerült volna visszaforgatni az egészségügybe, a szociális ellátásba, áh' nem is sorolom... Tudja mindegyikünk, hogy ezeknek a pénzeknek helye és ideje lett volna: máshová és más időpontokban.
Csak az a baj, hogy ez nekik nem sikerült... Maguknak viszont nagyban ment a harács. Az egészben az a félelmetes, hogy még mindig szabadlábon harácsolnak?! Szinte az utolsó percekig "mesélnek"... A baj csak az, hogy még mindig sokan vannak, akik hisznek a mesékben, de a legnagyobb baj, hogy nekik hisznek.
Ide már nemzetközi bíróság kell, olyan bírákkal, akik kőkeményen számonkérnek és el is ítélnek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére