Könnyek közt jelentette be lemondást Theresa May

Amint az várható volt, ma rövid beszédében bejelentette távozási menetrendjét Theresa May. A brit miniszterelnök pénteken közölte, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről.

Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő. Az utódja kiválasztási folyamata már jövő héten megkezdődik. May könnyek között fejezte be pénteki beszédét, miközben azt mondta, hogy hálás, hogy a szeretett országát szolgálhatta. Theresa May közel 3 évig volt miniszterelnök.

K__AP20190524079.jpg


Theresa May brit miniszterelnök visszatér a londoni kormányfői rezidenciára, a Downing Street 10-be sajtóértekezlete után 2019. május 24-én. May bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről. Fotó: MTI/AP/Frank Augstein

May azután tartott sajtótájékoztatót a Downing Street előtt, hogy találkozott a befolyásos tory 1922 Bizottság vezetőjével, Graham Bradyvel.

Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.
 
Lehet, hogy feledésbe merült a Daily Mail-ben megjelent hirdetés? Pedig az többi témában (is) el kellene gondolkodni, hogy akkor most sírjunk a kudarc miatt vagy örülni kellene...

Orbán BRexit.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,703
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére