Könyvek

Dina66

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is szeretem Coelho műveit.
Legjobban eddig az ördög és Prym kisasszony tetszett.

Az ördög és Prym kisasszonyban Coelho egy zárt közösség próbatételét ábrázolja. Egy hegyvidéki kis falucskában játszódik, ahol főleg öreg emberek, földművesek és pásztorok leszármazottai élnek. Egy szép napon titokzatos idegen érkezik a faluba, akiben többen az ördögöt vélik fölfedezni. Az idegen gazdagságot ígérve ráveszi Prym kisasszonyt, a fiatal szállodaalkalmazottat arra, beszélje rá a falu népét, hogy öljenek meg valakit maguk közül, és olyan jutalmat kapnak, amivel újra felvirágoztathatják a falut.
Chantal Prym, aki nagyon szeretné megváltoztatni az életét, vajon minden gátlás nélkül az idegen bűntársa lesz? A faluközösség enged-e a kísértésnek, és valóban kiválaszt soraiból egy bűnbakot? Az idegen pedig joggal bízik-e abban, hogy a Rossz győzedelmeskedik a Jó felett?
 

Dina66

Állandó Tag
Állandó Tag
Másik kedvenc írom: Martina Cole

Martina Cole művei általában a: pénz, alkohol, drogok és a függésükben élők: dúsgazdag ,,üzletemberek", prostituáltak, tolvajok, gyilkosok, szegény szerencsétlenek és az ő életükről szól, mindez a londoni alvilág körítésében.
Minden művében megtalálhatók ezek az elemek, mégis mindegyik más és lebilincselő, letehetetlen olvasmány (legalábbis én így voltam vele). Eddig 8 könyve jelent meg magyarul. Mindegyiket csak ajánlani tudom.
 

Swordy

Állandó Tag
Állandó Tag
nekem nagyon bejön az 1984 borongós világa, ajánlom mindenkinek, bár szerintem már lerágottnak fogjátok találni :/
 

zaphyris

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilvási Lajos forever, nagyon jó író bár a megértéséhez/átéléséhez kell egy kis történelem ismeret, vagy kor, hiszen a kommunizmusról ír, úgy hogy igazat ír, és mégis ki lehetett adni, na ez a nem semmi.
Iletve a másik nagy kedvenc Vavyan Fable, igazi hizlalóan nevettető könyvei vannak, igen választékos témákból merítva, folyamatosan önnmagát felűlmúlva ír mindenről, mindenkinek , csak ajánlani tudom :)
 

kissa05

Állandó Tag
Állandó Tag
Én tegnap olvastam el Soros György könyvét a 2008-as hitelválságról és bár szeretem a könyveit, ez most nem jött be. Viszont amit a mai napig lehengerlőnek tartok: Az amerikai hatalmi lufi című könyve. Emlékszem, mikor elolvastam: egy hétvégén ebéd után gondoltam beleolvasok, és este 10 órakor tettem le, kiolvasva a könyvet. Akit érdekel a gazdaság háttere, illetve Bush elhibázott politikája, annak nagyon ajánlom.
 

szaffee

Állandó Tag
Állandó Tag
Ohóóóóó jó kis topic!! :) Én mint a Könyvek legnagyobb tisztelője hihetetlen vonzást éreztem egy kis idepötyögéshez. :) Könyvespolcom vegyesfelvágottként vonzza az embereket. Sok Vavyan Fable könyv.. van itt Harry Potter is .. Sőőőt komolyabbak is mint pl. Dumas, Dosztojevszkij, Szentírás:p Krúdy... Most karácsonyra ismét csak könyveket kaptam de nem tudom miért:p Ajánlom James Herbert : Senki sem hű hozzád c. művét... akit érdekelnek a szellemek meg bűntények.. Nagyon jó! 10 csillag..
Ajánlanám Julie Bretagne : Exodus 2100 c. művét ami egy mindent elsöprő vízszintemelkedés.. ésa víz fölé épített városokért való küzdésről szól.. arról hogy soseadjuk fel :)
Továbbá nasinak ajánlanám a kedvenc kis történelmi könyveimet amik a nők helyzetét taglalják a történelemben: Antje Windgassen : Szövetségben a hatalommal ( Diktátor feleségekről szól ) valamint Nemere István : Asszonyok a magyar történelemben ( Jelentős asszonyok pl : Kanizsai Dorottya, Báthori Erzsébet... )
Remélem tetszeni fog :) És örülök hogy legalább ezt végigolvassátok amit idefirkáltam:p
p.s. még verseskötetnek ajánlom Weöres Sándor a Teljesség felé... nagyon elgondolkodtató, filozófiai húrokat penget :)

Puszi Szaffee:)
 

Bordó

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Ken Kesey Száll a kakukk fészkére

A regény azt sugallja, hogy reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat - fájdalmas bár - nem céltalan: talán van még visszatérés az elvesztett emberséghez.

Szerintem ez most aktuális téma.
 

imi70

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, én nagy sci-fi rajongó vagyok tehát értelem szerüen ezt a témát favorizálom legutóbb Az exalibur keresése c. könyvet olvastam . Hát oltári. A témához kaocsolódik még A katedrális legendája és a Korona Hatalma c könyv, ez utóbbit minden hazánkfiának tudom ajánlani mert annyi öntudat van benne, hogyha a ,, nagy" emberek is elolvasnák rájönnének: Összefogással többre jutunk.
 

Kurucka

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok :)
Én most Mika Waltari (finn író) "Szinuhe" című könyvét olvasom.
"Az a tíz év, melyet Ehnaton fáraó árnyékában az aranyházban töltöttem, rövidebb volt, mint ifjúságom egyetlen éve......
De én Szinuhe, a magam kedvére írom ezeket, mert a tudás úgy marja szívemet akár a lúg, és minden öröm kiveszett az életemből "
 

KóborAngyal

Állandó Tag
Állandó Tag
Stephanie Dowrick : A szeretet ajándéka

Egy könyvet fogok idézni ,melynek címe,A szeretet ajándéka.
Remélem szívesen olvassátok Ti is:

Stephanie Dowrick : A szeretet ajándéka

Ha kételkednél az élet erejében és a megújulás hatalmában , csupán figyelj az óriási kőtömb észrevehetetlenül piciny résén áttörő fűszál csodájára
Ne feledd a különbséget a bármit is igénylő szeretet és a szeretet között .

A szeretet éppúgy életed sziklaszilárd alapja lehet , mint az iránta való vágyakozás . Minél mélyebben megérted , hogy mi a szeretet , minél gyakrabban gyakorolod tudatosan a szeretetet , annál megingathatatlanabbul érzed a benső stabilitást . Túlélőként tekints magadra , ne áldozatként .

Ne gondolj a belőled dühöt vagy haragot kiváltó dolgokra és emberekre . Inkább azokra emlékezz , akik vagy amik gyógyírt jelentenek a fájdalmadra , s megelégedéssel és erővel töltenek fel az elkövetkezendőkre .

Néha jóindulattal kell arra tekintenünk , amit nem tudunk megváltoztatni ; és jóindulattal kell , hogy lássuk , ez az érzés miképpen rendezi el a dolgokat bennünk .

Nincs szebb , mint másoknak kellemes percet szerezni . De nem önnön méltóságunk és becsületünk árán .

Nézz hosszan és kitartóan azokra , akik szeretetteljes életet élnek . Figyeld meg , milyen szépen öregszenek .
Figyeld meg , mily kevéssé fontos számukra a jólét vagy a rang . Figyeld meg , milyen sok ember keresi a társaságukat . Figyeld meg a mosolyukat .

A magunkon való kesergés szétrombolja a szeretetet . Ha sajnálatot érzel magad iránt , még a legjobb esetben is csak érezhetik veled szemben mások is , rosszabb esetben pedig dühösek lesznek , és megvetnek téged . Engedd , hogy az emberek értékesnek lássanak téged .

A boldogság lelkiállapot , nem pedig cél . Nem szükségszerű , hogy rátaláljunk a szeretetre a boldogság előtt .

A boldogság abból fakad , ahogy az élet eseményeiről gondolkozol : a dolgok pozitív szemléletéből ; annak megértéséből ,hogy mi jó , vagy miből lehet tanulni ; abból , hogy mindenkiről a legjobbat feltételezed ; a fölösleges dolgokon való felülemelkedésből ; a bajon és balszerencsén való túllépésből ; lelkesítő és magukkal ragadó célok megfogalmazásából ; alkotókészséged állandó fejlesztéséből ; az élettel való törődésből .

Oly nagy nyomorúságot teremtenek a gondolataink . Arra figyelj , ami örömet szerez neked , ami lelkileg serkent és táplál téged . Ne feledd - hiszen csak gyakorlás kérdése - , hogy tudatosan figyelhetsz a gondolataidra . És változtasd meg őket .



Soha ne tekints a szeretetre úgy , mint ami magától adott . Ápolj magadban mély tiszteletet az iránt , akit szeretsz , és hálát , hogy jelen van az életedben . Próbáld kifejezni ezt az érzést minden lehetséges módon .

Légy tisztában vele , mit nézel , mit hallasz , mit olvasol .
Többé tesz téged ? Ne elégedj meg kevesebbel .


" A szeretet , amely véget ér ,csak a szeretet ajándéka . Az igazi szeretet kezdet és vég nélküli . "

A szeretet nem akar birtokolni . A birvágy nem szeretetből , hanem félelemből fakad , mely azzal a hazug elképzeléssel kecsegtet , hogy nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat , ha egy személyt birtokolunk vagy irányítunk . A szeretetnek köszönhetjük a biztonság és sebezhetetlenség érzését . Ez tesz képessé minket arra , hogy önzetlenül forduljunk mások felé - és újra felfedezzük a bizalmat .

Nemes dolog , ha az ember ellenáll a kísértésnek , hogy bárki más hibáira vagy gyengeségeire rámutasson . A saját esetünkben oly könnyen felülemelkedünk ezeken a hibákon . Éppen így kellene tenni másokkal is .

Mindegy milyen csodálatos ajándékkal lepsz meg valakit , semmi nem helyettesítheti az őszinteséget , hűséget , elismerést , az időt , nevetést , törődést .

Elképzelhetetlen , hogy valakit szeressünk s ugyanakkor arra használjunk , hogy dühünk és sértettségünk lelki szemetesládája legyen . Ha valóban szeretsz egy személyt , sértettségedtől szabadulj meg másképp . Ha meg nem szereted őt , engedd tovább .

A szegénység rombolóan hat valamennyiünk életére - de nem egyformán . A szeretet képessé tesz minket arra , hogy azoknak adjuk a legtöbbet , akik a legtöbbet szenvednek .

Az erőszak és a háború nem ér véget mindaddig , amíg nem hallgatunk az áldozatok szavára .

Soha ne becsüld alá azt az erőt , amellyel az anyatermészet segíteni tud minket . Ha szomorúság vesz rajtad erőt , menj el otthonról , merítkezz meg egy bővizű folyóban ; sétálj egy nagyot a mezőn , egy földúton vagy a homokban ; érints meg néhány kagylót ; élvezd a napsugarat vagy a hold emelkedését ; számláld meg a csillagokat ; engedd , hogy a szél vagy az eső csapja arcodat . Meg kell értened , hogy a természet egyszerre kaotikus , semleges és rendkívül rendezett . Tegyen boldoggá , hogy része lehetsz .
 

KóborAngyal

Állandó Tag
Állandó Tag
Dr. Paul Hauck: Egy boldogabb, teljesebb élethez!

Ezt a könyvet is szívesen ajánlom...

Egy boldogabb, teljesebb élethez!

Mindenki szeretni akar valakit, és szeretetet vár cserébe. Mégis annyian küszködünk nehézségekkel e téren. Miért romlanak el kapcsolataink? Dr. Paul Hauck azt állítja könyvében, hogy a szeretetről és szerelemről alkotott romantikus elképzeléseink könnyen tévútra vezethetnek minket. A kedvesség, a türelem és a tolerancia mind kevés a szeretethez és a szerelemhez. Jobb lesz a kapcsolatunk, ha nemcsak a másik érdekeit tartjuk szem előtt, de arra is odafigyelünk, hogy nekünk mi kell; ha nemcsak adunk, de kapni is akarunk. Tanácsot ad arra, hogyan győzzük le a különböző frusztrációkat, és hogyan kerüljük el azokat az irracionális gondolatokat, amelyek oly gyakran vezetnek "szerelmi rendellenességekhez".<WBR>
Dr. Hauck gyakorlatias, olvasmányos és egyben szórakoztató könyve mindenkinek segítségére lehet abban, hogy jobbá tegye kapcsolatait. Útmutatóul szolgál egy boldogabb, teljesebb élethez.
 

sequence9

Állandó Tag
Állandó Tag
Az egyik nagy klasszikusból idézet:

"...
- Jó - mondta Bölcs Elme. - A Válasz a Nagy Kérdésre…
- Nos?…
- Az Élet, a Mindenség Meg Minden… - mondta Bölcs Elme.
- Tehát?…
- A Válasz… - mondta Bölcs Elme, és megállt.
- Igen?…
- A Válasz…
- Igen???…
- Negyvenkettõ - mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.
- Negyvenkettõ! - ordította Loonkawl. - Ez minden, amit hét és fél millió év alatt kiagyaltál?
- Viszont gondosan ellenõriztem - mondta a komputer -, és egész egyértelmûen ez a Válasz. Hogy õszinte legyek, a probléma szerintem abban rejlik, hogy magatok sem tudjátok, mi a kérdés.
- Hiszen ez volt a Nagy Kérdés! A legvégsõ kérdés! Az Élet, a Mindenség Meg Minden! - bömbölte Loonkawl.
- Helyes - mondta Bölcs Elme, és hangján érzõdött, hogy készségesen elviseli a hülyéket is..."

Douglas Adams - Galaxis útikalauz stopposoknak
 

düdüke

Állandó Tag
Állandó Tag
Lányom nélkül soha

Nemrég olvastam ki ezt a könyvet. Betty Mahmudi - William Hoffer: Lányom nélkül soha
Betty és Amerikában dolgozó orvos férje Iránba utaznak, hogy meglátogassák Mudi családját. Velük van négyéves kislányuk, Mahtab is. Betty álma a boldog családi életről azonnal szerefoszlik, amint rádöbben, hogy Iránban a nőket szolgasorban tartják. Kétségbeesetten vágyik vissza Amerikába, de anya és lánya egy ellenséges világ foglyai lesznek, és egy zsarnoki és erőszakos férfi túszai. Csodával határos módon Betty találkozik egy idegennel, aki megszervezné a menekülésüket, de olyan úton, amelyet még egy nő vagy gyermek sem élt túl.
A lányom nélkül soha egy anya vallomása, két kibékíthetetlen világ harca, egy elveszett boldogság története. Igazi hiteles és megrázó mű, amely elsőként hívta fel a világ figyelmét arra a problémára, mely nők millióinak az életét teszi pokollá. A könyvet több mint negyven országba adták ki és az alapműből nagysikerű, számos országban betiltott film is készült.
Egy regény, amely megannyi meghurcolt nőnek adott erőt, hogy a világ elé tárja saját történetét. Egy regény, amelynek helye van a polcunkon, a XX. század legnagyobb hatású művei között
 

albafalco

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Nos, szerintem az egyik leghasznosabb könyv mindenki számára, amit csak ajánlani tudok a következő: Brian Tracy - Maximális teljesítmény

Leírja, megtanítja, hogyan kezelj dolgokat, mi kell a boldogsághoz, hogyan közelíts emberekhez, milyen a helyes hozzáállás dolgokhoz, és hogyan érd el a céljaidat!

Sok sikert!

üdv.:
Ákos
 

emo74

Állandó Tag
Állandó Tag
Szi
Szeretek olvasni, de az utóbbi időben valahogy semmihez sem volt kedvem. Több könyvet is elkezdtem, aztán abba is hagytam. Véletlenül választottam Mo Hayder Tokió című könyvét. Nem tudtam letenni.
Ajánlom mindenkinek aki szeret borzongani és elmélkedni.
Egy londoni lányról szól, akinek rém álmai vannak, de senki nem hiszi el hogy van valóság alapjuk. Elindul Tokióba bizonyítékot szerezni az 1937-es nankingi mészárlásról.... Történelem, mese, horror, szerelem minden van benne. Ajánlom mindenkinek.
sziasztok
emese
 

Beksinski

Állandó Tag
Állandó Tag
Clive Barker az egyik személyes kedvencem. Munkássága, talán legjobban a horror kategóriába sorolható, ám dőreség lenne ennyivel elintézni ezt a "kissé" morbid, de elképesztő fantáziával megáldott írót.
Ékes bizonyíték erre a Korbács c. regénye, mely nem véletlenül kapott world fantasy díjat.
Bámulatos történetet varázsolt elő, melynek központjában a "fúga", egy szőnyeg áll, amibe a tündérek szőtték bele a világukat, hogy így rejtőzzenek el az emberek és a Korbács elől, akik elpusztítanák. És hogy ki is az a Korbács...Jó olvasást!:)

Stephen King egyszer azt írta róla: "Már látom a horror jövőjét, úgy hívják: Clive Barker"
 

kalevivka

Állandó Tag
Állandó Tag
Neumann János - csak érdekesség képpen - élete utolsó éveit a magyar nyelv kutatásának szentelte, mert rájött, hogy e nélkül a csodálatos nyelv nélkül (bináris alapú!) nem érhette volna el mindazt, amit életében elért. :)
 

nikííí01

Állandó Tag
Állandó Tag
“Nem furcsa, hogy én, aki csupa népszerűtlen könyvet írtam, ilyen népszerű fickó lettem?” (Albert Einstein)

“Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap.” (Charles Dickens)

“A leginkább mélyenszántó erkölcsi tanulságok nem könyvekből származnak, hanem tapasztalatokból.” (Mark Twain)
 

Zsoltland

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Szeretettel ajánlok mindenkinek egy meglehetősen ritka könyvet, mely sokunkra nagy hatást tett mikor olvastuk és segített értelmezni a dolgokat. Sükös Pál: A keskeny úton. Nagyon szép emberi és szerelmi történet, melynek üzenete meghatározó lehet.
 

donvackor

Állandó Tag
Állandó Tag
Miénk a világ Tótágas

Gyermekkorom kedvenc könyve,Szergej Mihalkov Miénk a világ,avagy a rakoncátlanság ünnepe.Az ifjusági regény alapján készült filmadaptációt -Tótágas- sok keresgélés után sikerült megszerznem,de a könyvet nem.Bár már felnőttek a lányaim,szerettem volna megmutatni,később pedig az unokákkal megkedveltetni.
Ha tudtok segiteni,szivesen fogadom!
Köszönöm!
 
Oldal tetejére