környezet-, természetvédelem

hi224

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért drága a megújuló energia?
A Nap ingyen süt, és a szél ingyen fúj, a megújuló „zöld” villamos energia azonban mégis annyira drága, hogy a hasznosításához állami támogatás szükséges. Valójában nem a napenergia és szélenergia kerül pénzbe, hanem annak a technológiai folyamatnak a működtetése, amely ezekből a primer energiákból villamos energiát csinál. Pénzbe kerül ugyanis egy erőmű felépítése, üzemeltetése, karbantartása, majd az üzemidejének, vagyis az élettartamának lejárta után vissza maradó hulladékok ártalmatlanítása. Ha mindezen költségek összegét elosztjuk a teljes élettartam alatt megtermelt hasznos energiával, kiderül, hogy a kilowattórára vonatkoztatott költség meglehetősen nagyra adódik. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a pénzben kifejezhető költségek mellett környezetterheléssel, üvegházgáz és egyéb káros anyag kibocsátással is számolni kell, és ha ezeket is rávetítjük a megtermelt energiára, kiderülhet, hogy a „zöld” energia már nem is olyan nagyon „zöld”. Szél és naperőművek esetén azt is figyelembe kell venni, hogy ezek gazdaságossága a különféle földrajzi adottságok mellett jelentősen eltérő lehet. Ha egy szélerőmű a holland tengerparton vagy egy naperőmű Észak-Afrikában gazdaságosan működhet, nem biztos, hogy ugyanez a megoldás a magyar alföldön is be fog válni. Ráadásul a Nap és szélerőművek teljesítménye kiszámíthatatlan módon ingadozik, és ennek kompenzálásához a befogadó energia elosztó hálózatban további költséges műszaki megoldások alkalmazása szükséges.
 

lada18

Állandó Tag
Állandó Tag
...és az energiát tárolni kellene: akkumulátor, amiben vagy ólom van (szennyezi a környezetet a gyártása is, meg mikor pár év múlva kidobod)
vagy ritkafémből van az anódja vagy a katódja, vagy mindkettő -> drága gyártani

De: a távolban gyártott villamos energiákat csak nagy veszteséggel lehet eljuttatni a fogyasztókhoz.
 

lada18

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ez a jövő:
Thermoelektromos generátor (TEG)
A hőkülönbségek villamos energiát állítanak elő
lásd: tegpower.com
 

hi224

Állandó Tag
Állandó Tag
parlagfű

MTI 2004. május 24. 18:51
Parlagfű irtás közmunkában
Közmunkában végezhető majd parlagfű irtás, a kistérségek, önkormányzati közösségek június 10-ig adhatják be pályázataikat az összességében 223 millió forintos keretre, amelyből 1200 munkanélküli vonható be a programba - tájékoztatott a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.

A pályázók által szervezett munkákat július 1-jétől lehet majd megkezdeni, azok tervezett időtartama két hónap. A pályázóknak vállalniuk kell legalább 30, legfeljebb 50 munkanélküli többletfoglalkoztatását. A munkák során a foglalkoztatottak parlagfű irtást, a gyommentesített területek parkosítását végzik majd.
A pályázóknak be kell vonniuk civil egészségvédő szervezeteket úgy, hogy a programhoz lakossági tájékoztatás, parlagfű-mentesítő akciónap is járul.

Végre egy jó hír!
A környezetemben nagyon sokan szenvednek allergiás betegségtől!
Minden tavasszal robogunk ki a telekre és cincáljuk ki a parlagfűt.

Az idén az adónk 1%-át, erre a célra utalhattuk!
Részemről én máris támogattam ezt a programot!

A Velencei tó közelében, a parttól kb. 2 km távolságra van egy kis hétvégi házunk.
A szomszédos telkeken nincs épület, és nyáron általában derékig érő parlagfű borítja ezeket a területeket.
Évek óta ott nyaralunk a családommal, de ott még soha nem voltunk allergiásak.
Enyhe allergiás tüneteket csak olyankor szoktunk érezni, amikor a nyaralás után visszautazunk Budapestre.
 

pozsoka

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok betegségre kezelésére is jó, valószínűleg a gyógyszergyártó cégek miatt kötelező irtani.
 

pataki2000

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem előbb-utóbb olcsóbb lesz a megújuló energia mert szeretnék én is átállni rá csak ilyen árak mellet nem lesz egyhamar
 

melindatunde

Állandó Tag
Állandó Tag
A gáz és az üzemanyag ára egyre magasabb, legalábbis nalunk, de ahogy hallottam, nemcsak nalunk, mégis a legtöbbünk számára a megújuló energiaforrások felhasználása elég távolinak tűnik a magas árak miatt.
 

zbr741

Állandó Tag
Állandó Tag
számomra a környezetvédelemben a horváth szemetesek munkája a legmegdöbbentőbb. Hvarban a szemetesek kuka rakodás közben, amikor meglátnak egy papírfecnit az utca túloldalán, akkor átszaladnak, felveszik, és bedobják a kukás autóba. szemét nem maradhat az utcán. Miért nem tudják ezt a magyar szemetesek?
 

Pearly

Állandó Tag
Állandó Tag
Környezetvédelmi projekt

Új kezdeményezés jelent meg a hazai piacon.
GLOBÁLIS A TÉMA, GLOBÁLIS A LEHETŐSÉG!
Európában, Magyarországon indítunk!​
A Botanno egy olyan bináris multilevel marketing alapokra épülő környezetvédelmi projekt, mely jelentős módon hozzájárulhat a környezet megóvásához és a megújuló energiák elterjedéséhez.
Az ötlet egyszerű, mégis briliáns. ;)
Egy Dániában bejegyzett vállalkozás, melynek 15 éves múltja van az MLM rendszerek üzemeltetésében, a karbon emissziós rendszereket termékké tette, és ezen termékcsoportok megvásárlása révén képes a hálózat tagjainak előnyöket biztosítani.
A rendszer úgy működik, hogy az anyavállalat karbon emissziós projektekbe és termékekbe fektet be, mely termékekhez a hálózat tagjai is csatlakozhatnak, azokból vásárolhatnak, illetve azokat eladhatják – természetesen jelentős haszonnal (törvényi kötelmek betartása mellett).
Ezen projektek megvalósulását segíti elő a Karbon Kreditek termelése és kereskedelme. Erre az óriási piacra, ebbe az iparágba hívtunk meg téged.

Nézd át az alábbi weboldalt, amin minden információ elolvasható:

http://www.zoldut.sokoldal.hu
 

Csatolások

  • tappancs.png
    tappancs.png
    17.1 KB · Olvasás: 79
Egy fantasztikus magyar kezdeményezés kapcsán esőerdő újratelepítésbe fogtak Brazíliában.

"TreeViver hírek: Elkezdődött a fatelepítés!
Az elmúlt hétvégén elültették az első fákat az új működési területen. Bár az idő igen esős és szeles volt, mégis sikerült 100 facsemetét ültetni, köztük számos Ipe Amarelo, Cedro Rosa, Mogno és Castanheira palántát.
[...]"

Cikkek, aktualitások: http://ultessegyfat.blog.hu/
 

valent

Új tag
Azt hiszem Magyarországon is sok hely van még az új erdőknek (tekintve, hogy a növekvő erdő "zabálja" a CO2-t). Ha mi telepítünk még több erdőt a mi levegőnk, a mi talajunk és a mi vizunk lesz tisztább! És ez talán nem tűnik túl önzőnek ha a mi unokáinkra gondolok!
 

betti81

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk már az iskolások is azt tanítják a felnőttekkel, hogy óvják-védjék a környezetüket.
Személy szerint, amikor séta közben látunk eldobott flakont, dobozt stb az úton, akkor a gyerekeim már maguktól felveszik és kidobják a legközelebbi kukába. Közben megemlítik, hogy mennyi csúnya ember van a világon! Hozzám hasonló gondolkodású a lakóhelyemen, hála Istennek, elég sok van, ezért ilyen nálunk nem is szokott előfordulni.
 

zlaco

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk már az iskolások is azt tanítják a felnőttekkel, hogy óvják-védjék a környezetüket.
Személy szerint, amikor séta közben látunk eldobott flakont, dobozt stb az úton, akkor a gyerekeim már maguktól felveszik és kidobják a legközelebbi kukába. Közben megemlítik, hogy mennyi csúnya ember van a világon! Hozzám hasonló gondolkodású a lakóhelyemen, hála Istennek, elég sok van, ezért ilyen nálunk nem is szokott előfordulni.


Követendő!
 

lacko2007

Állandó Tag
Állandó Tag
Visszakanyarodva a gyermekek környezettudatos nevelésére sajnos nemcsak a Őket kellene nevelni, hanem minkez felnötteket is. Ezen a téren még sokat kellene tenni a fejekben is.
 

Walterhal

Állandó Tag
Állandó Tag
A karbon kvótákról nekem "szentségtörő" a véleményem! Ezt a szerzett jog elve alapján a régi nagy szennyezők az előző átlagos szennyezőanyag (CO2) kibocsátásuk alapján kapták meg, majd hatalmas pénzt lehetett csinálni belőle. Ez a környezetszennyezési jog tőkésítésének speciális módja. Ugyanakkor az addig kibocsátással nem terhelt helyeken gyarmatosítás, és nem környezetvédelem!
 

laslo

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez már erős túlzás !
Itt már van minden, ami kókler és gagyi ?
Nem tudom mi a fenét taníthatna nekem egy taknyos kölyök !
A gyerekkori képzést, janicsár iskolának hívják.
Nagyon helyes! Takarítsák a mocskot a bunkók után.
Nem elég a megállíthatatlan japán sugárfelhő még a
környezetvédelemből is MLM lenyúlás lett.
 

zsoka1962

Állandó Tag
Állandó Tag
Városunk környezetvédelmi egyesülete minden évben meghírdeti az erdőtakarítási akciót. Elég kicsi az érdeklődés.
Szóltam a lányomnak, hogy idén csatlakozzunk hozzájuk.
- Mi hasznom belőle? - Kérdezte.
 

ajanuar26

Állandó Tag
Állandó Tag
Pisztraháza

Kárpátalján, nem messze Munkácstól, egy Pisztraháza nevű faluban a 90-es évek egy Radarállomást építettek. Mielőtt üzemelni kezdett volna, "kimult". Ma már visszabontották élelmes emberek de évekig állt mementóként, arra figyelmeztetve, hogy bizonyos érdekek gátlástalanul átlépnek a lakosság feje fölött
Köszönöm
 
Oldal tetejére