Hírek Kötéltáncot jár Károly király a kanadai nép és az országára ácsingózó Trump között

Uralkodójához látogatott az új kanadai miniszterelnök hétfőn, III. Károly király a londoni Buckingham-palotában fogadta Mark Carney-t – írja a BBC.

Kanada ugyebár a brit vezetésű Nemzetközösség tagja, államfője a britek királya (akit egy főkormányzó képvisel Ottawában), aki a mostani találkozón finom, kódolt üzenetekkel jelezte, hogy kiáll tengerentúli országa mellett.

Kanadát ugyanis szinte újraválasztása óta fenyegeti Donald Trump amerikai elnök, részben bekebelezéssel, részben a kanadai ipart ütő-vágó vámokkal. A BBC úgy tudja, Károly már 2024-ben Kanadába látogatott volna, ha nem kellene a rákbetegséggel küzdenie. Úgy tudni, ha lemennek a kanadai választások októberben, a király egyik fő prioritása lesz ellátogatni Kanadába.

A mostani látogatáson azon kvaterkáztak a sajtó előtt, hogy Carney Order of Canada rendjelének tűje eltörött, amit Károly fontos ügynek nevezett. Ezután félórán át kettesben beszélgettek.

A BBC megjegyzi, Károlynak óvatosan kell egyensúlyoznia, hiszen a kormány próbál jó viszonyt ápolni Trumppal, aki eközben vámokkal sarcolja és az 51. tagállammá próbálja varázsolni Kanadát. Mindenesetre a politikán felül álló uralkodónak meg kell tartania a véleményét magának. Mindenesetre Trump kedveli a királyi családot, és örült, amikor Keir Starmer brit kormányfő legutóbbi washingtoni látogatásán átnyújtott Trumpnak egy királyi meghívólevelet.
Károly királyon mostanság látni olykor kanadai jelvényeket, az HMS Prince of Wales repülőgép-hordozó meglátogatásakor is viselt magán pár ilyet. A kanadai juharleveles zászló 60. évfordulójára Károly üzenetet küldött, dicsérve a „büszke, kitartó és együttérző országot”. Egy ceremónián Kanada kardja is előkerült, a Buckingham-palota kertjében juhart ültettek, egy nemzetközösségi megbeszélésen pedig kanadai székre ült le a király.

Sok kanadai azonban kevesli a királyi intervenciót, határozottabb kiállást szeretne. A BBC-nek megszólaló kanadai polgárok többek közt elégedetlenek azzal is, hogy Károly meghívta magához Trumpot, de a lap megjegyzi, az uralkodó általában igyekszik tartani magát a kormányzati ágendához és irányvonalhoz, ez esetben is ez történik.

Molnár Zoltán

1742242411635.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb kárpátok vámpírjai részt.
balaci64 wrote on Tamás9525's profile.
szia
feve wrote on AgnesB73's profile.
Szia, én is azok közé tartozom, akik sok szerzőt és könyvet köszönhetnek neked.
Szeretném megkérdezni, hogy Kerrelyn Sparks: Love at Spake sorozatát tervezted-e lefordítani? Az elő részét megtaláltam magyarul, nagyon tetszik az író stílusa, de angolul nem tudok olyan jól, hogy élvezzem. Üdvözlettel, Éva
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,707
Üzenet
4,929,929
Tagok
623,758
Legújabb tagunk
Anette Laboux
Oldal tetejére