Kövér közlegény Auschwitz-Kalocsán

Egyetértek azzal, amit Kövér László mondott a sorkötelezettségről.
Nem azzal, amit most mondott, hanem azzal, amit az 1990-ben megjelent Ellenzéki kerekasztal – Portrévázlatok című kötetben nyilatkozott
:

„A bunkók még bunkóbbak lesznek, a másik fölött uralkodni vágyók megtalálják a maguk terepét. … A kisszerűség, az aljasság, hogy azok érvényesülnek, akik gerinctelenek vagy teljesen gátlástalanok … Az az érzés alakult ki bennem, hogy Kalocsa – ott voltam – egy mini-Auschwitz. Csak mennyiségi különbség van köztük, a logikai elv ugyanaz”.

Most, 2016-ban meg azt mondta, hogy katasztrofális hibának tartja a sorkatonaság e
Kicsivel korábban, de ugyanott voltam katona, ahol Kövér László. Kalocsán, a 37. Budapesti Forradalmi Ezredben töltöttem 11 hónapot. Azért hívták forradalmi ezrednek, mert sok más alakulat mellett ez az egység is azok között volt, amely Budapestre jött 1956-ban rendet tenni.

Leverni – ahogyan akkor nevezték - az ellenforradalmat.

1970-ben, az érettségim évében én nem ide jelentkeztem, hanem a Közgázra. Fel is vettek, sőt, úgy tűnt, annak ellenére, hogy egészségileg alkalmasnak bizonyultam, megúszom a katonaságot.

Ősszel elkezdtem az egyetemet. Aztán, talán 5 vagy hat nap telt el, amikor az egyik előadásra bejött egy egyenruhás ember. Nem tudom, milyen rangban volt, akkor még nem ismertem a váll-lapokra írott hieroglifákat, de bizonyára igen magas sarzsija lehetett, mert félbeszakította a katedrán éppen előadó professzort, és felolvasott hat nevet.

Köztük az enyémet. Kiderült, hogy valami adminisztrációs hiba folytán elfelejtettek behívni bennünket. Nem mi követtük el az adminisztrációs hibát, de mi ittuk meg a levét. Sok időt nem hagytak, hogy szeretteinktől elbúcsúzzunk, másnap reggel kellett jelentkeznünk a Józsefvárosi pályaudvaron.

Az utóbb Bródy János által oly gyönyörűen megörökített Százéves pályaudvaron, azon a helyen, ahol most Schmidt Mária a Sorsok házával szerencsétlenkedik.

Ennyi igazság mégis csak van Kövér Auschwitz-hasonlatában: annak idején is innen indultak a vonatok.

Úgy vittek bennünket, fegyveres őrséggel, mintha bűnözők lennénk. Mintha mi akartunk volna megszökni a seregből, és nem ők felejtették el, hogy be kell vonulnunk.

Az ott eltöltött 11 hónap alatt elloptak tőlünk mindent, amit lehetett. Közel egy évet a fiatal életünkből, és csak úgy „mellesleg”, a tárgyaink egy részét is.

Ebben főként a velünk egy laktanyában időző, leszerelő öreg katonák jártak az élen, akik korábban már pénzzé tették, vagy elveszítették a derékszíjukat, a sapkájukat. Meg még sok minden mást, amivel el kellett számolniuk
Nem sokkal a leszerelésünk előtt összehívott bennünket a politikai tiszt.

- Honvéd elvtársak! – kezdte Fürge Szarvas. Azért hívtuk így, mert amikor be volt rúgva, akkor az egyik lábára alig észrevehetően sántított. – Önök hamarosan bekerülnek az egyetemre. Közgazdászok, jogászok lesznek. Önök itt, Kalocsán, a néphadsereg katonájaként, kiemelt ideológiai képzésben részesültek. Kérem Önöket, az egyetemen ne éljenek vissza a tőlünk kapott tudással.

Kövér közlegény! Haladéktalanul teljesítsd ki a férfiúi princípiumod: most azonnal vonulj be katonának!

Föld S. Péter

kövér-katonákkal.jpg
 
De miért kell őket ilyen megvetően emlegetni, hogy „táposok”?! Miért tartod megvetésre méltónak, ha valaki inkább az eszét igyekszik fejleszteni, vagy valami művészi képességét, vagy csak simán és egyszerűen hétköznapi átlagpolgár óhajt lenni aki tisztességesen felneveli a gyermekeit, mintsem hogy abban leljen örömöt hogy felkészül rá: hatékonyan tudjon legyilkolni más embereket?!

Pláne ha előre tudható, hogy a bevonulással még EZT AZ ISMERETET SE SAJÁTÍTJA EL, mert az egész elvesztegetett idő!

Elárulom ugyanis, én még épp a kiképzést utáltam a legkevésbé. Nem, azt se szerettem, de azt legalább még fel tudtam fogni valamilyen szinten értelmes dolognak, úgy értve ezt, hogy tanulok valamit, aminek bár tutira semmi hasznát se fogom venni a későbbi életemben, de annyi haszna talán van, mint valamiféle „általános műveltségnek”, hogy ismerem majd kissé ezt a részét is a „világnak”. Tehát ha nem is leszek mesterlövész, de lesz valami kis fogalmam arról, miként működik a géppisztoly, stb. Ismétlem szükségtelennek tartottam, de szükségtelennek tartok egy rakás más dolgot is mondjuk az irodalomból, semmi haszna annak például hogy máig tudom a „Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék...” kezdetű verset amit bemagoltattak velem. Értelmetlen baromság. Ennek ellenére azonban ismeret, s efféle ismeretnek tekinthettem az alapkiképzést is. Oké.

Na de az összes istenekre, az csak 3 hónap volt! MI A FRANCNAK TARTOTTAK MÉG ENGEM OTT TOVÁBBI 15 HÓNAPIG?! Miért rabolták ezt el az életemből?!

És miért kell megvetően letáposozni azokat, akik nem akarják hogy az ő életükből is ellopjanak ennyi vagy több időt?!
a tápos, kedves Bezsongár királyfi, egy elfogadott szleng kifejezés, és, biza, nem mostani keletű. mi több, a mostani fiatalságra is jellemző. nézz végig reggelente a metróban az iskolába igyekvőkön: szánalmasan rossz fizikai állapotúak, de nem is csoda, mert amit ételként betolnak magukba, az, biza, erősen tápos kaja. semmi köze a kifejezésnek a szellem fejlesztéséhez és messze nem degradáló, hanem egy kortünet.
 
Én is „tápos” voltam ott ha úgy vesszük. 10 közül 9 akármikor könnyen agyonverhetett volna. Aztán meséltem fentebb, a menetgyakorlatnál sorra dőltek ki a legnagyobb hangú baromállatok, én meg a végén még fütyülni is tudtam... Vizem is maradt...

Ha igazi háború lett volna, s e menetgyakorlat olyasmi hogy vissza kell vonulnunk a túlerő elől, a szakasz háromnegyede ott maradt volna holtan mert elfogja őket az ellenség, vagy felfordulnak kimerülten az útszélen. ÉN TÚLÉLTEM VOLNA. Én, a „tápos”. Akit bármelyikük lepénnyé verhetett volna röhögve... Igen, mert a verekedés az rövid ideig tart, de itt sok órán át kellett kibírni a terhelést.

És ha igazi háború van, lehet hogy én a tápos valamelyik efféle izomagyú állatot még meg is tudtam volna menteni. Mert nekem a végére a vizem nagy része még megvolt... Adhattam volna valamelyiknek útközben belőle, akár kettőnek vagy háromnak is, és simán lehet hogy ezen múlt volna az életük...

„Táposok”! Pfff...

Ez engem arra emlékeztet, ez a beszólás, amikor az őrmester megkérdezte mindenkinek a foglalkozását. És szólt a srác, hogy neki olyan még nincs, csak egyetemista, de bakteriológusnak készül. Erre az őrmester egy szót se szólt hozzá, csak összevonta a szemét, de maga elé morogta amit én épp hallottam:
—A francba ezt a mai úrhatnám fiatalságot... Rossz pályára mentem... Itt kínlódok ezekkel a kákabélűekkel, ők meg már abból is megélnek majd, hogy a bakterek életét tanulmányozzák...
tudod, kedves Beszongár királyfi, akadnak olyan szleng kifejezések, amik meglehetősen találóak, és mégsem sértőek.
ha ilyet keresel, akkor ott van a panelpatkány kifejezés, na, az tényleg sértő. mi több, a legtöbb, Budapest környéki faluban így hívják az őslakosok a hétvégi házak, vagy csak zártkertek tulajdonosait, akik közül sokan büszkék erre a kifejezésre, mivel szebb kertet művelnek, mint az őket kritizáló helybéli büdösszájú. Tobruk védőit is sivatagi patkányoknak nevezték el a németek, és ők büszkén viselték e címet.
a tápos nem más, mint a kákabélű, csak modernebb. a kákabélün talán megsértődött valaki?
 
Te is tudod mint mindenki , hogy szol a tanmese
bikanyak es a szemuvegrol...

voltak -vannak es mindig lesznek kik ha az eszuket fejleszteni nem kepesek azt az erejukkel potoljak
mig szemuveg az egyetemre keszult, addig bikanyak a nagyra novesztett muszklikkal az orkodes fontos poziciojara
azt is kell kiralyfi az egyik az eszet hasznalja a masik meg hat az esze hijan az erejet
de azert valahol erzi o ,hogy a szemuveg apro ugyan de legyozi ezert hat megalazza
nem tud mast csak megvetoen megalazni de abban aztan verhetetlen
mikozben szemuveg az eszet trenirozza bikanyak a rizlinggel teli poharral teszi ugyanezt
A kulonbseg mint olyan megmarad , a bikanyak lassan vesziti erejet,
a szemuveget trenirozott esze bolccse tette , tudja tapos marad testileg mig el,
de ki ot igy nevezi amint veszti erejet lassan a tapra kenyszerul.
javaslom elolvasásra: http://keletibolcsesseg.nolblog.hu/archives/2013/12/24/Az_oroszlankiraly_tortenete/
úgy látszik, az utóéletemmel tisztában vagy - 2005 óta valóban biztonsági őrként dolgozom (habár ez nem jelenti okvetlenül az izomagyúságot), de annak előtt, biza, jómagam is az észbelileg foglalkoztatottak közé tartoztam 1975 óta (rendszerszervezőként és szoftver tanácsadóként). sajnálatos módon, két évvel a nyugdíjba vonulásom előtt a piac úgy döntött, hogy ehhez a sporthoz túl öreg vagyok, és már nem kaptam több megbízást. na ja, jöjjenek a "táposok". csakhogy, a felhasználói oldalon a hozzám hasonló öreg szakik lefocizták őket a pályáról.
szerinted mennyi esélye volt egy SAP bevezetésének egy ilyen juppival a tárgyalóasztalnál, amikor még csak azt sem érti, miről is beszél a főmérnök úr a másik felén?
jómagam középfokon a Petrikbe jártam. azt gondoltam, hogy sok felesleges dolgot tanultam, de pl. hogy tudtam, milyen is a cementgyártás technológiai folyamata, később, a DCM-nél meglehetősen sikeresen tárgyaltam a főmérnökkel. negyed órán belül kiderült, hogy egy nyelven beszélünk.
 
Te is tudod mint mindenki , hogy szol a tanmese
bikanyak es a szemuvegrol...

voltak -vannak es mindig lesznek kik ha az eszuket fejleszteni nem kepesek azt az erejukkel potoljak
mig szemuveg az egyetemre keszult, addig bikanyak a nagyra novesztett muszklikkal az orkodes fontos poziciojara
azt is kell kiralyfi az egyik az eszet hasznalja a masik meg hat az esze hijan az erejet
de azert valahol erzi o ,hogy a szemuveg apro ugyan de legyozi ezert hat megalazza
nem tud mast csak megvetoen megalazni de abban aztan verhetetlen
mikozben szemuveg az eszet trenirozza bikanyak a rizlinggel teli poharral teszi ugyanezt
A kulonbseg mint olyan megmarad , a bikanyak lassan vesziti erejet,
a szemuveget trenirozott esze bolccse tette , tudja tapos marad testileg mig el,
de ki ot igy nevezi amint veszti erejet lassan a tapra kenyszerul.
láttál már szemüveges cigányt? aligha. és tudod, miért nem? mert kiskorában nem állapították meg, hogy látásjavításra lenne szüksége (ugyan, ki is, és hol állapította volna meg?) így szükségszerűen elmaradt a tanulásban, ezzel gyakorlatilag bezárult előtte a kiemelkedés kapuja. pedig biztosan akad számos cigánygyerek, aki elboldogult volna a szemüvegesek világában, de, sajnos, kénytelen volt az izmait használni.
 
Olvasgatom itt a kommenteket és szomorúan állapítom meg, hogy egy fontos dolog felett a zömünk átsíklik.
Gondolok itt arra, hogy az a férfi, aki átesett a sorkatonai szolgálaton, ráadásul régebben, az általában hajlamos annak a hasznát látni (bevallom én is így vagyok vele), aki kimaradt, vagy "épp csak" - az az írmagját is kipusztítaná még az ötlet felvetőjének is.
Természetesen a hölgyek esetén a rokon féltése eleve az utóbbi kategória felé sodorja a legtöbbjüket.

Kövér urat nyilván más szempontok vezérlik és nem a nosztalgia miatt szeretné ha felelevenítenék ezt az intézményt, ami pártjának köszönhetően nem is lenne olyan nehéz, hiszen anno a fidesz nem járult, hozzá és a 2/3 hiányában nem eltörölték, csupán "0"-ra állították be a sorkatonai létszámot (!), de ezt a röpke 14 év alatt valahogy elfelejtettük.

Föld S.-t megértem, hogy kellemetlenül (ráadásul egy életreszólóan negatívan) érintette, de:
  • az írása szerint ez 1970-ben történt, amikor még nem lehetett megúszni a sorkatonai szolgálatot az előfelvetteknek sem. (Én speciel '78-'79 között nem úsztam meg. A zászlóaljamban szolgált az akkori 5. hadsereg /későbbi VKF/ parancsnokának a fia, de előttem pár évvel miniszteri csemeték is.)
    Mivel egyetemre készült, megtehette volna, hogy besétál a hadkiegészítő parancsnokságra és megkérdezi, bár feltételezem, ezt azért nem tette meg, mert reménykedett benne, hogy "kifelejtik" a szaknévsorból.
  • A "hieroglifát" barokkos túlzásnak tartom, mert ahogy most, az elmúlt rendszerben is elég egyértelműek és logikusak voltak a rangjelzések. Ráadásul valószínűsítem, hogy bemutatkozott/bemutatták.
  • Miként az "annyi időt sem hagytak kifejezést" is. Merthogy másnap kellett jelentkezni. Vagyis nem az egyetemről vitték el őket egyenesen. Annak pedig, hogy odamentek értük, roppant egyszerű az oka: a '70-években mmég nem létezett e-mail, WEB, mobilteló, de még fax sem, sőt vezetékes telefonja is csupán pár kiváltságosnak volt. Ott viszont mindegyiküket megtalálták. Ráadásul akkoriban aki tartalékos volt, hasonlóképp "pár napon belül" szedhette a cókmókját és jelenhetett meg az előírt helyen honvédelmi kötelezettségei teljesítésére.
  • Az pedig szintén előírás volt, hogy az újoncokat katona kísérje a szolgálati helyére, legfeljebb fura lehetett, hogy nem 40-50, hanem csupán 4-5 újoncot vittek és nem különvonattal, hanem max egy fülkét lefoglalva.
  • Az meg, hogy loptak tőlük? Melyik munkahelyen nem történt meg az "átkosban"?
Az, hogy az öregek szívatták a kopaszokat? Sajnálatos. De hány, meg hány "inast" küldtek el reszelőzsírért, kanyarfúróért, netán kékre edzett fakalapácsért? Meg ki tudja még, mely szakmákban mi dívott…
Megjegyzem szinte ez az egyetlen olyan hely, ahol meg kellett tanulni beilleszkedni egy sokszínű közösségbe.
Aki beilleszkedett, az most nosztalgiázik. Aki nem, az pokolként emlékszik vissza az ott töltött időkre.
Hogy ez kell-e egy férfi életében?
Lehet vele vitatkozni, de szerintem igen. Mint már megírtam valahol - volt olyan katonatársam, aki ott mosott először zoknit életében (addig anya megtette). Sokak ott vettek ásót először a kezükben, a homokozós korszakot nem számítva. És igen, voltak, akik ott tanultak meg szótagolás nélkül olvasni. Bevallom, én pl. akkor pucoltam először krumplit ipari mennyiségben.
Nekem a sorkatonaság megtanította, hogy mindent nem tudhatok, de, ha megfelelő emberekkel megfelelő módon fogok össze, akkor a legtöbb feladatot el lehet végezni.
A fentiekbők kiderül, hogy én az ötlet mellett lennék, de:
  • hiányolom az átgondoltságot,
  • hiányolom a jelenlegi honvédelmi (katonai) vezetés álláspontját,
  • hiányolom, hogy nem adták meg a VKF (Vezérkari Főnök)-nek feladatként, hogy mérje fel a sorkatonai szolálat erőforrásigényét.

Ugyan hová helyeznék el a sorállományt?
Ugyan mit kellene megtanulniuk?
És legfőképp: Ugyan ki oktatná őket? (Mert az oly sokat kritizált "bunkó kiképző tiszthelyettesek" már több, mint 10 éven nincsenek…)
 
Utoljára módosítva:
Olvasgatom itt a kommenteket és szomorúan állapítom meg, hogy egy fontos dolog felett a zömünk átsíklik.
Gondolok itt arra, hogy az a férfi, aki átesett a sorkatonai szolgálaton, ráadásul régebben, az általában hajlamos annak a hasznát látni (bevallom én is így vagyok vele), aki kimaradt, vagy "épp csak" - az az írmagját is kipusztítaná még az ötlet felvetőjének is.
Természetesen a hölgyek esetén a rokon féltése eleve az utóbbi kategória felé sodorja a legtöbbjüket.

Kövér urat nyilván más szempontok vezérlik és nem a nosztalgia miatt szeretné ha felelevenítenék ezt az intézményt, ami pártjának köszönhetően nem is lenne olyan nehéz, hiszen anno a fidesz nem járult, hozzá és a 2/3 hiányában nem eltörölték, csupán "0"-ra állították be a sorkatonai létszámot (!), de ezt a röpke 14 év alatt valahogy elfelejtettük.

Föld S.-t megértem, hogy kellemetlenül (ráadásul egy életreszólóan negatívan) érintette, de:

  • az írása szerint ez 1970-ben történt, amikor még nem lehetett megúszni a sorkatonai szolgálatot az előfelvetteknek sem. (Én speciel '78-'79 között nem úsztam meg. A zászlóaljamban szolgált az akkori 5. hadsereg /későbbi VKF/ parancsnokának a fia, de előttem pár évvel miniszteri csemeték is.)
    Mivel egyetemre készült, megtehette volna, hogy besétál a hadkiegészítő parancsnokságra és megkérdezi, bár feltételezem, ezt azért nem tette meg, mert reménykedett benne, hogy "kifelejtik" a szaknévsorból.
    A "hieroglifát" barokkos túlzásnak tartom, mert ahogy most, az elmúlt rendszerben is elég egyértelműek és logikusak voltak a rangjelzések. Ráadásul valószínűsítem, hogy bemutatkozott/bemutatták.
    Miként az "annyi időt sem hagytak kifejezést" is. Merthogy másnap kellett jelentkezni. Vagyis nem az egyetemről vitték el őket egyenesen. Annak pedig, hogy odamentek értük, roppant egyszerű az oka: a '70-években mmég nem létezett e-mail, WEB, mobilteló, de még fax sem, sőt vezetékes telefonja is csupán pár kiváltságosnak volt. Ott viszont mindegyiküket megtalálták. Ráadásul akkoriban aki tartalékos volt, hasonlóképp "pár napon belül" szedhette a cókmókját és jelenhetett meg az előírt helyen honvédelmi kötelezettségei teljesítésére.
    Az pedig szintén előírás volt, hogy az újoncokat katona kísérje a szolgálati helyére, legfeljebb fura lehetett, hogy nem 40-50, hanem csupán 4-5 újoncot vittek és nem különvonattal, hanem max egy fülkét lefoglalva.
    Az meg, hogy loptak tőlük? Melyik munkahelyen nem történt meg az "átkosban"?
Az, hogy az öregek szívatták a kopaszokat? Sajnálatos. De hány, meg hány "inast" küldtek el reszelőzsírért, kanyarfúróért, netán kékre edzett fakalapácsért? Meg ki tudja még, mely szakmákban mi dívott…
Megjegyzem szinte ez az egyetlen olyan hely, ahol meg kellett tanulni beilleszkedni egy sokszínű közösségbe.
Aki beilleszkedett, az most nosztalgiázik. Aki nem, az pokolként emlékszik vissza az ott töltött időkre.
Hogy ez kell-e egy férfi életében?
Lehet vele vitatkozni, de szerintem igen. Mint már megírtam valahol - volt olyan katonatársam, aki ott mosott először zoknit életében (addig anya megtette). Sokak ott vettek ásót először a kezükben, a homokozós korszakot nem számítva. És igen, voltak, akik ott tanultak meg szótagolás nélkül olvasni. Bevallom, én pl. akkor pucoltam először krumplit ipari mennyiségben.
Nekem a sorkatonaság megtanította, hogy mindent nem tudhatok, de, ha megfelelő emberekkel megfelelő módon fogok össze, akkor a legtöbb feladatot el lehet végezni.
A fentiekbők kiderül, hogy én az ötlet mellett lennék, de:

  • hiányolom az átgondoltságot,
    hiányolom a jelenlegi honvédelmi (katonai) vezetés álláspontját,
    hiányolom, hogy nem adták meg a VKF (Vezérkari Főnök)-nek feladatként, hogy mérje fel a sorkatonai szolálat erőforrásigényét.

Ugyan hová helyeznék el a sorállományt?
Ugyan mit kellene megtanulniuk?
És legfőképp: Ugyan ki oktatná őket? (Mert az oly sokat kritizált "bunkó kiképző tiszthelyettesek" már több, mint 10 éven nincsenek…)
valóban, az elhelyezés, az élelmezés, de még a felruházás is gondot jelentene - habár, akadna csókos egyenruha szabóság kétségtelenül. annak idején mind a rendőrség, mind a honvédség ruházatának átalakítása a Május1 ruhagyár feladata volt, amit teljesen véletleszerűen Pintér atyus felesége privatizált - méghozzá időben. még a készenlétiek bordó barettjét is ők gyártották le.
kiképzés? ugyan, mit is oktatnának? minden technikánk elavult.
ami az őrmestereket illeti: az USA-tól az Idegenlégión keresztül a Wehrmachtig a tiszthelyettesek a mozgató erő, hálistennek, a hazai szerződött seregben is.
középső nevelt fiam elvégezte a Nemzetvédelmi Akadémiát, csak éppen bizonyos nyelvvizsga anomáliák okán nem tett esküt. úgy gondolta, hogy - mélységi felderítőként - nem engedheti meg magának, hogy éles helyzetben az angol nyelvtudásának hiányosságai miatt emberek haljanak meg a támadóvonalban, inkább elment Szolnokra a Bercsényi gyorsmozgású dandárba - egyetlen NATO-kompatibilis egységünk - szerződésesnek. ejtőernyős mestervizsgája van, mélyvízi búvárvizsgája, hivatásos hegymászó vizsgája - még oktatókönyvet is írt a későbbi hallgatóknak - és Sandhurstben kapott hegyi vezető kiképzést. volt misszióban Afganisztánban, a Sinain és Cipruson. még csak 34 éves, de vérprofi. a véleményem szerint ilyen kiképzőkre nyugodtan rá lehet(ne) bízni a sorosokat, azonban kérdés a szolgálat ideje és a kockázat - lásd Ukrajna besorozott katonáinak sorsát.
feltételezem, minket ilyesmi nem fenyeget. magam részéről inkább a Nemzeti Gárda-típusú szolgálatot pártolom. Orbán azokat is bevethetné szükségállapot esetén.
 
valóban, az elhelyezés, az élelmezés, de még a felruházás is gondot jelentene - habár, akadna csókos egyenruha szabóság kétségtelenül. annak idején mind a rendőrség, mind a honvédség ruházatának átalakítása a Május1 ruhagyár feladata volt, amit teljesen véletleszerűen Pintér atyus felesége privatizált - méghozzá időben. még a készenlétiek bordó barettjét is ők gyártották le.
kiképzés? ugyan, mit is oktatnának? minden technikánk elavult.
Ez azért csak részben igaz.
Az ominózus norvég rádióktől az ASOC rendszerig sok használható technikánk akad, csak megfelelően kellene használni.
Értem ez alatt a rendszerszintű használatot.
ami az őrmestereket illeti: az USA-tól az Idegenlégión keresztül a Wehrmachtig a tiszthelyettesek a mozgató erő, hálistennek, a hazai szerződött seregben is.
középső nevelt fiam elvégezte a Nemzetvédelmi Akadémiát, csak éppen bizonyos nyelvvizsga anomáliák okán nem tett esküt. úgy gondolta, hogy - mélységi felderítőként - nem engedheti meg magának, hogy éles helyzetben az angol nyelvtudásának hiányosságai miatt emberek haljanak meg a támadóvonalban, inkább elment Szolnokra a Bercsényi gyorsmozgású dandárba - egyetlen NATO-kompatibilis egységünk - szerződésesnek. ejtőernyős mestervizsgája van, mélyvízi búvárvizsgája, hivatásos hegymászó vizsgája - még oktatókönyvet is írt a későbbi hallgatóknak - és Sandhurstben kapott hegyi vezető kiképzést. volt misszióban Afganisztánban, a Sinain és Cipruson. még csak 34 éves, de vérprofi. a véleményem szerint ilyen kiképzőkre nyugodtan rá lehet(ne) bízni a sorosokat
És szerinted hány ilyen "profi" van? Aki a külszolgálat után harmadfizetésért okítana?
, azonban kérdés a szolgálat ideje és a kockázat - lásd Ukrajna besorozott katonáinak sorsát.
Ukrajnában háború van, még, ha ezt sokan tagadják is. Ott "élesben lőnek". A most sorozottakat talán 1-2 év múlva lehetne bevetni, de erre ők nem várhatnak (ahogy arra sem, hogy a szankciók térdre kényszerítsék Putyint).
feltételezem, minket ilyesmi nem fenyeget. magam részéről inkább a Nemzeti Gárda-típusú szolgálatot pártolom. Orbán azokat is bevethetné szükségállapot esetén.
Nem tudom, hogy, ha a hadsereg kezébe sem mer fegyvert adni, akkor egy nemzeti gérdistának miért is merne?
(Az ugye ismert, hogy még a tisztek sem tarthatják maguknál a fegyvereiket, központilag tárolják…)
 
Az, hogy az öregek szívatták a kopaszokat?
Sajnálatos.
ezeddig meg rendben is meg az is ,hogy az asonyel esik ki a kikepzo ormester szajabol
no DE hogy egy irokent onmagat felkent es annak is tarto tollabbol
akar EGYETLEN szleng szo is leirodjon az oriasi szegyen a valodi IROK taborara
egy valamit is magara ado iro -- SOHA nem hasznal szlenget
egy valamit is magara ado iro -- SOHA nem tragar es kozonseges
egy valamit is magara ado iro -- SOHA nem alazza az olvasojat
egy valamit is magara ado iro -- MEGVETI a FIRKASZT
egy valamit is magara ado ironak -- az istene az olvaso es azt TISZTELI mert attol varja a mennybemenetelt
a firkasz csak magaval torodik es a gloriat mit sohasem er el maga kesziti maganak es viseli dicstelenul
a tápos, kedves Bezsongár királyfi, egy elfogadott szleng kifejezés, és, biza, nem mostani keletű. mi több, a mostani fiatalságra is jellemző.
amik meglehetősen találóak, és mégsem sértőek.

az egyetlen olyan hely, ahol meg kellett tanulni beilleszkedni
a sarlo kalapacs alatt almodott almok meghataroztak a jellemed es a jovokeped egyarant
pont ugy mint a "Bozsi"gyongysoros kepe alatt ebredo fiatalet
akik SE NEM -- tápos se nem kákabélü -ek

es igen SERTO ez a szleng
 
Utoljára módosítva:
No azért ne legyünk ilyen szigorúak.
Rejtő is használt szlenget, nem is keveset (igaz a kor szintjén - "Ne blamáld magad Pepi!"…)
Ami, meg azt illeti, akkor egész Magyarországon sarló és kalapács volt.
És ami még fontosabb, akkor MÉG volt jövőkép!
 
Legyen önkéntes katonaság,nem rokkan abba bele senki.
Főleg a rendezett,szabályozott életbe nem.
Én meg itthon maradok
Sorkatonaság? Az ne legyen.Persze nem csak hátránya van
Az előnyöket nem tudom.
De ez most nem arra megy ki, hanem jobbikos kezdeményezésre valami válaszadás
Amivel először először a magyar gárda szerepét akarta erősíteni.
Erre válasz próbál lenni.
Ugyanakkor a rendkívüli állapot rendeletekkel kormányzás is ott lóg a levegőben
 
Utoljára módosítva:
Az, hogy az öregek szívatták a kopaszokat? Sajnálatos. De hány, meg hány "inast" küldtek el reszelőzsírért, kanyarfúróért, netán kékre edzett fakalapácsért? Meg ki tudja még, mely szakmákban mi dívott…
Megjegyzem szinte ez az egyetlen olyan hely, ahol meg kellett tanulni beilleszkedni egy sokszínű közösségbe.
Aki beilleszkedett, az most nosztalgiázik. Aki nem, az pokolként emlékszik vissza az ott töltött időkre.
Hogy ez kell-e egy férfi életében?
Lehet vele vitatkozni, de szerintem igen. Mint már megírtam valahol - volt olyan katonatársam, aki ott mosott először zoknit életében (addig anya megtette). Sokak ott vettek ásót először a kezükben, a homokozós korszakot nem számítva. És igen, voltak, akik ott tanultak meg szótagolás nélkül olvasni. Bevallom, én pl. akkor pucoltam először krumplit ipari mennyiségben.
Nekem a sorkatonaság megtanította, hogy mindent nem tudhatok, de, ha megfelelő emberekkel megfelelő módon fogok össze, akkor a legtöbb feladatot el lehet végezni.

Megint csak visszakanyarodnék az általam korábban említett lobotómiához. Attól, hogy valami megold egy problémát nem biztos, hogy a legjobb megoldás, főleg ha mellette károkat okoz.
Attól, hogy a társadalom tele volt és van hibákkal nem az a megoldás, hogy begyűjtjük valahová a társadalmat egy nagy közös szívásra, mert akkor aztán ott megtanulják ki a magyarok istene, megtanulnak krumplit pucolni vagy zoknit mosni. Ezeket már sokkal korábban meg kellene tanulni, mint azt is, hogy nőt nem ütünk meg. Nem ez a megoldás, sőt mi több károkat is okoz.

Egyszer beszélgettem egy született szlovák sráccal, angolul. Mondta, hogy (szlovákiai)magyarokkal volt katona. Kérdeztem, hogy mit tanult meg tőlük magyarul. Vizet nem tudott kérni, de elég sok mondatot és kifejezést tudott, ami azonban nem oszthatok meg itt, mert kiskorúak is olvashatják az oldalt. Hát ennyit arról, hogy neki milyen hasznos volt ez a közösség például nyelvtanulás szempontjából.
 
Megint csak visszakanyarodnék az általam korábban említett lobotómiához. Attól, hogy valami megold egy problémát nem biztos, hogy a legjobb megoldás, főleg ha mellette károkat okoz.
Kár, hogy ezt az érvelést a regnáló kormányzat intézkedéseire nem alkalmazod…
Mindamellett, hogy igaz, megoldás is egyben, még ha nem is a legjobb.
Amúgy meg sok megoldás okoz(hat) károkat, mégis azt választják. (Gondolj a kisajátításokra vagy az autópálya nyomvonalra…)
Attól, hogy a társadalom tele volt és van hibákkal nem az a megoldás, hogy begyűjtjük valahová a társadalmat egy nagy közös szívásra,
A tíz milliós társadalom még nem lett begyűjtve, bár közösen szív - ez tény.
De felteszem, te a sorkatonai rendszerre gondolsz. Az csupán egy szelete a társadalomnak, azoké akikből esetleg sorkatona lesz.
Mellesleg ilyen alapon a legtöbb iskola is szívás, mégis kötelező...
mert akkor aztán ott megtanulják ki a magyarok istene, megtanulnak krumplit pucolni vagy zoknit mosni.
Érdekes módon senkinek sem esett le a kezéről az aranygyűrű - igaz sokunkén még nem is volt akkoriban.
Ha a krumplipucolás vagy a saját zokni kimosása a magyarok Istene, akkor ez a szerencsétlen nép nagy bajban van...
Ezeket már sokkal korábban meg kellene tanulni, mint azt is, hogy nőt nem ütünk meg.
hogy is van az, hogy már több, mint tíz éve nem soroznak, mégis verik a nőket. Akkor hol is kellene tanítani?
Nem ez a megoldás, sőt mi több károkat is okoz.
Konkrétan? Bár felteszem Te nem voltál sorkatona.
Egyszer beszélgettem egy született szlovák sráccal, angolul. Mondta, hogy (szlovákiai)magyarokkal volt katona. Kérdeztem, hogy mit tanult meg tőlük magyarul. Vizet nem tudott kérni, de elég sok mondatot és kifejezést tudott, ami azonban nem oszthatok meg itt, mert kiskorúak is olvashatják az oldalt. Hát ennyit arról, hogy neki milyen hasznos volt ez a közösség például nyelvtanulás szempontjából.
Vajon ez a srác egyszer is megkérdezte, hogy van magyarul az adj egy pohár vizet?
Azon meg roppant mód elcsodálkoztam, hogy a seregben káromkodnak (ott is).
Nem mellesleg hol is van az leírva, hogy a sereg a közösségi nyelvtanulás bázisa?
 
B
No azért ne legyünk ilyen szigorúak.
Rejtő is használt szlenget, nem is keveset (igaz a kor szintjén - "Ne blamáld magad Pepi!"…)
Ami, meg azt illeti, akkor egész Magyarországon sarló és kalapács volt.
És ami még fontosabb, akkor MÉG volt jövőkép!

Itt nem a szlenggel van baj. Ez a „tápos” ugyanis nem szleng. Ez egyszerűen nem „PC”.

Itt mindenki odáig van hogy a cigányt nem szabad cigánynak nevezni csak romának. A négert se négernek, csak afroamerikainak. (Ha az USA-ban él). És még van jópár dolog ami szerintem nem sértő, de egyesek ki se merik már ejteni a szájukon. Hát a „tápos”, ennél jóval sértőbb. Tudod te, mi a tápos?! A tápos CSIRKE. De én nem tyúktápon nőttem fel, tudod, és azok a többiek se, akikre ez az úr ott fentebb e szót alkalmazta!

Ez egyszerűen nem polkorrekt. Nem arról van szó hogy egy író vagy akárki nem használhat csúnya szavakat, mert igenis használhatja azokat bárki, HA JÓ ALAPOSAN KIHOZZÁK A SODRÁBÓL. Nem azt mondom hogy akkor szép, de emberileg érthető.

De őt ki hozta ki a sodrából?! És mi jogon dönti el épp ő, ki a tápos? És milyen alapon? Az a mérce tán, hogy ha a bicepsze 30 centinél kisebb, akkor tápos? Erre meg mondhatom én, hogy aki nem tudja megkeresni a „legkisebb négyzetek módszerével” egy ponthalmazra leginkább közelítő normáleloszlás képletét (megadva a szórást és a várható értéket a képlethez ugye, persze előbb ehhez az eredeti képletet logaritmálni kell meg ilyesmi...) AZ A TÁPOS, tudniillik AGYILAG!

Mondhatnám, de nem mondom. Attól hogy valakinek ez nincs a fejében, még lehet nagyon értékes embere a társadalomnak, aki nem szolgál rá a sértésre.

És az se érv hogy „de ezek gyenge fizikumuak”. Mert MIHEZ KÉPEST?! Minden korszakban épp annyi egy átlagos ember ereje, amennyi kell a túléléshez. Lefogadom, talán néhány civilizációt nem látott afrikai bennszülött kivételével az egész mai emberiség „tápos” a csiszolatlan kőkorszak leggirnyóbb egyedével összevetve is. Aztán mégis, a mai emberiség köszöni szépen és jól elvan így.
 
B
Ez azért csak részben igaz.
Az ominózus norvég rádióktől az ASOC rendszerig sok használható technikánk akad, csak megfelelően kellene használni.
Értem ez alatt a rendszerszintű használatot.

És szerinted hány ilyen "profi" van? Aki a külszolgálat után harmadfizetésért okítana?

Ukrajnában háború van, még, ha ezt sokan tagadják is. Ott "élesben lőnek". A most sorozottakat talán 1-2 év múlva lehetne bevetni, de erre ők nem várhatnak (ahogy arra sem, hogy a szankciók térdre kényszerítsék Putyint).

Nem tudom, hogy, ha a hadsereg kezébe sem mer fegyvert adni, akkor egy nemzeti gérdistának miért is merne?
(Az ugye ismert, hogy még a tisztek sem tarthatják maguknál a fegyvereiket, központilag tárolják…)

Elárulom, előbb lennék hajlandó fegyvert fogni (és használni) Magyarország ELLEN, mint ÉRTE. (Persze nem mindegy, milyen oldalon, de most nem ez a lényeg). Ugyanis ÉRTE, na azt nem érzem kötelességemnek. Amiatt nem, mert világosan emlékszem, a katonai esküm alatt egyre azt gondoltam magamban, hogy ez NEM ÉRVÉNYES, mert FENYEGETÉSSEL (börtönbüntetés, stb) ZSAROLTÁK KI belőlem, tehát nem ÖNKÉNT mondom ki e szavakat!

Milyen ország az, ahol efféléhez fenyegetni kell egy embert, holott inkább úgy kéne bánjon a kormány az állampolgáraival, hogy eskü ne is kelljen, mert TERMÉSZETES lenne mindenki számára hogy ha kell, mindent megtesz az ország védelméért!

Szégyen egy efféle kikényszerített eskü. Jelenleg Magyarország bizony olyan, hogy szégyellnem kell. És nem is egyedül emiatt, sajnos.

Eszem ágában se lenne bevonulni, ha behívnának. Nem viszem a bőrömet a vágóhídra a telhetetlen és húgyagyú politikusaink miatt. És az se érdekel ha emiatt valaki elfoglalná azt az országot. Jeenleg ott olyan a helyzet, hogy nem hiszem hogy nagyon rosszabbul élnénk (vagy akármennyire is) ha orbánék helyett Putyin uralkodna ott, vagy a románok, szerbek, akárkik. Nekem tökmindegy. Munka ott nekem eddig se volt. Amit lehetett, a „saját népnemzeti kormányom” is elszedett tőlem, az utolsó fillérig. Mit érdekeljen akkor engem hogy ki van hatalmon?! Tojok én rá ballisztikus ívben!

Majd kiállok megvédeni én az országot ESKÜ NÉLKÜL IS, ha a szívemben a hazámnak érzem. De ahhoz úgy kéne viselkednie velem (meg mindenki mással is) az országnak és a hatalomnak...
 
Az egesz katonaskodas csak az ujabb jogok megnyirbalasara megy ki, kontrolalva mindent, netet mediat ,telefonokat stb.
Nem is tudom hogy is jut eszebe egy orszagnak ilyen, mikor NATO tag, szerzodesei vannak, es penze ?egy kotelezo hadsereg fentartasaba mar belebukott az elozo formacio.
Nem birnak megbirkozni az egeszseguggyel az oktatassal akkor a sorkatonai szolgalattal hogy birnanak?
Elkuldtek kenyszernyugdijba a hivatasos allomanyt , akkor most a tornaoran bokorugro katonakat akar kepezni ?????
97 ember fagyott meg ebbena teli idoszakba a legfiatalabb 16 eves......talan vasarolni kene katonai meleg halozsakokat es kiosztnai a szabadeg alatt alvoknak es a hideg lakasokba levoknek ne huljenek ki. Olcsobb megoldas lenen mint egy regularis hadsereget fentartani.
Arrol mar nem is beszleve igy is elmennek a fiatalok, kulfolre , ilyen hir vagy tervezet miatt az ifju korosztaly veszi a nyulcipot es mar nincs is az orszagba, nem fogja megvarni a behivokat.
Mi baj van a mostani magyar katonakkal? Mindenhol megalljak a helyuket, hivatasnak tekintik a katona eletet.
 
Na most aztán biztos is, hogy az utolsó szóig egyetértek azzal, amit az imént írtál!

Még talán annyit, ha engem valahogy „haza”cipelnének, és behívnának mint tartalékost, akkor okosan teszik, ha vagy nem adnak fegyvert a kezembe, vagy ha igen, akkor a fényestekintetű és minden bölcsek bölcsességével bölcselkedő Orbán Viktor nem épp akkortájt látogat le oda a laktanyámba valamiféle ünnepi beszédet mondani vagy seregszemlét tartani...

Mert jobb neki ha csak az „elmúlt rendszerre” haragszom másfél év életem elrablása miatt, ne nagyon akarják hogy efféle miatt reájuk is megorroljak! Van úgyis elég vaj a fejükön...
 
Elárulom, előbb lennék hajlandó fegyvert fogni (és használni) Magyarország ELLEN, mint ÉRTE.
Az az érzésem, hogy te az ország vezetését összemosod az országgal.
(Persze nem mindegy, milyen oldalon, de most nem ez a lényeg). Ugyanis ÉRTE, na azt nem érzem kötelességemnek. Amiatt nem, mert világosan emlékszem, a katonai esküm alatt egyre azt gondoltam magamban, hogy ez NEM ÉRVÉNYES, mert FENYEGETÉSSEL (börtönbüntetés, stb) ZSAROLTÁK KI belőlem, tehát nem ÖNKÉNT mondom ki e szavakat!
Milyen ország az, ahol efféléhez fenyegetni kell egy embert, holott inkább úgy kéne bánjon a kormány az állampolgáraival, hogy eskü ne is kelljen, mert TERMÉSZETES lenne mindenki számára hogy ha kell, mindent megtesz az ország védelméért!
Elárulom, hogy minden országban esküt kell tenni. A "megvédem pártunkat és kormányunkat" persze nincs benne, de az már nálunk sincs (legalábbis a hivatásos) eskűben.
Szégyen egy efféle kikényszerített eskü. Jelenleg Magyarország bizony olyan, hogy szégyellnem kell. És nem is egyedül emiatt, sajnos.

Eszem ágában se lenne bevonulni, ha behívnának. Nem viszem a bőrömet a vágóhídra a telhetetlen és húgyagyú politikusaink miatt.
Minden ország olyan poliitikusokat kap amilyeneket választ a lakossága és sajna meg is érdemeljük.
És az se érdekel ha emiatt valaki elfoglalná azt az országot. Jeenleg ott olyan a helyzet, hogy nem hiszem hogy nagyon rosszabbul élnénk (vagy akármennyire is) ha orbánék helyett Putyin uralkodna ott, vagy a románok, szerbek, akárkik. Nekem tökmindegy.
Az "ott"-ból úgy tűnik, hogy te nem vagy "itt". Ebben az esetben el is hiszem, hogy nem érdekel, egész addig, amíg vissza nem küldenek egy esetleges EU felbomlás és kialakult konfliktushelyzet kapcsán. Akkor viszont már késő lesz. Nem mellesleg soraidból kiviláglig, hogy még csak fekszínesen sem ismered az orosz helyzetet. (Ott pl 5 fő már nem csoportosulhat az utcán mert az már tüntetésnek számíthat és a legutóbbi parlamenti /Duma/ döntés alapján az éles fegyverhasználat is jogos lesz bizonyos esetekben. Elszomorító lenne, ha te ezt kívánnád nekünk.)
Munka ott nekem eddig se volt. Amit lehetett, a „saját népnemzeti kormányom” is elszedett tőlem, az utolsó fillérig. Mit érdekeljen akkor engem hogy ki van hatalmon?! Tojok én rá ballisztikus ívben!

Majd kiállok megvédeni én az országot ESKÜ NÉLKÜL IS, ha a szívemben a hazámnak érzem. De ahhoz úgy kéne viselkednie velem (meg mindenki mással is) az országnak és a hatalomnak...
Jól éreztem én (lásd az első mondatom). Egy ország nem tud viselkedni csak a lakosai. Nekik van általános viselkedéskultúrája…
A baj az, hogy még mindig nem tanultuk meg, hogy túlzott hatalmat senki, egyetlen politikus, párt vagy bármilyen más csoportosulás sem kaphat, mert a kontroll hiánya előbb-utóbb félre fogja vinni a dolgokat..
 
B
Az az érzésem, hogy te az ország vezetését összemosod az országgal.

Elárulom, hogy minden országban esküt kell tenni. A "megvédem pártunkat és kormányunkat" persze nincs benne, de az már nálunk sincs (legalábbis a hivatásos) eskűben.

Minden ország olyan poliitikusokat kap amilyeneket választ a lakossága és sajna meg is érdemeljük.

Az "ott"-ból úgy tűnik, hogy te nem vagy "itt". Ebben az esetben el is hiszem, hogy nem érdekel, egész addig, amíg vissza nem küldenek egy esetleges EU felbomlás és kialakult konfliktushelyzet kapcsán. Akkor viszont már késő lesz. Nem mellesleg soraidból kiviláglig, hogy még csak fekszínesen sem ismered az orosz helyzetet. (Ott pl 5 fő már nem csoportosulhat az utcán mert az már tüntetésnek számíthat és a legutóbbi parlamenti /Duma/ döntés alapján az éles fegyverhasználat is jogos lesz bizonyos esetekben. Elszomorító lenne, ha te ezt kívánnád nekünk.)

Jól éreztem én (lásd az első mondatom). Egy ország nem tud viselkedni csak a lakosai. Nekik van általános viselkedéskultúrája…
A baj az, hogy még mindig nem tanultuk meg, hogy túlzott hatalmat senki, egyetlen politikus, párt vagy bármilyen más csoportosulás sem kaphat, mert a kontroll hiánya előbb-utóbb félre fogja vinni a dolgokat..

Nézd. Fiatalként eleinte hittem a mindenféle magasröptű dumákban. Olyasmikben, hogy „itt élned-halnod kell”, meg hasonlók. Tele voltam lelkesedéssel, idealizmussal.

Nos, ezt hamar kiölték belőlem. Most már igenis kapitalista lettem, gondolkodásomban mindenképpen. Mert látom, hogy mások is azok. S ezen gondolkodásomnak alaptétele, hogy VALAMIT - VALAMIÉRT.

Azaz: Nekem most már az az elvem, hogy igenis OTT A HAZÁM, AHOL JÓL ÉLEK. (Ennek ellenkezőjét meg az okosok dumálják be csak a hülyéknek, hogy kihasználják őket).

És ebben semmi de semmi megvetendőt nem látok. Mindössze annyit teszek hozzá, nehogy félreértelmezzék, a „jól élek”-et nemcsak az anyagi javakra értem, hanem arra is, hogy EMBERSÉGESEN viselkedjenek velem úgy általában, minden szempontból! Vagy legalábbis korrektül.
Nem kell semmi pozitív diszkrimináció nekem. Csak ne legyen negatív. Olyan értelemben se, hogy például amiatt mellőznek, mert kell a hely a csókosoknak.

Ha egy ország lakosainak többségétől ezt a korrektséget (például képességeim elismerését, legális munkát tisztességes fizetésért, stb) nem kapom meg, akkor az nekem nem hazám. És kész, pont. Nem hazám, mert nem szeretem. Mert minek szeressem, ha az se szeret engem!

Az országot meg amiatt mosom össze a kormányával, amit te is mondtál. Mert a lakosok megválasztják. Tehát ezt igénylik. Tehát olyanok mint a kormány, bizonyos értelemben. Az ő bűnük is.

„Mert vétkesek közt cinkos aki néma”...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére